Melyiket várjátok jobban?
  • Amiga
    #103
    Tegyünk igazságot :), PC-DOME:TPS - Third Person Shooter

    Ez volt az a kategória, ahol a legnagyobb versenyre számítottunk. Ez be is jött, hiszen a GTA3 és a Mafia az utolsó pillanatig fej-fej mellett haladt, nem sok szavazat választja el a kettőt egymástól. A szavazás lezárásakor a GTA3 volt előrébb, így az olvasói díjat ennek adjuk, a szerkesztőség díját pedig a Mafia kapja, az is éppúgy megérdemli az elismerést, mint a Take 2 másik játéka. A harmadik helyre került Jedi Knight II: Jedi Outcasttal kapcsolatosan többen felvetették, hogy az inkább FPS. Legjobb talán az lett volna, ha mindkét csoportba belekerül, de a versenytársakat figyelembe véve nem alakult volna jobban a helyzete úgy sem.
    1. Grand Theft Auto III (Take 2) - 36,5%
    2. Mafia: The City of Lost Heaven (Take 2) - 35%
    3. Star Wars Jedi Knight II: Jedi Outcast (Activision) - 19,5%

    DE:

    Év játéka

    Az általános év játéka díj eredménye tulajdonképpen meglepetés lett: annak ellenére, hogy kategóriájában - minimális előnnyel ugyan, de - legyőzésre talált a Mafia, a végeredménye azt mutatja, hogy az összes 2002-es játék közül mégiscsak ezt kedvelték többen. A cseh fejlesztésű játék mérföldekkel előzte meg vetélytársait, a harmadik helyezett MoHAA-ra már csak mindössze feleannyian szavaztak. Látszik, hogy az akciójátékok uralják a piacot továbbra is, de ezeket elég szorosan követik a stratégiai játékok is.
    Az első öt hely a következőképpen alakult:
    1. Mafia: The City of Lost Heaven (Take 2) - 19%
    2. Grand Theft Auto III (Take 2) - 11,9%
    3. Medal of Honor: Allied Assault (Electronic Arts) - 9%
    4. Warcraft III - Reign of Chaos (Vivendi) - 6,8%
    5. Haegemonia: Az Univerzum Légiói (Digital Reality) - 5,6%

    Ez korrekt, nevezzük DÖNTETLENNEK.