1578692191.jpg
[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!


Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
  • Real13
    #54899
    Ajánlom a Fantastic Mr. Fox-ot, szerintem simán jobb, mint az UP. Sőt, a Mary & Max is jóval erősebb, de az igaz, hogy az egy kicsit (sőt, nagyon) elvont.

    Egye fene, hátha megtetszik valakinek:

    Mary & Max

    Ha valaki azt mondja nekem az év elején, hogy 2009 legmeghatóbb fiktív történetét egy gyurmafilmben fogom fellelni, lehet, hogy finoman elküldöm egy kellemes szanatóriumba pár hétnyi pihentető terápiára. Sőt, lehet, hogy ott helyben körberöhögöm. De az is biztos, ha ezt megtettem volna valami szerencsétlen flótással, most térdencsúszva könyörögnék a bocsánatáért. A Mary and Max ugyanis bőszen rácáfolt minden létező és nem létező előítéletemre, s rozsdás, fakó, némileg abszurd világával könnyedén magával ragadott: s ha belegondolok, hogy tulajdonképpen semmi más nem történik a filmben, mint hogy két, testileg-lelkileg némileg beteg, egymástól irtó messze lakó figura egymással levelezik, s valamilyen fura módon ezzel nagyban segítik egymás életét, csak még nagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni Adam Elliott munkájáról.

    A 70'es évek derekán csöppenünk bele Mary Daisy Dinkle, a magányos, nyolc éves, Melbourne külvárosában élő kislány életébe. Mary-t legtöbben szimplán lúzernek, Csúnya Bettinek, vagy szemüveges kis szerencsétlennek jellemeznék, s nagyon nem is állnának távol a valóságtól. Mindez azonban nem az ő hibája, hanem azé a világé, amibe beleszületett, közelebbről nézve ugyanis gyorsan fellelhetők szimpatikus jellemvonásai, szerethető naívsága és nagy szíve. Szülei is kissé defektesek: édesanyja imádja 'tesztelni" az alkoholt, édesapjának meg a furánál is jóval furább hobbijai vannak. Marynek egyetlen barátja sincs, így végső elkeseredésében küld egy levelet a New York-ban lakó Max Jerry Horowitznak. Max, ez a negyven feletti, egyedül élő férfiember, ha lehetséges még különcebb alkat, mint Mary, akit idővel igaz barátjának fogad, de addig rögös út vezet. Amikor megkapja az első küldeményt a messzi országban élő kislánytól, majdnem pánikrohamot kap, és csak nagy nehezen veszi rá magát arra, hogy válaszoljon a kérdésekre, amiket a borítékban található papírlapon olvasott. Max, amellett, hogy több betegséggel is küzd, elhízott, imádja a csokis hotdogot és nem érti az embereket, még csak szerelmes sem volt egész élete folyamán egyszer sem. Ez a két fura alak, még ha csak írott formában is, de találkozik, és egymást gyógyítva, segítve léteznek hosszú éveken keresztül, s mi ennek a 'beautiful, but a little weird friendship"-nek lehetünk szem és fültanúi.

    Két ilyen karakter akár végtelenül idegesítő is lehetne, főleg élőszereplős kiadásban, de így, hogy gyurmából vannak és a rendező jelentősen kifordítja, felnagyítja tulajdonságaikat valamint az őket körülölelő világot is, jelképesen szólva egyszerre nevetünk velük, ha boldogság éri őket, és velük sírunk, ha éppen szomorúak. Adam Elliott tragikomikusra vette a helyzetet, számtalan apró, néhol a morbidság határát súroló geget rejtett el a cselekményben, olyan, akár csak a háttérben látható kis jeleneteket, amelyek ellensúlyozzák a drámai történeseket és igazán egyedi zamatot kölcsönöznek filmjének. Ahogy jó meséhez illik, narrációval indul a Mary and Max, s az elbeszélő időről időre visszatérve közvetíti szereplőink azon cselekedeteit, amelyeket esetleg első blikkre esetleg nem biztos, hogy megértenénk. Hisz ne feledjük, a két fő karakter igazán bizarr személyiség, akik nem egyszer irreálisan, kicsit sem hétköznapi módon reagálnak egy-egy szituációra: a félszemű macskával és sokadik aranyhalával éldegélő Max pánikrohamairól már esett szó, s bár Mary inkább belső démonaival és rútságával küzd, mintsem konkrét betegséggel, mint levelezőtársa, azért ő is szolgál néhány meglepetéssel a forgatókönyvírói teendőket is ellátó Elliot szabadon szárnyaló fantáziája által.

    Érdekes az is, hogy a Mary and Max a sokak által elavultnak tartott, de legalább ugyanennyi ember által (beleértve engem is) dicsőített stop-motion technikát használva készült el, és ennek a történetnek remekül áll a darabos mozgás csakúgy, mint a fakó színek és a jópofa túlzások. Ráadásul a zene is igazán maradandó nyomot hagy az emberben, az egyedüli szégyenfoltot a Zorba beerőltetése jelenti a görög szcénákba, amik így erőltetettnek hatnak. Összességében valami igazán figyelemreméltó, különleges alkotás a Mary and Max, és bár lehet, hogy kellően elvont ahhoz, hogy csak az igazi geek-ek találják nagyszerűnek valamint az év animációs mozijának, ez semmit nem von le az értékéiből. Kijelenthető, hogy oda meg vissza veri minőségben a sokat méltatott, de amúgy szerintem jócskán túlértékelt, a végére banálissá degradálódott Pixar féle Up-ot, és lazán ott a helye 2009 legjobbjai között. És ha még ennyi szájtépés után sem győztem meg valakit, akkor már lehet, hogy felesleges próbálkoznom, de azért megemlítenék még egy ütőkártyát: a mindig isteni Philip Seymour Hoffman adta kölcsön orgánumát Max-nak, zizzent párosunk hímnemű tagjának. Mi ez, ha nem a cseresznye a habostorta tetején?