The Longest Journey

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Axon
#24054
Nekem errõl a linkrõl nem jön semmi. Mindenesetre a weblapjáról letöltöttem a trialt. Nem tudom, hogy az mennyiben van lebutítva, vagy mivel tud kevesebbet.

Axon
#24053
Naszóval. Látom kicsit belemelegedtetek a fogyasztók jogairól szóló vitába. Általában keményen ki szoktam állni a jogaimért, annyira, hogy kétszer majdnem verekedés is lett két kisebb számtekboltban a "jogaim" érvényesítésekor.
A mostani helyzeten viszont történt egy csavar. Említettem, hogy otthon - bár 1 óra 20 perc alatt - felmet a Runaway 2, bár egyszer hibát jelzett 1 file-nál, de egy ismét gomb lenyomására, már tudta olvasni. Nos szombaton ismét betettem otthon a Runaway 2 dvd-t és nyomtam egy sima másolást a vinyóra. Mondanom sem kell, hogy tökéletesen leolvasta az egész dvd-t hiba nélkül és még 1 óra 20 perc sem kellett neki.
Természetesen a dvd-vel valami gond van, hiszen a melóhelyen két új dvd olvasó (az egyik 2 hónapos, a másik valamivel több mint 1 éves) sem tudta olvasni róla ugyanazt a 30 filet.
Otthon nekem egy régi Pioner dvd olvasóm van, mivel egyrészt sosem kellett még írnom semmit, másrészt eszméletlenül gyors. Egy dvd íróba betett lemezt egy csomó ideig "felismerget" egy mai író, míg az én kis dvd olvasóm pillanatok alatt felpörgeti a dvd-t vagy cd-t és rögtön olvasható is.
Kicsit hosszú lére eresztettem, de a lényeg az, hogy ma hazaviszem a Taky által belinkelt Alcoholt és készítek belõle egy védelmet tartalmazó dvd képet és azt majd feltolom a ketteskére.

RaveAir
#24052
Sikerült már azóta a wifi-t beállítani?

Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering. http://www.magyaritasok.hu http://raveair.blogspot.com/

Axon
#24051
Ott a pont! :-)))

RaveAir
#24050
Most komolyan kérdezném, hogy egyáltalán létezik "fontos" játék? Ami jó, az néhány hónap vagy év múltán is jó marad, nem felejtõdik el. Hová az a nagy sietség? 😉

Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering. http://www.magyaritasok.hu http://raveair.blogspot.com/

takysoft
#24049
nekem ráér hetedikén is, mikorra feltöltöd😄

A pesszimista látja a nehézségeket a lehetőségekben, de az optimista látja a lehetőségeket a nehézségekben. (Winston Churchill) Spark of Insanity

#24048
Ja, június 6, elvileg... Az európai megjelenés idején jön ki a magyar is(vki a fórumon felhívta a CD projekt-et, õk mondták). Az amcsi megjelenés máj. 28. Annyit tudok várni 😊
takysoft
#24047
nicsak... magyar felirattal jelenik meg.
akkor gondolom csúszni fog... angolhoz képest

A pesszimista látja a nehézségeket a lehetőségekben, de az optimista látja a lehetőségeket a nehézségekben. (Winston Churchill) Spark of Insanity

#24046
Hát, én a Mass Effect-et a CD galaxistól rendelem meg. Rokonok is ajánlották 😊
takysoft
#24045
én szeretem a cuccokat magánál a kiadónál vagy vmi megbízható helyrõl rendelni.
emv-es cuccot az 576-ban pl. de a cdgalaxis se rossz állítólag.

teszkóban... hát... ott max élelmiszert. arra viszont nagyon jó.

A pesszimista látja a nehézségeket a lehetőségekben, de az optimista látja a lehetőségeket a nehézségekben. (Winston Churchill) Spark of Insanity

#24044
Kiállni az érdekeinkért közel sem emészt fel annyi energiát és pénzt, mint egy polgári per. Aki viszont csak saját magát képes hergelni, de cselekedni nem, meg is érdemli a sorsát.
#24043
Oké, 18 vok már, megyek is perelni 😛

BTW again 😄, megoldódott az elõzõ problémám. Lefuttattam egy spyware írtót, és talált egy gonosz kis fájlt, amit törölt. Újraindítottam a gépet, és jó lett, lement a hõmérséklet, a CPU kihasználtság pedig lecsökkent normális állapotban 0-3%-ra 😊 Nemtom valóban a spyware lehetett-e a hibás, mert ilyennel eddig még nem találkoztam...
#24042
...és a magyar fogyasztók is ilyenek. Verni kell az asztalt, már csak elvbõl is, akár a fogyasztóvédelemnél, ha szükséges. Meghunyászkodni persze mindig könnyebb.
#24041
Mert a TESCO ilyen...

BTW, help kéne :S Miért van az, hogy 100%-os a CPU kihasználtság, és állandó kb 50 fokos hõmérsékletû a proci? De persze alap állapotban, nem játék közben, ha nem csinálok semmit... És pl volt játék, ami belassult.
kirol
#24040
Miért ne cserélnék ki???

#24039
Hát, a kaposvári teszkóban nem cserélik ki az ilyen cuccokat. :S
Axon
#24038
Gondolod, hogy a teszkóban kicserélik?
Mindenesetre egy próbát megér. Holnap úgyis ott megyek el mellette, legfeljebb beugrok.

kirol
#24037
Vidd vissza a boltba, cseréltesd ki egy másikra.

Axon
#24036
nem tudom melyik file lehet a nyelvi file. Fel kellene telepíteni egy angol verziót is a magyar mellé és összehasonlítgatni a fileokat.

Axon
#24035
Nos a következõ a helyzet. Ma 8 órakor kezdtem egy másolatot készíteni a dvd-rõl. Ez még nem dvd kép, csak szimplán file másolás. Az elsõ gépben kb. 30 file-t nem tudott lemásolni a lemezrõl. Most próbálkozok éppen egy másik géppel, de már itt is talált 3 file-t amit nem tudott olvasni, és még csak a felénál jár. Egy rakás sz...r az EVM cd-je. A cd képet el lehet felejteni. Megpróbálom valahogy az összes file-t leizzadni a dvd-rõl és abból gyúrok egy saját készítésû iso-t. azt majd kipróbálom, hogy települ-e és megy-e crack-el, aztán meglátjuk, hogy lesz-e erre igény a ketteskére.
Fel kellene hívnom az evm-et, hogy mi ilyenkor a teendõ. Megmondom õsszintén nem szívesen fizetgetnék egy rakás pénzt postaköltségre, ha ide-oda kell küldözgetni a dvd-t.

takysoft
#24034
Hát, azért egy normális image mindenképp jobb volna szerintem.
Itt van a legújabb Alcohol, tuti rendesen le tudja szedni.

Mert amúgy meg... inkább azt nézd meg, h a nyelvi fileokat nem lehet-e kiszedni belõle?...

A pesszimista látja a nehézségeket a lehetőségekben, de az optimista látja a lehetőségeket a nehézségekben. (Winston Churchill) Spark of Insanity

Axon
#24033
Tegnap végre teljesíthettem imyke-nek tett ígéretem és megvettem a Runaway 2-t. Valami csoida folytán hoztak belõle a helyi teszkóba.
Telepítéskor kettõs volt a döbbenetem. Elõször is 1 óra 20 perc alatt települt fel a gépemre! No komment. A másik pedig az, hogy hozta a jó kis EVM-es minõséget és hibát jelzett telepítéskor az egyik file másolásánál. Szóval trágya a dvd. Nyomtam neki egy ismét gombot és akkor nagy nehezen leolvasta. Most behoztam a melóhelyemre és ismét ugyanannál a file-nál megállt a másolás. Pont 2 emelettel vagyok a gépem alatt így majd felmegyek és egy újra másolással megpróbálkozom.

Nos, akkor ez a magyar nyelvû verzió, így ha érdekel valakit, akkor feltolom a szerverre. Ha ma elkezdem, akkor a hétfõi munkakezdésre talánt fent lesz a kis 6,5 gigás mérete. Fúrcsa módon a dvd-n van védelem, de most nem tudok .mdf-es dvd képet készíteni. Szerintem a magyar verzióval is mûködik a crack.

Axon
#24032
Huhh, tisztára nemzetbiztosnsági hivatal vagy :-)

Axon
#24031
Ezek dörzsöltek, mindenre gondoltak :-)

kirol
#24030
ADSL NET-em van.
A modembõl LAN-on megy az asztali gépbe a net.
Az alaplapomon van integrált WiFi. Ez van beállítva AP-re, és a laptop veszi ezt a jelet. Kapcsolódnak is a wifi -t illetõen, de a laptopon nem megy a net. Pedig megosztottam az asztalin a netet is.

Szóval nincs külön routerem!

Ha van valami MSN-ed vagy valami, és tudnál segíteni azt megköszönném. Úgy kicsit gyorsabb lenne.

Lord Myn
#24029
Kezdhetnéd azzal, hogy leírnád pontosan mik vannak beállítva, milyen neted van, router hogy van konfigurálva. Egyébként a 2 gép tud kommunikálni egymással (pl. megosztani tudsz közöttük?) és csak a net nem mûküdik? Csak a notin nem megy a net vagy ha router-t bekötöd, akkor egyáltalán nem? stb.stb.

MSI H370 Gaming Plus|Core i7 8700|32GB DDR4|Gainward RTX 3070 8GB GDDR6|SB X-Fi Titanium HD|XPG 512GB SSD|WD Blue 1TB SSD|WD Blue 6TB HDD|ZALMAN 600W

kirol
#24028
Valaki segítsen már légyszíves a Wifi-t beállítani, mert segítség topikba is hiába kérdezem, nem ír senki.

A WiFi-n látják egymást, de a net mégse megy, annak a megosztása nem sikerül. Valamit a sok hülye ip, meg kitudja milyen címekkel kellene csinálni, de nem tudom mit.

kirol
#24027
Ilyen: Acer TravelMate 8005LMi (Tudom, nem egy mai darab.)

"The graphics subsystem is one of the TravelMate 8005LMi's strengths, being based around ATI's top-end Mobility Radeon 9700 chip supported by 128MB of DDR video RAM. With full DirectX 9.0 support and hardware-assisted MPEG-2 decoding for superior DVD playback, this GPU will do justice to demanding graphical applications, games and movies. The internal display is a high-quality 15-inch SXGA+ (1,400 by 1,050 pixels) TFT, and you can plug an external monitor into the VGA or DVI-Digital port at the back and spread your Windows desktop over two screens. There's also an S-Video TV-out port, primarily for playing DVD movies."

Szóval ez a natív, mármint az 1400*1050. Ó!

kirol
#24026
Nek kapcsolom be, mert za a funkció még szarabbá teszi.

Randal
#24025
Hehe, én a Neumann-nal vagyok így😊
Szerencsére azon az épületen csak átjárok. A sok kocka ott güzül a laptopjával miközben a sok kis könnyûiparos meg menedzser tündibündike ott rohangál közöttük😛

Lord Myn
#24024
Szerintem ha tudod nagyobbra állítani, mint 1024x768, akkor nem az a natív felbontása (LCD-knél általában nem lehet nagyobbra állítani a natív felbontásnál). Egyébként pontosan milyen tipusú a noti?

Nekem a 19"-es TFT monitoroknál is zavar a natív felbontás, mert túl kicsik a betûk, de ezt megoldottam azzal, hogy a DPI-t beállítottam 120-ra (125%), így már oké.

MSI H370 Gaming Plus|Core i7 8700|32GB DDR4|Gainward RTX 3070 8GB GDDR6|SB X-Fi Titanium HD|XPG 512GB SSD|WD Blue 1TB SSD|WD Blue 6TB HDD|ZALMAN 600W

MerlinW
#24023
Kapcsold be és nem lesz szõrös😊 Direkt LCD-re való.

[merlinw.org]

kirol
#24022
Ja, Ati Mobility 9700. De mondom 1400*1050-ben istenkirály, miután 2 órája bûvölöm ,hogy menjen rajta a wifi, de persze nem megy, a 19"-os Samsungom képe tök szar hozzá képest. 😞 (Pedig a moncsim kiteszi a laptop felét árban)

serito
#24021
VGA driver fel van telepítve? 15" optimális felbontása 1024x768.

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

serito
#24020
Köszönöm maximálisan ki vagyok "elégítve".
Már értem honnan a széleskörû ismereted. Gratulálok a képesítéseidhez, én a negyedére sem lennék/lettem volna képes. Azt hiszem megmaradok az egyszerûbb hálózatok és az otthoni gépek, laptopok karbantartásánál, szervizelésénél na meg persze az értékesítésnél. Nekem már csak a két számtech kisker boltunk marad.

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

kirol
#24019
Nincs. Kikapcsoltam. Az a mglepõ számomra, hogy még 1600*1200-ra is be tudom állítani. 😊

Most éppen a Wifi-met akarom kipróbálni vele, mármint az asztaliról megosztani, de nem sikerül. 😞 ÁÁÁÁ

MerlinW
#24018
15"-on 1024 az optimális. Nem tudom miért szõrös. ClearType be van kapcsolva?

[merlinw.org]

kirol
#24017
Egy 15"-os laptop képernyõjét illetõe mekkora az optimális felbontás?
Mert 1024*768ban rossz, szõrös, viszont olvasható.

Amikor legközelebb gyönyörû a kép és kristálytiszta az 1400*1050, viszont ez már rohadt kicsi olvasáshoz. Bár ha sokáig nézem, lehet megszokom.
Nincs valami köztes?

Nem is értem, az én otthoni TFTm max 1280*1024 es ez hogy ilyen rohadt nagy??

MerlinW
#24016
ELTE prog-gmat robotoknak való... nagyon utáltam a nagy részét, csak a márkás papírra utaztam. Egyedüli jó dolog a többi szakon pózoló csajok, és az idétlen "geek" társaság volt😊

[merlinw.org]

takysoft
#24015
hát van egy egészségtelen képzettséged az biztos...😄

a vicc a dologban az, hogy eltén amúgy van egy "Koczka" nevû tanár. illetve tanársegéd...
Engem majdnem õ tanított Prog alapokból gyakon....

A pesszimista látja a nehézségeket a lehetőségekben, de az optimista látja a lehetőségeket a nehézségekben. (Winston Churchill) Spark of Insanity

MerlinW
#24014
Mondjuk így, hogy nem ismertek, rövidre zárattam volna egy "kocka vagyok"-al is... Így visszaolvasva lehet ez utóbbi hihetõbb egy vakrandin<#idiota>

pedignemis<#rolleyes>

[merlinw.org]

MerlinW
#24013
Ybl Miklós: építésztmérnök lettem volna ha elvégzem (2,5 évet húztam le, de ekkor felvettek ELTE-re, s döntenem kellett), utána ELTE prog-mat illetve mesterséges intelligencia (innen a 2 dipi), valamint IBM rendszermérnöki oklevél. Ez amolyan OKJ-szerû izé, aminek többnyire csak vakítós értéke van, de az nagyon - jó drága tanfolyás volt, nem használtam még ki igazán. Igazi értelme csak akkor van, ha náluk dolgozol, vagy olyan nagyvállalatnál ahol ipari méretû adatbázisokat használnak, természetesen IBM szoftverekkel (persze az elméleti dolgok sokat érnek, fõleg úgy ahogy õk oktatják, s nem úgy ahogy egy tapasztalatlan egyetemi tanár).

Család nincs, egyelõre barátnõvel beérem, bár sok idõm nincs szerencsétlenre. Pénzrõl meg uriember nem beszél😊 Remélem kielégítettelek😊

[merlinw.org]

serito
#24012
Na igen, a fizuról meg sem merlek kérdezni, gondolom szemtelenül magas.

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

serito
#24011
Szép, gondolom ezen munkálatok mellett nincs idõd családra vagy igen? Melyik egyetemen/fõiskolán végeztél? Nem ismerkedni akarok 😊 csak érdekel ,elég sok dologban tudsz "hozzáértõ" módon tanácsokat adni.

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

MerlinW
#24010
Egy cégnél szoftvert fejlesztek, másik cégnél nagygépes szerverparkot tartok karban, valamint saját cégben vállalatoknak rendszerelemzési, szoftverbiztonsági tanácsot adok, tanítok. Nem unatkozom😊

[merlinw.org]

serito
#24009
Mi is a foglalkozásod pontosan, vagyis mit is tevékenykedsz mostanában?

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

MerlinW
#24008
Nagyrészt a munkáim foglalják el a helyet.Fejlesztõi eszközök, szoftvereim, 3D-s modellek, stb nagy méretû dolgok. A többi személyes. De van még 1,7TB szabad helyem a 3,5-bõl😊

[merlinw.org]

serito
#24007
Ha már sata író/olvasó akkor megmutatom nekem milyenem van.
Hát ilyenem.

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

serito
#24006
Az igen... és az összesen a te privát adataid vannak? Milyen adatot tárolsz rajtuk?

Core i7 920@4Ghz|Thermalright TRUE Black|GigabyteEX58-UD5|3X1GB Kingmax 1333| 2x250GB SATAII|MSI 4870 1GB OC|Corsair TX650W |LG 2252TQ TFT|VistaUltimateX64

MerlinW
#24005
Mirror nincs, csak egy kosza otlet volt. De nem hiszem hogy lesz, mert minek. Wineket itthoni halozatrol telepitettem (van egy kis tesztgepem itthon), de gyors megoldas meg iso/bol livecd-rol is (live win, daemon vagy egyebbel felvertezve, oszt ramdrive-bol felrepul a helyere)

Egzebkent van 150 MB/s /es SATA-s dvd olvaso.

[merlinw.org]