• MaSzKa
    #9051
    Az AMD pénzügyi igazgatója bejelentette, hogy a bevételek növelése érdekében már nyáron elkezdik a 45nm-es gyártást. Robert J Rivet Ügyvezető Igazgató és Pénzügyi Igazgató letaglózott minket a bejelentésével, hiszen azt hittük, hogy kicsit később jelennek meg a 45nm-es alkatrészek mint idén nyár.
    --------------------------------------------------------------------------------

    Bob nem mondta pontosan,
    melyik negyedévről beszél, de nagyon valószínű, hogy a 45nm-es
    alkatrészeket késő nyáron várhatjuk. Ezelött az AMD mindig is azt
    mondta, hogy 2008 második felében kezdik a gyártást.

    Ha az AMD felkészül a normális sebességű 45nm-es processzorok piaci
    igény szerinti mennyiségének gyártására, és mindezt sikerül még az
    iskolai idény kezdete elött (Augusztusban) elérnie, akkor lesz
    valamijük, amit harcba küldhetnek az Intel Core 2 Duo/Quad
    processzoraival szemben

    A Cebiten az AMD tisztségviselői azt is megerősítették, hogy a négymagos
    processzoruk, ami a Deneb kódnevet viseli 6MB cache-el lesz az első
    45nm-es processzor. Mind asztali, mind mobil verzióban elkezdik
    gyártani, ahogy Bob mondaná " a nyár folyamán". A vállalat érdekében
    reméljük, hogy valóban így lesz.

    Update 1: Az ügyvezető megerősítette a gyártást, de csak a 4. negyedévre.

    Update 2: Dirk Meyer, az AMD második embere bejelentette, hogy annak
    ellenére, hogy a gyártás megkezdődik nyáron, a nagy volumenű gyártást
    csak a negyedik negyedévben kezdik meg.