
[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!
Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
-
#52903
Sherlock Holmes
nem erre számítottam, ugyanakkor nem tudnám megfogalmazni, pontsoan mit is vártam. mindenképpen sötétebb filmet. minden tekintetben, tehát szó szerint, ill. metaforikusan is.
persze ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett a film, sőt! feszes tempó, csavaros történet, jó kohézió, a képhez illő zene jellemzi a művet. az egyedi megoldások is működnek, a színészek is hozzák, amit kell, a nagy páros közötti kapcsolat is hibátlan. a képi világ pedig tökéletes.
viszont könnyen elpufogtatható az a parafrázis, miszerint a "kevesebb néha több". érezhetően meg akarták mozgatni a nézők agyát, és ezt vitték kicsit túlzásba. az ötödik perctől folyamatosan kapja az agyunk a rágógumikat, amikről tudjuk, hogy nem tudunk megfejteni egyet sem, persze mindről tudjuk, hogy Holmes végig tudja, ezt meg ugye a készítők tudták, hogy mi ezt tudjuk, és azt is tudták, hogy mi, 21-ik századi nézők többet tudunk Holmes-nál ezekről, ráadásul már tudták, hogy mi tudtuk, hogy ilyen lesz a film és már sok ilyet láttunk és.....
<- na ilyen ez a film!
7 és 8 között, egyszerűen nem tudok dönteni