Viccek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A srác Westchesterben lakott és az Ithaca College-be járt suliba. Már két éve tervezgeti, hogy randira hív egy lányt (aki szintén Westchesterben lakott és az Ithaca-ba járt), de soha nem volt elég bátorsága. Végül is egy nap összesszedte minden bátorságát, és beszélt a lánnyal. Õ nem ellenezte a dolgot, és megbeszéltek egy szombat esti vacsorát. Péntek este a srác a haverjaival elment megünnepelni a dolgot. Annyit ittak, mintha alkoholtilalom visszatérésére készültek volna fel. Szombaton nagyon rosszul volt, húszpercenként szaladgált a klotyóra hányni vagy fosni. Néhány órával késöbb a hányást már törölte a programból, de a rendszeres WC látogatást még nem. A randit ennek ellenére nem akarta lemondani, félt, hogy többször nem lenne bátorsága a lényt meghívni.
Így hát találkoztak a Westchesteri állomáson és bevonatoztak New York-ba. Az étteremben már az elõétel közben bocsánatot kért, és elviharzott a mellékhelység felé. Ezután az elõételt mát megszakítás nélkül végig tudta enni, de a következõ fogás közben ismét ki kellett mennie. A desszert alatt ismét késztetést érzett, de nem akarta nevetségessé tenni magát az állandó WC-be rohangálással, így inkább visszatartotta. A dolog pár perc múlva elmúlt, ám ekkor úgy érezte, hogy némi gáznemü anyag készülne távozni belõle. Úgy döntött, hogy szép óvatosan kieregeti ott az asztalnál. Szerencsétlenségére a gázzal együtt némi meglepetés is érkezett.
Na most szarban vagyok - gondolta (és érezte is). Ahelyett, hogy azonnal kiszaladt volna a WC-re, inkább megkapaszkodott a székben és egy kicsit megemelte magát, hogy minnél kevésbé nehezedjen rá az "ajándék csomagra". Ezt a jóga-pozíciót fenttartotta a desszert végéig, és közben erõsen gondolkozott, mit tehetne, mielõtt érdekes illatot kezdene árasztani, illetve a nadrág kívülrõl is megmutatná, hogy mi rejtõzik benne. Igen gyorsan fizetett, és távoztak az étterembõl. Úgy ment az utcán, mint egy cowboy. Az állomás felé menet egy bolt mellett haladtak el.
- Nem lenne gond, ha beugranék, és megvenném azt a mellényt, amit már a múlt héten kinéztem magamnak? - kérdezte a lányt.
- OK, legalább én is körülnézek egy kicsit - válaszolt a lány.
Szerencsére a férfi osztály balra volt, a nõi jobbra. Így hát szétváltak. Hõsünk felkapta az elsõ mellényt, ami a kezébe akadt, majd rohant a nadrágokhoz. Kiválasztotta a sajátjához leginkább hasonló nadrágot, majd az egész cuccot odaadta az eladónak. Közben az egyik szeme folyamatosan a lányon volt, (aki a bolt másik felében nézelõdött), nehogy az észrevegye, hogy nadrágot is vásárolt. Mivel a mellényt nem akarta megvenni összeszorított szájjal (hátha a a barátnõje tud 15 méterrõl is szájról olvasni) odaszólt az eladónak:
- Csak a nadrágot.
- Tessék?
- Csak a nadrágot. (Az egyik szem folyamatosan a barátnõn.)
- Ah. OK.
Fizetett, és a lánnyal együtt elindultak az állomásra. Felszálltak a vonatra, és találtak két szabad széket az egyik kocsi közepén. A srác le sem ült, hanem azonnal távozott a mellékhelység felé. A vonat elindult, õ pedig levette a nadrágját és az alsóját. Az egészet egy golyóvá hajtogatta, majd kidobta az ablakon. Ezután megmosakodott, majd kézbevette az áruházban kapott szatyrot. Kinyitotta, és rádöbbent, hogy a szatyorban csak a mellény van.
Most gondolkodj el egy pillanatig azon, hogy Te vajon mit tennél hasonló szituációban.
hogy gondoltad ezt a termeszetben fizetest? felmegyunk a harmashatarhegyre es adsz 5 rongyot?
- Fõorvos úr, igazán fenntarthatnának egy külön kórtermet a haldoklóknak.
- Röhögni fog. Ez az.
- Mit eszik a robot?
- Gépsonkát.
Manhattan, bár egy toronyház tetején, két negyvenes férfi iszogat egymás melletti bárszékeken. Már az ötödik whiskynél tartanak, mire az egyik odaszól a másiknak:
- Ezt öt whisky után bárki megcsinálja - majd kiugrik az ablakon, háromszor körberepüli a toronyházat, és visszaül a székre. A másik pasas is megissza a whiskyt, gondolja hogy õ sem mákostészta, õ is kiugrik, leesik, szörnyethal. A csapos megjegyzi magában:
- Ritka genyó ez a Superman, ha részeg.
- Mit mond egy szõke apa, amikor meglátja, hogy ikrei születtek? ...?
- Hát a másik kitõl van?!
- Elnézést uram, volna szíves segíteni egy szegény, szerencsétlen, éhezõ, munkanélküli emberen, akinek nincs egy fillérje sem, és minden vagyona ez a rövidcsövû vadászpuska?
\"Freedom is a scary thing / Not many people really want it Me, I keep my distance / I\'m always leaving. That\'s just my way.\" (Laurie Anderson)
VIP regem 05.14-én lejár. Akkor elbúcsúzom mindenkitől, és továbba csak mint RelakS leszek jelen :)
De ne nyissunk errõl nyelvészeti vitát.
per aspera ad astra
Landwirtschaftsausstellung
VIP regem 05.14-én lejár. Akkor elbúcsúzom mindenkitől, és továbba csak mint RelakS leszek jelen :)
Landwirtschaftsausstellung
(tehát kimaradt egy c, és van egy fölös s)
VIP regem 05.14-én lejár. Akkor elbúcsúzom mindenkitől, és továbba csak mint RelakS leszek jelen :)
bocsesz, de ez a kedvenc viccem, és így a legszebb... 😊
per aspera ad astra
Ígéret szép szó de a Landschaft-ausstellung mégszebb.
Hogy készít a szõke lekvárt?
-- ? ??
Kinyomja a buktából..
hátö .. az előző aláírásom sokkal jobb volt :]
Ne, itt egy szakállas:
Miért nevezi a cigány Jacobs-nak a fiát?
Mert Jacobs, a Roma!!!
VIP regem 05.14-én lejár. Akkor elbúcsúzom mindenkitől, és továbba csak mint RelakS leszek jelen :)
plíz help fuldoklok és nem látok a könnyektõl 😄DD








hátö .. az előző aláírásom sokkal jobb volt :]

\"Freedom is a scary thing / Not many people really want it Me, I keep my distance / I\'m always leaving. That\'s just my way.\" (Laurie Anderson)











VIP regem 05.14-én lejár. Akkor elbúcsúzom mindenkitől, és továbba csak mint RelakS leszek jelen :)
> látható shalom felirat nem üdvözlés. Eredetileg Hegyeshalom volt csak
> kiégtek a körték.
I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.
- Jó napot! Mondja, hogy kell kikapcsolni a fejõgépet?
- Semmi gond, 10 liter után automatikusan megáll.
Bazinga!
- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!
- Szia, bátor nyuszi!
Te tényleg nem félsz a rókától?
- Tényleg.
- Veled tarthatok?
Hallottam, hogy pont erre vadászik, és nagyon félek.
- Gyere.
- Te bátor nyuszi, már érzem, hogy itt a róka a közelben.
Biztos nem félsz?
- Biztos.
- Már látom is, ott vicsorog.
Hogyhogy téged nem esz meg?
- Néhanapján viszek neki egy malacot.
Bazinga!
-Mary, a legelõnkön egy idegen tehén legel!
Az asszony ráförmed:
-Mire vársz John? Eredj, és fejd meg!
Bazinga!
- Miért nincs egyszerre szép és okos nõ a világon?
- ???
- Mert az már férfi lenne.
[/cserf][/fülünyúl]
- Apu, nekem mikor lesz olyanom a lábam közt, mint neked?
- ...majd,ha anyád kiment.
----------------------
Nemzetközi turistacsoport megérkezik a világ legnagyobb vízeséséhez:
- ...ooo God, it's wonderfuuuuul...
- ...ooo mein Gott, das is wuuuuunderbar...
- ...Gospoooodin, eto priekrasnoooojeee...
- ...baaaaazzeeeeeeg, ez kuuurva jó...
De van pár jó😄
- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!
Elsüllyed egy hajó az óceán közepén. Csak egy tengerész és egy pap éli túl. Kiúsznak egy szigetre, ami tele van kannibálokkal. Kikötözik õket, majd feltesznek a tengerésznek egy kérdést:
-Mond fehér ember, mit akarsz? Halál vagy unga-bunga?
Gondolkozik a tengerész, majd úgy gondolja, hogy az unga-bunga mégis csak jobb lehet mint a halál. Azt választja.
Kiderül, hogy ezek mind homokosok, hát jól megdugják a tengerészt, majd elengedik. Majd mennek a paphoz:
-Halál vagy unga-bunga?
-Óóóóó!!! Akkor inkább jöjjön a könyörtelen halál!!!
-Jó! De elõtte egy kis unga-bunga!
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
tipikusan az a fajta vicc ami napokig kísért, mert bárhol eszembe jut elkezdek röhögni. 😊
Robin Hood a halálos ágyán magához hívatta Little John-t, és megmondta neki, hogy az az utolsó kívánsága, hogy még egyszer lõhessen az íjával és ott temessék el, ahol a nyílvesszõ leesik. - Így temették Robin Hood-ot a szekrény tetejére...
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
-Most papást-mamást fogunk játszani! Ki akarsz lenni?
-Há-háát inkább apuci...
-JÓ, AKKOR MOST APUCI LESZOPJA ANYUCIT!!!!



-Ahogy ott nem tudtam szabadulni, megláttam az orrom elõtt egy nadrágot, és bevallom, nagyot haraptam bele... A fene gondolta volna, hogy ekkora erõt ad, ha az ember tökönharapja magát!
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
-Most megduglak! Választhatsz, vazelinnel vagy anélkül?
-Hát... inkább vazelinnel.
-Vazelin! Gyere te is!
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
Mi az, sarkon áll és szeret?
Kurva anyád.
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!
???
Hát kobra meg a vidra felmennek a hidra, de a hidra nem megy föl a kobra meg a vidra!!!!
- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!


- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!
Belõvi.
10 perc mulva csengetnek. Kitámolyog az ajtóhoz, papírt elõveszi.
- Ki az... kérdõjel.
- Mi... vesszõ a barátaid pont

\"Mielőtt megszólalsz, gondold meg, hogy amit mondani akarsz, szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni.\" WoT: Verghaust



