hogyan
  • Borg
    #6
    Na, én meg elkészitettem végre az Intel féle retail aluborda vörösréz mását, kissé feljavitva persze:)
    Képeket róla itt találhattok.

    Adatairól annyit, hogy 75x63.4x35mm a mérete, és az egyetlen szarság rajta, amit nem láttam előre sajnos, hogy csaknem 2x olyan nehéz mint alu elődje, becslésem szerint ~500gr-alatt van, de pontosan nemtom.
    Mindegy, majd lesz valami kis rásegités ha kell, h ne huzza ki a socketet a lapbol:)
    Még nem próbáltam ki, hogy jó e, de minden az Intel specifikáció szerint készült, tehát méret ügyileg, és rögzithetőség szempontjából gond nem lehet.

    Az egész szikraforgácsolón lett kivágva, illetve fúrva-marva, majd a felfekvő felület köszörülve, rendkivül finom eljárással:)
    Csak azért nem lett polirozva (gépileg ofkorsz), mert a paszta beleragad, túl puha az anyag.

    Az eredeti Intel fan pattintható rá persze, ami gyárilag volt az alu bordához, azzal semmi gond nincs, sőt.

    Majd ha lesz ihletem szétszedni a gépet (amire 2 év után elöször 2 hete ráraktam a fedelet...) akkor ráfabrikálom, azt kiderül mit mutat terhelés alatt (a szó szoros értelmében:) a cucc.