Terror

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Hellhammer
#695
Na ezen feküdtem le tegnap:
Volt egy miskolci 31 éves faszi, aki beállt a miniszterelnöki konvoj mögé, és kiszedték onnan. Saját elmondása szerint azért ment ott, mert sietett és úgy gondolta, hogy a konvoj mögött gyorsabban haladhat. Magyar állampolgár, anyja apja magyar, csak mikor született, a szülei Bagdadban voltak egy utazáson.
Pár helyen úgy adták le a hírt, hogy iraki férfi követte a miniszterelnöki konvojt, leállították és gépkocsija átvizsgálásakor nem találtak nála bombát.
Na akkor ki is a terrorista (abban az értelemben, hogy félelmet kelt)? És sajnos full törvényesen kelthetnek hangulatot a médiag**ik

Tetsuo
#694
Meg még sokan mások..
Cat, a zsidó-palesztín téma télleg elég hosszú, és egyáltalán nem ástam bele magam se a történelmi, sem a politikai részébe; de azt a vak is látja hogy a zsidók úgy 40 éve elkezdtek irtani 1 népet, ami a fejletlen hadserege miatt nem tud szemtöl-szembe harcolni, csak terrorral. Washington pedig teljes mértékben zsidó befolyásolás alatt áll, ez is nyílvánvaló.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#693
most megy m1en irakról müsor

ja, és gondolom hallottátok hogy a lengyel pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy õk is kivonulnak, ugyan nem hirtelen, csak lassan, de megfontoltan

Punker
#692
arról nem is írtok hogy a magyar tábort megszórták?

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

#691
ehhez adjuk hozzá, hogy rakat mexikói meg egyéb dél amerikai spanyolajkú azért vonul be az amcsi hadseregbe, mert akkor idõvel megkapják az amerikai állampolgárságot

cifu: egyetértek, lehetõséget kell nekik adni bizonyításra, hisz katonák akarnak lenni, had legyenek. De ha az ország érdeke az hogy ne haragitsunk magunkra más ország terroristáit, akkor ez szvsz többet ér

egyébként az is üdvözlendõ folyamat lenne, ha TÉNYLEG betartanák a "spanyolok ellen nem támadunk" dolgot, mivel a 90es évek elején ez müködött izraelben! Békéért békét volt a jelszó, utána módosult Területért békére (hogy miért az elég hosszu téma), majd ezután hogy izrael nem mutatott erre igazán hajlandoságot robbant ki az intifáda. Szal a dolog müködhet!

[NST]Cifu
#690
Passz, akkor lehet, hogy az illetõ lódított :)

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#689
Ez a politikusok ostobasága: A magyar katona maradjon csak otthon, még az esõre se menjen ki, mert még valami baja lesz...
Közben a katonákban meg gyûlik az epe, hiszen bizonyítani szeretnének, de a politikai sz@rkavarás miatt nem kapnak rá lehetõség...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hellhammer
#688
Egyébként jellemzõ az a hozzáálás, hogy észre sem veszik sokan azt, hogy hogyan reagáltak a spanyolok kivonására: nem támadják tovább õket. Ez sztem elég kultúrált hozzáállás a témához (a terrorizmus nem). Csak azt tudjátok mondani, hogy táptalaj a terrorizmusnak, de szvsz az is annyira motiváló lehet a többi országnak, hogy nem támadják a fiaikat.

Hellhammer
#687
"K.András, a koalíciós katonák tuti nem a 'Szabadság' miatt mentek ki! Szerintem pénzért és karrierért..."

Ezt annyiban tudom igazolni, hogy a házban ahol lakok van pár hivatásos katona srác, az egyikük ment is ki Irakba szolgálni. Hallottam párszor mikor beszélgettek és én is dumáltam vele, hogy miért, mikor, hova stb. Nála szó sem semmiféle eszmei dolgoról, meg a szabad világért harcolok mentalitásról. Amirõl nála szó volt, az (ebben a sorrendben kb) a pénz, karrier, "jó buli". És nem hiszem, hogy a többi huszonéves éves katonának is sokkal világmegváltóbb céljai lennének... (bár én sem szeretnék más nevében beszélni, de egy konkrét példát azért írtam)

Tetsuo
#686
Vagy csak 1szerûen beöltöztek a CNNnek? Mert van ilyen is.

Cap, mirõl beszélsz? Épp a nagy médiumok sugallják azt hogy USA a béke hírnõke! (Te is így gondolod, igaz?)
Ezen a háborún (is) USA óriásit kaszál. Az olaj a legkevesebb.. hadiipar, fejlesztések, terjeszkedés, ellenség megfélemlítése ( a terror nevében eltüntetik a másként gondolkodókat) stb..
pl Kadhafi. Nem volt más választása.
A zsidók következõ célpontjai: Irán és Szíria.

K.András, a koalíciós katonák tuti nem a 'Szabadság' miatt mentek ki! Szerintem pénzért és karrierért, de más nevében nem beszélhetek, te sem. Mindenesetre semmi közük ahhoz az országhoz. Bush tudta hogy nem volt ott tömegpusztító fegyver, ugyanis akkor nem külte volna oda a hagyományos hadsereget (elõször).
Én nem állítottam hogy elõtte szuper volt, örülök annak hogy Saddam Husseint elfogták (ha õ volt az) és vége lett annak a kegyetlen diktatúrának, de sajna jött 1 másik.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#685
<- vajon a fotós már túszként hivta elõ a képet, vagy elõtte lelõtték, és csak egy kollegája találta meg a negatívot az árokparton?

#684

A spanyolok után japán és honduras is ki fog vonulni irakból

FtranX
#683
egyetértek veled.

Szerintem a stabilitás megteremtéséhez elõször ezeket a bomlasztó elemeket kell kiírtani. Amíg az Irakiak nem mernek nyíltan kiállni a terror ellen vagy elõsegíteni a rendezést (mert amerika pártinak bélyegezik õket), addig itt nem lesz rend.

cap179653
#682
3 órát van áram 3-at nincs. Amikor nincs akkor mindenki bekapcsolja az agregátorát. Vannak negyedek ahol központi agregátor van. Álltalában öreg masinák vannak, ezért feltételezem, hogy ez már a háború elött is így volt valahogy. Ha gondolod, pénteken megyek vissza és rákérdezek :-)

K.András
#681
"Most nem divat a békés, megfélemlített többséget megszólaltani, az nem hírértékû."

Arrol nem is beszélve ,hogy nem mutat nekem senki irakit aki fel merne lépni az ottani fanatikusok ellen,ugyanis ha megteszi valszeg "hazaárulás cimén" kinyirják családjával együtt.
Abban igazat adok neki, hogy kirabolják az országot,csak eltévesztette a házszámot,mert szvsz a környezö országbol átszivárgott terroristák rabolják ki több évtizede ,amiböl aztán terrorakciokat hajtanak végre,kacsalábon forgo palotákat épitenek stb.
Aki figyelemmel kiséri iraki helyzetet tudja,ezek az emberek állatok,nyomornegyedekben összefogdosott gyerekeket használnak pajzsként,a mecsetekben pedig szakállas emberkék mossák ki az agyakat,a vallásukrol fogalmuk nincsen,mert sokan nem is tudnak olvasni,igy nem tudja még ellerözni sem a barom mit mondanak neki(igy volt nálunk is anno a középkorban)ök meg eszik a rossz dumát mint kacsa a nokedlit.A hiradásokat pedig ha elolvassa ez ember összeáll a kép,a környezö országok kiskirályai nem akarják, hogy a szomszédban rend és demokrácia legyen,mert az az ö hatalmukat is veszélyezteti.
De pl mdf állásfoglalása nevetséges,azt mondja az ember, hogy irakban nem volt terror mig amerika nem ment be,hát politikus hogyan mondhat ilyet azután, hogy több évtizedig terror alatt voltak tartva,vegyifegyverekel irtottak ki többtizezer embert,faluk néptelenedtek el...Az is nevetséges amikor azt mondják a demokrácia nem exportálhato,ezzel mintegy azt állitják nem lehet elvárni egy országtol, hogy a saját népét ne nyomja el,taszitsa a nyomorba,mondván ez a hagyomány.Elképesztö!A másik fele amikor azt mondják menjünk ki irakbol,hogy mit keresünk mi ott,könyörgöm saját akaratbol mentek oda az emberek,miért ne gondolhatná egy magyar katona ugy,hogy ö a szabad világért (amelyhez tartozunk) harcolni akar???Igenis büszke lehet magára minden koalicios katona,ök nem egy ország ellen harcolnak,nem fosztogatni mentek,ök a AZ EGYÉN SZABADSÁGÁÉRT és a JÖVÖNKÉRT szálltak sikra.Ha valaki nem igy látja azt csak sajnálni tudom,tudtán kivül "küzd" saját élete ellen,hiszen a 6 milliárd ember egynegyede él szabadságban,tehát kisebbségben vagyunk és ha nem tesszük amit,esetleg ujra "rabszolgák" leszünk,szomoru hogy egyetemen tanulo emberek az egyén szabadsága ellen szolalnak fel a parlamentben,röpcédülákat szorva.

http://druglord.buzz.hu/ ;)

cifuatwork
#680
Azért a CNN-en voltak ilyen riportok is. Megszólítottak iraki vállalkozókat, pl. egy üvegkészítõt, aki azért nem tud rendesen dolgozni, mivel naponta csak néhány órára van áran abban a városrészben. Egy másik fémmüves volt, és arra panaszkodott, hogy nehéz jó alapanyaghoz jutnia. Azt lehetett leszürni a riportból, hogy nekik tökmindegy, hogy most az iraki kormányzó tanács, vagy az amerikai kormányzó irányítja az országot, õk csak dolgozni akarnak békében...

cap179653
#679
Honnan veszed, hogy bárki is kirabolja az országot ?Pont szadr párezer embere az aki terrorizálja az országot akinek hatalmi vágyai vannak. Nincs semmiféle szabadságharc, hatalmi harc van. Szerintem meg Te vagy a csõlátó, de nem tehetsz arról ha tájékozatlan vagy, a mai hírdömpingek mindenrõl szólnak ami pánikot kelthet. Most nem divat a békés, megfélemlített többséget megszólaltani, az nem hírértékû.

Cifu !

Én is üdvözöllek !:-)

Tetsuo
#678
Ez csak egy feltevés/kérdés, ami valójában soha nem történne meg, mert belépünk az EUba s NATO tagok vagyunk, stb.. de kérlek vonatkoztass el:
Mit csinálnál akkor ha Mo-n lenne külföldi megszállás, mondjuk amerikai, és miután elfogtak egy diktátort, kirabolnák az egész országot, természeti és mûkincseket? S mit csinálnál akkor ha alapítanának egy ideiglenes kormányt akik a Magyarok kérdezése nélkül kiosztanák a hatalmat, mondjuk a svábok és a cigányok között?
Ráadásul segítségül hívnák a gazdag fejlett országokat, mert vissza mertünk támadni?
Magyarország is csak a terrorral tudna támadni, ugyanis nekünk nincs hadseregünk az amcsi haderõ ellen.. Ez szomorú és elég erõs kijelentés, de nyisd ki a szemed és ne legyél csõlátó. Ne csak az 1ik oldalt nézd.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#677
Olaszo. helyében meg annyiszor 100.000 muszlimot utasítanék ki az országból, és annyiszor 100 mecsetet rombolnék le ahány túszt kivégeznek.

#676
amúgy a Madrid:
nagy szerncse hogy az összes vonat késett, mert amúgy a pályaudvarokon kellett volna robbaniuk, és akkor nem 200 hanem lehet hogy 2000 áldozat lett volna.

#675
"AMIT EGYSZER MEGHÓDÍTOTT AZ ISZLÁM ANNAK ISZLÁM FÖLDÉ KELL VÁLLNIA"

ezért a Spanyolok a célpont, nem pedig az angolok, akik jobban benne vannak a buliba

FtranX
#674
igaza van az indexnek...

[NST]Cifu
#673
Szvsz ez sokkal aggasztóbb:

...A Newsweek amerikai hetilap hétfõn megjelenõ száma arról ír, hogy az amerikaiaknak sokszor meglepõ fordulattal kell szembenézniük, amikor együttmûködve a frissen toborzott iraki erõkkel, úrrá akarnak lenni a helyzeten.

Április 4-én, amikor a bagdadi Szádr városban kitörtek a harcok, az új iraki hadsereg második zászlóalját vezényelték ki a keményvonalas síiták által lakott negyedbe, de az alakulat tagjai egyszerûen megtagadták a tûzparancsot, többen eldobálták fegyvereiket, és megszöktek.

A hetilapnak nyilatkozó egyik szabotõr elmondta: "Senki nem kérdezett meg minket, harcolunk-e sajátjaink ellen. Ha megtették volna, azonnal lemondtunk volna a katonaságról" A zászlóalj katonái között olyanok is akadtak, akik egyenesen az amerikaiakra fordították fegyverüket, számolt be az egyik szemtanú...


Forrás: Index.hu

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#672
Megkezdõdött a spanyol egységek kivonása Irakból és nyolc hétnél hamarabb be fog fejezõdni - jelentette be hétfõn José Bono Martinez spanyol védelmi miniszter.

Bono Martinez egy rendkívüli kormányülés után közölte: készen áll az operatív terv és a kivonulást a legrövidebb idõn belül és a legnagyobb biztonság szavatolásával végzik el. A miniszter részletekkel nem szolgált a kivonulásról, szavaiból nem derült ki, hogy a spanyol katonák tényleges kivonása kezdõdött már meg, vagy az egész folyamat azzal, hogy José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök kiadta rá a parancsot.

Mieczyslaw Bieniek tábornok, annak a nemzetközi dandárnak a lengyel parancsnoka, amelyben a spanyol katonák szolgálnak, korábban azt közölte, hogy a spanyol csapatokat 4-5 héten belül kivonják Irakból, a Plus Ultrát alkotó többi nemzet katonái azonban folytatják küldetésüket.

K.András
#670
Szádr nem bántja a spanyolokat
"A spanyol katonák elleni támadások beszüntetésére hívta fel híveit Muktada asz-Szadr iraki síita elöljáró, miután Madridban a hét végén bejelentették: a lehetõ legrövidebb idõn belül hazahívják a spanyol alakulatokat az arab országból."

Index.
Az isten nem mossa le spanyolokrol, hogy engedtek a terrornak.

http://druglord.buzz.hu/ ;)

K.András
#666
"másik alternatíva hogy létrejön egy újabb irán"

Szerintem ennél sokkal roszabb lenne ha kijönnének,siiták szunitáék és a kurdok lemészárolnák egymást a hatalomért.

http://druglord.buzz.hu/ ;)

#665
ha a spanyolok most kivonulnak, legjobb az lenne ha ensz irányítás alá kerülne a dolog, és a franciákkal és a németekkel megerõsítve visszatérnek
ezt látom most egyetlen reális esélynek, másik alternatíva hogy létrejön egy újabb irán

Tetsuo
#664
Szerintem ezek után lehetséges, h késõbb egész Európa kivonul Irakból; ha végre mer nemet mondani USAnak.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

K.András
#663
Probáltam ugy gondolkodni és arra jutottam,hogy ha többe kerül a leves mint a hus akkor nem fogom meglépni, meg kellene várnia ,hogy legyen ensz határozat.Szerintem nagyobb veszély kivonni mint azt mondani, megtenném szivesen de mint látjátok az alkeida fenyegetözik,igy ha kijövünk,annak nagyon komoly következményei lesznek,egyrészt a szövetségesek részéröl,másrészt a terroristák részéröl,hiszen igy el tudja hitetni hiveivel hogy ezeket elüztük,a szövetségesek pedig azt fogják mondani cserben hagytuk öket,ráadásul még olajat öntöttünk a tüzre,mert azt látják 1-0 oda igy tovább!Igazán bonyolult a kérdés,és mi egész biztosan nem fogunk választ találni,bár jol el tudunk rajta csámcsogni ;)

http://druglord.buzz.hu/ ;)

[NST]Cifu
#662
Bár undorító és megvetendõ dolog, de gondolgozz egy kicsit politikusfejjel...

A fizetések emeléséhez nincs keret, komolyabb hangulatjavító intézkedések (gondolom) nem kivitelezhetõek (pl. ilyen lehetne az ETA felszámolása). Akkor mit lehet tenni? Az Iraki kivonás leginkább az amerikai kapcsolatoknak árthat közvetlenül, de valószinüleg (legalábbis halgatólagosan) jó pont Franciaországnál és Németországnál, meg a háborút ellenzõknél (ilyenek pedig szinte mindhol vannak - még amerikában is). Továbbá egy esetleges ENSZ határozat után akár még vissza is térhetnek irakba (ugyan ilyet nem állítottak, de nem is zárták ki) - különösen akkor lehet ez realitás, ha a 2004-es amerikai választásoknál Kerry gyõz, aki jelenleg azt hangoztatja, hogy vissza fog fordulni a korábbi szövetségesekhez (ez ugye Franciországot és Németországot jelenti, illetve az iraki háborút ellenzõ egyébb Európai országokat), és ENSZ határozatott kíván hozatni Irak ügyében.

Az, hogy egyes csoportok most örömünnepet ülnek, és egymás hátát veregetik, hogy lám, látod mit értünk el - nos ez még mindig lenyelhetõbbnek tûnik, minthogy aztán azt halgassa folyamatosan vissza, hogy ugyan mi lesz a beigért csapatkivonással?

Szóval nekem ebben az esetben érthetõnek tûnik a lépés. Nem vitás, hogy kritizálható, de az adott esetben érthetõ...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#661
Ez tény :))

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Kori
#660
pont úgy

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!

K.András
#659
Attol mert nem értenek egyet,nem kell kivonni a csapatokat,az emberek 2/3-da nem elégedett a fizetésével,mégsem lehet megemelni egy szemvillanás alatt...

http://druglord.buzz.hu/ ;)

Kori
#658
tudod nagyon jól milyen a közvéleménykutatás!
Nagyszerûen lehet irányítani

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!

cifuatwork
#657
Még a választások elött volt egy felmérés, ahol a válaszadók majd 2/3-da (hatvan valahány százalék) válaszolt úgy, hogy nem ért egyet a spanyol katonák irakba való állomásoztatásával.

Kori
#656
mármint a spanyolok

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!

Kori
#655
Sajnos valójában nagy lovat adtak ezzel a terroristák segge alá.
Innentõl kezdve lehet attól tartani, hogy elindul egy terrorhullám azokban az országokban amelyek kis erõvel képviseltetik magukat. Ebben sajna bent vagyunk.
Jó politikusi fordulattal és azzal, hogy a politikusok szemrebbenés nélkül tudnak hazudni kitalálhatott volna egy indokot miért tartja továbbra is irakban a katonáit.

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!

#654
Kivonják Irakból a spanyol csapatokat

A lehetõ legrövidebb idõn belül kivonják a spanyol csapatokat Irakból - döntött a szombaton beiktatott új spanyol kormány. Irakban 1300 spanyol katona állomásozik.

A lehetõ legrövidebb idõn belül kivonják a spanyol csapatokat Irakból - jelentette be vasárnap José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfõ. Esti televíziós nyilatkozatában Zapatero elmondta, hogy személyesen rendelte el a katonák kivonását.

A szombaton beiktatott kormányfõ már pártja választási gyõzelme után ígéretet tett arra, hogy kivonják Irakból a csapatokat, ha június 30-ig az ENSZ nem veszi át az országban a politikai ellenõrzést és katonai irányítást. Zapatero az azóta eltelt idõszakban többször is kijelentette, hogy állni kívánja választási ígéretét. Vasárnap azt mondta: "a rendelkezésre álló információk szerint semmi nem utal arra, hogy az ENSZ belátható idõn belül erre vonatkozó, a spanyol kívánalmakat kielégítõ határozatot fogad el."

Jelenleg 1300 spanyol katona állomásozik Irakban. A spanyol kontingens az ország déli részén, Nedzsef városában és környékén - dél-amerikai országokból érkezett katonákkal együtt - teljesít békefenntartó szolgálatot.

--------------------------------------------------------

ha személyesen mondta a tévében hogy a kormány döntött, akkor ezt már tényként lehet kezelni, innen nincs visszakozási lehetõség

K.András
#653
Szvsz nem ezért választották meg, hanem azért mert hazdutak a másik oldalon...Ha kiállt volna a miniszterelnök és azt mondja a terroristák megtámadtak,akkor talán felsorakozott volna mögötte a nép,de igy, hogy az ETA nyakába akarta varni,egyböl elásta magát,még zapatero is kijelentette hogy nem ö nyerte meg a választást hanem a másik oldala veszitette el.

http://druglord.buzz.hu/ ;)

K.András
#652
Én meg elitélem,söt otthon is el fogják,igazábol csapdában van az ember,mert külpolitikai sulya az országnak innentöl egyenlö a nullával...Ráaádsul nem tudja melyik ujját harapja meg,ugyanis miközben azt hangoztattja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a legföbb cél,addig ö enged a terroristák követelésének,elég arra gondolni ,hogy oszama fenyegetést tett közzé,aminek hatására ö megfutamodott mint egy kisegér...Mind1 szvsz elésta spanyolokat elég rendesen,renomé elszállt...

http://druglord.buzz.hu/ ;)

#651
gyakorlatilag ezért választották meg, nevetséges lenne ha nem tartaná be az igéretet

#650
godolom ez csak egy újabb politikai fogás volt, hogy az emberek melléálljanak...
cifuatwork
#649
Ilyen szempontból sz@rban van. Egyfelõl a választási versenyben azt hangoztatta, hogy ha õ lesz az elnök, akkor kivonja a Spanyol katonákat irakból. Külpolitikai szempontból egyértelmûen káros e lépés, de neki a belpolitikára is ügyelnie kell, ha nem teszi meg, akkor komoly preztizsvesteséget könyvelhet el, és rögtön számonkérnék rajta e igéretét.
Õ (illetve valószinüleg az új spanyol kormány) így döntött. Nem itélem el érte, csak mert tartja a szavát....

Punker
#648
engednie kellett a tömegnek hogy megválasszák ennyi.

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

K.András
#647
Remek,Zapatero elásta magát a civilizált világban spanyolországgal együtt,ugyanis ezzel olajat öntött a tüzre,mivel engedett a terrornak.Nem beszélve arrol, hogy minden szövetséges katonát mégnagyobb veszélybe sodort,mert az arabok azt fogják gondolni,ezek azért mennek el mert be vannak szarva,ha ezeket sikerült megfélemliteni akkor csináljuk tovább,mert eredményes a munkánk.Elképesztö ez a zapatero,azt hiszi igy nem lesz több robbantás vagy mit???

http://druglord.buzz.hu/ ;)

cifuatwork
#646
Most közölték a CNN-en, hogy Spanyolország kivonja erõit Irakból (a felirat szerint ezernél több Spanyol katona szolgált Irakban eddig). Ugyan egyfelõl érthetõ lépés (szanyolországban a többség mindvégig elitélte az iraki missziót), másfelõl viszont kicsit szerencsétlen, mert a terroristák (és valószinüleg még sokak) szemszögébõl nézve nem Zapatero hatalomra jutása az ok (aki a kezdedtõl fogva az iraki kivonások ellen volt), hanem a Madridi robbantás miatt vonják ki az erõket...

Kori
#645
tudjátok szépen hangzik a közvélemény elõtt hogy a "szegény szerencsétlen terroristák"-at meg kell védeni.
így szereznek szavazatokat

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!

K.András
#644
Egyébként bevett szokás(évezredek ota), hogy a vezetöt kell meggyilkolni és akkor szétszalad a csorda,nem értem eu politikáját sem, elitélik hogy megölték jaszint meg ezt Rantiszit,hát könyörgöm nem civil emberröl van szo hanem terroristárol,akit ki kell löni!Az összeset le kell szvsz gyilkolni(terrorszervezet vezetöire gondolok),lássák a palesztinok, hogy szélmalomharcot folytatnak.

http://druglord.buzz.hu/ ;)

Kori
#643
de beis csukják az orruk elõtt

Az élet a legjobb méreg! Tuti ki fog nyírni!!!