Terrorizmus a nagyvilágban
-
Cat #2672 Vitát kavart egy tanulmány az amerikai Izrael-lobbi befolyásáról
Parázs vitát váltott ki az Egyesült Államokban egy tanulmány, amely szerint a washingtoni kormány külpolitikáját az Izrael-lobbi befolyásolja, akár az ország nemzetbiztonsági érdekeinek a rovására is.
Stephen Walt, a Harvard Egyetemen belüli Kennedy Államigazgatási Főiskola (KSG) - időközben leköszönt - dékánja, és John Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora írta a tanulmányt "Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika" címmel, amelyet rövidítve a London Review of Books közölt márciusban.
A 83 oldalas, 211 lábjegyzettel ellátott teljes szöveg a KSG honlapján jelent meg. A vita kiéleződésével eltávolították róla a Harvard logoját. A két egyetem elhatárolódott Walt és Mearsheimer téziseitől, amelyek szerint az Izrael-lobbi által "eltérített" amerikai külpolitika kárt okoz az Egyesült Államok saját érdekeinek, és növeli a terrorista veszélyt. Az iraki háború szerintük Izrael biztonságának az erősítését szolgálta.
Az amerikai és izraeli elutasító kritikával szemben a muzulmán világban viszont bőven idéztek a tanulmányból, az amerikai politika Izrael-barát elfogultságát illusztrálandó.
A két szerző szerint az amerikai külpolitikát már évtizedek óta Izrael érdekei határozzák meg. Izrael egy főre számítva több amerikai pénzügyi és katonai segélyben részesül, mint bármely más ország a világon. Ez pedig sem stratégiai, sem erkölcsi szempontból nem indokolható. Izrael évente 3 milliárd dollár közvetlen segélyt kap, a külföldi segélyek mintegy egyötödét, amely egy főre számítva évi 500 dollárt jelent. Más országoknak negyedévenként utalják az amerikai segélyt, Izraelnek viszont egyszerre a pénzügyi év elején, így kamatot is kereshet rajta, ráadásul nem kell elszámolnia azzal, hogy mire fordítja a pénzt.
A katonai segélyt más országoknak maradéktalanul az Egyesült Államokban kell elkölteniük, Izrael azonban az összeg egynegyedét saját hadiiparának a támogatására fordíthatja. Izrael végül olyan amerikai hírszerzési értesülésekhez juthat hozzá, amelyeket Washington NATO-partnereivel sem oszt meg. Washington ráadásul képmutató módon soha egy szót sem ejt arról, hogy Izrael atomfegyverre tett szert, ami nem történhetett volna meg Amerika hallgatólagos beleegyezése és technikai segítsége nélkül.
A washingtoni politika Izrael-párti elfogultsága a szerzők szerint megmérgezi Amerika viszonyát az arab világgal, felhajtja a kőolaj árát, és fokozza a terrorista veszélyt. A két országot nem a terrorizmus közös fenyegetése egyesíti, hanem az Egyesült Államoknak éppen az Izraellel ápolt szoros viszonya miatt van annyi gondja a terrorizmussal.
Walt és Mearsheimer az Izrael-lobbit olyan laza szövetségnek ábrázolja, amelynek a magja az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), körülötte más zsidó szervezetekkel, valamint olyan neokonzervatív értelmiségiekkel, mint Paul Wolfowitz és Douglas Feith volt Pentagon-tisztségviselők. Ide sorolják az olyan befolyásos politikatudományi szellemi műhelyeket, mint az American Enterprise Institute, az olyan befolyásos lapokat, mint a liberális The New York Times és a konzervatív The Wall Street Journal, valamint a - Nagy Izraelt Isten akaratának tekintő - fundamentalista evangéliumi keresztényeket.
Elliot Cohen, a Johns Hopkins Egyetem professzora, neokonzervatív történész szánalmas antiszemita fércműnek nevezte a tanulmányt. A Haarec izraeli napilap "Harvard és Chicago jegyzőkönyvének" nevezte, a "Cion bölcseinek a jegyzőkönyve" című hírhedt régi antiszemita pamfletre utalva.
Christopher Hitchens neves baloldali-liberális író, publicista a Slate online magazinban arról írt, hogy Mearsheimer és Walt tanulmánya átlagos kritika, sok minden igaz benne, és egy kevés gondolat még eredeti is. De ami eredeti, az nem igaz, ami igaz, az pedig nem eredeti. Köztudott, hogy az AIPAC és más szervezetek befolyása jelentős, különösen a Capitoliumban, de nem olyan messzemenő, mint amilyen például a kubai emigránsoké Washington Kuba-politikájára. Hitchens erős túlzásnak tartja, hogy a "zsidó farok csóválja az amerikai kutyát", és ezt számos példával cáfolja az elmúlt évtizedek politikatörténetéből.
A szerzők a tanulmányban kifejezetten különbséget tesznek az iraki inváziót támogató zsidó csoportok és az amerikai zsidók között, akik az átlagnál nagyobb arányban ellenzik a háborút. Nem teszik ki viszont az ablakba David Duke-nak, a Ku Klux Klan volt vezetőjének a The New York Sun hasábjain közölt kárörvendő nyilatkozatát. Duke szerint a tanulmány az ő nézeteit igazolja, és felér egy újabb amerikai függetlenségi nyilatkozattal.
Alan Dershovitz harvardi jogászprofesszor ennek olvasatában úgy fogalmazott, hogy Walt és Mearsheimer tanulmánya olyan, mintha Duke eszmefuttatása lenne, csak éppen sok lábjegyzet van benne. David Gergen, több volt amerikai elnök kommunikációs tanácsadója egy írásában leszögezte: négy elnöki megbízatást dolgozott végig a Fehér Házban, de egyetlen egyszer sem volt a tanúja olyan döntésnek, amely az amerikai érdekek kárára kedvezett volna Izraelnek.
Noam Chomsky, az Izraelt bíráló radikális amerikai baloldali zsidó tudós, a Massachusetts Institute of Technology professzora a The Washington Postban úgy vélte, hogy a két szerző bátor, mivel számolt a "várható hisztérikus reakcióval", de "igencsak naiv" a látásmódjuk az amerikai külpolitikáról, amelyet az egész XX. században erőfitogtató volt a Közel-Keleten és másutt.