23418
  • Zenszkij
    #23176
    Savanyú a szőlő! Tüntethetnek az ultrák, meg elferdíthetik a valóságot, de a tény szerencsére az, hogy jól megy a csapatnak! Remélem sokáig kitartanak, mert a sok rosszakaró csak jót tesz nekünk :).
  • karajjj
    #23175
    Nem lesz minden évben egy Besic, akit el lehet adni...
  • Solt
    #23174
  • Solt
    #23173
    – Meddig lesz a Fradi az adófizetők pénzéből eltartva?
    – Jobb a helyzet ennél. Csak tavaly nyolcszázmillió forint volt a játékosbevétel, és ez nem állami pénz. Német-francia üzemeltetővel kötöttünk szerződést, amely a Ferencváros összes szponzorát és hirdetőjét szervezi. A bevétel kis százaléka kerül az üzemeltetőhöz, nagy része hozzánk. Csak a TAO-pénz állami, de azt az utánpótlásra költjük.

    Utoljára szerkesztette: Solt, 2015.04.13. 20:34:13
  • Zenszkij
    #23172
  • Livius
    #23171
    Én arra tippelek, hogy olyan 5 éven belül, amikor majd valami hatásra ennek az agyon támogatotságnak vége lesz a magyar fociban, brutális megszorítások fognak jönni, az összes most még életben lévő NB1-es csapatoknál. Akár az is lehet, hogy a Fradinál fog ez a lejobban fájni majd, mert semmit sem fognak tudni fenntartani majd, az új dolgokból.
    Utoljára szerkesztette: Livius, 2015.04.13. 19:43:47
  • Solt
    #23170
    Na ez nálam is kiverte a biztosítékot... nem használják mert drága, csak akkor tudnám mi a fasznak van...
  • Livius
    #23169
    "Nem használják a gólvonal-technológiát az FTC-stadionban, mert drága"
    Másra bezzeg van, 5 forintos "ingyen" VIP jegyek osztogatására pl.
  • masoma
    #23168
  • karajjj
    #23167
    Megnéztem volna, hogy mi történik, ha valaki egyszer csak bemondja a hangosba, hogy oké, akkor most menjünk be! :D
  • ReszegKoldus
    #23166
  • Solt
    #23165
  • Zenszkij
    #23164
  • ReszegKoldus
    #23163
    Elején úgy dobta fel magát, mint a régi háborús filmekben, akit lelőttek :D
  • Muki100
    #23162
    Elég nevetséges kollekciót lehetne összeállítani Böde kislányos eséseiből amiket az elmúlt 1-2 évben produkált. Moniz mester alatt pedig inkább még ő tarolta le azt aki neki próbált menni.
  • ReszegKoldus
    #23161
    Nekem miért lenne? Viszont kíváncsi vagyok a pénzbüntetésre, aminek jönnie kellene.
  • Zenszkij
    #23160
    savanyú a szőlő? :D
  • ReszegKoldus
    #23159
    Oda már lehet nem jutott elég papír, amiből a szöveget olvashatnák.
    Akik szurkolnak, azoknak a hangja nem hallatszik be a Népligetből.
  • JimKirk
    #23158
    Roppant kellemetlen.
  • TheFlash4Ever
    #23157
    Elveszett a megafon.
  • Gabe18
    #23156
    A hangulat kb. pont olyan nyomorúságos mint a játék amit a csapat bemutat.
    45 perc alatt sikerült egy kapura menő lövést bemutatni, azt is abból hogy az ellenfél védője rossz helyre fejelte a labdát.
    Rettentő csalóka szerintem ez a mi 2.-3. helyünk. Ezzel a játékkal még pár éve is szerintem maximum a 6-8. hely lett volna meg, nem hogy a dobogó. Látszik hogy a konda, meg a Győr alaposan visszaesett, és még egy igazi meglepetéscsapat sincs.
    Persze a 2. félidő még lehet jobb, hátha...
  • JimKirk
    #23155
    Miert nem szurkolnak rendesen a kapu mögött?
  • ReszegKoldus
    #23154
    Szasza jól elszurkolgat magában, vicces
    de az még viccesebb lesz, ha bünetést is adnak miatta, mivel az ellenfél szidására "buzdította" az embereket :D
  • Solt
    #23153
    De látszott... :)
  • Zenszkij
    #23152
    miért ez a barom vezeti a meccset?
    Utoljára szerkesztette: Zenszkij, 2015.04.12. 16:42:40
  • ReszegKoldus
    #23151
    legalább a tévében nem látszik, hogy a kamera oldalán mennyi üres hely van... :D
  • Solt
    #23150
    Rijeka... 50000 ajró, plusz egy zárt kapus meccs...

    Az MLSZ büntetései nem tételek... büntessen, a kutyát nem érdekelné állandó telt ház mellett. Az a gáz, amit a Kubatov nyilatkozott, hogy kifizetettné egy szektorral... na azt nem tudom, hogy képzeli. No meg, nehogy már ne lehessen szidni az ellenfelet, vagy akárkit... ez hozzá tartozik a focihoz. Ez a része az erőlködésnek nekem sem tetszik.
  • Muki100
    #23149
    Szerintem az elmúlt pár évben inkább az látszott, hogy az MLSZ-en múlik a büntetés és nem az UEFA-n. Vagyis amíg nincs nagy, tettlegességig fajuló balhé addig olyan mintha semmi sem lenne.
    Persze tudjuk hogy ma már az MLSZ szidalmazása is százezrekbe kerül a kluboknak, mivel az MLSZ nem a futballért dolgozik hanem magáért.
  • Solt
    #23148
    A nem nagyon is pont annyi, amiért jön a nemzetközi meccsen a zárt kapu... ha a klub mindent megtesz, hogy ezt kiszűrje, akkor nem kollektív a büntetés, hanem azt mondják, fix ipszilon, N szektor, 44-s szék, habzó szájjal huhogott, őt büntessük, ne az egész klubbot.
  • Gabe18
    #23147
    Hát az biztos, az Újpestieknek ma lesz egy vidám pillanatuk, mikor ezt a csirkeszerű valamit meglátják mint "Fradi kabalát".
    Reméljük az örömük ebben majd ki is merül mára...
  • ReszegKoldus
    #23146
  • Láma!
    #23145
    Zsidózás Fradi - MTK-n sem nagyon volt hallható, legfeljebb kisebb csoportoktól, a tábor egészétől biztosan nem.
    Rasszista megnyilvánulás pedig (ami alatt nem az újpest cigányok b*sszátok az anyátok-at értem) évek óta nem tapasztalható nálunk, pláne mióta nagyobb számban játszanak itt feketék, akik ráadásul húzóemberek.
  • Solt
    #23144
    A zsidózásra meg a rasszizmusra vannak kihegyezve...
  • ReszegKoldus
    #23143
    Egyáltalán mii a balhézás? Csak mert jelenleg "fent" kb. úgy állnak hozzá a szurkolókhoz, mintha a Heysel és a Hillsborough is itt történt volna...
    Abban meg nem tudom hogyan segít a kártya meg a szkenner, hogy a stadionon kívül mi történik (szerintem sehogy). Ha akartak volna metrót vagy akármit szétverni azt ugyanúgy megtehették volna bármikor és ha pl. holnap történne ilyen, az se jelentené automatikusan, hogy kell a kártya és a szkenner.
  • nagyzolcsi
    #23142
    Aki balhézni akar,az menjen a kocsmába!Aki focit nézni,az a lelátóra.Én támogatom az mlsz-t
  • DaemoonHunter
    #23141
    Tökmindegy, a végén úgy is nekik lesz "igazuk". A balhésabb keménymag szépen elszivárog, vagy megpuhul. Focira meg úgy is mindig lesz igény, sőt növekvő(ettől csak jobb lehet).

    Ez már lehet erősen offtopic, bár a Fradira is tökéletesen igaz a célkitűzésük.
    Utoljára szerkesztette: DaemoonHunter, 2015.04.09. 21:01:46
  • masoma
    #23140
    nézőellenesnek nem mondanám, ha már a stadionépítési projectet is beleveszem...tudod kényelem, modern körülmények, és ezen felül a nézőnek tökmindegy, hogy milyen procedúrán kell átesnie a bejutás érdekében, bemegy és tapsikol vagy füttyög. azért Muki elég sok pénz van belefeccölve a fociba és látod is, akadémiák fejlesztése, stadionok építése szóval futballellenesnek nem mondanám őket, csak az intézkedések sorrendisége és a semmitmondó indokok bosszantóak. valószínű pont azt a kritikus réteget zárták ki sikeresen (akik most a tv előtt ülnek), úgymond megfogva őket (magamat is beleértve) akik ha kellett megmondták a magukét, kritizáltak, de a leginkább éltették a csapatukat.
    akkor érteném meg az intézkedéseket (kártya, szkenner meg hasonló buziságok) ha annak a sok befektetett pénznek már most lenne látható eredménye és még mindig rengeteg balhé keringene körül egy-egy meccset. de semmi balhé nincs és egyelőre semmi eredményt sem látni. miért nem lehet szabadon engedni embereket meccsre? és az a 20-30 deviáns állat meg had verje egymást péppé 1-1 meccs előtt, mert hogy engem nem érdekel az biztos.
  • Muki100
    #23139
    Itt nem csak arról van szó hogy az MLSZ ultraellenes, hanem nézőellenes és ami megbocsáthatatlan, hogy futballellenes is. Pedig az elődök sem voltak kispályások (Ca$hteleki Pista), de most sokkal nagyobb pénzeket herdálnak el és pusztítják a magyar focit. Persze hatalmas pofa és arrogancia az van, de tudjuk hogy bármikor képesek kinevezni egy Pintért, vagy azt nyilatkozni hogy megszüntetjük a tv közvetítéseket és majd mennek a családok meccsre. Ezért nincs az MLSZ-nek igaza.
  • ReszegKoldus
    #23138
    Meccsre nem, mert ott az MLSZ, de edzésre kimentek, mert ott kettesben lehettek :D
  • Zenszkij
    #23137
    de velem se találkozik mert nem jön ki a meccseimre, csak lélekben velem van :D