Hogy is van ez?
-
#25
Arthur Fordra nézett. Még nem dolgozta fel magában ezt az egészet.
- Ide figyelj - mondta. - Most komolyan: ha vége lesz a világnak... akkor nekünk is annyi, nem?
Ford három pángalaktikus gégepukkasztó utáni pillantást vetett Arthurra, amit más szóval meglehetösen bizonytalannak lehetne mondani.
- Nem - mondta. - Az a helyzet - folytatta -, hogy amíg idebent vagy, körülvesz ez a fantasztikus, erötérszerüséggel védett idöhorpadási dolog. Vagy legalábbis azt hiszem.
- Ja? - mondta Arthur, majd ismét a tányér levesre koncentrált, amit sikerült kiharcolnia a pincértöl a bifsztek fejében.
- Ide nézz - mondta Ford. - Mindjárt elmagyarázom.
Felvett az asztalról egy szalvétát, és tétován gyürögetni kezdte.
- Figyelsz? - kérdezte. - Képzeld el, oké, hogy ez a szalvéta itt az idömindenség, oké? És ez a kanál jelenti itt az anyaggörbület transzdukcióját.
Fordnak meglehetös eröfeszítésbe került az utóbbi kimondása, s ezért Arthur nagyon nem szívesen szakította félbe.
- Azzal a kanállal akartam enni - bökte ki végül.
- Jól van - mondta Ford. - Akkor vegyük ezt a kanalat itt - szemelt ki egy kis fakanalat a mustáros edényben. - Ez ugyanúgy megteszi. - A kanál kiemelése azonban túl nehéz feladatnak bizonyuly, ezért feladta. - Nem, ez a villa itt még jobb lesz...
- Hé, hagyd békén a villámat! - szólt rá Zaphod.
- Jó, jó - mondta Ford. - Rendben. Akkor hát mondjuk, hogy ez a borospohár itt az idömindenség...
- Melyik? Amit épp most löktél le az asztalról?
- Ki, én?
- Igen.
- Na jó, akkor ezt hagyjuk - mondta Ford. - Úgy értem, ide hallgass. Tudod-e... tudod-e, hogyan is pattant elö az egész Univerzum valójában?
- Nem nagyon - mondta Arthur, azt kívánva, bár sose bonyolódott volna ebbe az egészbe.
- Nem baj - mondta Ford -, akkor képzeld el ezt. Oké? Itt egy kád. Oké? Egy nagy, kerek kád. És az egész ébenfából van.
- Miböl? - kérdezte Arthur. - Harrodsot elpusztították a vogonok!
- Nem számít.
- Mindig ezt mondod.
- Ide hallgass.
- Oké, oké.
- Itt ez a kád, érted? Mondjuk, hogy itt van. És ébenfából van. És kúp alakú.
- Kúp alakú? - csodálkozott Arthur. - Miféle...?
- Sss! - intette le Ford. - Kúp alakú és kész! Szóval fogod a kádat, és teletöltöd finom, fehér homokkal. Világos? Vagy cukorral. Finom, fehér homokkal és/vagy cukorral. Akármivel. Nem számít. Cukor is megteszi. Amikor tele van, kihúzod a dugót... Figyelsz?
- Figyelek.
- Szóval kihúzod a dugót, és az egész kiörvénylik. Érted: kiörvénylik a lefolyón.
- Értem.
- Dehogy érted! Nem értesz te semmit. Még el sem jutottam a cseles részhez. Akarod hallani a cseles részt?
- Miféle cseles részt?
- Na, akkor elmondom neked a cseles részt.
Ford erösen törte a fejét egy darabig, megpróbálván felidézni a dolog cseles részét.
- A cseles rész - mondta - a következö. Szépen lefilmezed, ahogy a cukor kifolyik.
- Cseles - ismerte el Arthur.
- Szerzel egy felvevöt, és lefilmezed az egészet.
- Cseles.
- A cseles rész nem ez. A cseles rész az - most már emlékszem -, szóval, az a cseles része a dolognak, hogy aztán visszafelé játszod le a filmet a vetítöben!
- Visszafelé?
- Úgy van! Épp ez a cseles az egészben. Szépen leülsz, és nézed ahogy az egész cukor fölfelé kavarog a lefolyóból, és megtölti a kádat. Érted?
- Szóval így jött létre az Univerzum? - kérdezte Arthur.
- Nem - felelte Ford -, de nagyon megnyugtató látvány.
(Douglas Adams - Vendéglö A Világ Végén)