IL-2 Sturmovik: Battle of StalingradTeam Fusion FB oldalIL-2 1946 MOD telepítésLőszer leírás Vogeltől!Kép feltöltése
IL-2 BoS: Aircraft Familiarisation IL-2 BoS Tutorials CloD: New Pilots
Nem jogtiszta játék letöltésében, telepítésében és használatában nem tudunk és nem is akarunk segíteni.
Az ilyen jellegű hozzászólások válaszolatlanul lesznek, vagy minden további értesítés nélkül törlésre kerülnek.
-
#73045
"Mersu"-ra átszállva
'43 február 8-án vezényelték az újonnan létrehozott 34. századhoz. Az alakulat pilótái 2 nap múlva keltek útra Németországba Messerschmitt-átképzésre. Első "Mersu"-val, vagyis a Messerschmitt Bf-109 G-vel aratott légi győzelmét egy Lavocskin La-5 felett augusztus 31-én könyvelhette el. Örömmel nyugtázta, hogy az új, nagyon fordulékony és szívós orosz típus lelövése, mely a Jakovlev Jak-9-essel együtt éppen elég fejtörést okozott a "Buffaló"-kkal felszállóknak, a "Mersu"-knak nem jelent különösebb nehézséget. Ám azt is megállapította, hogy az oroszok légilövésztudásában már nincsenek olyan komoly hiányosságok, mint az első két évben. Ennek ellenére pilótáik egyéni tudását és a kezdeményezőkészséget még mindig a létszámfölény nyújtotta előny mögé sorolták. Miközben légi győzelmei számát olyan különlegességek lelövésével gyarapította, mint egy-egy vörös csillagos North American P-51 "Mustang" vagy Lockheed P-38 "Lightning", a szovjet légierő derékhadát jelentő ottani gyártású típusokat is ritkította. Végül összesen 59 ellenséges gépet lőtt le Messerschmittjével felszállva. A típussal vívott légi harcok sorából kiemelkedett az 1944. június 30.-i, mikor egy bevetésben 6 vörös csillagos gépet - 2 db Bell P-39 "Airacobrá"-t, 2 db Jak-9-est, valamint 1-1 db Iljusin Il-2-est és La-5-öst - semmisített meg. Ám mégsem ezt tartotta a legemlékezetesebbnek, hanem azt, amelyikben egyetlen lövést sem adott le.
'44 március 8-án kis magasságú felderítésből visszatérőben voltam, mikor az irányítás 4, a bázisunk felé tartó orosz vadászra figyelmeztetett. A raj magassága 4000 m volt. Gyorsan emelkedni kezdtem abban reménykedve, hogy megvárnak. Ritkán fordult ugyanis elő, hogy ilyen mélyen bemerészkedtek volna légterünkbe. Már 3800 m-en voltam, mikor megpillantottam a közeli vasútállomás és repterünk között a La-5-ösöket. Csinos alakzatban, enyhe siklásban repültek, úgy 500 m-rel alacsonyabban. Lévén mögöttük és felettük, azonnal akcióba lendültem. Mialatt feléjük száguldottam, néhány másodpercet elidőztem kecses vonalaikat és naptól csillogó festésüket tanulmányozva. A vezérgépet vettem célba. A biztos siker tudatával szorítottam a botot. A lőbillentyű megnyomása előtti másodpercben, mintha gránát vágott volna közéjük, szétspricceltek. Négyen négy irányba, miközben teljes gázzal emelkedtek. "Tőrbe csaltak!" - villant belém. Nyilvánvaló, hogy már előbb észrevették jövetelemet, és most azon vannak, hogy fölém kerekedve lepuffantsanak, mint egy kövér vadkacsát. Nem lepett meg, amit később felderítőnktől megtudtam. A négyesfogatot ugyanis a 15 légi győzelmes Matvejev ezredes, a 275. vadászezred parancsnoka vezette. Némi sebességtöbbletemmel azonban sikerült náluk magasabbra feljutnom. Őket viszont ez cseppet sem zavarta, és folytatták az emelkedést. Közben azonban szemmel tartottak, mert valahányszor gépem orrát egyikük felé fordítottam, az zuhanásban keresett menedéket, mialatt a másik három azonnal felém lódult. A gond az volt, hogy megtámadásuk pillanatában villant fel üzemanyagmennyiség-mérőmön a figyelmeztető piros fény. Ami azt jelezte, hogy utazósebességgel kb. 20 percre elegendő a benzinem. Teljes gázzal viszont, mint ebben az esetben, sokkal kevesebbre. Az irányító figyelmeztetett, hogy Matvejev erősítést kért. Ezért az emelkedő-spirálozás közben fél szemmel mindig kelet felé sandítottam, ahonnan a többi "vendég" érkezése volt várható. A magasságmérő már 6000 m-t mutatott, mikor eszembe ötlött, hogy nem vettem fel az oxigénmaszkot. Oldalra nyúlva sikerült megnyitnom a csapot, de a maszkot már nem tudtam rendesen felcsatolni. Csak az arcomra nyomtam a csutorát, és fogaimmal szorítva próbáltam megtartani. A kényszermegoldásnak roppant kínos következményei lettek. A kilehelt és oldalt elszökő, páradús levegő egyből a plexire fagyott. Fél perc sem kellett hozzá, és már csak előre láttam ki a szélvédő golyóálló üvegén keresztül. Az oroszokhoz erősítésként megérkező Lavocskinra a fülketetőn átderengő villogás - gépágyúinak torkolattüze - figyelmeztetett. Az orra alá fordultam, mialatt a másik kezemmel kétségbeesetten kapartam a jeget. A lyukacskán egy másik orosz gép orrát pillantottam meg. Ez is lőtt veszettül. Gépágyújának lövedékei olyan közel húztak el "Mersu"-m alatt, hogy akaratlanul felpattantam volna, ha nem vagyok bekötve. Szinte észveszejtő volt mind az ötöt szemmel tartani, miközben úgy döngtek körülöttem, mint a darazsak. 8000 m-ről lepillantva észrevettem, hogy repterünkön vadul kavarog a porhó. "Végre elstartolt a készültségi raj!"- nyugodtam meg kissé. Már csak azért imádkoztam, hogy a mohó orosz farkasfalkát addig távol tudjam tartani, amíg bajtársaim felérnek. Az irányító rossz hírére, hogy Matvejevékhez egy hatodik gép is csatlakozott, már meg se rezdültem. Akkor már negyedórája tartott a halálos fogócska. A csontig hatoló hideget nem is éreztem, hiszen valósággal fürödtem az izzadságban. Miután leráztam az egyik támadót, kapkodva másik lyukat kapartam, és megláttam, hogy az éppen soros La-5-ös már lőtávolon belülre került. Gépemet széttépő sorozatának robbanásai helyett azonban motorom köhögése hangzott fel. "Kifogyott a benzin!" Gyorsan a lőni készülődő Lavocskin alá nyomtam a fűrészt, és csaknem függőleges zuhanásban kerestem menedéket. Tudtam, hogy az orosz típus zuhanósebessége hasonlóan az enyéméhez, 950 km/h körüli maximumra korlátozott, ezért hagytam, hadd nőjön az 1100 km/h fölé. A magasság villámsebesen 6000 m alá csökkent. A kormányokat mintha bebetonozták volna, jóformán mozdítani sem lehetett se a botot, se a pedálokat. Füleim úgy pattogtak, zúgtak, mint a rossz telefonvonal. 2000 m-en kezdtem nagyon lassan felhúzni, miközben a trimmet tekertem. Az orr csak centiméterenként emelkedett, miközben a föld veszedelmesen gyorsan közeledett. Voltak olyan pillanatok, mikor úgy éreztem, leszakadnak a szárnyak. Az őrült sebesség azonban érezhetően kopott, mialatt egyre hatásosabb lett a magassági kormány. A botot egyre jobban hasra tudtam húzni. 150 m-en, 900 km/h sebességgel sikerült végül egyenesbe hoznom. A sebességet akkor magasságra váltva, futót nyitottam, és álló motorom ellenére szerencsésen leszálltam repterünkre. Odalent aztán megtudtam, hogy jól látták, amint 2 Lavocskin is utánam veti magát, de 1500 m-nyi zuhanást követően inkább kiválnak, felhúznak, és odébbállnak.