Hattrick
-
#22108
A második helyen végeztem, két pontra voltam az elsőtől. Egész jó évet zártam, az eddigi mumusaimat többnyire simán vertem, egyedül a már korábban említett biztos kiesőtől való vereség szomorított el.
Nagyon fiatal és erős a csapatom, főleg a középpályám. Eddig mindig eladtam az emberkéket egy bizonyos idő után, voltak jó bevételek is, de úgy döntöttem legutóbb (pár hónapja), hogy a jelenlegi középpályásaimat nem fogom és rájuk építem az egész csapatot. Meg is érte, meglátszik az eredményeken.
Most az egyik kiöregedő kp-mat adnám el, a helyére pedig a lehető legerősebb szélsőt hoznám. Az egyik szélen sikerült egy jót kifognom a szezon elején, most a másikat is stabilizálnám. Nagyjából minden csapatrésszel elégedett vagyok, jók az opcióim, egyedül a kapusom még mindig csak jó védéssel rendelkezik. Ezt is majd jó lenne lassan fejleszteni, már évek óta ő van ott.