33675
-
#17711 Akkor a Settlers stratégiát neked találták ki, mivel itt nem kell többfele figyelned. Itt minden működik magától és neked elég mindig egyetlen dologgal foglalkoznod, ami éppen érdekel. Ez a játék nem a harcról szól, csak éppen annyi van benne ami szinesíti a játékot. Nem az észnélküli terjeszkedés-erőforráskitermelés-egységépítés hármasában zajlik az élet, hanem szép komótosan lépésről-lépésre építgetsz, és közben gyönyörködsz az egészben.
Érdemes rászánni egy órát. Annyi pont elég a fertőzéshez, ha meg ennyi idő után sem hat valakire, akkor tényleg nem érdemes eröltetni.
A pikantériája a dolognak, hogy nekem a Settlers első része volt az abszolult kedvencem. Ezzel a játékkal játszottam a legtöbbet életemben, még anno a 386-os , 4 mega ram-os gépemen. Annyira megszerettem, hogy ezután a 2. rész nem is igen hozott lázba és inkább az első részt toltam tovább. Én személy szerint jobban örültem volna az első rész újrakiadásának. Na, de ezt nem hangoztatom, mert még megköveznének érte, mivel a 2. részt kiáltották ki az abszolult győztesnek a sorozatból.
Szerencsére a 2. rész még nagyon sokmindenben hasonlít az 1. részre, nem úgy mint a 3. és 4. rész. Az 5. részről már nem is beszélve, ami a Settlers nevet alázta a porba. -
Tomsess #17710 A Settlers-et azért szeretem mert nyugis gém. Nincs benne kemény harci rendszer, ami van az is poénos. Viszont miután már minden épület megvan, eléggé monoton lesz. Kíváncsi vagyok erre az új verzióra, mert a képekből úgy láttam, hogy a pályák ugyan azok mint annó a kettesben voltak. -
#17709 Okéoké, de a Settlers nem stratégia. Hanem egy fogalom.:)) -
#17708 Grat... De most mondok 1 vérlázítót: Nem nagyon szeretem a stratégiát... (sógorom szerint azért, mert ész kell hozzá...)
Szóval nem szeretek csapatokat írányítani, 1000-felé figyelni egyszerre,stb. Azért vagyok "kalandor", mert azt szeretem, amikor egy valakit írányíthatok és beleképzelhetem magam a helyébe, hogy én mit csinálnék az adott szituban. Ezért várok 1x egy olyan kalandjátékot, ahol tényleg nagyon nagyfokú szabadságot kap a játékos... (mondjuk azért volt 1-2 probálkozás már: pl. Blade Runner, Fahrenheit stb.). -
#17707 Nekem volt a Sin Ep1-ből valami steam nélküli verzióm, de az meg úgy óránként kifagyott, úgyhogy töröltem... -
#17706 Amíg ti a Steam-el bajlódtok, addig én a Settlers 2-ben kiépítettem egy hatalmas várost DÜBÖRGŐ gazdasággal ;-) -
Tomsess #17705 Én sem szeretem, sőt dettó utálom. Hülye Steam miatt nem is játszottam a Sin : Episode 1-al meg a The Ship-el. Nem volt kedvem keresgetni, hogy indítsam el. Mert ezeknél a mostani Steam-en keresztül letölthető játékoknál már .exe se nincs. Azt is a kliens adja hozzá vhogy. -
#17704 Lehet benne valami, amit mondasz... :) De egyébként is utálom ezt az egész Steam-sz*rságot, örülök, hogy a HL2 Episode 1-ben már nem volt. -
Tomsess #17703 Sztem úgy lehet megoldani, hogy felraksz egy sima steam-et vhonnan, nem az image-ből, mert ahogy szavaidból kiveszem, nem talál ott vmit. HA fent van a Steam, akkor annyi az egész, hogy regelsz egy címet magadnak amivel be tudsz menni. Semmi több, nem kell fizetni, átutalni. Majd jöhet a serial -
#17702 Most lehet, hogy megkövezel, de semmi P2P-t nem használok... -
#17701 Hmm.. láttam torrenten ilyan tört steam vackokat. Talán azzal megy. -
#17700 Olvastam, de nem is ilyen serial-t kér, hanem Steam Login-t meg password-ot, úgyhogy nem is igazán értettem mik azok a számok... -
#17699 Ok-ok, csak megemlítettem... Egyébként a többi cuccot köszi! -
#17698 NFO-s nem jó?
1 unpack
2 burn or mount
3 install and use : 1038-75823-0699 or 1781-51883-2946
4 run -
#17697 via_mala kérésére tettem fel. A helyproblémával meg ne foglalkozz, az az én dolgom:) -
#17696 Nekem meg elindítani nem sikerült a Half-Life Anthology-t, mert Steam Acount-ot kér... -
#17695 SZVSZ felesleges volt felrakni a BS4-t még1x (bár tudom Kirol kifogásolta az én verzióm...), de most akkor több mint 3 GB felesleges van fent. Na mindegy... -
#17694 BS4 RELOADED darabolva online.
Aztán most mindenki foglalja imába a nevem, és reszteljen píszben jól:) -
#17693 Ezer köszönet érte, már tépem is lefele. -
#17692 Settlers online. -
#17691 Huh... gyorsan lótuszüllésbe helyeztem magam és lassú monoton hangon mantrákat kántálok :-)
Így kibirom még néhány óráig ;-)
Előre is köszi! -
Tomsess #17690 Kösz Jól összetömörítették... -
#17689 Half-Life
Half-Life: Blue Shift
Half-Life: Opposing Forces
Team Fortress
Mondjuk nekem a telepítéssel valami gubanc van, mert a steam.exe nem találja a steam.dll-t. -
Tomsess #17688 Kérdésem az lenne, hogy ez a HL Anthology mit tartalmaz pontosan? Mert picit kicsi lenne az összes kiegészítő címre. Az úújraátdolgozott Source HL-t vagy csak a sima HL1-et? -
#17687 Dehogynincs. Kis türelmet:) -
#17686 Nincs meg valakinek a Settlers 2? Most jelent meg a RELOAD-os verzió. -
Tomsess #17685 Oké, kösz, most helyreállt -
#17684 Néha előfordul, de nyomtam egy FTPrestartot. -
Tomsess #17683 Kösz szépen, várva várt cuccocska Egyébként mi van a ketteskével, valahogy nagyon,de nagyon nehezen akar felcsatlakozni -
#17682 Akkor marad a magyar verzió levadászása, ami gondolom nem lesz könnyű. -
#17681 Tudtommal nem készítettek. -
#17680 Most látom a cdgalaxis listájában, hogy lehet kapni a 80 nap alatt a föld körül-t magyar nyelven.
Készítettek ehhez a játékhoz magyarítást? Vagy megvan valakinek ez a magyar verzió? -
#17679 upsz:) -
#17678 Így már működni fog :-) -
#17677 Al.Emmo.and.the.Lost.Dutchmans.Mine-RELOADED
On-Kettes-Indzsój. -
Kiru #17676 THX. :) -
#17675 Ühüm. Abban csak a 4CD-s miújságot próbálta Imyke orvosolni, sajna a kommentek alapján sikertelenül. -
#17674 az 1.01-es tlj is csúszik? -
#17673 taky: SC Antjology: StarCraft+Brood Wars
Kirol: Még jó h tudja folytatni 2 órát tököltem anno az ftp konfiggal emiatt:)
Tomsess: nincsmit:)
TLJ magyarításosok: 2CD-sel megy elcsúszással, 4CD-ssel nem mindenkinek megy, ők várják meg Imykét.
Broken Sword 4 RELOADED Crack kettesen, jól. -
#17672 Broken Sword 4 feltöltve! Reloaded crack mellékelve!