-
Gabo #1170 A '90-es évek óta foglalkozom a szerepjátékokkal, bár az utóbbi időben leginkább csak elméleti téren. Ennek az időnek nagy részében KM-ként ténykedtem és volt szerencsém kipróbálni jó néhány játékot és játékost. Ezen kívül elolvastam az összes általam hozzáférhető rendszer szabályait, mert egy saját világot és egy saját kampányt szeretnék hamarosan elindítani. Végig rágtam magam jó néhány a szerepjátékok pszichológiájával és ehhez kapcsolódóan az emberi elme működésével foglalkozó íráson is.
Szóval azt hiszem van némi tapasztalat a hátam mögött, hogy meg tudjak ítélni egy játékrendszert.
A lenti példa lehet, hogy sarkított volt, de a jelenség létezik. Tapasztaltam mint játékos, mint KM és a nemzetközi fórumokon is lehet olvasni jó néhány hasonló írást.
Mindent vissza lehet vezetni oda, hogy a szabályok kikényszerítenek egyfajta játékosi magatartást. A kötött rendszereknél ez erősen arról szól, hogy csinálj mindent a szabályok szerint, legyen minden tulajdonságod a legmagasabb, törekedj mindig a legnagyobb helyzeti módosítókra, mert csak így lehetsz sikeres. Lényegében a karaktert úgy viszed végig az akadályokkal teli pályán, mintha egy távirányított tank lenne. Ha nem így teszel, elbuksz. Ezekben a rendszerekben egy beteg, nyomorék, félszemű koldus eleve halálraítélt, pedig szerepjátszás szempontjából lehetne egy igen egyedi, izgalmas lehetőségeket rejtő karakter. (Ez megint egy sarkított példa volt. Bár ha megnézzük a horror történteket ott szép számmal akadnak ilyen kaliberű főszereplők.)
Nem a M.A.G.U.S.-sal van alapvetően a probléma, mert maga a világ nagyon is eltalált. (Bár erősen a Forgotten Realms-ra hajaz...) A készítők anno belevágtak egy saját rendszer kialakításába és sikerült nekik egy viszonylag használható, de ezer sebből vérző D&D klónt összehozniuk. Hosszas foltozgatás után úgy döntöttek, hogy akkor átállnak a D20-ra. (Mert éppen e rendszer körül volt a legnagyobb hype és a kiadó ebből remélt több bevételt.) Most pedig, mivel a D20-asra nem volt elég nagy kereslet, ismét megpróbálnak egy saját K100-ra épülő valamit összehozni.
Ez mind szép meg jó, csak közben nem látom, hogy a játékosok igényeit valóban ismernék. Ott a probléma, hogy miden áron egybe akarják integrálni a játékot és a háttérvilágot. (Minden új kiadással újabb összegeket lefejve a játékosokról.) Utána meg a játékegyensúlyra hivatkozva elkezdik foltozgatni az egészet. Szerintem értelmesebb megközelítés lett volna inkább egy önálló, csak a hátteret tartalmazó kiadványt összehozni (volt rá kísérlet, de ez sem sikerült igazán jól nekik...), és utána ehhez egy külön szabályrendszert kiadni vagy meglicenszelni.
Ezzel az utóbbi megoldással sokkal szélesebb körben vált volna használhatóvá a M.A.G.U.S., hiszen mindenki használhatta volna hozzá a saját kedvenc rendszerét, anélkül, hogy különösebben sokat kellett volna dolgozni a konverzióval.
Szóval ahogy írtam már, szerettem az AD&D-t, szerettem a M.A.G.U.S.-t. Lehet velük játszani, lehet velük élvezetes kalandokat összehozni, de mára látom a hibáikat is. Voltak olyan játékosaim, akikkel élmény volt együtt játszani és sajnos szép számmal akadtak a lentihez hasonló szemléletűek is. Nekem megadatott, hogy újrakezdhetem a dolgot, ezért ezúttal olyan rendszert szeretnék használni, ami mind az új játékosaimnak, mind nekem élvezetes játékot tesz lehetővé háziszabályok gyártása és állandó szögelgetés nélkül is. Illetve azt a fajta játékosi stílust jutalmazza inkább, amelyik a szerepek kijátszását helyezi előtérbe. (Több egyéb szempont mellett.)
Lehet egy dolog jó, de ha lehet jobb is, akkor miért ne?