1578692191.jpg
[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!


Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
  • Real13
    #49233
    À l'intérieur/ Inside (2007)

    Láttam már jópár az emberi tűrőképesség határát feszegető filmet, de az Inside talán majd az összeset veri. Nem pont a brutalitására gondolok, pedig abból is épp elég van. Félelmetesen realisztikusnak hat az összes véres szcéna, többfajta elhalálozási módot is láthatunk, a szereplők tényleg változatos módon hullanak el, sőt még egy olyan fajta eseményt is megfigyelhetünk, amit eddig filmvásznon nemigen. Az Inside 20. percétől patakokban folyik a vér, de ami ennél sokkal lényegesebb, nem csak Sarah van testi-lelki terror alatt, hanem maga a néző is. Ahogy figyeljük az eseményeket, úgy válunk egyre inkább ledöbbenté, levertté, ugyanakkor nagy csodálattal figyeljük majd, milyen hatásos eszközökkel késztet minket borzongásra és elgondolkodásra a két rendező. A sötét , barnás színű képek, a folyamatosan fokozódó izgalmak és feszültség, a minimalista zenei alátétek az új évezred egyik legjobb horrorjává teszik az Inside-ot. Mint írtam, folyamatosan ki leszünk téve egy lelki tehernek, szurkolunk majd a főhősnőnek és babájának, és végülis örülhetünk majd a végén, mert egyfajta happy enddel találkozhatunk majd, de nem úgy, ahogy azt gondolnánk.

    Ezt a gondolatmenetet első megtekintés után írtam, de borzasztóan felületes lett. Mindesetre így második nézés után kijelenthető, hogy elképesztő brutalitása nem öncélú, mint volt az teszem azt a Grotesque-nél... Szimbólumrendszer kiváló, feszültség jeles, hatás kimagasló (láttam már pár horrort, és nem félek egyiktől sem, de ez.. megdolgoztatja a testet-lelket), morbiditás és realitásfaktor rendben. Az új pontozás szerint 9/10, és az überbrutál itt nem csak a minőségre utal.