Viccek

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#32784
Sziasztok!

Erre a viccre szeretnék újabb szavazatokat kérni (böngészõnként egyet fogadnak el, mobilról is megy):

***** Betartotta a tanácsomat és nyitott ablaknál aludt? – Igen, doktor úr. – Tehát az asztmája nyomtalanul eltûnt? – Nem, doktor úr. Nyomtalanul az aranyórám és a színes televízióm tûnt el.

A cím: http://rd.hu/hu/cikkek/nagyvilag/viccvb

Köszönöm!
#32783
:D

Molnibalage
#32782
Tuti, hogy már volt, de egy másnak lehet még új.


Egy napon egy öreg hölgy sétált be a Kanadai Bankba egy pénzzel teli zsákkal. A bank igazgatójával szeretett volna beszélni, hogy számlát nyisson, mivel állítása szerint rengeteg pénze volt.

Végül, hosszú beszélgetés után, egy alkalmazott bekísérte õt az igazgató irodájába, aki megkérdezte tõle, hogy mennyi pénzt szeretne letétbe helyezni. A hölgy azt mondta 165 ezer dollárt.

Az igazgató kíváncsian kérdezte, hogy honnan van ennyi pénze.
Az öreg hölgy azt válaszolta: ,,Fogadásokból."
Az igazgató meglepetten kérdezte: ,,Miféle fogadásokból?"
Az öreg hölgy így felelt: ,,Például fogadok magával 25 ezer dollárban, hogy négyszögletûek a heréi."

Az igazgató nevetni kezdett, ezzel jelezvén, hogy ilyen fajta fogadásokat lehetetlenség megnyerni!
Az öreg hölgy ezt kérdezte: ,,Szeretne fogadni?"
,,Természetesen." - válaszolt az igazgató. ,,Garantálhatom, hogy az én heréim nem négyszögletûek!"

Az öreg hölgy ezt mondta: ,,Csak mondja meg mennyi pénzben kíván fogadni, holnap délelõtt 10 órakor visszajövök és hozom az ügyvédemet is tanúnak, ha magának így megfelel!"
,,Semmi akadálya" - válaszolt az igazgató.

Aznap este az igazgató aggódni kezdett a fogadás miatt és hosszú órákat töltött a tükör elõtt a heréit vizsgálgatva. Minden irányban megforgatta õket, újra és újra, hogy megbizonyosodjon afelõl, hogy az õ heréi semmiképpen sem látszanak négyszögletûnek, és biztos megnyerje a fogadást.

Másnap délelõtt pontban 10 órakor meg is érkezett az öreg hölgy az ügyvédjével az igazgató irodájába.

Az igazgató ekkor levetette az alsógatyáját, hogy a hölgy és az ügyvédje mindent jól láthassanak. Az öreg hölgy közelebb ment és megkérdezte, hogy megfoghatná-e õket.

,,Természetesen, kérem!" - mondta az igazgató, hiszen nagyon sok pénzrõl volt szó. ,,Gyõzõdjön meg róla 100%-ig!"

A hölgy mosolyogva hozzá is látott.

Az igazgató ekkor azt vette észre, hogy az ügyvéd veri a fejét a falba. Megkérdezte az öreg hölgyet: ,,Ezt miért csinálja?"

A hölgy erre ezt felelte: ,,Valószínûleg azért, mert fogadtam vele 100 ezer dollárban, hogy ma délelõtt 10 óra körül a Kanadai Bank elnökének heréit fogom a kezemben tartani!

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#32781
ma még nemvót

Anders
#32780
- jaj, de jó, Mikulás, hogy jöttél, már három hete nem eszünk rendesen!
- nem esztek rendesen? akkor csokit se kaptok!!!

A másik véglet: Fekete Pákó és a hét törpe

Sickness
#32779
Ez még az elcseszett verziónak is a legalja <#szomoru1>

Fogd már be a pofád, ha hozzám beszélsz!

bono90
#32778
Mikulás megy az etióp gyerekekhez:
-Mikulás Mikulás jaj de jó, hogy jöttél, már egy hónapja nem ettünk semmit!
-Nem ettetek semmit?! Akkor csokit sem kaptok!

Piloss
#32777
AZ ALÁBBIAK SZÓ SZERINTI IDÉZETEK BÍRÓSÁGI JEGYZÕKÖNYVEKBÕL

- Maga szexuálisan aktív?
- Nem, én csak ott fekszem.

- Mikor van a születésnapja?
- Július tizenöt.
- Melyik évben?
- Minden évben.

- Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról?

- Szóval a teherbe esése napja augusztus 8?
- Igen.
- És maga mit csinált ez alatt?

- Szóval van három gyermeke, igaz?
- Igaz.
- Hány fiú?
- Egy sem.
- Hány lány?

- Hogy végzõdött az elsõ házassága?
- Halállal.
- Kinek a halálával?
- Tudna egy személyleírást adni az alanyról?
- Közepes magasságú, szakállas.
- Nõ vagy férfi?

- Tehát azt mondja, hogy a lépcsõ lefelé vezetett a pincébe?
- Igen.
- Lehetséges, hogy ugyanez a lépcsõ felfelé is vezetett?

- Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?
- Minden boncolást hullákon végzek.
- Emlékszik, hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
- A boncolás kb. este 8:30-kor kezdõdött.
- És Kiss úr halott volt ebben az idõpontban?
- Nem, ott ült az asztalon, és csodálkozott, hogy miért boncolom.
Doktor úr, mielõtt elkezdte a boncolást, ellenõrizte az egyén pulzusát?
- Nem.
- Ellenõrizte a vérnyomását?
- Nem.
- Ellenõrizte a légzését?
- Nem.
- Tehát lehetséges, hogy az egyén életben volt, amikor elkezdte a boncolást?
- Nem.
- Miért olyan biztos ebben, doktor úr?
- Mert az egyén agya az asztalomon volt, egy üvegtartályban.
- Mindennek ellenére, mégis, lehetséges az, hogy az egyén életben volt?
- Igen, lehetséges, hogy az egyén életben volt, és ügyvédként praktizált valahol...


Férj:
- Drágám! Mit tennél, ha nyernék a lottón?
- Vinném a pénz felét és elválnék.
- Akkor itt van 200 forint és húzz a picsába! Volt egy kettesem...


Egy férfi eltéved a hõlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nõt, és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ez elõtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nõ a földön így felel:
- Ön egy hõlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hõlégballonos férfi.
- Az vagyok.- feleli a nõ - Honnan tudta?
A hõlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntõl kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Õszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nõ erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem szocialista politikus.
- Igen, - bólint, a hõlégballonos férfi egyetértõen - de ezt honnan tudta?
A nõ azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvezõ széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amirõl fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévõ emberektõl várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielõtt találkoztunk, de most már én tehetek róla!

Life is too short to remove USB safely Samsung Galaxy S S4 LTE-A (i9506) (CM12 nightly)

Hayni
#32776
Mindig is arról álmodtam hogy milyen lehet egyszerre két csajjal :
-az egyik fõz
-a másik takarít
kuzco007
#32775
Gyuri Te mindent ismersz?:D én földön vok:D

HAJRÁ FRADI! Hajrá Dunaszerdahely! HAJRÁ MAGYAROK! C\'mon Chelsea!

chhaya
#32774
A legutolsó sor lemaradt:
Dömötör lett a mailer daemon.
^^

you are like a butterfly, a caterpillar's dream to fly

FZoleee
#32773
ha más a miniszterelnök, akkor átírják a nevét a viccekben, és kész...
#32772
jaj, ezt már hallottam gyurcsányosba...
#32771
Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t.
Útközben találkozik Bajnai Gordonnal. Gordon mondja neki:
- Józsi bácsi hát ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövõ héttõl nagyon
jó mûsorok lesznek benne!
- Tényleg?! - kérdezi az öreg - és milyen mûsorok fiam?
- Hétfõn én leszek, kedden a feleségem, szerdán a családom, csütörtökön a pártom! Péntek-Szombat-Vasárnap - a nép!
Na az öreg hazamegy, az asszony meg kérdezi tõle, hogy miért nem adta
be a TV-t a zaciba? Mire Józsi bácsi:
- Találkoztam a Miniszterelnökkel és azt mondta, hogy jó mûsorok lesznek, inkább visszahoztam!
- És milyen mûsorok lesznek ?
- Hétfõn:A Félkegyelmû, kedden:A makrancos Hölgy, szerdán:A rém rendes
család, csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló, péntek-szombat-vasárnap: A Nyomorultak

&#8222;Az ember jel lemét leginkább az mutat ja meg, hogy mi t tar t nevet sége snek. &#8221;

kuzco007
#32770
neeeeeeeeeeeeeee ez fáj:D

HAJRÁ FRADI! Hajrá Dunaszerdahely! HAJRÁ MAGYAROK! C\'mon Chelsea!

Ic3 m4n
#32769
"Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztõnek minõsített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét."<#vigyor3>

#32768
Egy informatikus börtönnaplója

1. hét

Hétfõ
Bevittek az elõzetesbe. Van itt néhány nagydarab, tetovált rab. Fõleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt Corel Draw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipõmet, ha igényt tartok rá. Talán nem is lesz itt annyira rossz.

Kedd
Beszélgettem a cellatársaimmal. Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 évet is kaphat, de lehet hogy 3 év múlva szabadon engedik mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 évet kaphat, de lehet hogy 2 év múlva elengedik, mert a nõ szabálytalanul közlekedett. Mondtam, hogy a másolt Corel Draw miatt 8 évet is kaphatok, de lehet hogy leviszik 7 évre, mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt.

Szerda
Ma kihallgattak a rendõrök. Azt mondták, bizonyítsam be az eredeti CD-vel hogy a Corel az enyém volt. Mondtam hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondták ne próbáljak trükközni, õk okos rendõrök, "Mink to-vább-kép- zé-sen is vó-tunk" (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg. Végem van.

Csütörtök
Kínozni kezdtek!
Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára leszedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst!

Péntek
Tovább kínoznak! Arra kényszerítettek, hogy Windows 95-öt telepítsek! 3, 5"-es diskekrõl!



2. hét

Hétfõ
Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek. Nem én vagyok a zárka elsõ lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop serial numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni... Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zárták el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért.

Kedd
Bejött az ügyvédem. Azt mondta, a szerzõi és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz elõérzetem van.

Szerda
Elkészült a szakértõi jelentés. Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértõ szerint a lopott könyvelõprogrammal akár a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani hogy ezt nem tettem, leültetnek. Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg?

Csütörtök
Olvasgatom tovább a szakértõi jelentést. Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértõ odaírta mellé, hogyha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértõ talált néhány bitet a winchesteremen, ami õt távolról a Windows Notepad utolsó néhány bájtjára emlékeztette. Azt írta, ez alapján biztos hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam, akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztõnek minõsített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét.

Péntek
Kopogást hallottam a zárka falán. Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel binaris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexaban kopogva beszélgetünk. Õ is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimalisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk.

Radioaktív kiscicák áron alul eladók vagy Playstation-re cserélném. Érdeklődni: Balatonalmádi, Nagymező u. 27.

Imisz
#32767
Az elsõ és az utolsó jó!
<#eljen><#nyes>

Izsma
#32766
<#vigyor><#vigyor><#vigyor><#vigyor><#vigyor>

Izsma
#32765
Süllyedõ hajón kérdezi a kapitány:
- Emberek, van önök között valaki, aki hisz Istenben, és az ima
erejében?
Az egyik utas jelentkezik:
- Igen, én buzgó istenhívõ vagyok.
- Akkor jó, mert egy hellyel kevesebb van a mentõcsónakban.

A vadász az erdõben megbotlik egy kiálló gyökérben, és
véletlenül tökönlövi
magát söréttel. Viszik a kórházba, úgy-ahogy összefoltozzák.
Mûtét után az
orvos azt mondja:
- Itt egy barátom címe, délután keresse fel!
- Õ is orvos?
- Nem, furulyamûvész, és megmutatja magának hogy hogyan rakja az
ujjait,
hogy ne pisálja szembe magát.

Alkalmi pár a hotelszobában meghitten szeretkezik, amikor a csaj
megszólal:
- Van egy kis gond. AIDS-es vagyok.
- Én is. - mondja a srác.
- De én csak vicceltem.
- Többet nem fogsz!

Nõvér a beteghez:
- Remélem nem babonás!
- Miért?
- Ezentúl csak bal lábbal tud felkelni...

z99999
#32764
jól tetted
igazi mintapolgár

Pszt.

#32763
ejnye-bejnye képviselõ úr! <#ejnye1> <#idiota> <#banplz>
#32762
Sziasztok!

Ez nem vicc, de nagyon jó:

de mivel tényleg nem vicc, be se írom ide
bboyatty
#32761
Tok jo, de azert nem probalnam ki...:P

Be original, be creative, be fresh, be righteous, be yourself and let no one stop you! B.Boy4life!

z99999
#32760
white powert magát értem, csak nem tudtam hogy jött össze a fehér lappal, nade mind1

Pszt.

#32759
white power
és azért van a viccben, mert egy üres fehér lapot osztogat a csávó :D

z99999
#32758
white powert nem értem

Pszt.

Frosty01
#32757
:D mindenesetre jó poén

practitioner of the forbidden arts of death

Dzsini
#32756
mielõtt a szokásos reakciók jönnének: igen, a KRESZ-ben le van írva, a sebességet meghatározó táblák km/óra mértékegységet használnak.
ez egy vicc, tessék akként kezelni :)

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

FZoleee
#32755


Egy 70 km/h Max. sebességû útszakaszon, 250 km/h sebességgel radarba
futó autós védõbeszéde a bíróságon :
"Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát,
amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen mértékegység mellette.
Ahogy önök is tudjak, az 1837. július 4-i törvény kötelezi országunkat a
metrikus mértékegység használatára. Továbbá az 1961. május 3-i 65/501
számú törvény kimondja, hogy a hosszúság mértékegysége a méter, és az
idõ mértékegysége a másodperc. Én el sem tudom képzelni, hogy a
Belügyminisztérium nem tartja tiszteletben a Köztársaság törvényeit.
Tehát logikus, hogy ha nincs odaírva a mértékegység, akkor a sebesség
alapértelmezés szerint m/sec-ban értendõ. A 70 m/sec maximális sebesség,
megfelel 252 km/h-nak. A rendõrök azt mondták, hogy 250 km/h sebességgel
autóztam. Nem is vonom kétségbe a rend õreinek pontosságát. Tehát 2km/h
sebességgel a sebességkorlát alatt voltam. Így tisztelettel kérem a
bíróságot, hogy adják vissza a jogosítványomat, amit egy sajnálatos
tévedés folytán vettek el a rend éber õrei."
szjuca
#32754
Fizetésemelés


A fütyi kérelme :
Alulírott Hímvesszõ, jelen levelemmel fizetésemelésért folyamodok.
Indokaim a következõk:
- Nagy mélységekben dolgozom,
- Bármely helyzetben elõször a fejemet dugom be,
- Sem hétvégi, sem szabadságolási idõszakom nincs,
- Nedves környezetben kell dolgoznom,
- Túlórát nem fizetnek,
- Sötét, és szellõzés nélküli környezetben dolgozom,
- Magas hõmérsékleten dolgozom,
- Fertõzõ betegségeknek vagyok kitéve.

Tisztelt Hímvesszõ!

Miután kérelmét átolvastuk, az abban lévõ érveket elemeztük, sajnálattal
közöljük, hogy kérelmét a következõ okok miatt elutasítottuk:
- Nem dolgozik napi 8 órát folyamatosan,
- Kis erõkifejtés után elszenderedik,
- Nem követi mindig a felsõvezetés utasításait,
- Nem marad meg a kijelölt helyén, gyakran elkódorog más helyekre,
- Nincs kezdeményezõkészsége, és állandóan nógatni, motiválni kell, hogy
munkába álljon,
- Munka lejártával, munkahelyét mocskosan hagyja el,
- Nem követi a biztonsági elõírásokat, mint például a védõruha viselete,
- Képtelen két egymás utáni mûszakban dolgozni,
- Néha elhagyja a munkahelyét, még mielõtt a napi munkát elvégezte volna,
- És ha még mindez nem lenne elég, megjegyezzük, hogy állandóan két gyanús
zsákkal járkál...<#vigyor3>

Frosty01
#32753
Angol gyorstalpaló, kifejezetten haladóknak. Ha valami nem tiszta, akkor szóljatok Madafakkok

Ha kólát akarsz megrendelni, akkor mondd: GIMI E KÓK
Ha kávét és süteményt akarsz, akkor: KOFÍ END DÓNAT
Ha fáj valamid, akkor: FAK
Ha az üzletben látsz valami nagyon drágát, akkor: FAK
Ha valaki megtámad téged, akkor: FAK
Ha látsz egy szép lányt az utcán, akkor: VATTA FAKK
Ha valaki azt mondja neked, hogy: FAK,
erre megfelelõ válasz: FAKJU TUU SZÁN ÓF Á BICCS
Ha elveszíted a dokumentumokat, akkor: ÁJ LOSZT MÁJ FAKING PÉJPERSZ
Ha hálni akarsz valakivel, akkor: AJ UANA FAK WIT JÚ, avagy: HÁJ, KEN ÁJ FAK JÚ
Ha keresel egy taxit, akkor: HAV TU GET A FAKING KAB
Ha valami nem mûködik, akkor: FAKK DET SIT
Ha valaki idegesít téged, akkor: ÁRJÚ FAKIN WIT MI?
Ha ez nem elég, akkor: VAT DA FAK JÚ WONT?
Amikor egy öreg néni kér, hogy segítsd át az utca másik oldalára, akkor : ÁR JÚ FAKIN SZTJUPID BICS?
GIMI E KILÓ FAKIN EPPÖL, MADAFAKA
Mikor kérik a jegyet ellenõrzésre: ÁR JÚ FAKING KRÉJZI ESZHÓL ?
Mikor egy dugóban állunk es vitatkozunk a közlekedésben részt vevõ más személygépkocsivezetõvel: VAN MÓR WÖRD END ÁJL GET JOR FAKIN ESZ AUT FROM DA KÁR END FAK AP HÍR JÚ NESZTI MADAFAKIN BICS
Amikor valami rossz történik: OU SIT, FAK FAK FAK FAK FAAAAAAAK!
Amikor egy hajléktalan pénzt kér tõled: GET DA FAK AUT OF HÍR BIFÓR ÁJL KIK JÓ MADERFAKING SIT ASZ

practitioner of the forbidden arts of death

Molnibalage
#32752

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Scottt
#32751
Bemegy a paraszt egy bárba és odamegy egy csajhoz:
-Hello édes, meghívhatlak egy koktélra?
-hát persze!
-hé, csapos! egy kisfröccsöt!

Isten hogy teremtette meg a legyet.
Azt mondta hogy légy.
És hogy teremtette meg a nõt.
A légy miatt hadonászott és azt mondta hogy kurva légy.

<szacsi>: átöleltem erre mondta hogy milyen aranyos vagyok és hogy en vok az utobbi idõben az elsõ srac aki nem akarja megdugni
<szacsi>: netudd meg milyen nehez egy kotont fél kézzel visszadugni a farmered zsebebe ugy hogy õ közbe ne vegye eszre...
<low23>

TrEbLeMaKeR üzenete:
meg volt ijen h kurvázni akart discoba
TrEbLeMaKeR üzenete:
és nem találta a cashét
TrEbLeMaKeR üzenete:
de talált egysportszeletet
TrEbLeMaKeR üzenete:
odaszól egy csajna: "csokiér pipát?"
Palii üzenete:
XD
TrEbLeMaKeR üzenete:
saj besértõdik, visszajön 5 percmulva egy kigyurt buzi: "te vagy a csokiér pipa?"
TrEbLeMaKeR üzenete:
erre szûcs: "neked nem adom oda"

raetro: bazzzzzzzz
praetor: hittérítõk jöttek hozzánk
praetor: fater ment ki
Jani: jól kezdõdik
praetor: megszólal a nõ
praetor: azért jöttünk, hogy elmondjuk az igazságot
Jani: LOOOL
praetor: fater- miért? nem a gólya hozza???

<bles> ket kibaszott cigany ballag az esoben es obegatva enekelnek
<McDouglas> mas is szokott enekelni amikor zuhanyzik

lány: ha fiú lennék, úgy szeretnék kinézni, mint te :$
fiú: ha lány lennék és 15 éves akkor úgy szeretnék kinézni mint te...
fiú: és jól megkuratnám magam azzal a sráccal.

<Giggancs> most jöttem haza a 7essel
<ragcsi> lol ott falun is szamozva vannak a buszok?
<Giggancs> nem
<Giggancs> 7óra múlt kérlek 5 perccel

zöldGÁZ : mondjuk az a gyerek sem normális
zöldGÁZ : volt kommunista idõszakja, akkor olyan pólokban mászkált
zöldGÁZ : hogy Lenin arcképe volt rajta háromszor, kül színekben feliratok meg 'Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!'
Norbi :
zöldGÁZ : aztán volt neki olyan, hogy kiment a strandra, bebaszott és a kövér arcokat belelökdöste a medencébe hogy 'save the whales'
zöldGÁZ : ezt zsófi mesélte
Norbi :
zöldGÁZ : meg most... kitalálta hogy õ underground náczi
zöldGÁZ : egyik reggel bejön suliba, rajta egy póló amin van 2 síléc szárnyakkal
zöldGÁZ : mondja ez az egyenpóló... kérdezi tõle bali hogy és mi a faszt akar szárnyas síléccel.
zöldGÁZ : 'hát Szálasí!'
zöldGÁZ : azt hittem beszarok... de még nem volt vége
Norbi : ez mekkora
zöldGÁZ : elkezdett üres A4es lapokat osztogatni, kérdem ez mi? propaganda
zöldGÁZ : milyen propaganda? hát WHITE POWER!!

Megy az erdõben a jótündér. Egyszer csak nagy zokogó sírást hall a bokrokból!
Odamegy és látja, hogy a nyuszika az!
- Miért sírsz nyuszika?
- Hát... azért mert a rossztündér azt mondja, hogy nem én vagyok a világon a leggyorsabb állat!
- Gyere, majd én elviszlek az igazmondótündérhez õ majd igazat mondd!
Mennek tovább! Megint sírást hallanak a bokrokból!
Hát látják, hogy a bagoly van a bokorban és nagyon sír!
Megkérdezi a jótündér, hogy miért sír.
- Azért mert a rossztündér azt mondta, hogy nem én vagyok a világon a legokosabb!!!
- Na gyere majd én elviszlek az igazmondó tündérhez!
Õ majd megmondja az igazat!
Mennek tovább és megint sírásthallanak a bokorból!
Hát látják, hogy Quasimodo nagyon sír!
- Miért sírsz annyira Quasimodo?
- Azért mert a rossztündér azt mondta, hogynem én vagyok a legcsúnyább a világon!
- Mi épp most megyünk az igazmondó tündérhez!
Gyere tarts velünk!
Mennek-mendegélnek egyszer csak megérkeznek!
Bemegy a nyuszika!
Pár perc múlva boldogan kijön: Ez az, ez az mégiscsak én vagyok a világon a leggyorsabb!
Most bemegy a bagoly!
Pár perc múlva kijön és boldogn mondja:
Juppy mégiscsak én vagyok a világon a legokosabb!
Most bemegy Quasimodó.
Pár perc múlva dühösen kijön!
-Mi a baj Quasimodo?
- KI A FASZOM AZ A JIMMY!!!!!!?


- Hogy számolja a golyókat Jimmy?
- Fejben.

Doktor úr, nagy az én problémám. Napok óta fáj a nemi szervem, és már teljesen feketévé színezõdött.
Az orvos elkezdi nézegetni a férfi farkát, húzogatja, nyomkodja.
- Doktor úr, ugye nincs semmi baj, mondja, hogy nem kell levágni!
- Levágni? Ugyan, leesik ez magától is.

A kiskirályfi lassan 7 éves lesz. Odamegy hozzá az öreg király.
- Hát, kisfiam, mit szeretnél a születésnapodra?
- Azt, ha reggel fölkelnék, kinyitnám az ablakot és alatta látnék 500 hullát felszeletelve, 500-at karóba húzva és 500-at megkínozva, megégetve.
- Hát jó! - mondja az öreg király.
Beköszönt a nagy reggel, kiskirályfi kiront az ágyból, odarohan az ablakhoz kinyitja és látja a hullákat az ablaka alatt. Le is megy, megnézi, hogy jó munkát végzett-e az apja. Látja, hogy minden ember halott, csak egy szenved még a földön.
- Apám, ez mit nyöszörög itt?! Azt mondtam, hogy...
Az öreg király odaszól a szenvedõnek:
- Kezdheted!
- Happy birthday to you!

- Apu, Iraknak voltak tömegpusztító fegyverei?
- Nem tudom, kislányom. Azt mondják, voltak. Biztos. Nem tudom.
- Kimehetek játszani a nukleáris télbe?
- Sál, sapka, kesztyû! És ne labdázz a mutánsokkal, mert elveszik a vesédet!
<#idiota>

Két buzi utazik a repülõn. Az egyik megkívánja a másikat:
- Te, mi lenne, ha kefélnénk?
- Megõrültél? Itt a repülõn? Olyan kínos lenne. Mindenki minket nézne.
- Dehogy! A kutya nem figyel ránk. Ezt nézd!
Feláll a helyérõl és megkérdezi az utasokat:
- Van valakinek ceruzája?
Senki sem reagál. Alszanak, olvasnak, bámulnak maguk elé az utasok.
- Tényleg nem figyelnek ránk.
Ezzel aztán jól egymásnak esnek. Késõbb az utasok már szállnak ki, amikor is a stewardes látja, hogy egy idõs bácsika csupa hányás. Lehányta a zakóját, az ingét, még a nadrágját is.
- Bácsi, miért nem szólt, adtunk volna zacskót!
- Nem mertem szólni, mert elõttem pár sorral egy másik utas csak egy ceruzát kért, és úgy seggbe kúrták, hogy csak na!

-Mi egy angol?
-Egy angol az egy gentleman.
-Mi két angol?
-Két angol már egy klub.
-Mi három angol?
-Három angol az egy világhatalom.

-Mi egy német?
-Egy német az egy Herr.
-Mi két német?
-Két német már egy dalárda.
-Mi három német?
-Három német együtt már egy világháború.

-Mi egy francia?
-Egy francia az egy Monsieur.
-Mi két francia?
-Két francia az egy szerelmi viszony.
-Mi három francia?
-Három francia az ideális házasság.

-Mi egy orosz?
-Egy orosz az egy goszpogyin.
-Mi két orosz?
-Két orosz az egy kolhoz.
-Mi három orosz?
-Három orosz egy rablóbanda.

-Mi egy magyar?
-Egy magyar az egy úr.
-Mi két magyar?
-Két magyar három különbözõ politikai nézet.
-Mi három magyar?
-Olyan nincs, mert az egyik vagy sváb, vagy zsidó.

Egy fiatal herceg eltéved az erdõben. Napokig bolyong, míg egyszer csak találkozik egy borzasztóan vén, iszonyatosan csúnya vénasszonnyal.
- Szervusz fiam, üdvözli a vénasszony. Én egy elvarázsolt királylány vagyok, csodás idomokkal. Ha magadévá teszel, visszaváltozom szép, fiatal szexbombává, és attól kezdve azt csinálhatsz velem, amit akarsz. A vénasszony meglehetõsen visszataszító volt, de a lehetõség igen vonzó. A herceg legyûrte magában az undort, és ha nehezen is, de megtette, amit a szipirtyó kért. El is aludt rögtön, úgy kifáradt. Amikor felébredt ugyanaz a csúf, vén csoroszlya feküdt mellette, akit néhány órával korábban magáévá tett.
- Hé, te! - ébresztgette az öregasszonyt. - Azt ígérted, hogy gyönyörû szexbombává változol!
- Hány éves vagy te fiam?
- Húsz.
- Na, ez szép! Húsz éves vagy, és még mindig hiszel a mesékben?

\"A békefenntartás nem a katonák dolga, de csak õk értenek hozzá\" \"De ki a fasznak kell ez?!Én inkább ezt választom!Imádom\" \"Brothers everywhere Raise your hands into the air we\'re WARRIORS\"

Falcon87
#32750
<#idiota>

,,Inkább haljak meg állva, minthogy térden csúszva éljek\"

atlagember
#32749
Ez ha jól tudom viccek topic. Ezeket a régi képregényeket a humoros és aranyos képek topicba kéretik tenni, de csak az újakat.
Amúgy itt a link, ha valait érdekel:
http://napirajz.hu/

SecondOrb: A legjobb internetes városépítõ stratégiai játék. www.secondorb.hu

LaszloLedzenyi
#32748

<#idiota>

\"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!\"

Pipör
#32747
xDDDDDDDD

Eddigi Telóim : ER1018>NO3210>NO5210>NO6210>SIMC60>SET630>SEK700I>SEW810I>N.N73ME>NOKIA N82>>ZTE BLADE III.

Gladiator
#32746
cahaaa.. ezen mindig fetrengek:D

Frosty01
#32745
XD

legjobb! <#eljen>

practitioner of the forbidden arts of death

Icebarney
#32744
klasszikus<#circling> egyik legjobb :)

veszelka
#32743

Pigo
#32742
<#taps><#taps><#taps>

A tudás olyan, mint a körömlakk. Az alkohol lemossa!!!

Punker
#32741
A tizennégy éves lány újságolja az anyjának, hogy kimaradt egy mensese.
A szülõk mérgesen, zokogva, kétségbeesve kérdik lányukat, hogy melyik
disznó tette ezt vele. A lány felveszi a telefont, beszél, majd leteszi. Fél óra múlva megáll a ház elõtt egy vadiúj Ferrari, kiszáll egy öregedõ, õszes halántékú úriember, drága, elegáns öltönyben, cipõben, és belép a
házba. Határozottan a nappaliba megy, és leül a szülõk és a lány közé.
- Jó reggelt! - mondja. - Hallom a lányuktól, hogy mi történt. Családi okok miatt nem tudom õt feleségül venni, de ajánlatom a következõ:
Amennyiben lánya születne, kap tõlem három üzletet, két apartmanházat,
tengerparti villát és 500 000 dollárt évente. Ha fiú lesz, nevére íratom két gyáramat, és ugyanúgy az 500 000 dollárt évente. Amennyiben ikrek lennének, egy-egy gyár és évi 250 000 dollár lenne az apanázsuk. Amennyiben elvetélne...
Itt az apa kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet, közbeszól:
- Megbaszod még egyszer!!!

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

Calver
#32740
reklám, ráadásul szar is. <#wave>

"The trees move. Do you not see it?"

#32739
Egy kis GONOSZKÓP:

BAK: A bakoknak a közeljövõben rácsukódik a forgóajtó a kisujjukra, és nagyon fog nekik fájni.



VÍZÖNTÕ: A vízöntõk ezentúl minden este megvacsoráznak, és aludni mennek, ráadásul másnap reggel felkelnek, és ébren is maradnak egészen addig, amíg az esti teendõik elvégzését követõen elalszanak.

HALAK: A halak több hal együttese.

KOS: A kosok szerelmi életében változás következik. Ha mégsem változna semmi, akkor viszont a kosok szerelmi élete változatlan marad.

BIKA: A bika egyszerûen nem hajlandó repülni, bárhogy is gyõzködik...

folytatás: http://ingyombingyom.blog.huingyombingyom.blog.hu
Frozen Whispers
#32738
Az egészséges táplálkozás híveinek néhány érdekes adat:

1. A japánok kevesebb zsíros ételt esznek, és jóval kevesebb náluk a szívroham, mint a magyarok körében.
2. A mexikóiak több zsíros ételt esznek, és kevesebb náluk a szívroham, mint a magyarok körében.
3. A kínaiak nagyon kevés bort isznak, és kevesebb náluk a szívroham, mint nálunk.
4. Az olaszok sok bort isznak, és kevesebb náluk a szívroham, mint nálunk.
5. A németek sok sört isznak, emellett sok zsíros ételt is fogyasztanak, mégis kevesebb a szívroham náluk, mint a magyarok körében.

Következtetés:
Egyél és igyál bármit. Nyilvánvalóan a magyar nyelv használata az, ami megöl.

Sírfelirat: \"Megszületett, virágzott,eltemettük, kimászott\".

#32737
Újabb Jack Bauer tények Jack Bauer Tények 2

Frozen Whispers
#32736
Egy texasi férfi bemegy Londonban egy gyógyszertárba és kérdezi a patikustól:
- Mondja, van maguknak valamilyen amerikai borotvapengéjük is, vagy csak ez a Wilkinson?
- Nos, uram, feleli türelmesen a patikus - a Wilkinson a legjobb sebészeti eszközöket és pengéket gyártja már Waterloo óta.
- Felõlem akár Noé bárkája óta is gyárthatják, hogyha nem elég jó!
- Biztosíthatom róla, uram, hogy ez kiváló minõségû! Tavaly a feleségem véletlenül lenyelt egy pengét, és az miután elvégzett rajta egy mandulamûtétet, egy vakbélmûtétet, körülmetélte a kertészt, kiherélte a szomszédot, levágta a postásnak két ujját, én utána még tízszer tudtam vele borotválkozni.


Az erdõben az a hír terjeng, hogy egy Apeh ellenõr ellenõrizget véletlenszerûen. Meghallja ezt a Csiga aki most vett feketén új házat a kis családjának. Gyorsan elmenekül, de útközben találkozik a Medvével és figyelmezteti. Együtt futnak tovább, mikor találkoznak a Gólyával:
- Gyorsan fuss, jön az Apeh!
- Hisz nekem nincs mitõl félnem. - mondja a Gólya.
- Nana - mondja a Medve - fél év itthon, fél év külföld. MIBÕL?

Sírfelirat: \"Megszületett, virágzott,eltemettük, kimászott\".

Frozen Whispers
#32735
Amiket nem szabad egy meztelen nõnek mondani:

- Baró, még sosem jártam a Grand Canyon-ban.
- Nagyon gyakorlottnak tûnsz.
- Csak a biztonság kedvéért: ez most ingyen van, ugye?
- Leveszem a karórámat, nem akarom elveszteni.
- Minek a melltartó, amikor öv is van rajtad?
- Ha nem bánod, kicsit megforgatnálak lisztben.
- Már értem, miért fontos, hogy a személyiséged miatt szeressenek.
- Jó dolog, hogy egy csomó más dologhoz értesz.
- Feltennéd ezt a papírzacskót a fejedre?
- Nem baj, ha én is felteszek egyet, arra az esetre ha a tiéd leesne?
- Azt tudod, hogy ezt manapság már tudják mûteni?
- A kocsmában mondták a fiúk, hogy jó vagy, de én kételkedtem.
- Egyáltalán nem vagy olyan ronda, mint ahogy azt a többiek mondták.
- Annyira azért nem vagy kövér.
- Most már értem, miért mondja mindenki, hogy sötétben izgalmasabb csinálni.
- Hû, pont úgy nézel ki, mint a húgod!

Sírfelirat: \"Megszületett, virágzott,eltemettük, kimászott\".