Mielőtt kérdezel használd a keresőt a lap alján!





IGEN, MÁR MEGJELENT! | NEM, NEM TUDJUK HONNAN LEHET LETÖLTENI! | NEM, NINCS MAGYAROSÍTÁS!



ha warez témában írsz, törlődik a kommented
  • Al Ashrad
    #9511
    Valamit elrontottam az editorban ezért azt kijavítva újrakezdtem az idényt, ugyanúgy az 5. osztályból, most is megígértem, hogy feljutok, és első lettem, így ez az ígéretem most teljesült...
    Még a nagy átszerkesztés előtt volt, hogy Torghelle Sándort leigazolta a Bayern, majd a Barcelona 17 millióért. Most az újrakezdés előtt a Bochum igazolta le 8 milkáért. Kíváncsi leszek az újrakezdett játék során ki fogja elvinni. Kicsit növeltem rajta, 73-asra húztam fel, szerintem így reális, ha hajnal, gera, meg huszti 74-75 szintesek. Szegény Sanyi meg valami 64-es volt, Szabics erősebb volt nála. Jó lett ez az editor átszerkesztés, kár, hogy ti már nem a 08-at toljátok, akkor megtudtam volna mutatni valahogy. Az országok többségében a mostani csapatok játszanak, tehát hiába 07-08-as idény, a Burnley van az első osztályban. Az első év végén vagyok, a döntőig vezettem Svédország válogatottját, de a németekkel már nem bírtam. A Burnley amúgy 4. lett, a bajnok a Cselszki, második az Arsenal, ugyanannyi ponttal, de rosszabb gólkülönbséggel, harmadik a pool. Azt hiszem szenzáció lenne, ha a valóságban is ez az eredmény lenne az év végén. Burnley BL indulás... A BL nagyon hasonló volt a tavalyi idényhez, angol házidöntőt hozott, bár Liverpool - Mu volt, melyet az előbbi nyert meg. Az Uefa kupában (sajnos itt még a régi szisztéma van, várom a fifa manager 10-et :P) orosz házidöntő volt. Találtam még egy érdekességet, valahogy gyorsabban történt a mozgás az 5 éves rangsornál, gondolom tudjátok miről van szó. Az uefa az utolsó 5 év alapján rangsorolja a bajnokságok erősségét. Az újrekezdés előtt pl németország és franciaország kiesett a legjobb 6-ból, ROMÁNIA lett a 3. 4 BL résztvevő hely, kíváncsi leszek most mi lesz az orosz házidöntő miatt, főleg, hogy a BL-ben is egész sokáig mentek a ruszkik. Ez az a táblázat, ahol a való életben magyarország a béka se..e alatt tartózkodik, ilyen bosnyák liga megelőzi, stb. Ha a Loki ma bejut a BL-be és ott is viszonylag jót megy, feljebb jöhetünk :P.
    A játékra visszatérve: Megfogadtam a tanácsotokat (főleg Andretti), az új idényben + 700000-es mérleget csináltam az ötödosztályban, melyhez még hozzájött a győzelemért járó fél milka. Nem igazoltam vagyont kereső játékosokat, hanem az ötödosztályból összeválogattam a legjobbakat minden posztra (semmi scouttal, megnéztem kb mennyit keresnek, ez alapján be is jött, amelyik jobban keres, viszonylag magasabb szintű)Így a saját fiatal csatártehetségemen kívül nincs 60 feletti játékos kiugró bérrel, max ilyen ezres amit keresnek. Személyzetből is inkább bénábbakat vettem negyedannyi fizetéssel. Szponzort is csak 2 évre szerződtettem egész jól fizet. Szóval köszi a segítséget, remélem a negyedosztályban sem megyek mínuszba.