Terrorizmus a nagyvilágban
  • assdf
    #3427
    "Gyakorlatilag a BT arra szolgál, hogy a vétójoggal rendelkező országok azt csinálhassanak amit akarnak és nagy ivben tojhassanak a többiek véleményére. Igy aztán az oroszok szabadon irthatják a csecseneket, ha valaki felveti hogy na de emberek ezt azért mégsem kéne, szépen megvétózzák, az usa szabadon háboruzhat mindenféle mondvacsinált indokokkal manapság pl. az olajért, ha valaki problémázik megvétózza, kina meg szabadon irthatja a saját ellenzékét. A franciák meg a brittek pedig probálnának valami épeszü mindkét félnek elfogadható helyzetet alkotni, de hát a többiek vétójoga miatt ez halva született ötlet. Az ENSZ az népszövetség utódaként jött létre, mert az egy tehetlen látszatszervezet volt, és a vétójog bevezétésvel, az ENSZ "méltó utódjának" bizonyult a népszövetségnek."

    Ezt úgy látszik már nem olvastad el. Mindegyik ország visszaél a vétójogával, épp ezért az ENSZ és benne a BT egy kalap sz@rt sem ér, kivéve ha az adott terület annyira a világ másik végén van, hogy egyik országnak sem számit semmit sem. De ez esetben meg nem is nagyon szokott érdekelni senkit sem, lásd afrikai mészárlások.

    A kivonulások szintén nem sokat érnek Cifu. Kivonulni akkor lehet ha olyan partnered van, aki tényleges hatalmat gyakorol az adott térség felett. Teljesen egyértelmü hogy a libanoni kormány és hadsereg nem nevezhető ennek. Ennyi erővel tárgyalhattak volna valamelyik ápolónővel is a korházból, nyilvánvaló hogy a hezbollahra semmiféle hatása sincs bármit is igér meg. Ez megy a 3425ös hozzászólónak is. A libanoni kormány teljesen tehetetlen a hezbollahal szemben, lévén nincs ütöképes hadereje ellene, ami volt azt vagy szétverték az izraeliek, vagy demoralizálodott és átállt a hezbollahoz. Most megint bevonulnak az izraeliek, szétverék a maradék biztonsági erőket is, az utánnuk jövő kormány mégannyira sem tud tenni a terroristák ellen mint eddig. ÉS az izraeliek megint feltehetik a kezüket, hogy kérem mi kivonultunk... Ráadásul szétbombázzák az infrastrukturát, az embereknek nem lessz munkájuk, éhezni fognak, hát kérem, nem lesz nehéz a szélsőséges csoportoknak tagokat toborozniuk az izraeliek ellen...
    Úgyhogy csak ne probáljuk elsumákolni izrael felelőségét, nyilvánvaló hogy az arabok sem szentek, de azért ne higgyük már azt izrael a jófiu.

    3424: gondolkodj már el azon, hogy 200 kmről kilő 20 rakétát a hezbollah, ennek fele útközben lepotyog, a maradék fele célt téveszt, és egy pár darab talál el valamit. Általában Izraeli károk: összedőlt egy kerités, leszakadt egy ház teteje, meg ne adj isten meghalt egy ember aki épp a budiba ücsörgött és rádölt a kerités...

    válaszcsapás: felszáll 4-5 repülő, ledob 20 db 500kilós bombát amik 90% célba találnak, meg elindul pár tank. Libanoni károk: összedölt a fél város, meghalt 200 civil, gyerekek, nők, járhatatlanok lettek az utak, a tankok ledozeroltak egy falut,és meghalt 3 hezbollah harcos...

    Szóval gondolkodj már el egy kicsit az arányokon.