Alexandr Ivanovics Pokriskin

(1913-1985.)

59 ellenséges repülőgép lelövésével Pokriskin, a II. VH. második legeredeményesebb orosz pilótája volt. Egy szibériai faluban született. Korán megszerette a repülést, a hires orosz pilóta, Cskalov volt a példaképe. Pokriskin 1932-ben belépett a hadseregbe, csalódottan vette tudomásul, hogy csak repülőgép-szerelőnek vették fel. Leningrádban elvégezte a repülőgépmotor és sárkányszerelő mechanikusokat képző iskolát. Ezután Krasznodarba helyezték, ahol elismerték, mint jó képességű szerelő-technikust.
Repülési vágyától hajtva egyik kérvényt a másik után adta be, de csak 1938. végén helyezték át a kacsinszki vadászkiképző iskolára. Itt I15ös, I-153-as és I-16 Rata tipusokkal repült.
1939. őszén kiképzett vadászpilótaként a 16. sz. vadászezredhez vezényelték, Viktor Petrovics Ivanon őrnagy parancsnoksága alá. Innen 1941. májusában rajparancsnoki tanfolyamra küldték. Ezután a moldvai Belci repülőterén századparancsnok helyettesi beosztást kapott. Szinte egyszerre érkezett új állomáshelyére a viszonylag modernnek nevezhető míg-3-asok első, még ládákba csomagolt példányaival.
1941. június 22. – a német támadás kezdete utána a hátra települő 16-osok a míg-3-asokkal adtak készültséget a mojoki repülőtérem. Bombázók elleni riasztás után Pokriskin lelőtte az egyik bombázót, és csak ezután vette észre, hogy számukra ismeretlen, SZU-2-es orosz gépek kötelékét támadták! Pokriskin átrepült támadó társai előtt. Billegtetett és rövid sorozatokat lőtt, hogy megállitsa a támadást. Igy csak egyetlen gépet veszitett a bombázó kötelék.
A háború harmadik napján azután lehetősége adódik az első igazi légi győzelemre is. Egy a kisérőjét támadó Bf-109E-t lőtt le. Századparancsnokának lezuhanása miatt hamarosan Pokriskinnak kell átvennie a század vezetését is.
Sokasodó légi győzelmeit kiváló repülő tudásának és halálpontos sorozatainak köszönhette. Pedig a kiképzés során nem számitott jó lövésznek. Csak akkor változott a megitélése, amikor közelebbről nyitott tüzet. Később is azt mondta, csak akkor szabad lőni, ha az ellenséges gép már teljesen kitölti a célzókészülék látómezejét.
Az 1941-es év folyamatos hátratelepülésekkel telt a 16-osoknak. A következő év elején már Pokriskin főhadnagy vezette az ezred légi győzelmi listáját. Közben az ezredet átfegyverezték Jak-1-esekre, és kitüntetésül gárdaezredi cimet kaptak.
Érdekes közjáték 1942. nyaráról, hogy egy horvát pilóta átrepül Messerscmitt Bf-109E gépével az oroszokhoz. Egyedül Pokriskin vállalja az ellenséges tipussal a repülést. Felszállások sorozatában gyötri a német gépet, tapasztalatai szóban és irásban is közli feletteseivel, de ezzel nem arat tulzottan nagy sikert.
Ennek is köszönhető, hogy három törzstiszt és egy ezredbeli ellenlábasa függelemsértésért feljelentik és kezdeményezik a pártból való kizárását is. Pilóta társai azonban kiálltak mellette és az ezredkomisszár hamarosan elérte a vádak elejtését is.
Közben az ezred ismét új gépeket kapott. Az amerikai Bell P39 Airacobra-k átvétele közben ismerkedett meg Pokriskin a Kaszpi-temger melletti Monosz repülőterén későbbi feleségével, Marjával.
Az újonnan kapott amerikai gépeket Iránon át repülték a Szovjetunióba, ezekben az átrepülésekben Pokriskin is részt vett. Csak 1943. derekán kerülhetett ismét frontszolgálatba. Ekkor a számára igen kedves, 1 db 37 mm-es gépágyúval és négy 12,7 mm-es géppuskával feslzerelt tipuson Pokriskin egy sajátos újitást vezetett be. A külön kezelhető fegyvereket egyetlen elsütőgombra köttette össze. El lehet képzelni, amikor egy megtámadott ellenséges repülőgépre közelről ilyen golyózáport zúditott, akkor gyakorlatilag cafatokra lőtte ellenfelét.
Ebben az időben a 13-as oldalszámú géppel repült a krimi hadmüveletekben, és a németek részéről gyakran felhangzott a pilótákat figyelmeztető szöveg: „Achtung! Achtung! Német pilóták vigyázat, Pokriskin a levegőben van!”
Hasonló figyelmeztetés hangzott el akkor is, amikor Erich Hartmann fekete tulipán-motivummal diszitett Messere tűnt fel. „Vnyimányije! Vigyázzatok, a Fekete Ördög a levegőben!”
Ezekért a harcokért kapta Pokriskin az első Szovjetunió Hőse kitüntetést. Valamint két szigorú parancsot. Át kellett festenie gépe oldalszámát 100-asra és letiltották a tenger feletti őrjáratait, amikor kisérőjével az utánpótlást szállitó Ju-52-esekre vadásztak. A sok győzelmes pilóta élete kezdett drága lenni a Vöröshadseregnek.
Ekkortájt Pokriskin már az ujoncokat is tanitotta. Neki tulajdonitják a következő mondást is: „Keresd az ellenséget! Ne azzal törődj, hányan vannak, hanem hogy hol!”
1943. augusztusában megkapta a második Szovjetunió Hőse kitüntetést is. Az év vége előtt, egy rövid pihenő közben a 16. gárdavadászezred tábornokának repülőgépével elhozhatta menyasszonyát Dnyepropetroszk mellől, hogy végre összeházasodjanak.
Ettől kezdve azonban igen nehéz sors várt a repülésért rajongó Pokriskinra. Ujoncok kiképzésére osztották be, majd Moszkvába rendelték, hogy megismerkedjen a legújabb tipusokkal is. Végül vissza könyörögte magát a frontra. Régi egységétől a 9. gárdahadosztályhoz helyezték, hadosztály parancsnoknak. Ekkor már meghaladta az ötven légi győzelmet, de szinte alig engedték repülni. Irányitania, szerveznie kellett a légiharcokat. A 9. gárdahadosztály vadászai 100 német gép lelövése közben csupán öt saját pilótát veszitettek. 1944-ben a hadosztályt a 2. ukrán front állományába helyezték, igy később részt vettek a Berlin elleni hadműveletekben is.
Pokriskin érdemei elismeréséül 1944. augusztus 18-án harmadszor is megkapta a Szovjetúnió Hőse kitüntetést. Rajta kívül a szovjet repülők közül ez csak Kozsedubnak sikerült, 62 légigyőzelem után!
Pokriskin egyik utolsó bevetésén, Berlintől délre találkozott életében először egy Me-262-essel. Lenyűgözte a német gép sebessége.
A háború után 1948-ban elvégezte a Frunze Katonai Akadémiát, 1957-ben a Vezérkari Akadémiát. 1968-71. között a honi légvédelmi csapatok főparancsnokának helyettese, 1972-81-ig a DOSZAAF elnöke, majd haláláig a SzU honvédelmi minisztériumának főszemlélőségén dolgozott.