Terrorizmus a nagyvilágban
  • [NST]Cifu
    #3404
    Az első háború azért tört ki mert izrael odapofátlankodott, magyarán csak úgy tessék-lássék a külföldi nagyhatalmak létrehoztak ott egy mesterséges államot a többi ott élő ember kárára ráadásul a megkérdezésük nélkül. Ahogy az iráni elnök is mondta, neki tulajdonképpen semmi baja nem lenne izraellel meg a zsidókkal, csak azt nem érti, hogyha már az usa ilyen nagylelküen jószivü volt, hogy adott a zsidóknak egy országot, akkor miért nem a saját területéből adta azt?

    Emlékeztetőleg: anno egy ENSZ határozatt született az Izraeli és a Palesztin állam létrehozásáról. Nem az USA egyedül határozta meg tehát Izrael létrejöttét, ezt csak utólag találták ki egyes emberek politikai okokból.

    Másodsorban: Ugyanezen államoktól származnak az akkor létrejött arab államok is. Szíria, Jordánia, Irak, stb. Ezek addig Francia és Angol fennhatóság alatt álltak, az ő határaikat is többé-kevésbé így állapították meg. Ez amúgy annyira "egyértelmű" volt, hogy Jordánia például simán bevonult Ciszjordániába, holott az elvileg a palesztinok területe lett volna. Vajon az ilyen eseményekre miért nem emlékeznek vissza olykor-olykor ezen politikusok?

    Harmadszor: Izrael már kivívta a függetlenségét. Elismerték létét, és képes határainak megvédésére katonailag. Gyakorlatilag úgy verné el jelenleg a rá veszélyt jelenthető országokat, beleértve Iránt is, hogy azoknak gyakorlati esélye nem nagyon lenne. A világ leghatékonyabb hadseregének tartják az Izraeli Hadsereget (nem én, hanem nemzetközileg elismert katonai szakértők). Vagyis Izrael létét megkérdőjelezni, azt fenyegetni legfeljebb egy legerősebb hatalmaknak lenne joga (USA, Oroszország, Kína, vagy egy elvi sikon létezű egyesült nézeteket valló EU). Irán nem ilyen. A többi arab állam sem ilyen (erről a következőkben bővebben). Szóval most úgy néz ki, hogy cincog az egér, és húzza a macska bajszát. Irtó bölcs dolog.

    Negyedszer: nincs egységes arab nézőpont. Az arab államok egy része megbékélt Izraellel. Nem akar háborút, békét akar. Ilyen Egyiptom vagy Jordánia. Vannak államok, amelyek viszont Izrael létére törnek. Nem valószinű, hogy még egyszer össze fog jönni egy olyan egyesült érdekeket valló arab katonai szövetség, mint amilyen az 1950-es, 60-as években volt.