1578692191.jpg
[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!


Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
  • LasDen #92780
    Batman Superman ellen - Az igazság hajnala

    Jó film? Túlzás. Korrekt. De semmiképpen sem egy rossz film. Eleve a filmet sok negativitás vette körül már a kezdetek óta, de így hogy a film csak erősen közepes, a negatív felhangok még jobban felerősödtek és még jobban kidomborítják a film hibáit. Jobban, mint azt talán megérdemelné. Vannak hibái a filmnek, nem is kevés, de a pozitívumok valamennyire ezt ellensúlyozzák.
    Kezdjük talán azzal, hogy hangulatában, érzésében más élmény volt ez a film, mint bármelyik Marvel film. Az Acélember végének újrája Wayne szemszögéből nagyon jó volt, jól alapozta meg a későbbieket. Érdekesen járták körbe az egész Superman témát, de hosszúra nyújtották. Ez az egyik legnagyobb probléma, hogy az első két harmad a kelleténél jobban ki van húzva, így a végére kezd unalomba fulladni. A másik, hogy 1-2 történetszál nem vezet sehova és csak megakasztja az egészet. És így van szerkesztés, vágásbeli gondok is itt-ott, mert van ahol kevesebbet kapunk, míg máshol többet, mint kéne. De az utolsó harmadra azért eltűnnek ezek, ott már csak egy problémával kell foglalkozni. És azért az elég faszán nézett ki.
    Például ilyen még soha nem fordult elő velem film alatt, de itt volt egy jelenet, ami annyira meglepett, hogy szabályosan leszakadt a pofám. Teljesen ledöbbentem, és jó értelemben. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy "bazmeg, mi van?", hogy alig figyeltem arra miről beszélnek. Batfleck pedig jó volt. Ez a Batman már nagyon sötét, nem sok megváltás maradt neki, de oda tette magát. Wayne egy fasza gyerek. Eisenberg pedig nem volt rossz Luthor. A legvégén egy kicsit túl tolta a dolgot, de ez a megalomán, eleinte passzív agresszív pszichopata jól keverte a szart. WW-nek nem volt annyi ideje, hogy megmutassa mennyire jó Diana, de a végén, mikor csatába ment azon szinte sírva röhögtem örömömben. Nagyon epic volt, és azt hiszem a Wonder Woman filmmel nem lesz baj. Érdekes karakternek ígérkezik...

    Nem tökéletes film, sőt. Vannak hibái, de lehet ezt élvezni, ha hagyod. Viszont a legnagyobb problémám a filmmel a 3D volt. Mondjuk ilyenkor sose tudom, hogy ez mennyire múlik a filmen és mennyire a mozin. De nagyon lerontotta az élményt, hogy sokszor homályos és szellemképes volt. Sok jelenetnél rontott a minőségen, már-már annyira, mintha valami szar DVD-t néznék. Így lehet elmegyek majd még egyszer egy 2D-s vetítésre, hogy mindent lássak... :D

    6-7/10

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A jelenet, ahol leszakadt a fejem, az a parademonos álom rész után volt, mikor a Flash egyszer csak megjelent a jövőből. A 3D miatt elég homály volt a dolog, de mondom, így is leszakadt a fejem tőle, annyira epic volt számomra. Még így is, hogy a szöveg felére nem is figyeltem. Aztán mikor Diana a Flash, Cyborg és Aquaman aktáit nézi, az is totál kipörgetett. Mikor Aquaman szétbaszta a kamerát és kurva gyorsan elúszott, hát ott ugrálni akartam örömömben, annyira király volt végre filmen látni. Cyborgon meglepődtem, mert azt hittem itt még egyben lesz, helyette már mehet is akciózni.
    A végén Luthor sejtetését, mintha tudna valamit, kicsit soknak éreztem. Gondolom Darkseidre akarnak utalni vele, hogy feltűnt neki a bolygó és most jönni fog. Főleg, hogy az álom jelenetben is az ő démonjai voltak.