[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!
Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
-
#79103
"Yonosuke Yokomichi" (A Story of Yonosuke Yokomichi) (2013) - 9,8/10
Eredeti novellából készült, tehát nem manga és nem anime. Igen, japán. Ha nem szereted őket, akkor ne is olvass tovább!
A film hosszú, 2 óra 40 perc (ráadásul, nincs semmi title, azonnal belekerülünk a történetbe, és a stáblista is kereken 4 perc a végén), de úgy elszáll, hogy észre sem veszed - mert a minimalista zenei háttér [gyakorlatilag 3 darab zenei betét van mindösszesen, és amúgy meg csak a környezet], a főszereplő személyisége, és a történet dramaturgiája úgy elragad, hogy mikor már egyértelmű is hogy vége a történetnek, szinte haragszol rá.
A rendező és a forgatókönyvírók élnek a késleltetéssel (nem-szereplős magyarázatokkal és narrációval), ami rendesen üt.
A sztori akár egy anime is lehetne:
1987. Történetünk főhőse egy kissé fura, egyetemista korú srác - akár szellemileg visszamaradottnak is tekinthetnénk viselkedése alapján, ha nem éppen Tokió egyik legerősebb egyetemére lépne be a film elején -, aki a környezetében állandó meglepetéseket okoz vidéki akcentusával (Nagasakiból érkezett a fővárosba), már-már pofátlan közvetlenségével és erőszakosnak tűnő érintésmániájával [Japánban ez durva illetlenségnek számít], megmagyarázhatatlan kedvességével és esetlenségével.
Mindenki, aki kapcsolatba kerül vele, örökre megjegyzi, és bár az élet elsodorja tőle, valahogy - évekkel később is - mosolyra, kacagásra vagy éppen könnyekre fakasztja.
Mert a történet két időszakban is halad előre. A 90-es évek elején, és a 2010-es évek elején.
Amúgy döbbenetes, mennyi energiát fektettek a készítők abba, hogy autentikus, valós legyen a 80-as évek végi, 90-es évek eleji Tokió és a vidék! Természetesen, bevetettek minden modern technikát is, de az öltöztetők, maszkmesterek, és a kellékesek is kitettek magukért - Shibuya pazar, Nagasaki dettó.
A filmet csak azoknak ajánlom, akik már belekóstoltak - akár élőszereplős, akár rajzolt filmekkel - a japán filmkultúrába, ismerik valamelyest a japán szokásrendszert (így értik, tudják, miért is fura a főszereplőnk, vagy megértik, mekkora súlya van főhősünk barátnőjének szülei és a srác közti beszélgetésnek és az azt követő eseményeknek, vagy annak, ha a japánok elhagyják a másik ember megszólításakor a -chan és -san szavakat stb.), és azt is, hogy mely korszakról is van szó a film 90-es éveit érintve.
Semmiféle történet-elemet nem szabad leírnom, mert spoiler lenne [miközben a sztori evőpálcika-egyszerűségű], és végszóként: akár partnernőt is szórakoztató filmnek is nevezhetném, mert a történet magja maga a fiatalkori ELSŐ szerelem.
Pazar!
Pontlevonást csak azért érdemel, mert a film közepén arcul csap.