Nagyon sokáig Arany János Vörös rébék verse volt a favorit.
Aztán jött egy olyan vers ami alapvetően megszerettette velem a verseket. Ez Rilke Őszi nap című verse:

Rilke : ŐSZI NAP - Imre Flóra fordítása

Itt az idő. Nagy volt a nyár, Uram.
A napórákra vess árnyat, s a réten
hadd zúgjon végig már a szélroham.

Adj még egy-két déliesebb napot,
érleld teljessé utolsó gyümölcsét;
s a végső édességek hogy betöltsék,
forrald sűrűvé, testessé a bort.

Kinek most nincs, nem is lesz otthona.
Ki most magányos, soká az marad majd.
Olvas, levelet ír, várja a hajnalt
ébren, nyugtalan jár ide-oda
a fák közt, míg a szél forgó avart hajt.

Aztán jöttek sorban a nagyszerű költők: Pilinszy, Juhász Gyula, Márai, Wass, Váci, Kosztolányi, Áprily, Radnóti, Weöres Sándor, stb.. Talán-talán József Attila áll hozzám a legközelebb, de igazából szeretem nagyon sz összeset. Ez is nagy kedvencem ni:

William Blake: Tigris

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?

Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?

Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?

Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

(Kosztolányi Dezső)

Nagyon örülök, hogy elkezdtem verseket olvasgatni, és ezt izony az egyik RoF-os fórumozó társunknak köszönhetem. Más 1000* megköszöntem neki, de nem hiszem, hogy valaha is meg tudom majd hálálni Neki. Nem is gondoltam volna régebben, hogy a vers ilyen jó barátja lehet az embernek.