33479
12316971501353788406.png
  • Darth Sith
    #32558
    "education is important, but big biceps are importanter"
  • Roger6
    #32557
  • Stockbauer33 #32556
  • Riddick21
    #32555
    Csak bátran :D
    Amúgy az gyomrom nagyon szélsőségesen reagált a zabra (nem sima gázosodás volt, hanem konkrét rosszullétek is), de nem adtam fel, és diéta alatt elkezdtem enni a zabos rántott húst (az valahogy lement), most pedig egy félig-meddig speciális zabkása (semmi extrémre nem kell gondolni) a reggelim minden nap, mégsem unom, és egy kicsit sem bántja a gyomromat, sőt, talán még jobbnak is érzem, mint előtte.

    Leírom, hátha érdekel valakit:
    Annyi a "trükk", hogy két részletben készül el a zabkása: adott egyszer egy kis tej (1.5-2 dl között), ezt feldobjátok közepes lángra, mehet egyből bele a ~75g zabpehely (értelemszerűen lehet más mennyiséggel is készíteni, akkor arányosan változik minden), ezt kell kevergetni 2-3 percig, hogy ne égjen le, de jól megszívja magát tejjel. Közben shakerbe egy adag fehérje (én vastagon mérem, tehát 40g körül minimum), nagyon kevés vízzel, kb. másfél dl, és ezt kell adagolni a zabkásához, közben kevergetni. Lesz egy valamennyire hígnak tűnő állaga, de hamar megszilárdul, faszán ehető lesz.
    Mennyiségekre rá kell érezni, de így, vegyesen csinálva nagyon finom, krémes állaga lesz, egy jó protein mellett (nálam most az étcsokis BioTech a nyerő) megunhatatlan reggeli, plusz kurva jól fel is tölt és könnyen emészthető, tehát edzés előtt is tökéletes.
  • Roger6
    #32554
    Ezt az idióta faszt XDDDDDD
  • DarkHorSe
    #32553


    :D
  • Stockbauer33 #32552
  • DarkHorSe
    #32551
    20-40% akarmire ossze lehet szedni, kb akarmikor, nemtudom mit problemazol
  • Prince of Máté
    #32550
    Ezt én is ismerem, és most mi van ezzel? :D
    A nagy "summer sale" akcióról beszélek, hogy semmi értelmes dologra nem vonatkozik.
    Persze vehetsz paput nagy kedvezménnyel, de attól nem nő meg a karod.
  • DarkHorSe
    #32549
    http://myproteinkupon.blogspot.hu/

    itt ossze vannak foglalva minden honapban a gyengebbek kedveert
  • Prince of Máté
    #32548
    Hát nem tudom, szép nagy reklámfogás, de eddig semmi hasznosra nem láttam óriási akciót, csak maximum 10%-ot.
    Az ízesítetlen whey impactre pl semmi nem jár...
  • DarkHorSe
    #32547
    Myproteinen megint van 40%os kedvezmeny, meg 10% alapbol :P szkajtekk kerlek
  • shaba23 #32546
    Én megveszem a csirkét, berakom a hűtőbe, másnap kiveszem a dobozokba pakolt kész kaját és viszem magammal. Jó az asszony a háznál :D
  • DarkHorSe
    #32545
    En most ugy nyomom hogy, reggeli 70-100 gramm zabpehely, 1 adag feherje, meg kb 50 gramm csokis myproteines zabpehely
    Napkozben meg fel kilo hus,(akarmilyen) kb 200-250 gramm rizs+ valami random zoldseg, este meg amihez eppen kedven van.

    Husokat meg csak befuszerezem, aztan sutozacskoban megsutom, egyaltalan nem erdekel az ize vagy ilyesmi. A foton levo kajakrol csak almodni merek :D
  • Roger6
    #32544
    Csináltam pár fotót a múltnak a kajákról (a minőségért elnézést, a telefonom ezerkétszáz éves kb)

    Hétfő - Chilis bab csirkemellel
    Kedd - Joghurtos-csirkés lencsesaláta rizzsel
    Szerda - Túrós-hagymás csirke rizzsel
    Csütörtök - sima egyszerű chilis csirke borsós rizzsel

    Fotó

    Reggelire túró natúr joghurt, vagy főtt tojás megy. Zabot nem komálom mostanában, de majd Riddick receptjét kipróbálom, csak nem merek kérdezni tőle.
  • DarkHorSe
    #32543
    agyara ment a zabpehely
  • Roger6
    #32542
    Bocs, hogy kérdezni mertem. Nem fog előfordulni többé. (kicsit mintha ingerült lennél, nem ?)
    Utoljára szerkesztette: Roger6, 2015.04.28. 22:09:37
  • Riddick21
    #32541
    Ki mondta, hogy köret nélkül ez egy tömegnövelős kaja? Nem volt már mibe belekötni, ugye? Természetesen köret nélkül tökéletes diétás cucc, köretet pedig majd választasz hozzá tömegnöveléshez.
    Egyébként én diétán kívül is alacsony ch-n vagyok, mert elég könnyen hízok tőle, így a teljes napi ch-mat zabpehelyből viszem be, és zsírokkal egészítem ki az étrendet, hogy meglegyen a szükséges kalória.
  • Roger6
    #32540
    Miből viszed be a tömegnövelésnél a szénhidrátot, ha nem a körettel?
    Utoljára szerkesztette: Roger6, 2015.04.28. 21:31:40
  • Riddick21
    #32539
    Nyomok én is egy villámreceptet, hátha valaki még nem próbálta: legyen a neve mondjuk fitness rántott hús :P
    Annyi az egész, hogy a - fűszerezett, de én csak sózom kicsit - csirkemell szeleteket meg kell forgatni tojásban (liszt kimarad, nem kell, teljes kiőrlésű sem!), majd ezt követően apró szemű zabban. Igen, zab. Ennyi. Serpenyőbe valamennyi kókuszolaj (nem kell sok, filmszerű réteget képezzen rajta nagyjából), vagy kikenni a tepsit vele, és közepesnél kisebb lángon sütni, kb. kétszer (meg kell fordítani nyilván) 7-8 percet. Kurva jó ropogós, pillanatok alatt kész van, én most Lidl-ben kapható Pesto-val eszem, meg nyilván valami zöldséget dobok mellé, köret nem is kell!
  • Roger6
    #32538
    Tegnap Chilis babot csináltam csirkéből, ma joghurtos-csirkés lencsét, holnapra meg túrós-hagymás csirke van tervezve. Amúgy így olyan simán lecsúszik a 300 gr rizs is, mint a szél, nincs gond vele (chili mellé mondjuk nem ettem). Amúgy van még milliónyi csirke recept, szóval aki ezek után is unalmasnak találja a csirke-rizst, az lusta.
  • Jim Morrison
    #32537
  • MrKane
    #32536
    Én is a bicajt favorizálom. De egy kis futás, foci kombó amit én csinálok. Köröket szoktam csinálni, pl: 15 hossz a focipályán, utána egyből 50 fekvő maximális sebességgel. Ebből 3-5 kört. Kis szünet, vagy lightos passzolgatás, dekázás, stb, és újra :)
    Elég kellemes! x)
  • DarkHorSe
    #32535


    Koklyaev meg mindig jo arc
  • DarkHorSe
    #32534
    es akik sikeres fegyencedzes vizsgat tettek
  • Roger6
    #32533
    "Tudatosan kikapcsolja az összes hasznos stabilizáló izmot, a mély hátizmokat, a törzset, a porcokat, az inakat "- mi a fasz? Az inakat? Valamit kurva rosszul csinálhatok akkor

    Amúgy ennek a cikknek mi értelme van? A testépítésről írt, aztán beszélt egy 140 kilós tetovált szoláriumos emberről, aki nem tudott guggolni 100 kilóval. De egy gyors kérdés: ha a cikk írója is ott edz, meg ez a 140 kilós is, akkor mi különbözteti meg a testépítőt, a nem testépítőtől? Vagy ezt ő dönti el? Mert nálam nem az határoz meg valakit, hogy hány kg. Szóval gyanítom itt fogalmi zavarok is vannak. Meg a kommentek is... Nem tudnak a testépítők húzódzkodni. Az egyik alap gyakorlat emberek.

    Számomra ezzel a cikkel is csak az bizonyosodott, hogy az emberek annyira sötétek ehhez a sporthoz, hogy az félelmetes. Nem attól testépítő valaki, mert lejár edzeni a terembe... Áhh, minek is magyarázok.

    Kicsit más: marha jó idő lett, bringát ugyan eddig is használtam, de hosszabb túrára csak most hétvégén mentem. 190 km ment bele a két nap alatt. Ti milyen kiegészítő sportot űztök még az edzés mellé?
  • 0Fritz0
    #32532
    Jövő héten már záróvizsga lesz fegyencedzésből, készüljetek!
    Az egyik vizsgafeladat:



    Sok sikert minden lelkes "fegyencnek".
  • DarkHorSe
    #32531


    ezentul mindenki tolja ezt, jovo heten meg mehetunk a jatszoterre huzockodni
  • Stockbauer33 #32530
  • jazzy
    #32529
    hm

    http://modoros.blog.hu/2015/04/25/fegyencedzes_vs_testepites
  • Darth Sith
    #32528
    Attól függ mi a cél. Ha kifejezetten mellet szeretnél edzeni, és mellizomtömeget növelni, nem szükséges, mivel eléggé összetett gyakorlat, nagyon sokat dolgozik a váll, tricepsz, és tartástól függően akár a mélyhátizmok is. Ha izomtömeget akarsz mellre rakni, vannak sokkal jobb izolált gyakorlatok erre, ellenben ha némi erőt, összetett terhelést is szeretnél, akkor nyugodtan. De itt jön be az, hogy míg a testépítőnél a szimmetrikus, extrém izomtömeg elérése a cél, amelyhez ez nem a leghasznosabb gyakorlat, addig erőemelőknél meg alapversenyszám, és ők arra is törekednek, hogy a lehető legtöbb izomcsoportot kapcsolják be a nyomásba. Minden attól függ, mit akarsz elérni. Plusz valóban, nem egy váll kímélő gyakorlat, de vannak rosszabbak is. Én csinálom, de nem azért mert muszáj, meg a parasztok első kérdése, hogy "mennyivel nyomsz fekve" és nem a "mennyivel guggolsz", hanem mert szeretem :)
  • Roger6
    #32527
    Nézegettem pár ember edzésvideóit (Bohos Kornél, Csuhai Jani, Nagy Hunor), és egyik sem nyomott fekve. Ennyire tönkrevágja a vállakat, hogy már senki nem mer fekvenyomni?
  • Darth Sith
    #32526
  • csuszi
    #32525
    nem csak kultura eq is repdes.
    reklamnak nem hinnem hogy az minosul, ahol nincs mogottes anyagi erdek. egy tanulo baszdmeg, tudod, iskola, vannak ott ugynevezett hallgatok, kerdoivek, meg kutatasok.
    bar nem lepodom meg, eddig se voltunk egy platformon, ami gondolom hozzam hasonloan teged se hat meg. eleg nagy a bolygo meg a forum is ehhez.
  • ZitaSz
    #32524
    Nyomornak nem nevezném, sőt. Jobb is, ha a te válaszaid nem torzítják lefelé az értelmes emberek eredményeit;)
  • DarkHorSe
    #32523
    Nem erdekel mas nyomora, reklamozza mashol a szarjat
  • csuszi
    #32522
    ismet kitort beloled a kultura :)
  • DarkHorSe
    #32521
    Nem, szopki
  • ZitaSz
    #32520
    Kedves Srácok! Páran korábban már kitöltöttétek a kérdőívemet, ami a műhelymunkámhoz kellett. Most a szakdolgozatomhoz kellene még néhány ember, úgyhogy ha van 20-25 percetek kérlek segítsetek nekem! (Ha már kitöltöttétek régebben, akkor köszi:)
    Légyszi légyszi!:) A kettlebellesek most sokkal többen vannak a mintámban úgyhogy kellene még jó pár testépítő srác!

    http://goo.gl/forms/RHKl4yo2eX
  • shaba23 #32519
    És még egy dolog...igaz, nem teljesen ide vág :)
    10 napja buktam bicajjal, a kormány annak rendje s módja szerint hasba is vert... Az eredmény egy tenyérnyi feketés lilás folt, teniszlabdányi duzzanat + 2 nap a balesetin megfigyelésen :)
    Most ott tartok, hogy a zúzódás színei lassan elmúlnak, viszont a duzzanat, ami kb a 3. napra fele akkorára csökkent, most bekeményedve továbbra is jelen van, kellemes látványt kölcsönözve a hasamnak.
    A kórházba semmit nem mondtak, hogy mikor múlik el, vagy kell e kezelni valamivel a gyorsabb felszívódás érdekébe.
    Van valakinek tapasztalata ilyen téren, hogy egy ilyen sérülésnek mennyi idő kell?
    Edzésben nem akadályoz, hasazni is simán tudok, csak szarul néz ki és pont a nadrág derekánál van, így zavaró egy kissé..