Testépítés - Testformálás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#5384
végig olvastam az eddigieket, és mélységesen felháborítónak tartom Drugs Bunny ocsmány viselkedését mind azokkal szemben akik mertek kritikát gyakorolni vele szemben. Azok beírására, akik tudva levõen az õ általa idehozott rajongók egy soros szitkozódása nem reagálok, mert még csak annyit sem érdemelnek.

Ellenben innetõl kezdve tiszte nagy betükkel fogok írni, mert másképp nem tudom kifejezni hálámat és csodálatomat, hogy egy valóban nagy nevû testépítõ mint

STEVE NAMAT - NÉMETH ISTVÁN

A SAJÁT SZEMSZÖGÉBÕL DE RÁVILÁGÍTOTT ARRA AMIRE SZERETTEM VOLNA HA VALAKI KI IS MODJA LE IS ÍRJA. ÖRÜLÖK AZÉRT, MERT VÉGRE EGY VALÓBAN HITELES EMBER MEG ISMÉTELEM HITELES EMBER ÍRTA LE EZEKET.

Páran nem hittek annak a kis csapatnak akik nem is akarták ezt, csupán kiáltak mellettem, mert szóvá mertem tenni, hogy nem szabad, nem kellene Szántai Dórát, de lehetett volna bármelyik testépítõt felhozni ilyen méltatlanul lealacsonyítóan bemutatni.

Ez sajnos a durva vádaskodásba és ócsároláskba fulladt, amelyet tegnap elõtti humma bejegyzése miatt indult el. Közben azonban elõjöttek azok az évek óta tartó sérelmek, amelyeket Drugs Bunny okozott. Sok embert megalázott, és mint látható az utolsó percig is megaláz. Nem elég hogy a fórumán el kellett távolítania például minden Németh Eszterrõl aki igen is testépítõ (!!!) még most sem akar legalább bocsánatot kérni tõle, amiért egy fórumon minõsíthetelen bejegyzéseket irogatott.

Németh Istvánt megnyugtathatom szerintem nem csak a magam de mások nevében is, hogy igen is õ egy nagy testépítõ, aki eddig is maradandót alkotott. S nem érdekel bennünket Drugs Bunny további mocskolódás.

MOST MÁR BÁRMIT IS MOND DRUGS BUNNY ELÕTTEM VÉGKÉPP LESZEREPELT!!! DÜHÖNGET, NYÜSZÍTHET, FRÖCSKÖLÕDHET HITELTELENNÉ VÁLT

H I T E L T E L E N E M B E R
H I T E L T E L E N E M B E R
#5383
Magától értetõdõ, többet eszel, többet iszol, többet jársz vécére. És jó esetben a testtömeged is nõ.
#5382
Info, nagyon figyelj, mert ez egy nagyon fontos dolog, és csak egyszer mondom el. De akár többször is elolvashatod. Te írtad: "A mocskos stilusának a töredékével már meg is tisztelt mindenkit." Most ezen a mondatodon gondolkozz már el három percig. Nem érzed égõnek, esetleg nevetségesnek, hogy neked van arcod mások stílusát kritizálni? Légy szíves, olvasd már vissza a tegnapelõtti hsz-eidet. Te tényleg nem emlékszel? Miket írtál? Fele káromkodás, fele kötõszó? Nem szégyelled magad ezek után, hogy a stílusról prédikálsz?

Piller: "Ezek a tegnap reg-gelt felhasználók meg - osztanak mindenkit, de csak káromkodással. semmi logikus érvelés, semmi logikus rávilágítás dolgokra... "
Olvasd vissza a tegnapi hsz-emet. Ha még mindig helyénvalónak érzed az elõbb idézett mondatodat, szólj.

Aki olyanokat mond, hogy bunny sleppje idejött és hasonló agyatlanságok: nem azért írunk ide páran, mert bunnyt osztjátok. Ha Pusztarücskösi 13. Bélát osztanátok, akkor is itt lennénk, mert az igazi ok az, hogy tudatlanok, mûveletlenek, és az idegeskedésetek által nevetségesek is vagytok.
#5381
Esetleg gyorsabban leszel éhes?<#buck>
#5380
Csakis információ:

Szegény Pisti...

Szegény Pistinek tavaly a Muscular Development (vigyázat, az eredeti amerikai magazin...nem a magyar utánzat...) fõfotósa biztosított 10 napra ingyen szállást Venice Beach-en, szegény Pistinek kedvezményes vendég bérletet adott Charles Glass a venice-i Gold's Gym-ben, szegény Pistit a leghíresebb bodys fotósok fotózták (pl. Robert Reiff a Gold's-ban, az MD fotósa Per Bernal külön az otthoni studiojába hívott fotózásra, direkt címlapra fotóztak Mike Neveux-ék az Ironman-tõl, Kris Gethin fotózott szintén a Gold's-ban a FLEX-tõl)...soroljam még...?

Megkeresett John Tuman (aki Jim Manion után a másik nagykutya az IFBB-ben és Mr. Olympia bíró), mert Phil Heath után engem lát a következõ profi generáció képviselõjének, fél órát beszéltünk, azóta is email-ezünk.

Felhívott telefonon Steve Blechman az MD lapigazgatója és gratulált, remélhetõleg 1 éven belül szerzõdés is lesz belõle.

Bob Chicherillo-val ebédeltem a Firehouse étteremben és elmondta, legjobb adottságú újoncnak tart, csak ne hajtsak a tömegre, maradjak ilyen esztétikus.

Milos Sarcev azonnal felhívott a verseny után és 4 napot ingyen tölthettem egy fullerton-i hotelben az õ számlájára, alig tudtam hazahozni a sok ajándék ruhát, könyveket stb. Minden nap együtt edzettünk, ebédeltünk, vacsoráztunk. Idén nála fogom csinálni a felkészülésem utolsó harmadát, ingyenes szállással 4-6 hétre.

Mielõtt bárki sajnálni kezdene, szívesen mesélhetek még hasonló történeteket...eddig nem jöttem ezekkel pedig állítólag nagyon nagy az arcom... Nem jöttem mert engem már nem érdekel Magyarország.

Nos, az ehhez hasonló élmények és lehetõségek után valóban csakis arra várok, hogy mikor hív már fel Kovács Zsolt, hogy szerepelhessek a BBTV-ben...hogy újra szarul világítson és újra másfél órát késsen amikor én ott ülök már feltöltve CH-val a teremben.

Már le volt zsírozva a következõ BBTV (válledzés)...Zsolti hívogatott is hogy mikor vesszük már fel...aztán derült égbõl lehordott engem a musclebuilderen és aztán már vissza sem hívtam...de gondolom õ sem tervezte már velem a forgatást...jobb is ez így. A BBTV 6 meg valószínû azért lett vezetõ a letöltésekben, mert Zsolti benne volt...hogy már Humma-nak is segíteni kellett kamerázás közben, hogy kimenjen neki az a 100-110 kg ferdepadon. Most szólok, hogy soha többé nem fognak annyiszor letölteni egyetlen BBTV adást sem... Hányszor is töltötték le? 12-16 ezerszer? Mindegy.

A Scitec pedig 2005 szeptemberben megvonta a támogatásomat mert nem akartam azévben indulni (Danit sem támogatták volna, ha nem indul 2006-ban...pedig nem tervezte az indulást). Sõt már a Johnnyt sem támogatják...gratulálok...jó kis cég. Aztán mivel már tárgyaltam az Extremefittel (és ezt tudta a Scitec), januártól újra támogatni akartak havi 40 EZER FORINT (kisker áron) ÉRTÉKÛ TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTÕVEL. Jó vicc! Szegény Pisti most majdnem 8x (!) annyit kap a szponzorától... Férgek...ugye Zsolti?! + Szegény Pisti ingyen utazik Los Angelesbe is...

Na, ezeket csak azért írtam le mert unom már, hogy mindenki azt hiszi, hogy mindent tud rólam, mindenki ismer engem mert egyszer látott versenyen. Csak remélni tudom, hogy a jövõben kihagytok engem a vitából...én se szólok be senkinek, pedig lenne rá okom. Én "csak" kõkeményen készülök az IFBB profi debütálásomra. És tudom, hogy évekig fog tartani amíg felzárkózok, de ráérek mert jelenleg én vagyok a világ legfiatalabb IFBB profija a 23 évemmel.

Na de nem untatlak tovább titeket, további jó vitatkozást...

De azért néha eddzetek is! <#wave>
Brolly
#5379
HAli! Azt honnan tudom hogy felgyorsult e az anyagcserém, többet járok wcre vagy hogy?

\"Kokain inhalációt követően a V1-V2 elvezetésekben inkomplett jobbszár-blokkra emlékeztető terminális pozitivitás, valamint több mm-es ívelt ST-eleváció lépett fel\"

#5378
engem a kritika nem izgat. ha minden nézõnek egymillió dollárt osztogatnék és kivánságmûsort csinálnék hogy mi legyen a mûsorban az se tetszene néhány köcsögnek.

a bb.tv-rõl értlemes emberek véleménye érdekel, az pedig azt hizsem más szint, kicist nagyobb emberekkel bezsélgetek, mint néhány anonim fosós kis gyökér!

a férgeket viszont rühellem, de mulattatnak!

az hogy ti beszéltek a bb.tv-rõl az nem reklám. ahhoz ez az oldal kevés hogy reklámozzon.

a humma nyugodtan véleményt alkotot meg nyugodtan szopatta ezta pár gyökeret.

köztük klastrom ezernevû fõseggnyalót, aki eddig érdekel móson istenítette a bb.tv-t, most meg hogy kibasztuk a fórumból mert pofátlankodott amoiderátoral meg midnekivelk, most már szar, d enyilván én vagyok a féreg, õ meg egy jellembajnok! 😄DDD

amugy a kis véleményetek bazeg as zántai dóritól kezdve arról hogy a serfõzõ tamás a szponzor - mert nyilván egyetlen serfõzõ van az országban, meg a seggel aki a tavaly forgatott részekben kereste az idénre igért technikai fejlesztéseket - biztos nem volt a képeken egyértelmû hogy nyár volt 😄D - nagyon-nagyon viccesen szánalmas! ezért nem kéne felnõttekkel vitakozni!

(németh eszter soha nem volt testépítõ, ez se zavarjon senkit, de hát minden dilettáns hülyének okoskodni kell, fõlag oylan dolokban amibe nem lát bele és semmi köze hozzá)

sajnálom szegény pistit hogy ez maradt neki rajongótábornak, de ez az õ hibája. nem kéne szarozni mindenkit, meg nem kéne odaszarni ahonnan enni kapott
#5377
Látjátok, errõl lenne itt szó

<#integet2>
#5376
Beszélgetésbõl indult ki, vita lett belõle.
Az természetes, hogy ha valaki csinál valamit (Drugs Bunny - BBTV) ami kezdetben tök jó volt és hasznos, de voltak kifogásolható epizódjai (ahol információhiány és szereplõlejáratás volt), kritika éri.

Ezzel itt még semmi gond nem volt, hiszen ide, erre a fórumra tapasztalatcserére járnak az emberek - akár aktív fórumozók, akár csak olvasók. Beszéltünk a BBTV-rõl, ami annak csak reklám, és mivel (ahogy az elõzõekben is leírtam) természetes módon pozitív-negatív kritika éri, meg kellett jelenni Hummának az õ modorával, ami sokaknak nem tetszik. Humma is nyugodtan véleményt alkothatott volna, de nem tette meg.

Bele-belekapkodott dolgokba, dobálózott az ilyen meg olyan sms-ekrõl, tûzdelve ocsmánykodásokkal
#5375
Szevasztok<#integet2>
Ne vitatkozzatok,ez már csak szurkálodás.
Inkább durkáljatok az oldalamon:
Testépités
Sok érdekesség került fel.
Üdv:Lali<#wave>
#5374
te kis buta, nem hallgat a humma, csak leszarja az egészet ahogy én is. szerintetek mi majd nektek meg akarunk magyarázni bármit is, rovarok? 😄DD
#5373
ezaz nyomik!

te derricknyomi, itt nálatok számítógéppel kell villogni? 😄
van egy p4-em is, húúúúúúúúúúú lcd monitorom is akkor már nagycsávó vagyok? 😄DD

semmilyen sleppet nem küldtem ide, maguktól jöttek röhögni én is csak azért írok, hogy gerjesszem a kis butaságaitokt. ennyire manipulálható kis buzik vagytok!
(amugy a többbség nem ír ide, hanem olvas, szerencsecsomag.)

nem látom itt a nagyarcúak fényképét, miért is van?

ja, hogy kiváncsiak vagyunk itt pár százan (ki tuidja menynien)kik ezek a nagypfájú kis buzik akik. kb egy versenyzõt de ismernek de kompetensnek érzik magukat a táplálékiegészítõ iparban és a sportban?

ez már adatvédelmi probléma? 😄DDDDDDD

meg lehet mutatni mekkora csávók vagytok, én felvállatlam magam köcösögök, most ti jöttök!

szóljatok ám buzik ha btk-ba ütközik egy hirdetést elolvasni! 😄DDD

derrick, te kis buzi, miért nem jössz oda hozzám, hogy megbeszéljük milyen buta ember vagyok?

a többi köcsög aki nekem húdemegmondta, miért is nem mondja meg hogy õ kicsoda?

mitõl féltek? ennél többen nem röhögnek már rajtatok!

te figyelj nyomi. te a szponzori kérdésre elõadod nekem azt hogy a csajok ügyelnek a mire is?

és te butázol le valakit? ez komoly?

betöltöttétek már a huszat, szerencsecsomagok?

németh pistivel sosem edzettem együtt, szerepelhetet a mûsoromban és ennyi. többet nem fog, mert kissé elszállt az arca. és nem nagyon tanul, ellenben szeret hazudozni, õ hagyta ott a scitecet, peeeersze!

klastromköcsög, júni 17 gyõrben ismét szeminárium, megmutathatod a nagy arcodat!



hajrá, nyomjátok mert KEVESEK VAGYTOK!

#5372
"vita"
#5371
És mirõl is szól ez a vita?
#5370
Ideje lenne már abbahagyni, és kultúrált hangnemet váltani. Nem a vitával van a bajom, hanem a hangnemmel. Magyarázza már el valaki, hogy mi szükség erre?



Ezek a tegnap reg-gelt felhasználók meg - osztanak mindenkit, de csak káromkodással. semmi logikus érvelés, semmi logikus rávilágítás dolgokra... innentõl kezdve mi értelme a beirogatásaitoknak? Feltünési viszketettségben szenvedtek?
Formáljatok nyugodtan véleményt, mert ez most errõl szól, de akkor történnyen is meg - emberi stílusban (mert lehet abban is!)

Bunny pedig megjelent, miután Humma befuccsolt... Humma nem tud reagálni semmire, inkább hallgat... okosabb is, nem hittem volna, hogy eljut erre a "magasabb" szintre
#5369
Igaza van Infonak veled kapcsolatban

Szerintem bölcsebb lettél volna ha inkább hallgatasz,mert ha csak ennyit tudsz felköhögni magadaból mint hozzásuzólás,baromian egy buta ember lehetesz.

Sajnos még mindig buta vagy, és ostoban kulturálatlan. Még mindig csak ennyit tudsz hozzászólni. Haver kösd már fel a gatyádat, mert nagyon kislányosnak tünsz a többiek leõtt.
#5368
valószínüleg nem voltál még a bodybuilder forumon, így sajnos fel kell hogy világosítsalak, amíg az a slepp és drugs itt lessz, addig nem lesz nyugalom, sõt megkockáztatom durvább is lesz. Mert rájuk ez a jellemzõ.
#5367
Látom info már neked is rontott az ocsmány stílusával a koxos.

Lássuk csak a véleménynyílvánításából egy-kettõt:

ja nyomi infoka, egy dolgot kihagytam: tisztelni oylan mebert kell, aki megérdmeli. nem midn degenráélt kis buzit.kettõ: én valami kis anonim buzit látok, se fénykép se semmi, ennyit a jellemrõl

Szóval már meg tudot szólítani ahogy olvasom, sõt meg is tisztelt a figyelmes jelzõkkel. S már tisztában van minden jellemzõddel. Ez egy pszihológus - vagy pszihopata (ez utóbbi inkább!!) Valóban tisztelt ez valakit is valaha?? Min ahogy õ állítja!!! Nem hiszem.


Ejnye bejnye "info" azt írja ez a valaki hogy idézem:" mert tökönszúrod magad az irigységtõl!
Ezt irigyled? Mit irigyelsz tõle, az értelmi szintjét, a tudását, a pentium 3 számítógépét, vagy??? Ezek közül talán P3-mat egy százasért megvenném. A többi úgy sincs neki.


Idézet:"...mindig vicces, amikor buta emberek próbálnak okosak lenni, bár néhpl már fájdalamasna szánalmas..."

A számból vetted ki a szót. Fájdalmas és szánalmas vagy ezzel a beköszönõ szöveggel, mérhetetlen alpári lehetsz, mint ahogy említették már többen is. Erre aztán büszke is lehetsz, ja meg a P3-ra.


Idézet:"...szar lehet nektek ez a tehetelenség, hogy mindenki leszar titeket, csak azért váltotok ki érdeklõdést, hogy röhögjenek rajtatok!ne hagyjátok abba, ez kurva jó!


Ha arra a sleppre gondolsz akiket magad elõtt ideküldtél, akkor bizony én is csak mosolygok, mert egy-két szitkozódáson kívül még nem csináltak semmit sem. S még Te is kellesz ehhez a diszpinty társasághoz!!! A normális emberek pedig legalább külnbséget tudnak tenni a te slepped és az ellenfeleid között. Ez csak negativ reklám, de neked.


Idézet:"... valóban nem a valóságot kellett volna mutatnunk, hanem átbaszni titeket gyökerek és a pofátokba hazudni


Mint ha a hummát hallanám, info elõbb irta ide hogyan is vélekedik a filmek nézõirõl. "..csökkentértelmûek számára.. nem ajánlott" . Most már nem csak csökkentett értelmüek a kedves BB-tv nézõk, hanem gyökerek is. Ez van, mindenki aki meg szólal a BB-tv ellen az gyökér. Ezt nevezik a nézõ maximális lenézésének.



fõleg mert a szponzorok akkor törik magukat, ha valaki milliomos és a mûkörmös és fodrász mellett lejár edzegetni ha éppen nem kell a pinanyalókutyát kozmetikushoz vinni! D: kibaszott buták vagytok, kismajmok!



A csajok többsége szerencsére már ügyel a külalakra, (mûköröm, festékek, meg az a kis kutya bizotsan van pár csajnál. Ettõl még õk nem kúrvák, Bunny Bunny Te még a nõket sem tiszteled.



Az pedig hogy Te csak eddig vitted, már mit a lepukkant lakás, meg egyebek, errõl én biztosan nem tehetek. S ezért nem kell utálnod például klastromot, mert jó a verdája, meg anyuci fizeti a netet.


Idézet:"...klastrom bugeszka: azt miért nem meséled a kis barátaidnak hogy pár napja még ott nyaltál azon a szar honlapomon...


Ezt üzened mondjuk mindenkinek aki kiábrándult belõled, és átlátja milyen ember is vagy. Például ezt üzened Németh Istvánnak is. Mivel õt nem látni már veled edzeni?

#5366
Srácok, hagyátok már abba, szépen kérlek titeket!

én a Commander vagyok én

#5364
info neked nem tûnt még fel a nagy eszeddel ,hogy ez nem vita hanem a hozzád hasonló bocik hergelése ...

#5363
Bunny te koxolsz <#nemtudom>de azt ne mond, hogy ilyen porokat is szedsz.... hát szégyeld magad <#nyes><#nyes><#nyes><#nyes>
egyébként Klastrom hát elég negatívan használja a koxos szót... lehet mielõtt sg-s sztár lett koxolni próbált és nem szóltak neki, hogy az ampullákat nem lenyelni kell és a fecskendõvel meg nem tûzoltósat játszani....

#5362
Szerintem bölcsebb lettél volna ha inkább hallgatasz,
mert ha csak ennyit tudsz felköhögni magadaból mint hozzásuzólás,
baromian egy buta ember lehetesz.

De biztonságban érezheted magadat, itt van a kedvenc haverod
Drugs akárki, aki ki fog védeni bármilyen sületlenséget is írsz.
#5361
Én nagyon szívesen beszélgetnék másról, sõt vitatkoznák kultúráltan, de valószínüleg nem fog menni, mert mint láthatod alant megjött a nagynak titulált Drugs Bunny. S õ biztosan nem fogja ezt engedni.
A mocskos stilusának a töredékével már meg is tisztelt mindenkit. Most hogy az elõörsöt tegnap ideküldte, akik szánalmas módon értelmetlenül csak vagdosódtak a szavakkal, s nem tudtak még õk sem humma szarházi helyett választ adni bármire is, most majd õ az okoska, majd õ beindul 1000-rel.

Egyébként nem toltam el az életembõl egy percet sem a bejegyzéseim írásaival, ha csak egy embernek a szemét is felnyitottam, azzal hogy rávilágítsak milyen is az a pár ember aki évekig osztogatta a kúrvázást, buzizást, s mindenkinek beszólt, s megalázott. Mindenkin átgázolt, aki nem azt fújta amit õk mondtak. Ha csak addig eljut a dolog, hogy a bodys társadalom kilöki magából ezt a férget, és nem kap lehetõséget például azzal, hogy az okosabb, mûveltebb kezdõ, és profi testépítõk elutasítanak minden felkérést amit õ ajánl, ha bojkottálják a megmozdulásait, ha a Scitec tulajdonosa nem ad egy pennit sem neki, és elhatárolja magát attól az embertõl aki mindenkin átgázolt eddigi életében már megérte.
Remélem lesz eredménye. Csak pár emberen múlna a dolog. Ez a folyamat már tavaly elkezdõdött lassan fokozatosan végbe is fog menni.

Csak akarat kell és elszántság.
#5360
info is zsírt éget izzééé magát égeti... merthát a kardió szívás 😄

#5359
Nem látom a honlapnak titulált szarságon a következõ hozzászólás
bemásolását. Amúgy baromian szar az oldalad ugye tudod Te is. A blog
részbe, ahol a SG-hut seggG-nek tituláltad pontosan hányan is szóltak hozzá??
Ezt is meg kellene mondanod, mert ez is mérce lehetne a rólad kialakított véleményhez.


Ezt itt klastrom írta, nos mi a válasz koxszos akárki...


...tegnap itt más világ volt az fix.Nulla megjött és tarolt legalábbis õ ebben hitben van.Bár aszittem nulla barátunk is okosabb de ezekszerint koxossenkiházi haverja 100 sztotyinkás oldaláról vette az infót.Koxos pofázik, nulla követi ez a felállás, megy a seggrepacsi, de semmi baj a gay.hu nyitva áll uraim. Aki nem nyal mehet a levesbe koxos mindenkit bedarál ezért is van a rajongótábor folyamatos változásban.Robi aki nagyon jó arc, hátulról tolja a zsét, mert azér tegyük hozzá a koxos&nulla team nélküle ott kéregetne a meki elõtt.Nélküle no della no tápkieg és no hírnév egy senki lenne mind a kettõ, jobban mint most.Robi a góré de mégse szól koxosnak hogy változtassaon a stíluson ami ugye nagyon kellemes és símogató,de hát alkesz apuka mellett mit is várjunk koxitól.Meg láccik divatos ruházatán a nevelés, ahol fõként az ázsia center dominál.Nem szól neki mert amit koxi mond azt a sok birka követi is és komoly lóvé a shop.buildernek, ami a legkorrektebb webáruház a témakörben.Kellett egy hajléktalan akibõl pénz hatására reklámarc lett és az eladásokból ez le is jön de nagyon.Nekem és ezek szerint sok-sok emebernek az alpári stílusssal van gondja.Koxi azt gondolja õ góré M.O.-n mindegy hogy nála sokkal nagyobb emberek mit mondanak szarik rá...Csökkentértelmû rakd ki ezt is a csöves oldaladra...

MÁSIK KÉRDÉS MENNYIRE VAN BIZTONSÁGBAN A WEBÁRUHÁZ VÁSÁRLÓJA, HA IGAZ AZ HOGY BÁRKI AKIT SÉRELEM ÉR FELHASZNÁLJA TÁMADÁSNAK AZ ADATBÁZISBAN TALÁLHATÓ ADATOKAT, MONDJUK EGY OLYAN ALKALMAZOTT MINT HUMMA!!! UGYE EZ MÁR BÜNCSELEKMÉNY?!
BIZTOSAN TITKOSAN VAN KEZELVE BÁRMELY VÁSÁRLÓNAK AZ ADATA?
Ezt azért kérdezem, mert az itt alul bámosolt hozzászólásból ez is kiolvasható.

Ezt itt klastrom írta

Komoly számításteknikai tudásoddal utánnnéztél a kis adatbázisotokban hogy valóban kislánykoromban regeltem a tróger oldalatokra ezzel a nikkel.Remélem ettõl orgazmusod lett és rámentél az ócsó fos crc monitorodra, mer neked jobbra nem telik.Hacsak nem a Robi, az egyetlen normális arc a bandátokban, vett egyet neked akcióban.Akárcsak a kis haverodnak akinek az életét is õ fizeti, néha odalök meki egy kis lejárt szavatosságú szkájtek finomságot meg a kutyának se kellõ "divatos" ruhákat a shopból.Ahogy nézem neki a kis csóresz albérletét benne a szemétteleprõl kiguberált "Pc-jét" 40 ft-os konyhabútorát, meg a komoly "autóját" amit a cigányok még lemezáron se vinnének.

Ezt itt klastrom írta

Tudod én nem lejárt szavatosságú ingyen cuccoktól böfögök én fizetek értük ezért a 10 %.De úgy mondod nullácska mintha te adtad volna,egyet ne felejts el én és a hozzám hasonló vásárlók miatt van neked melód hogy gyárthassad a gagyitévéket ájulásig.A másik az hogy olyan bizalmas információk között turkálsz amikbõl ha még több kikerül rólam úgy följelentem a faszba az oldalt hogy nagyon.Nagyon sajnálom a Robit hogy ilyen "emberekkel" kell dolgoznia.Tisztán láccik hogy te meg a haverod jáccátok a sértõdött kisfiút mert nem nyaltam be tövig...



Meg lehet hogy a szöveg kissé alpári, de a lényeg ott van, ami sajnos tény!!! Vagy nem tény??? Erre is jó lenne választ kapni?!?


Mi az igazság, hogy a bodybuilder fórumon ahonnan jöttél, Németh Esztert (neves testépítõt) igen kemény rágalommal illetted napokig a gúny tárgyává tetted, ami után bizonyos okokból kénytelen voltál a személyiségi jogokat sértõ beírásaidat azonnal törölni?!?! Ezek a részek jelenleg nem olvashatók a fórumon pont ez miatt?!?

Csak úgy végül embernek tartod magadat, olyannak aki tiszta szívvel tud a mások szemébe nézni???
#5358
Nem látom a honlapnak titulált szarságon a következõ hozzászólás
bemásolását. Amúgy baromian szar az oldalad ugye tudod Te is. A blog
részbe, ahol a SG-hut seggG-nek tituláltad pontosan hányan is szóltak hozzá??
Ezt is meg kellene mondanod, mert ez is mérce lehetne a rólad kialakított véleményhez.


Ezt itt klastrom írta, nos mi a válasz koxszos akárki...


...tegnap itt más világ volt az fix.Nulla megjött és tarolt legalábbis õ ebben hitben van.Bár aszittem nulla barátunk is okosabb de ezekszerint koxossenkiházi haverja 100 sztotyinkás oldaláról vette az infót.Koxos pofázik, nulla követi ez a felállás, megy a seggrepacsi, de semmi baj a gay.hu nyitva áll uraim. Aki nem nyal mehet a levesbe koxos mindenkit bedarál ezért is van a rajongótábor folyamatos változásban.Robi aki nagyon jó arc, hátulról tolja a zsét, mert azér tegyük hozzá a koxos&nulla team nélküle ott kéregetne a meki elõtt.Nélküle no della no tápkieg és no hírnév egy senki lenne mind a kettõ, jobban mint most.Robi a góré de mégse szól koxosnak hogy változtassaon a stíluson ami ugye nagyon kellemes és símogató,de hát alkesz apuka mellett mit is várjunk koxitól.Meg láccik divatos ruházatán a nevelés, ahol fõként az ázsia center dominál.Nem szól neki mert amit koxi mond azt a sok birka követi is és komoly lóvé a shop.buildernek, ami a legkorrektebb webáruház a témakörben.Kellett egy hajléktalan akibõl pénz hatására reklámarc lett és az eladásokból ez le is jön de nagyon.Nekem és ezek szerint sok-sok emebernek az alpári stílusssal van gondja.Koxi azt gondolja õ góré M.O.-n mindegy hogy nála sokkal nagyobb emberek mit mondanak szarik rá...Csökkentértelmû rakd ki ezt is a csöves oldaladra...

MÁSIK KÉRDÉS MENNYIRE VAN BIZTONSÁGBAN A WEBÁRUHÁZ VÁSÁRLÓJA, HA IGAZ AZ HOGY BÁRKI AKIT SÉRELEM ÉR FELHASZNÁLJA TÁMADÁSNAK AZ ADATBÁZISBAN TALÁLHATÓ ADATOKAT, MONDJUK EGY OLYAN ALKALMAZOTT MINT HUMMA!!! UGYE EZ MÁR BÜNCSELEKMÉNY?!
BIZTOSAN TITKOSAN VAN KEZELVE BÁRMELY VÁSÁRLÓNAK AZ ADATA?
Ezt azért kérdezem, mert az itt alul bámosolt hozzászólásból ez is kiolvasható.

Ezt itt klastrom írta

Komoly számításteknikai tudásoddal utánnnéztél a kis adatbázisotokban hogy valóban kislánykoromban regeltem a tróger oldalatokra ezzel a nikkel.Remélem ettõl orgazmusod lett és rámentél az ócsó fos crc monitorodra, mer neked jobbra nem telik.Hacsak nem a Robi, az egyetlen normális arc a bandátokban, vett egyet neked akcióban.Akárcsak a kis haverodnak akinek az életét is õ fizeti, néha odalök meki egy kis lejárt szavatosságú szkájtek finomságot meg a kutyának se kellõ "divatos" ruhákat a shopból.Ahogy nézem neki a kis csóresz albérletét benne a szemétteleprõl kiguberált "Pc-jét" 40 ft-os konyhabútorát, meg a komoly "autóját" amit a cigányok még lemezáron se vinnének.

Ezt itt klastrom írta

Tudod én nem lejárt szavatosságú ingyen cuccoktól böfögök én fizetek értük ezért a 10 %.De úgy mondod nullácska mintha te adtad volna,egyet ne felejts el én és a hozzám hasonló vásárlók miatt van neked melód hogy gyárthassad a gagyitévéket ájulásig.A másik az hogy olyan bizalmas információk között turkálsz amikbõl ha még több kikerül rólam úgy följelentem a faszba az oldalt hogy nagyon.Nagyon sajnálom a Robit hogy ilyen "emberekkel" kell dolgoznia.Tisztán láccik hogy te meg a haverod jáccátok a sértõdött kisfiút mert nem nyaltam be tövig...



Meg lehet hogy a szöveg kissé alpári, de a lényeg ott van, ami sajnos tény!!! Vagy nem tény??? Erre is jó lenne választ kapni?!?


Mi az igazság, hogy a bodybuilder fórumon ahonnan jöttél, Németh Esztert (neves testépítõt) igen kemény rágalommal illetted napokig a gúny tárgyává tetted, ami után bizonyos okokból kénytelen voltál a személyiségi jogokat sértõ beírásaidat azonnal törölni?!?! Ezek a részek jelenleg nem olvashatók a fórumon pont ez miatt?!?

Csak úgy végül embernek tartod magadat, olyannak aki tiszta szívvel tud a mások szemébe nézni???
csuszi
#5357
Ha az összes hsz-od ilyen lett volna nem soroltalak volna fel a többiek közé. A VITÁBAN nem foglaltam állást... csak a vita hangnemében: ez a CSÚCS!! illetve bocsi, csúsztatás. És ebben amúgy most is állást foglalok. Bunkó megszólalásban a másik oldal se ártatlan, de a Bunny ellenesek sokkal talajabbak voltak 😉 jah, és csak a te kedvedért: nem tudom kinek van igaza a vitában!!!!!!!!!! de nem is érdekel. nyissak nektek egy másik topicot ahol folytathatjátok, itt meg mehet az ami a vita elõtt ment ?? köci 😉

MJ rulz Pink Team The Only One

#5356
"semmi nincs a pasi mögött, csak a nagy nulla." - infóka, te LÁNY VAGY???
#5355
ja nyomi infoka, egy dolgot kihagytam: tisztelni oylan mebert kell, aki megérdmeli. nem midn degenráélt kis buzit.

kettõ: én valami kis anonim buzit látok, se fénykép se semmi, ennyit a jellemrõl!

az hogy én mit tudok felmutatni te kis szerencsecsomag, azt bízd rám, elég ha én tudom! te meg jobb ha nem, mert tökönszúrod magad az irigységtõl!

mond csak nyomi, melyik butaságot kérdezted az edzõ válaszolban? 😄DDD

vegyetek konyhabútort! 😄DDDDDDD
#5354
jobban jártok ha infóka meg a többi gyökér nem ír nektek a testépítésrõl!

roppantul élvezem ezt a szórakoztó mûsort!

mindig vicces, amikor buta emberek próbálnak okosak lenni, bár néhpl már fájdalamasna szánalmas.

ti, kis nyomik akik véletlenül marha anonimok akartok maradni, egy kissé KEVESEK vagytok ahhoz, hogy mind sportpolitikai, mind szponzori, mind reklám, mind nézettség vagy mûsorkészítés kérdéseiben vagy akár a mûsor értelmezésével kapcsolatban bárkit és érdeklõ, releváns véleményt tudjatok formálni!

ellenben marha jókat röhög sok-sok ember a kis butaságaitokon!

szar lehet nektek ez a tehetelenség, hogy mindenki leszar titeket, csak azért váltotok ki érdeklõdést, hogy röhögjenek rajtatok!

ne hagyjátok abba, ez kurva jó!

ja, ugye voltatok a huminál? 😉 😄 😄 😄

info, te kis buta: valóban nem a valóságot kellett volna mutatnunk, hanem átbaszni titeket gyökerek és a pofátokba hazudni hogy a szántai dóri a festetics kastélyból készült a vébére (halkan megjegyzem, én készítettem fel, úgyhogy ideje szarozni a szántai dórit is 😉 ), fõleg mert a szponzorok akkor törik magukat, ha valaki milliomos és a mûkörmös és fodrász mellett lejár edzegetni ha éppen nem kell a pinanyalókutyát kozmetikushoz vinni! D: kibaszott buták vagytok, kismajmok!

klastrom bugeszka: azt miért nem meséled a kis barátaidnak hogy pár napja még ott nyaltál azon a szar honlapomon? 😄DDD
#5353
Beszélgessünk már másról, mondjuk aminek értelme is van!

info annyi idõt, fáradságot elbasztál feleslegesen az életedbõl, hogy ennyi írtál, inkább írj nekünk valamit a testépítésrõl!

én a Commander vagyok én

#5352
Remélem a vita lezárul, mert nincs értelme. Pontosabban nem is a vitának nincs értelme hanem a fölösleges káromkodásnak és egymás szidásának. - idézet.

Itt van az egyik valóban jó mondat. De pontosítanám. Annak a vitának valóban nincs semmi értelme, amikor ha jól emlékszem kritikuss megnézte a BB-tv 23-as adását, amelyben kritizálta a készítõnek azt a filmrészletét, amelyben Szántai Dórát lealacsinyítóan, szánalmasan mutatattak be, a helyett, hogy világbajnokhoz méltón úgy tálalt volna, hogy ha külföldön is megnézik ezt a müsort akkor szponzorok hada sorakozzon a kegyeiért. Erre humma szarházi idevágódott, és pár sorban az eddig normális hangnemben de kritikussan hozzászólalókat magaslóról kiosztotta, mert õ az a bizonyos videoguru, aki készítette ezt a szarságot. hozzáteszem, a bodybuilder forumán még az is kedülr, hogy a videlog készítéséhez seincs köze. Sõt szerintem csak a pilácsokat cipelheti a drugs után.

És mint egy nagytudású valaki még hozzá is teszi flegmán idézem:
"Emlékeztek, néhány adás elején ott van az a mondat hogy "..csökkentértelmûek számára.. nem ajánlott" . Pont nektek szól lányok!


Szóval ennyire tiszteli meg a nézõit, például téged, meg a többit aki veszi a fáradságot és letölti a netrõl!! Röviden ez van barmok, ingyen ezt kapjátok, ne fikázzatok, ne kritizáljatok, mert szarok a véleményetekre, ha nem tetszik huzzatok innen. Ez példaértékû ember? Erre fel lehet nézni, ennek a szavára adni kell. Magasztaljátok csak, mert megérdemlitek, ha valaki ennyire semmibe vesz téged/titeket mint nézõt és ehhez Te vagy Ti még aszisztátltok is neki?
Ha Te ezt a szarházit még ez után is pártolod, akkor már nincs mit tenni!?! Gratulálok hozzá.


Azóta pedig sok minden kiderült amit nem tud megcáfolni, s megvitatni sem lehet vele, mert továbbra is a magaslóról böffent egy-két szót, aminek az értelme továbbra is a fikázás, s bármely olyan kritizálónak a lenézése, aki megmerte õt szólítani negatívan.

Akkor ki is itt a jellemtelen, szar alak?! Az hogy én kiosztottam, mert utálom az ilyen szarházi alakokat, akik lenéznek mindenkit, és semmi nincs a pasi mögött, csak a nagy nulla.

Van pár karakán hozzászóló aki vette a lapot és nem engedte magát leszaratni egy ilyen féregtõl, azt hírtelen itt termett a bodybuilder forum tiszteletbeli klikkje, gyorsan megvédni a nagy nulla kedvencüket. De a meglepõ, hogy vannak akik még mindig engedik hogy leszarja õket egy ilyen szarházi. Szerintem a valóságban is ilyenek lehetnek, mert pofán vágnak, azt mondják a szemedbe, hogy csökkentettértelmû vagy Te pedig fogod magad és odébb lépsz, mint egy nyuszi.
#5351
Anélkül hogy állást foglalnék, nem teszem hisz nem tudom kinek van igaza, de igazából nem is érdekel - írja csuszi

S milyen érdekes a srác valóban pártatlanul állást is foglal utánna három bejegyzésében. Annyira pártatlan és annyira nem foglal állást semmirõl, gyerekek ez CSÚCS.
Rám nyugodtan mondhatod, hogy bepöccentem és kiosztottam azt a félnótás hummat. S ki is fogok osztani minden olyan seggnyalót, aki hasonló stílusban válaszolgat nekem. Ez van ha nem tetszik ne olvasd. Az már hazúgság lenne, hogy akár derrick akár piller11, akár kritikuss vitakultúrájába ezt beleerõszakold. Sõt kereken kimondom akkor már hazudnál.


Ja és csak nekem tûntek fel a klónok?? jajj de érdekes ez a sok új regisztrálással feltünt tag... bodyman meg nemlényeg -írja csuszi a másik megjegyzésében.

Ez is pártatlan, és állásfoglalás nélküli hozzászólás valóban. Gratulálok hozzá csuszi. Magyarul CSÚSZTATÁS a javából. Nézzük is csak kik is írtak tegnap:

OLVASD EL FIGYELMESEN::
MIKOR IS REGISZTRÁLTAK?

Hmmmmmm - felhasználói adatlapja Regisztráció idõpontja: 2007. 03. 05.
sonka92 - felhasználói adatlapja Regisztráció idõpontja: 2007. 03. 05.
Sadfaced - felhasználói adatlapja Regisztráció idõpontja: 2007. 03. 05.
nemlényeg - felhasználói adatlapja Regisztráció idõpontja: 2007. 03. 05.
Gyúrógép - felhasználói adatlapja Regisztráció idõpontja: 2007. 03. 05.

Sõt számoljuk csak össze ezek az új regisztrátorok vajon melyik forumról csapódtek hírtelen ide?!
És azt is olvasd már el ezek milyen magvas gondolatokat írogattak? Nem tünt fel, hogy humma szarházit pártolják, mert szarban van, elfogyott a két szavas szókincse, és még egyetlen egy érvet nem tudott felhozni arra, amit feltettek neki kérdésként. Baj van mert nem jó ha látható és olvasható, hogy szegény csökevényt meggyanusította például

© klastrom
#5239 bejegyzés
#5221 bejegyzés

mert bizony ez nagy gáz, s még mindig csak hallgat a mafla humma, és görcsöl vajon például ebbõl hogyan húzza ki magát - idézet egy bejegyzésbõl



Kislány, várom továbbá az általam feltett kérdéseimre-észrevételeimre is reagálásod:HSZ 5241:""Az effektekrõl annyit hogy ez egy ingyenes amatõr mûsor, meló mellett készül, sem idõ, sem igény ilyenekkel bajlódni, akinek ez hiányzik nézzen jurassic parkot."Ti talán ezek szerint társadalmi munkában ingyen csináljátok az adás, ezt akarod bedumálni? Igen, ehhez lenne eszed, éveken keresztül ingyen gürizni azért, hogy más elõrejusson és amibõl Te semmit nem profitálsz!"

ezt folytatom HSZ 5237-tel:"Az, aki meg az adás nézi, azt nem érdekli, hogy Te/Ti meló mellett csináljátok e vagy hogy hogyan, az nem rá tartozik hogy mit áldoztok vagy kaptok-nemkaptok cserébe. Egy futóverseny sem számít hogy hány méterrel gyõztél: ha 1 méterrel, ha 10 méterrel, akkor is gyõztél(lefordítom: akár áldozatvállalással, akár nem, akárhogy is készül az adás, az a nézõt nem érdekli, nem megmagyarázni kell a semmit, hanem tenni ellene. Senkit nem érdekel, hogy azt Te hajnali 2 órakor vetted fel, az érdekli, hogy tudsz e neki nyújtani valamit vagy sem)""Hol szerepelsz Te az egészben? Az elején egy logo erejéig hogy Humma és Drugs Bunny produkciója? Vajmi kevés, már ne haragudj, ha tényleges munkád, ötleted, stb. lenne benne, akkor hülye lennél nem eröltetni a saját "ügyedet". Ez mégsem történik meg, egy csatlós vagy és pont.

"5237-es hozzászólásom:"Lényegtelen dolgokkal próbálod magadat boldoggá tenni. És elmondom az én nézõpontomat:"itt egy sms, 5 perce kaptam: "bocs, de mult 7en nem értem végül rá, uh szerdán megpróbálok bemenni.. Remélem marad addig dvd! D.""a lényeg: a megbeszélt idõpontban a bodys nem volt a megbeszélt helyen, errõl õ téged akkor nem értesített, sõt, most is csak azért mert kell neki a róla készült felvétel. Egyszóval: magasan leszar Téged. Te irányítható vagy és ezért fordul hozzád. Ha egy kicsit is tisztelne, akkor kapásból felhívott volna, hogy bocsi, nem tudok menni, vagy hogy kések, és beszéljük meg, hogy mikor lenne neked esetleg megint jó. Hát ez nem így történt! Ez is Téged minõsít, szóval lehet hogy neked kellene megtanulnod olvasni, sõt a sorok között is olvasni..."






Ja és az új regisztráltak hasonlóan két szavas megszólalásukból Te milyen plussz ismerettel lettél több?! Megmondom semmivel.
Semmi másért nem jöttek ide, csak hogy a haverjukat kipártolják, mert tudják baj van odaát, nem megy a szekér, mint azt írták itt lejebb. S szar lenne, ha pont egy ilyen videoguru, zseni szerkszetõ égne, mint az olajos rongy.


Birom az ilyen szelektált olvasást, megnyilvánulást, állásfoglalást, még ha nem is olyan bunkón lett körítve.

Remélem erre a visszaírásra amit neked szántam már nem írod hogy baromian bunkó hangnemû, mert akkor az is csusztatás lenne CSuszi 😊)


jazzy
#5350
Hej tudtam én, hogy öröm lesz benézni látván, hogy 180 új hsz van. Én hülye meg még reménykedtem, hogy TALÁN értelmes emberek visszatértek és onnan folytatódik a forumozás ahol abbamaradt.
Vitába nem szállok be, nincs értelme. Egyedül BPeti elég régi hsz-ére szeretnék reagálni:
Teljesen igaza van benne, hogy ha visszalapoztok kb 10 oldalt, még mielõtt megjelent egy pár bodybuilder ellenes "mertmégsokmásikoldalvan" muscleteames emberke azóta itt nincs normális fórumozás.

Egyébként nem tudom modik mennyire nézik a topicot de ha humma kapott 2 felkiáltójelet akkor infonak kb 18at lehetne adni káromkodásért.

Sosem értettem az olyan embert aki csak azért végignéz bármit, hogy aztán fikázhassa. Szerintem marhára nincs benne logika, hogy "végigszenvedtem az egészet pedig bunny ilyenolyan köcsög és ilyenolyan szar volt meg nincs benne effekt". Emberek, hát többen is elmondták már, hogy ez egy ingyenes mûsor, ami egyébként megrendelhetõ dvdn is potom összegért ezt lássuk be. De miért néz valaki olyat végig ami szerinte szar? Eggyel több ok arra, hogy ma miért hagyom ki az edzést? " Mert én egyébként kurvára nagy testépítõ vagyok de ma inkább forumon vitatkozok mer fáj a hajam és nem tudok edzeni. " Kb ilyesmire tudok gondolni. Avagy valami perverzió? "Kár, hogy én nem tudok ilyet csinálni mert aberrált vagyok inkább jól beugatok."


Vagy inkább regisztrál 43 nicket a forumra mert õ a menõ csak aztán még le is bukik akkora idióta. <#szomoru1><#zavart2><#nyes>

Fura, hogy a "***** ***** ************ *******" humma, ahogyan ti fogalmaznátok mindenkinek felajánlotta, hogy menjenek el hozzá, adott címet, még az utazást is finanszírozza "a kis bolti eladó". Kíváncsi vagyok hány fikázós fog elmenni és a szemébe mondani.

Remélem a vita lezárul, mert nincs értelme. Pontosabban nem is a vitának nincs értelme hanem a fölösleges káromkodásnak és egymás szidásának.

"A föld iq szintje állandó csak az emberek vannak egyre többen"
#5349
Imádom az ilyen szócsatákat.

Senkit sem érdekel a BBTV - mégis mindenki nézi.
Senkit sem érdekel a humma meg a bunny - mégis mindenki róluk beszél.

Senkit sem érdekel a nevetséges okoskodásotok - mégis leirjátok.

Könnyû neten nagy pofával élni. El lehet menni a helyre ahol dolgozik. Vagy az már nem pálya? Már nem akkora az arc? Már nem lehet mások elött "gizdulni" hogy mekkora király is az ember?

Az a legnagyobb vicc, hogy le vagytok szarva mégis irtok 10 oldalt sírva. Most jönne, hogy nincs leszarva mert elolvastam, de nem mert átugrottam. A megszólitásig eljutok, tudom kinek szól és tudom hogy ujra csak a sirás.

Azért ahhoz hogy vki ennyire besértõdjön és oldalakat irjon arról hogy mennyire megbántódott, és lüktet az agya a vérnyomása miatt nagyon lelki érzékenynek kell lennie szegénykének.

A klastrom vagy bugi68 nagyon levizsgázott emberségbõl. Tényleg. Azért van 4 felkiáltójel, azért van hoyg az összes fórumon hatalmas a pofája, mocsokul, káromkodva pofázik és elküld mindenkit a faszba, még a szakmai topikokban is, nem csak 1 fórumon, ráadásul fingja sincs az egészhez.

Én jót kacagok rajtatok, persze csak a rövid szöveget olvasom el - és habár biztos arra gondoltok nem tudok olvasni, vagy nem tudom értelmezni, vagy nem tudok ilyen hozzú sírós monológot megjegyezni, hát tévedtek. Nincs idõm rátok 😊

Amúgy miért kellett idejönni, miért nem a muscleteam fórumán okoskodtok? Ja, hogy ott csak ti lennétek és egymásnak fröcskölõdtök? 😊)

Te Derick. Nem csak, hogy 10 oldalon keresztül sírsz - amire az 1% kiváncsi, de azok is unalmukban -, de még több nicken is vagy. Te nagyon lelki nyomorék lehetsz - lehet fizikailag is. Ez az igazán szánalmas...

Piller11. Szintén 10 oldalak, sirás-rivás, 600x is feteszi ugyanazt a kérdést, miért nem válaszolt humma?? Kicsit sem veszitek észre hogy ezzel szopat titeket? Nehogy rájöjjetek arra, hogy ha nem válaszol akkor mennyire kész vagytok ezen 😊 Esküszöm mint az ovodások. Jajj, tanárnéééniii nem váálaszoollt 😊)) RÖHÖGÕGÖRCS KAP EL! CSAK IGY TOVÁBB 😊)))

Másik idióta meg kéregeti a videókat, mert hát neki van, ezért kritizálhat. Hát mármegbocsáss, de attól mert vki összekotort egy videót és mellesleg nekem nincs, az nem azt jelenti, hogy nem mondhatom el a véleményem. Attól mert én nem készitek videó - akármilyen okból kifolyólag -, még nem jelenti, hogy nincs véleményem, kritikám és nincs jogom hozzá. Márpedig van. Tudod a kritikusok is kritizálhatnak filmet mégsem készitettek még soha! Márpedig ezt kéne tudnod kritikuss 😊))

Jajj ez is hosszúra sikerült, csak veletek ellentétben ez az elsõ és utolsó postom, ugyanis ebben minden benne van, és bármit irtok csak másolhatnám ezt naphosszat.

Larson

#5348
kritikuss szövegértése kritikán aluli az már biztos .... és õ beszél az intelligenciáról... pifff ha az iq-d fele annyi lenne mint egy csimpáznak talán fefognád miért érdeklõdtem piller videói felõl ... de reménytelen... jah és lehet, hogy tegnap kaptam meg az sg-tõl a lehetõséget, hogy ide írjak de azt megnézem te mikor fogod a mb-tõl megkapni <#integet2>
drogos haverom? ha te mondod ...

csuszi
#5347
info-t lehagytam...nah kezdek olyan lenni mint ti, 3 hsz... egy héten nem lövök ennyit, de az igazság az hogy info az egyik legbunkóbb itt!!!! de hangsúlyozom, ettõl még lehet neki/nektek igazatok, csak a kutyát se érdekli...

MJ rulz Pink Team The Only One

csuszi
#5346
Ja és csak nekem tûntek fel a klónok?? jajj de érdekes ez a sok új regisztrálással feltünt tag... bodyman meg nemlényeg... csak ezt a kettõt néztem meg bizisten, de bizti én is a, hazug vagyok b, összeesküvés-elméleti😊
abba lehetne hagyni... vagy nyissatok új topicot, a bbtv vs trió néven. a kutya se látogatná rajtatok kívül 😉

MJ rulz Pink Team The Only One

csuszi
#5345
Anélkül hogy állást foglalnék, nem teszem hisz nem tudom kinek van igaza, de igazából nem is érdekel, csak azon gondolkozz el kritikuss, kié is az utolsó 8 hsz??
jah, és teljesen objektíven, semlegesen végigolvasva a vitát (ami 10000000000!!!!!!!!!!hsz óta tart, kérdem én ki a faszt érdekel?), bõven a kritikuss derrick piller trió a trágárabb, és vitakultúrálatlan (ettõl még lehet nektek igazatok, fogalmam sincs)...lehet engem is anyázni.
meg lõhetitek a következõ 3x10 hsz-t...

MJ rulz Pink Team The Only One

#5344
NOS A TEGNAP DÉLUTÁNTÓL SAJNOS AZT KELLETT TAPASZTALNOM, HOGY
MEGÉRKEZETT HUMMA ELVÁTRS BAJKEVERÕINEK BODYBUILDER FÓRUMOS
SLEPPJE, AKIK EGYETLEN EGY ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁST NEM VOLTAK
KÉPESEK EGYÜTTESEN MEGTENNI. FÉLMONDATOS NAGYFIÚS, KIVAGYOK ÉN
STILUSBAN ELÕADJÁK MAGUKAT AMI NEM ÚJDONSÁK.

Szánalmas!!!

Jó tanács, amit magoljátok be:

Vitatkozni tudni kell, alapfeltételeit az ész, a stílus és a mondanivaló. Ez mind hiányzik.
#5343
Piller beindultál de nagyon... arra vagy ennyire büszke, hogy van 2-3 figura aki ugyanazt fújja mint te ... Jah nem láttam még a Piller féle bodys mûsorokat ... Légyszi mond már meg hol keressem a full extrás videóid!


Na ismét egy bénaság a bodybuilder fórumról. Látom tegnap kaptad meg az sg hutól a lehetõséget, hogy a nyelvcsapásaidat megtedd drogos haverod felé.


Apropó hol is van a Hmmmmmm által készített video(ocska), mert én meg azt nem láttam.
amilyen nagy a szád, és értelmes a hozzászólásod, olyan full extrás lehet az ocskásogad is
HA EGYÁLTALÁN LÉTEZIK.

#5342
meg kell hogy cáfoljalak
BÖLCSEK-BÖLCSE

sem piller11, sem info, sem a többiek, akik esetleg még nem nyílvánítottak ki ellen véleményüket az általad szárolt bunnyról
nincsneke egyedül. Tudod a nagy többség, mint az életben is nem szeret
beleszólni a vitákba, de a magánvéleménye bizony meg van.

Kíváncsi vagyok ha ilyen ütemben halad fõkoxos népszerûségi index csökkenése, akkor mi lesz veletek, akik az árnyékában nagy szájjal löktétek a süketet?



Ja még valami, Piller. Légy szíves, ne rakd be még egyszer mások régebbi hozzászólásait

És vajon miért ne tehetné?
Azért mert itt van megfogva a bagázs s a lényeget ugyan igen
szabadszájon de például elmondta klastrom. S Piller11 kérdéseire, nagyon jó velvetéseire nem kapott választ csak azt a pár szót, mait
huma tapsi hapsi csatlós nyögdécsel??

Legalább látható mások számára akik csak olvasgatnak itt, hogy milyen egy nulla egy pasi lehet ez a humma.

Aprópó hol van most klastrom, két napja nem irt be,
csak nem megfenyegettétek, mert állítólag humma a nagy adatbázisból tudja a srác címét, meg adatait.

Nem is merek erre gondolni, mert ez lenne még a furcsa dolog!!!
#5341
nemlényeg
NAGYON TALÁLÓ A NICKNEVED AMIT TEGNAP VAGY TAGNAP ELÕTT TEHETÉL MEG

Piller11 ne is foglalkozzál már a nicknév választása is utál magára az emberre. Ha jól emlékszem ez az a pasi, aki fõ koxos után a WC-ét tisztogatja
JELENLEG

ki tudja, olyan gyorsan változik a felállás koxos fõnök körül, hogy már számolni sem érdemes.
#5340
Aprópó Humma elvtárs,
még mindig nem kaptam elfogadható választ én sem
5271 , 5274 bejegyzésekre.

Azt hogy klastromra ciki válaszolni, mert az imageteket
a sárba döngölte az egy dolog, de miért nem
vagy képes ezt megcáfolni?
Tudod erre gondolok:


© klastrom
#5239 bejegyzés
#5221 bejegyzés

bejegyzései, mert bizony ez nagy gáz, s még mindig csak hallgat a
mafla humma, és görcsöl vajon például ebbõl hogyan húzza ki magát



Tele a padlás a két szavas megnyilvánulásaidból, aminek azon kivül hogy nincs értelme, legalább vicces lenne.
#5339
sonka de ismerõs nick név, csak nem a bodybilder fórumról
Ott most nincs téma?
Vagy nincs kit kiüldözni, mert már az 10 fõbõl álló kis bagázs van?
Kell az erõsítés humma tapsi hapsinak, aki ideig csak nyögdécselt
meg beszólt?

Hajrá, mindent bele...
MUTASSÁTOK MEG MILYEN STÍLUS IS URALKODIK OTT!!!
EHHEZ TI NAGYON ÉRTETEK!!!
#5338
Hm hirtelen mennyi újreg lett az elmúlt napok történései nyomán


Ugye Te is észrevetted, és ez mind tegnap.
Szerintem Humma tapsi hapsinak mlég volt annyi manija
hogy elküldött egy-két sms-et a csatlósainak, akik pont
a bodybuilderen is ott vannak és nyalnak a fõ drogosnak.

De meg lehet, hogy az üzletben ahol ez a tapsi hapsi keresi
a zsebrevalót kihasználja az ingyenes internetezést és körlevelet
küldött a bodybuilder forumra. Jöjjenek ide és hintsék a kétszavas
igét, mert nem megy kellõképen a BB-tv, meg a webáruház is
dögledezik.

Nem csodálom mások is adnak 10 %-ot, sõt már szinte minden faluban
van tápkieg bolt, ahol még olcsóbb minden.
#5337
Tapsi-Hapsikám ha bemész 10 óra körül a boltba, s miután bekapcsoltad a tulajdonos számítógépét ne feledd

MÉG NEM VÁLAZOLTÁL ERRE SEM!!!!

Annyira ovis ne legyél, hogy megint egy szóban megteszed, mert az égés tudod!!!!



© derrick
tegnap 14:47 | privát | válasz erre | #5293

HUMMA ÉBRESZTÕ

Persze hogy az nem kíváncsi hogy mi is az igazság, aki szeretné,
inkább ha meg sem jelent volna

© klastrom
#5239 bejegyzés
#5221 bejegyzés

bejegyzései, mert bizony ez nagy gáz, s még mindig csak hallgat a
mafla humma, és görcsöl vajon például ebbõl hogyan húzza ki magát


Értelemes választ akarsz, akkor ime egy gyöngyszem:
Hogyan magayarázzam el egy pontnak hogy mi az a gömb? - alias hummától

Koszorús költõs hummánk ettõl ezek a bejegyzések ott virítanak, és
még mindig nem választol rá!! Az igazság tehát ott van!!!
#5336
"ez valami új zsírégetõ módszer? de hoppáááá csak magadat égeted!!! "
Ez zúz 😊)))))))))))

Tényleg, Piller, ez a tizenhat hozzászólás óránként arra utal, hogy túl sokat idegeskedsz. Tudod, take it easy, meg chillout, lazulás. Nem jó ez így, hosszú távon komoly betegségekhez vezethet.
#5335
én megválaszoltam, várom a tiedet - vagy nincs?
#5334
frusztrált? én? ne hülyéskedj már...
legalább annyit tudnál, hogy megcímzed írásaidat...