23418
  • mukika
    #9758
    utolsó.

    de ez edzőmeccs, nem számít, nem mérvadó.
  • dardevil
    #9757
    Úristen...
    Ezt hogy magyarázzák meg 0:2
    Vác hol áll a tabellán?
  • dardevil
    #9756
    Ez hazai pályán nagyon sovány és még enyhén fejeztem ki magam.
  • fradista91
    #9755
    0-1
    Szabó Viktor lépett ki a védőink közől és közelről, Kemenes mellett a bal alsó sarokba gurított.
  • fradista91
    #9754
    Ferencváros - Vác
    Üllői út - 11 óra
    Edzőmeccs

    Élőközvetítés >>
  • Zizou5
    #9753
    Énekeltek a fradisták

    A zenekar - amely már adott korában koncertet az Üllői úti stadion parkolójában - most a csapat anyagi helyzetén kíván javítani. Az álltaluk eddig is előadott számokhoz komponáltak újabb dalokat, amelyeket most a csapat tagjaival közösen visznek fel CD-re. Az elkészült lemezt piacra dobják, és az ebből származó bevételek a László atya által alapított egyszámlára kerülnek.
    A befolyó összegből a csapat számára szükséges, mindennapos használatra fontos anyagokat vásárolnak, mint például a kötszer. Az elkészített hanghordozó árusítása az első hazai bajnoki mérkőzés napján kezdődik meg, és nemcsak a játékosok, hanem a csapatot segítő személyzet is hallatja majd a hangját a kiadott lemezen.
    A sérüléssel bajlódó Tököli Attila ugyan még nem teljes értékű harcos, de ez sem akadályozhatta meg abban, hogy a lemezfelvételen hangjával emelje a színvonalat.
  • Brankley
    #9752
    Érdiek levele is nagyon jó lett!!!
  • Csesza
    #9751


    jól kezdtük a felkészülést :)
  • fradista91
    #9750
    Első edzőmeccsünk:
    Ferencváros 6(3) - (0)0 ESMTK
    Helyszín: Üllői út
    Nézőszám: kb 1000
    Góljaink: Dragóner (3. p.), Deme (6.p.), Lipcsei (19. p.), Horváth (72. p., 88. p.), Zsivóczky (77. p.)

    Szerdán az NB1es Kaposvárral játszunk, remélem ismét sikerül bebizonyítani, hol a helyünk, és milyen erőt képvisel Csapatunk.

    ui: örömteli hogy ezen az egy edzőmeccsen voltak annyian mint jobb időkben a Hungária körúton egy bajnoki forduló során. Persze nyilvánvaló hogy nincs értelme a két Csapatot összehasonlítani.

    Hajrá, FRADI!
  • fradista91
    #9749
    Az érdi Ferencváros szurkolók levele
    2007-01-19

    Ferencváros – Érd,
    (érdi Ferencváros szurkolók
    Tel.: +36-20-9148-664
    e-mail: [email protected]

    Dámosy Zsolt,
    a Ferencvárosi Torna Club elnökének részére
    Ferencvárosi Torna Club,
    1091 Budapest, IX. ker., Üllői út 129.


    Tárgy: A Ferencváros női kézilabdacsapatának ausztriai vendégjátéka

    Tisztelt Elnök úr!

    Levelünket a Hypo - Budapest Bank-FTC női kézilabda BL-mérkőzés szünetében történtek után fogalmaztuk meg, döntöttük el, hogy papírra vetjük gondolatainkat, s azt Önnek továbbítjuk.
    Szurkolói körünk (Ferencváros – Érd), baráti társaságunk több éve mind belföldön, mind pedig külföldön képviseli a zöld-fehér színeket, buzdítjuk csapatainkat, legyen az a labdarúgó, a kézilabda, vagy éppen a jégkorong csapat. Lassan második éve, hogy közös transzparenssel is észrevetetjük magunkat, elsősorban a labdarúgó mérkőzéseken, a 6-os szektorban (a transzparensről készült fotó lentebb mellékelve). A zászlót természetesen engedélyezték a rendőrség, valamint a klub képviselői –ez a későbbiek szempontjából volt fontos leírnom. Büszkén mondhatja magunkról tagjaink többsége, hogy a Ferencvárosi Torna Club tagja, valamint azt, hogy minden, a klub megsegítésére hívott akcióban részt vett, és természetesen ez után is fog, legyen az bérletvásárlás, jótékonysági koncert, vagy póló vásárlás (a Rapid drukkerek által készített, vagy éppen a Nike által forgalomba hozott ajándéktárgyakra gondolok). Tovább nem is fejteném ki az FTC iránti elkötelezettségünket, remélem az már a fentebb leírtakból egyértelműen kiderült, hogy mennyire fontos nekünk ez a klub.


    A múltban -mint már említettem- több helyen megfordultunk, azzal a céllal, hogy részt vegyünk a Ferencváros idegenbeli mérkőzésein. Előfordultak kisebb súrlódások, félreértések néhány alkalommal, de ezek mindig vagy az ellenfél rendezőivel, rendfenntartóival, illetve radikálisabb szurkolóival történt –ha történt. Szurkolói társaságunknak soha nem volt célja a bajkeverés, békében, jó hangulatban töltöttük időnket például a Sparta Praha, a Schalke 04 vagy éppen a skót Hearts szurkolóival meccs előtt, meccs után.
    Ami azonban a 2007.01.12-én rendezett Hypo női kézilabda Bajnokok Ligája csoport mérkőzés szünetében történt, arra eddig még nem láttunk példát, reméljük nem is fogunk. Nem az ellenfél szimpatizánsai, alkalmazottjai találták meg a Ferencváros szurkolók egy részét, hanem saját csapatuk vezetői. A meccs szünetében odalépett a szurkolókat a pályával elválasztó korlát elé Kökény Beatrix (csapat képviselő) Maglódi Lajos (ügyvezető) társaságában, azzal a céllal, hogy a korlátokra kihelyezett zászlókat, amelyeken Árpád-sáv van, levetessék. Mivel a mi zászlónkon is szerepel ez az ősi magyar szimbólum, megszólítva éreztük magunkat. A lelátó jobb oldalán, a pálya sarkánál helyezkedtünk el néhány, Felvidékről érkezett szurkoló társunkkal. Az ő transzparenseiken is több helyen feltűnt az ominózus szimbólum, valószínű, hogy emiatt érkezett a fentebb említett két személy. Számon kérték rajtunk még a gyász szünet alatti szórványos kiabálást is, amit természetesen visszautasítottunk, mivel a mi fülünket, jóérzésünket is igen bántotta ez a tapintatlanság.
    Hogy miért zavarta (zavarja) őket az Árpád-sáv? Csak sejtésünk van… Vagy hiányosak a történelmi ismereteik, vagy egyszerűen politikai okok miatt nem tűrhetik a négy ezüst és a négy vörös sávot. Kökény Beatrix szájából elhangozott egy-két aktuál politikai megjegyzés is („miért az Orbán jobb lenne?”, valamint „ezért csinálnak minket ki…”), ami azért sejteti tettük indítatását. Maglódi Lajos, csak hogy feltegye az i-re a pontot, egy „titeket meg ki hívott ide?” kérdést intézett a felvidéki Fradisták felé, mintha nekik semmi keresnivalójuk nem lett volna kedvenc klubjuk mérkőzésén. Erre igazából a felzúduláson kívül nem is tudtunk reagálni, annyira bántóan hatott abban a környezetben, azzal a hangsúllyal ez a nyilvánvaló provokáció. Maglódi „úr” folyamatosan igen lekezelő stílusban beszélt hozzánk, ami nagyon felzaklatott néhányunkat. Megtudtuk, Kökény Beatrix szégyelli a szeptember 18-án történteket, csak azt nem értjük, hogy ezt miért kellet pont velünk megosztania, pont egy BL meccs szünetében, egyáltalán miért kell összemosni a Ferencváros szurkolókat, az Árpád-sávos zászlót, valamint az MTV ostromát? Csak nem a női kézilabda csapatunk vezetői is azon a véleményen vannak, azt a szélsőséges nézetet vallják, hogy az egész zavargás hullámért a Ferencváros szurkolói a felelősek? Érthetetlen számunkra, hogy pont azt a Kökény Beát zavarta az az Árpád-sáv, amely oly’ sokszor ott volt a szíve felett a Magyar Köztársaság címerébe foglalva, amikor pályára lépett a nemzeti válogatottban, s szerzett örömöt kézilabda szurkolók sokaságának. Maglódi Lajosról korábban is meg volt a véleményünk, őt az FTC elnökségben betöltött korábbi munkája minősítette, mellyel személyesen neki is felelőssége van a klubnál bekövetkezett felelőtlen gazdálkodásban, valamint abban, hogy Furulyás János ilyen sokáig regnálhatott. Habár el kell hogy ismerjük, hogy a kézilabda szakosztály sikereiben neki is érdemei vannak. Kökény Beára visszatérve, most már egységes a róla kialakult kép, korábban nem tudtuk mire vélni, hogy a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnökével, a Ferencvárosi Torna Club elnökségének tagjával, Boros Bánk Levente úrral miért is nem hajlandó szóba állni. Most már tudjuk…
    Érthetetlen, hogy egy idegenbeli, külföldi mérkőzés szünetében miért kell pont azokkal a szurkolókkal foglalkoznia a kézilabdacsapat vezetőinek, akik erre nem adtak okot. Ezek a szurkolók időt, pénzt nem sajnálva utaztak erre a meccsre (ne feledjük, többek még szabadnapot is kivettek a pénteki napra, hogy semmiről ne maradjanak le), nem azért jöttek, hogy kritikát kapjanak olyan emberektől -hangsúlyozom igazságtalanul-, akik nem feltétlenül azon az oldalon állnak, ahol ők. Ezúton szeretnénk visszautasítani nem csak a mi nevünkben, hanem több szurkolótársunk nevében is, a vasárnapi (2006.01.14.) Nemzeti Sportban megjelent „Barbárok tüze” írást is, miszerint „néhány magyar jegytulajdonos, aki újabban az FTC sikereinek hatására hozzácsapódott a csapat törzsszurkolóihoz, többször megfeledkezett magáról. Ők a sportszerű szurkolás íratlan, de a civilizált körökben mindenütt elfogadott és betartott szabályait is figyelmen kívül hagyták” –ezek nem mi voltunk. Vajon a két sportvezetőnk miért nem az állítólagos „barbárokat” keresték meg véleményükkel, miért kizárólag az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott, valamint a különböző (bár jól meghatározható…) médiumok által tévesen definiált Árpád-sávval volt problémájuk?
    A Ferencváros mindig is a nemzet csapata, klubja volt, a három E betű egyik alkotóeleme, az Egyetértés sem véletlenül került címerünkbe. Véleményünk szerint -amit Gellei Imre úr, labdarúgócsapatunk nagyra becsült vezetőedzője korábbi Nemzeti Sportnak adott interjúja is megerősített-, a Fradi mindig is büszke volt Magyarországra, a hazára, a nemzetre, vagyis a nemzeti oldalhoz tartozott. Ennél a klubnál hagyományai vannak a nemzeti kötődésnek, amit mi is büszkén vállalunk. A kulcsszó ebben az esetben, az egész klub. Nem csak a birkózók, nem csak a jégkorongozók, hanem a Ferencvárosi Torna Club –utalva az egyik E betűre, egyetértve. Fájó lenne számunkra, hogy a kézilabda szakosztályban egy-két rebellis megtörné, ill. meg szeretné törni ezt a hagyományt. Tetszik, nem tetszik, a női kézilabda szakosztály az FTC része, a többi szakosztállyal egységben képezi azt, amit több, mint 100 esztendeje úgy hívnak, hogy Ferencvárosi Torna Club!
    Jobban tenné Maglódi Lajos és Kökény Beatrix, hogy a jövőben inkább olyan valós problémákkal foglalkozna, mint például a Fradi szurkolók számára biztosított jegyek ára (az FTC 3000 Ft-ért biztosítja a vendégszurkolóknak a jegyet, nekünk 25 euro-ért árusította a Hypo), vagy éppen a szurkolók beengedésének európai szintű lebonyolítása. Ezekben a témákban véleményünk szerint sokkal nagyobb szükség lenne a Fradi érdekeinek megvédésére, érvényesítésére. A szurkolókkal való jó kapcsolattartást nem elég elintézni egy doboz gázkürt szétosztásával (ami bizonyára szép gesztus, azonban „agyonvágja” a szervezett szurkolást), a jövőben véleményünk szerint egyik fél sem szeretné, hogy hasonló incidensek megismétlődhessenek.
    Levelünknek nem zavarkeltés, vagy újabb feszültségek generálása a célja, hiszen éri mostanában elég ilyen támadás a Ferencvárosi Torna Clubot, valamint az Elnök urat személyesen is. Csupán egyfajta beszámolónak szánjuk az írásunkat, hogy olyan történések, amelyek általában elsikkadnak, nem jutnak el a klub vezetőinek fülébe, ezáltal felszínre kerüljenek. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy büszkék vagyunk a kézilabdacsapatra, a szenzációsan küzdő, játszó lányokra, nekik sem szeretnénk ezzel a megnyilvánulásunkkal ártani.
    Kár volt ezért a kis epizódért a mérkőzés félidejében, közülünk többen úgy gondolják ezután, hogy akár ki is hagyják a csapat soron következő meccseit, még úgy is, hogy már megvásárolták jegyüket rá… Addig azonban még sok víz le fog folyni a Dunán, bízunk benne, hogy visszatér a kedve barátainknak, hiszen a csapat, a lányok megérdemlik a buzdítást, egyes vezetőinkkel ellentétben –nagyon nagy sajnálatunkra.
    Tisztelt Elnök úr! Köszönjük, hogy elolvasta levelünket, ezúton kívánunk sok sikert és kitartást munkájához, zöld-fehér üdvözlettel:

    2006.01.19., Érd Ferencváros – Érd
    (érdi Ferencváros szurkolók)

    Deáki Péter
    Dávid Márk
    Novák Gergely
    Fábián Ferenc
    Horváth Ákos
    Kántás Gábor
    Nokta Roland
    Szombati László
    Tamaska Attila
    Tamaska Richárd
    Zelenák László
  • fradista91
    #9748
    "csak Buz balloldali"

    Akkor nem kell
    Viccet félretéve nem láttam játszani, de a véleményem nem változott: elsősorban Fiatalokat! a keretbe!
  • turpert
    #9747
    szerintem fasza Tímárhoz hasonló csak Buz balloldali
  • Grenzjager
    #9746
    maglódinak ápr sor :)))

    "Miért szeretünk Téged, Lajos?

    Mottó: „A kézilabda szakosztálynak a Ferencvárosi Torna Clubhoz már semmi köze”
    (Maglódi Lajos, 2007. január)


    Szeretünk, hisz’ nincs miért nem szeretnünk.

    Szeretünk a Ferencváros elnökségében eltöltött éveidért. Amely alatt erkölcsileg, morálisan, anyagilag csődbe ment ugyan a klub, de legalább Te hozzájutottál a kézilabda szakosztályodhoz. Tudom, Te nem tehetsz semmiről, Neked nincs felelősséged semmiben. Csak jól megérdemelt részed.

    Szeretünk, hiszen öröm Tőled újra és újra hallani, hogy a Ferencváros név csak negatívuma, terhe tulajdonodnak. És természetesen szurkolói szintúgy.

    Szeretünk, hiszen ismered és elismered a szurkolói életet és annak szervezőit. Ezért gondolod, hogy úgy működnek, mint Te és a ti dolgaitok. Szervezni, tenni, dolgozni csakis az „üzleti haszon” reményében lehet. Szerinted. Mi pedig tudjuk, hogy csupán jóakaratból, emberségből és a Fradi iránti feltétlen szeretetből is. Még akkor is, ha szerinted a Te vállalkozásodnak a Ferencvároshoz semmi köze. Még szerencse, hogy a tavaly a Club által átutalt többmilliós összeged azért elfogadtad.

    Szeretünk, hiszen érted, átérzed a Ferencváros egyik szakosztályának vezetőjeként, hogy mit is jelent a Fradi - a magyar sportban betöltött központi szerepen messze túlnyúló - százéves eszméje, nemzetintegráló, -egyesítő jellege. Ennek „nagyszerű” példája, mikor is a végsőkig liberális és toleráns Kökény Beatrix tulajdonos-társaddal egyetemben, nemkívánatos személynek nyilvánítottad a Ferencváros sikeréért szorítani kívánó és ezért több száz kilométert utazó felvidéki szurkolótársainkat, a náluk lévő, magyarság ezer éves szimbólumának számító zászlóval együtt.

    Szeretünk, hiszen Te is egyetértesz azzal a legendás mondással, miszerint a „Fradi egy nagy család”. Egyetértésednek csalhatatlan jele, amikor megkérdőjelezted egyik újkori futball-legendájára való állandó és csendes emlékezés jogosságát a „Te kézilabda csarnokodban”. Azért mi még sokáig megőrizzük Simon Tibi emlékét.

    Ahol Te kizárólag csőcselékről, kitiltandó fanatikusokról beszélsz – a lehető legjobban erodálva ezzel (belülről) a Ferencváros imázsát -, ott az ellenfél „buli hangulatot” és „boszorkánykatlant” mond, és nyílt levélben említi a Ferencváros szurkolóinak emberségét egy megemlékező üzenet okán. Persze ezért is szeretünk Téged Lajos.

    És szeretnénk, ha soha többet nem kellene már szeretnünk Téged. S neked - csakúgy, mint hited szerint a Kft-dnek – sem lenne semmi közöd klubunkhoz és a mi kézilabdacsapatunkhoz sem, többé már!

    Ferencváros Szurkolók Szövetsége Szerző: Grini Stormy "
  • Grenzjager
    #9745
    vmi védő kéne....

    de jó ez a Buz? Gondolom igen maradandót alkotott miskócon....
  • Bereet
    #9744
    Teszteljük BUZ-t
  • skristof
    #9743
    elég egyértelműek a válaszai. az ns cikkíróját csodálom h nem küldte el a f.szra..
  • tormy
    #9742
    Heh, nem is kereste meg senki a Fraditól. Ennyit a pletykákról. Szerintem az életben nem tenne pénzt a Fradiba, csak a Malév érdekli...
  • dardevil
    #9741
    Borisz Abramovics diplomatikus, de nem zárja ki, hogy megveszi a Fradit.

    Mit szóltok hozzá?
  • Rexor
    #9740
  • Pheaper
    #9739
    nem én :)
  • Csesza
    #9738
    :DDDD

    már réig :)
  • Zizou5
    #9737
    lol :D:D te csináltad vagy vmilyen oldalon lehet ezt csinálni?
  • Pheaper
    #9736
  • Csesza
    #9735
  • Brankley
    #9734
    nagyon jó volt a bécsi túra!
    Végre valaki, aki nem szídja a tábort!!
  • fradista91
    #9733
    Hypo - Ferencváros 32:30
    Mindent összevetve, szerintem kicsit pontosabban játszva elkapjuk a Hypot, arról nem is beszélve volt egy-kettő érdekes ítélet a bírók részéről.

    A Fradi-Tábornak pedig óriási riszpekt, akárki akármit mond, mindvégig szurkoltak, kinyilvánították nemtetszésüket, és úgy látszik ez ahol járunk gondot jelent -.-

    Küzdeni kell, Csak Ferencváros!
  • Csesza
    #9732
    sajna, nem az igazi

    eslég sok a nem megszokott pontatlánság...
  • fradista91
    #9731
    A slagelsei BL-találkozón szomorú hangulatban játszottak a Hypo tagjai, ugyanis menedzser-igazgatójuk, Gunnar Prokop gyászolt, nem is lehetett ott Slagelsében. Az osztrák kézilabda pápájának 65 éves felesége, Liese Prokop belügyminiszter a BL-csoporküzdelmek rajtja előtt hunyt el, ezért 240 európai kupamérkőzés után először fordult elő, hogy Gunnar Prokop nem vett részt egy ilyen fontos találkozón. A Hypo-lányok Liese Prokop emlékének ajánlották dániai sikerüket.

    Nyugodjon békében!


    De mostmár RIA-RIA-HUNGÁRIA! HAJRÁ FRADIKA!
  • fradista91
    #9730
    "Rengeteg Fradi szurkoló van most kint Bécsben"
    szerk: Südstadtban, a Bécsen keresztüli túra megzavart :(
    [nemjártas]
  • fradista91
    #9729
    Nemsokára kezdődik a Hypo-Ferencváros Kézilabda BL meccs.

    Rengeteg Fradi szurkoló van most kint Bécsben, legalább a figyelmünkkel, szurkolásunkkal tiszteljük meg a Csajokat, és nem utolsó sorban szurkolótársainkat!

    HAJRÁ, FRADI!
  • Grenzjager
    #9728
    Jól szét is verte a Vasast, sztem jobb ha nem jön...
  • Grenzjager
    #9727
    vmi sz@r alakként rémlik a neve továbbra is...
  • banok
    #9726
    Rácz Gábor. Ő volt a tulaj nhány éve a Vasasnál.
  • Grenzjager
    #9725
    Ki ez Rácz pontosan? az a baj hogy túl ismerős a neve... bár ez még lehet h nem baj
  • banok
    #9724
    Ma elnökségi ülés van a klubnál ahol megvitatják Rácz ajánlatát.
  • skristof
    #9723
    ismét egy magyar vonás... kurva anyját az ilyen faszfej szervezőnek.
  • Zizou5
    #9722
    Tímár: Csak az aláírás hiányzik:

    Minden jel arra mutat, hogy a Plymouth együttese egyszerre három magyar futballistát foglalkoztat a jövőben. Mint ismeretes, Buzsáky Ákos mellé kedden csatlakozott a DVSC játékosa, Halmosi Péter, és a Championshipben a feljutásért küzdő együttes kerete Tímár Krisztiánnal bővülhet tovább. (Angol lapértesülések szerint egyébként a Loki 400 ezer fontot kért Halmosiért, az angolok pedig elfogadták a 11-szeres válogatottért cserébe kért összeget.)
    Az FTC hátvédje ügyében a két klub szóban már megjegyezett, aki az idény végéig kölcsönbe érkezhet a klubhoz, és ha jól teljesít, akkor kétéves szerződést kínálnak neki. A Plymouth vezetői 45 ezer eurót (11,5 millió forint) fizetnek most a védőért, ezt nyáron további 75 ezerrel toldhatják meg.
    - A két csapat mindenben megállapodott, már csak az aláírások hiányoznak a szerződésemről - mondta Tímár. - Remekül éreztem magam a Ferencvárosnál, de mindig az volt az álmom, hogy egyszer Angliában szerepeljek.
    Mint ismeretes, Tímáron kívül egy másik Fradi-játékos, a Leeds Unitednél jelenleg is próbajátékon szereplő Balog Zoltán szintén Angliában folytathatja pályafutását.
    nb1.hu
  • Bendoe
    #9721
    Kölcsönbe adjuk nyárig. 45e Euroért ( uszkve 11,5 milla). Ha nyár után is marad, akkor plusz 75e Euró jön érte. De nem eladjuk, hanem kölcsön.
  • Bendoe
    #9720
    Az ok: a szervező és a vezetés közötti viszony.
  • GTheo
    #9719
    Tímárért állítólag lehet kapunk kb. 50 millát a kölcsön miatt...az nemszar....