Mielőtt kérdezel használd a keresőt a lap alján!





IGEN, MÁR MEGJELENT! | NEM, NEM TUDJUK HONNAN LEHET LETÖLTENI! | NEM, NINCS MAGYAROSÍTÁS!



ha warez témában írsz, törlődik a kommented
  • bmffm856
    #6448
    na...ismét jelentkezem...már régen jártam erre...mint azt már artam, 5 év után otthagytam San Marinot, és Verona felé vettem az irányt...a Chievoval, mint újonccal az első szezonban 2. helyen végeztem, így következő szezopnban indulhattam a BL főtábláján...időközben formálódott a csapat, egyre erősebb lett, a bajnoksághban sokáig még az első helyért is fversenyben voltam a második veronai szezonomban, azopnban ismét egy római cvsapat, ezúttal a Lazio happoltas el előlem a Scudettot...ismét második lettem...igenám, de a BL-t közben megnyertem...a döntőben a CSKA Moszkvát vertem meg...így a harmadik idényemnek Veronában mint BL győztes indulhattam, ezzel megalapozva anyagi dolgaimat...elkezdtem egy igen komoly csapatépítést, melyet még most sem fejeztem be, pedig elsöprő fölénnyel a harmadik évemben megnyertem a bajnokságot, úgy hogy már 6 fordulóval a vége előtt bajnok voltam...és ismét BL sikert könyvelhettem el, ezúttal a csoportban már kétszer hódoltatott, na jó egyszer csak döntetlen lett, Real Madrid ellen nyertem el a trófeát...a csapatom értéke mindeközben 60 milláról már a 140 milliót ostromolja, és találtam egy ifi tehetséget a csapatomban, aki két egy éve van nálam, jószerivel csere, de már most 1,4 millát ér...eszméletlen nagy tehetség a csávó...belinkelek pár képet a karrieremről...elég szép...:) jaja! és mindezek mellett van még egy UEFA kupám még a San Marinoval, és egy világkupám a Chievoval, valamint egy Európai Szuperkupa még szintén a San Marinoval...na akkor itt vannak a képek...

    Serie A TIM 2011-2012



    Serie A TIM 2012-2013


    AC Chievo Verona a 2013-2014-es szezon előtt:


    hát...elég ütős kis csapatot formáltam a Chievoból...a legutóbbi szezonban volt egy sorozatunk, amikor 19 mtétmeccset nyertünk meg zsinórban...szóval...háváj van...megy a szekér, és 2015-ig szerződésthosszabbítottam Veronában...:) és a csapatom átlagéletkora is alacsonyabb lett, mivel nincsen már 28 évnél idősebb játékosom...na...hát ennyi...majd még jelentkezem...most síszünet van úgyhogy tudok játszani...:) Forza!