[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!
Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
-
#36672
Azért ez klassz, hogy egy filmes topikban van olyan film -ráadásul friss, Oscar-nyertes, közönségfilm-, amiről nem lehet beszélni, mert valakinek fáj a téma... Meg persze törlöd a hsz-emet, mert esetleg rávilágít erre-arra, ami nem tetszik NEKED. Hmm...
ON:
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
Merész dolog ez... Fogod a világ egyik leghíresebb vadnyugati sztoriját és összefoglalod egy mondatban, majd elégedetten csettintesz: meg van a cím! Ami egyben spoiler is, hiszen mindannyian tudjuk, merész álom csupán, hogy a nézőknek akár a fele is ismerte volna Jesse James sztoriját! Így aztán a nagy többségnek kapásból pofon, hogy mikor leülnek, már tudják, a kezdeti "idill" csúfos véget ér majd. De a címválasztás funkciója nem merül ki annyiban, hogy hosszával és leleplező mivoltával felhívja magára a figyelmet, ennek ugyanis komoly szerepe lesz abban, ahogy Jesse-hez viszonyulunk már a legelső pillanatban! Ugyanis végig ott motoszkál majd az agyunkban, bármit is tesz, bárhová megy, bármennyire is feléledni látszik a remény: tulajdonképpen egy élőhalottat nézünk.
Előbbi kijelentésem a filmidőben előrehaladva újabb értelmezést nyer: Jesse James (Brad Pitt -élete legjobb formájában!) hétköznapjait szép lassan átjárja a paranoia... A kezdetekkor még összetartónak tűnő csapata az utolsó vonatrablás után feloszlik, és az egykori társakat/barátokat körbelengi az árulás gyanúja, ami szép lassan oda vezet, hogy Jesse magára marad. Egyedüli társai a Ford testvérek maradnak, de a bizalom már közöttük is luxus.
A kisebbik Ford testvér, Robert, aki gyerekként a filléres Jesse James füzeteken nőtt fel, bálványként tisztelte a rablót, így érthetően rajongással közelít hőse felé. A 20 éves kölyköt alakító Casey Affleck a film legerősebb pontjai közé tartozik, alakítása minimum félelmetes, de inkább nyugtalanító... a zavarodott ifjú tekintet mögött nehéz biztos pontot találni, s bár a cím közli, hogy ki merre tart, ahogy Robertet, úgy minket is folyamatos kételyek gyötörnek: képes ez a srác megtenni? Egyáltalán: meg kell-e tennie?
Hát persze. Egyedüli kérdés az indok csupán, amivel Jesse bizony jócskán szolgál is: paranoiája révén egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz, ráadásul a túldimenzionált "nép hőse" szerepkört is hamar levedli magáról. Az ominózus jelenetben egy álomszerűre komponált vonatrablásban követhetjük a frissen megismert hősünket, minden olyan, mint azokban a füzetekben... De a füst elszáll, a fények eltűnnek és lekerül az álarc: Jesse James nem mitikus regényhős, agresszív tolvaj csupán, egyszerű ember, akit azért nem véletlenül övez a hírneve, de nem is mindenre szolgált rá!
Remélem érezhető ezekből a kusza mondatokból, hogy a film lényege nem éppen a tűzpárbajaiban rejlik, mindez annyira igaz, hogy azokból egyetlen egy sincs benne, ill. de, bár kíváncsi lennék, az kit elégít ki és milyen módon; előre szólok: ez nem a Lucky Luke! Ami viszont igazi hangsúlyt kapott, az nyilvánvalóan a karakterrajz. A két fő- és címszereplő olyan részletesen bemutatott és kidolgozott jellem, amilyet nem westernben, de még erre "szakosodott" drámákban vagy életrajzi filmekben sem nagyon látni! És mivel ez a film központi témája, így nem is fecsérelném a szót, a vonások úgyis mindenki agyába beleégnek, a film után tudni véljük majd, milyen volt a Vadnyugat!
Azok a füzetek alkotják a film első fél óráját és tulajdonképpen a gerincét, amiket Robert Ford olvasott gyerekként. Mindez leírva kissé sután hangzik, de a filmnyelv csodákra képes: mindannyian olvastunk már kalandregényt, ha éppen nem vadnyugati témában, akkor valami indiános, esetleg fantasy sztorit, és gondolom gyerekként nem okozott kihívást, hogy képzeletünkben életre hívjuk a betűket! Úgy tűnik, van, akinek ez felnőttként sem okoz gondot! Aki látta az Őrület határán, esetleg az Új világ c. Terence Malick filmeket, az most jókora előnyben van, mert könnyedén értelmezi azt, amire művészi narráció alatt gondolok. Akiknek az előbbi két film kimaradt, azoknak mankó: mind a szereplők, mind a gondolataik lírai, versszerű formában kerülnek bemutatásra, kissé kopottas, korhű nyelvezettel! Ez olyan szintű pluszt ad, oly mértékben segíti a beleélést, hogy szinte már nem is kívánunk többet, pedig kapunk!
A látványvilágért az a Roger Deakins a felelős, aki néhány hónapja elkövette a No Country for Old Men c. vizuális merényletet, s tessék ezalatt a lehető legmagasztosabb jelzőket érteni! Aki látta, tudja: hihetetlen érzéke van mind a dinamikus jelenetekhez (ember vs. dzsip jelenet az elején), mind a feszültség fokozásához! Utóbbinak itt is nagy szerepe lesz, de Deakins most rátesz még egy lapáttal: a gyerekként megálmodott kalandokat festi a vászonra, hogy aztán a beleélés tetőfokán rántson vissza a valóságba! A festi szót tessék komolyan venni, néhány helyen odáig "fajul" a dolog, hogy elmosódni véltem a határokat filmművészet és festészet között.
Mehetne még az ömlengés a Nick Cave által megkomponált gyönyörű zenéről, vagy a film végét jellemző érzelmi maghasadásról, de kihagyom, mert akkor mi marad nektek? Jó lenne, ha minél többen megnéznétek ezt a -nincs jobb szó- tökéletes filmet, méltán foglalja el a dobogó első helyét ebben az évtizedben a No Country for Old Men oldalán, mert egy fikarcnyival sem gyengébb! Azt, hogy jobb-e, nem tudom, talán csak megközelítés kérdése, de azt hiszem, ilyen magasságokban ez már talán mindegy is!
mielőtt valaki belekötne a stílusba, az írás a blogomba készült, csak mivel az egy konkurens játékoldalhoz kapcsolódik, ezért nem akartam linkelni!