Igen, ez jól működik, ha megfelelő eszközt használnak hozzá. Pl. amikor archív felvételeket mutatnak a végén, egy még boldog és életvidám emberről, aki együtt van a családjával, feleségével, gyerekeivel, ez hatásos eszköz, hogy az élet értelmén elfilozofálj, hogy mennyire rövid és múlandó, hogy megérte-e csinálni, amit, stb. Ezzel szemben itt az utolsó napról egy olyan felvételt mutattak, hogy még én is elröhögtem magam, és a gyászmise után ennek nem volt meg a helye. Én nem nevetni akartam, hanem abban a letaszított hangulatban felállni, hogy "baszki, ez a világ mocskos módon igazságtalan!" Ez olyan, mint amikor egy szomorú kisgyereket egy vicces történettel próbálnak felvidítani, na nálam pont ez történt, feloldotta a keserűséget.