Terrorizmus a nagyvilágban
-
#2870
csakhogy EU erősödik, és már lassan képes fellépni USA-val és csatlósaival szemben mint egy szuperhatalom (de legalább is német+franciao.). 10-15 év és ténylegesen szuperhatalom lehet az EU
A Hamasz kormányra kerülésekor az EU is csökkentette a pelsztin kormánynak juttatott támogatást. Az EU azért pénzelte a korrupt PFSZ-t is, hogy előremozdítsa valahogy a békefolyamatokat, de ők sem fognak egy nyíltan erőszakra hangolt palesztin államot támogatni.
És ha az EU állna be mögéjük olajérdekeltségei miatt? Persze rögtön lenácizná az EU-t usa.
Kétlem, hogy az EU ilyesmire vetemedne, ahhoz nem elég egységes és nem elég határozott (szegény Havier Solanát is megbúbolták, amikor a koszovói-szerb ellentéteknél a tárgyalóasztalnál katonai lépéseket is kilátásba helyezett a szerbek ellen - ekkor ugye már nem mint NATO főtitkár, hanem EU védelmi biztos ült ugyanis ott, ő pedig igyekezett határozottnak tünni, ahogy a NATO vezetésnben anno elvárták tőle).
Terjengett az a pletyó még a zsidók között is, hogy esetleg mérgezés volt, és nem agyvérzés.
Ez olyan "pletyó", minthogy Arafatot is megmérgezték. Ariel Sharon 72 éves, Arafat 70 éves volt. Miért olyan hihetettlen, hogy egy híres/hírhedt idős ember csak úgy megbetegedjen és adot esetben eltávozon idegenkezüség nélkül?
Azért előbb volt talán egypár igendurva vérengzés a másik oldalon is, Cifu biztos tudna mondani egy párat
Mindkét oldalon voltak vérengzések, ez nem vitás (izrael esetében főleg a Libanoni 1982-es Sabrai és Satilai mészárlásokat szokták felhozni, ahol az Izraeli erők körbezártak egy menekülttábort, amelyben PFSZ gerillák bújtak meg, majd tűzet nyitottak rájuk, az áldozatok száma izraeli források szerint 700 körüli, a vörös félhold szerint 2000 körüli, a palesztinok szerint 3000-3500 közötti). Viszont a "ki kezdte elöbb" teljesen értelmetlen ebben a konfliktusban.
De nem is igazán próbálták megoldani a helyzetet. Mellesleg az erőszakkal betelepülő zsidó telepesek is felfoghatók úgy, mint a tűzszünet felrugása.
Pont ezeken telepek egy részét számolta fel Sharon...