Terrorizmus a nagyvilágban
  • Cat #1346
    Magyarország visszavonná katonáit a Sínai-félszigetről

    A honvédelmi miniszter bejelentette, hogy Magyarország újragondolja ENSZ-szerepvállalásait. Hazánk vizsgálja annak lehetőségét, hogy néhány ENSZ-misszióban létszámot csökkentsen, például a Sínai-félszigeten vagy Cipruson.

    Év végéig biztosan maradnak a magyar katonák Irakban - jelentette ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden Budapesten egy tanácskozáson. Az Országgyűlés ez év végéig adott mandátumot a magyar szerepvállalásra, így addig a magyar kormány egészen bizonyosan a helyszínen tartja a katonákat - mutatott rá a honvédelmi tárca vezetője a Katonai Felderítő Hivatal attaséinak rendezett, kedden kezdődött értekezleten. Hogy azt követően mi lesz, az a parlament bölcsességétől és az akkori pillanatnyi politikai helyzettől függ" - fogalmazott. Juhász Ferenc közölte, a kormány már kora ősszel a parlamenthez fordul e kérdésben, mert ha az a döntés születik, hogy nem hosszabbítják meg a mandátumot, akkor meg kell szervezni a kivonulás logisztikai feltételeit.

    Magyarország újragondolja ENSZ-szerepvállalásait, és vizsgálja annak lehetőségét, hogy visszavonja a magyar katonákat a Sínai-félszigetről - jelentette be Juhász Feren honvédelmi miniszter. Néhány ENSZ-misszióban létszámot csökkenthetünk, újragondolhatjuk szerepünket - közölte a tárca vezetője újságíróknak nyilatkozva. Emlékeztetett a kormány nemrégiben meghozott döntésére, amelyben ezer főben maximálja a külföldi misszióban részt vevő katonák létszámát. Így, ha újabb vállalásokat kíván tenni Magyarország, akkor bizonyos helyekről vissza kell jönnünk - mutatott rá. Tájékoztatása szerint jelenleg 1 050 magyar katona dolgozik külföldön.

    Hangsúlyozta, hogy a szerepvállalások újragondolásakor figyelembe veszik a diplomáciai érdekeket is, és egyeztetnek az ENSZ-szel. Juhász Ferenc elmondta: hogy a Sínai-félszigeten és Cipruson is mintegy tíz éve van jelen békefenntartókkal a Magyar Honvédség. Megítélése szerint nem tarthat meghatározhatatlan ideig egy katonai misszió, nem lehet odaköltözni egy életre. Elmondta azt is, hogy a ciprusi magyar részvételt ugyancsak vizsgálják. Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a Sínai-félszigetről hogyan, mikor és milyen ütemezéssel jöhetünk ki - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, nem jó az, hogyha ott maradunk nagyon sokáig. Közölte: nem tartja kizártnak, hogy a Sínai-félszigeten valamelyik rendészeti szerv veszi át a katonák feladatát.

    Magyarország 1995 óta vesz részt katonákkal, rendőrökkel és határőrökkel vesz a Sínai-félszigeten a multinacionális erők és megfigyelők békefenntartó munkájában. A katonai-rendészeti feladatokat ellátó magyar kontingens állandó létszáma 41 fő, ebből 25 katona.