lézeres-szem-műtét

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

[NST]Cifu
#629
Az Optik-MED-nél azt fogják mondani, hogy ha csak mindenképpen elkerülhetettlen (pl. mert sokat ingázol külföldre, így nem tudsz megjelenni a kontrolokon, vagy hasonló), akkor legyen IntraLasik (Sima LASIK-ot õk nem csinálnak), amúgy inkább a PRK.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#628
Egy gyorssegélyt kérnék, valaki meg tudja adni az Optik-Med normális számát? Az új weboldaluk desingos, meg minden, csak az ott feltüntetett 06-1-2505-505 telefonszámon kicsöng, de nem veszik fel.

Szerk.: Felvették végül a 4. próbálkozásra, nem aktuális. 😊

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#627
Köszi McLeo 😊

Hát azért nyár elején, meg ugye szeptember elején, mikor vannak még/már elõadások, eléggé be szokott sütni a nap (még "ép" szemmel, is majd' megvakulok), úgyhogy azért óvatosságból gondolom, kellene...
Bár elhiszem, hogy véd az üveg is. Ha ilyenre kerül sor, majd megmérem én is 😉

Azt tudom, hogy a Lasiknál életem végéig fennállna a kockázat, arra gondoltam, hogy ismerve magamat, képes lennék ezen aggodalmaskodni egész sokáig, ami azért nem túl jó. Bár ez is csak hozzáállás kérdése 😊

Az Optik-med ma kapott egy jó pontot nálam, tegnap jelentkeztem vizsgálatra interneten, ma felhívtak, és egyeztettünk: szóval február 23-án belevágok a vizsgálatba, aztán meglátjuk, hogy alakul 😊
Lehet, hogy azt mondják, nálam nem is lehet Lasikot v IntraLasikot csinálni, és akkor marad a PRK így vagy úgy.
#626
Aleana:

Szerintem túl sok különbséget nem fogsz látni a klinikák közt. Talán érdekesség, hogy vannak klinikák akik a LASIKról lebeszélnek, pedig azzal többet lehet szakítaniuk(kb 2x annyi pénz) és inkább rábeszélnek a biztonságosabb, de macerásabb, kellemetlenebb PRK-ra.
Optik-medrõl meg még annyit, hogy épp most újult meg az oldaluk és ezt találtam rajta: „Elértük a 40.000 sikeres kezelést!” ez azért sok mindent elmond😊

Nos, igen. Érdemes akkor megcsináltatni a szemedet, amikor stabil. Hisz ez olyan, mintha csinálnának neked egy szemüveget(átvitt értelemben) és a szemed tovább romlana, ergo nincs értelme megcsináltatni…

„Tartok a hosszú napszemüveg-viseléstõl (szinte látom magam elõtt, hogy magyarázkodhatok minden tanáromnak, miért van rajtam szemüveg az elõadásokon is...), meg nem annyira szeretném nyáron kitenni magam az egész tortúrának.”

Bevallom, én rühellem a napszemcsit, de azért mindig hordom, de csak kint illetve ha szemembe süt a nap bent, de akkor kollégák is hasonlóan védekeznek. Én egy autószalonban melózom, mindenhol üveg, amerre látok. Nem akartam elhinni, hogy tényleg az üveg szûri az UV-B fényt, de tényleg… szereztem egy UV-B mérõt és kint 5-öt mutatott, bent 0 volt az érték… és az olyan idõben amikor felhõs sem volt az égen. Tehát bent elõadáson nem kell hordanod, ettõl ne izgulj😛

„A Lasikról olvastam itt mindenfélét, jót is, rosszat is, picit el is bizonytalanodtam: ahogy ismerem magam, képes lennék hosszú hónapokig vagy évekig azon aggodalmaskodni, hogy ha ezt és ezt csinálom, baja lesz-e vajon a szememnek.”

Nem hosszú hónapokig, hanem életed végéig ott lesz a kockázat. Errõl ugyebár megoszlanak itt a vélemények, hogy mekkora is az a kockázat pontosan. Én még nem olvastam olyantól beszámolót, akinek ez miatt bármi baja lett volna… ugyanakkor én inkább szenvedek(erõs túlzás a kifejezés) vele, mint hogy bármit is – még ha minimális is – kockáztassak.

Lehet kicsit összecsaptam a választ, de rohanásban vagyok… majd talán jobban tudok válaszolni késõbb.
#625
"Megkérdezhetem hol voltál vizsgálaton?
Válasz 'Braveheart' üzenetére (#558) Nem azért nem töltök fel wav-ot mert nincs,hanen mert gyalázatos a feltöltési sebességem.

© Braveheart
2009. dec. 25. 21:23 | privát | galéria | válasz erre | #558

Hali! Dec. 16-án lett volna lézeres szemmûtétem, de az elõzetes vizsgálaton azt mondták, hogy a jobb szemem -0.75, a bal pedig -1.5, és a jobb szemem nem merik bevállalni mert félnek hogy átmegy + -ba...
Nagyon csalódott vagyok, fél éve készültem rá... Csak egy szememet nem fogom megcsináltatni.
"

- a St James Hospitalnál voltam (városmajor mellett)

War. War never changes.

#624
Sziasztok!

Nos végigolvastam becsületesen minden hozzászólást 😊

A tapasztalatok:

* Azt továbbra sem tudom eldönteni, hogy melyik klinikára menjek. Örülök neki, hogy mindenki elégedett azzal, ahol járt - ez nálam azt jelenti, hogy nagyon nem nyúlhatok mellé.
Úgy döntöttem viszont, hogy kihasználom a lehetõségeket, és elmegyek mind3 helyre (Optimum, Optik-Med és Focusmed), aztán majd meglátjuk, miket tapasztalok, mit mondanak.

Egyébként is kicsit tartok attól, hogy mégsem lehet még elvégezni nálam a mûtétet, ugyanis úgy gondolom, most romlott a szemem (azt hiszem, úgy ajánlják, hogy a mûtét elõtt már 1 évig ne nagyon romoljon). Persze nem vagyok biztos benne, de a szokásos kontaktlencséimmel valahogy nem látok már úgy, mint régen.

* Az eljárás kiválasztásával sem jutottam bentebb. A PRK még mindig távol áll tõlem. Tartok a hosszú napszemüveg-viseléstõl (szinte látom magam elõtt, hogy magyarázkodhatok minden tanáromnak, miért van rajtam szemüveg az elõadásokon is...), meg nem annyira szeretném nyáron kitenni magam az egész tortúrának.
A Lasikról olvastam itt mindenfélét, jót is, rosszat is, picit el is bizonytalanodtam: ahogy ismerem magam, képes lennék hosszú hónapokig vagy évekig azon aggodalmaskodni, hogy ha ezt és ezt csinálom, baja lesz-e vajon a szememnek. Ugyanakkor ennyi erõvel mindentõl félhetnék - hiszen bármikor bármi megtörténhet. Nem lehet állandóan attól rettegni, hogy milyen baj érhet bennünket.

Az Intralasik áll hozzám a legközelebb talán, annak mégis kisebb a kockázata, mint a sima Lasiknak. Azért a többi Lasik-válfajnak is utánanézek még, meg persze az sem utolsó, hogy mit mondanak a vizsgálatokon.

Átolvasok még más fórumokat is, gyûjtöm mások tapasztalatát, aztán valahogy csak kitalálom, mit szeretnék 😊

Elnézést a hosszú elmélkedésért 😊
#623
Nem hinném hogy a klinikák ilyenre vetemednének. Mindenkinek aki megmûttette csak arról a klinikáról ír tud írni ahol volt. Mivel ez csak egyszeri alkalom az ember életében.
kaposi1
#622
Szia Hapszi!

Mivel úgy is az Optimumhoz mész vizsgálatra nagyon nem kell segítenem neked a tanácsban, mert hozzáértõ profi kezekbe kerülsz.
Éppen ezért csak ennyit elõzetesként.
"fényviszonyoktól függetlenül kivételes látásminõség"...
Olvasni való!!
Többet nem mondanék mert issti szerint én már így is ennek a klinikának a beépített embere vagyok.<#hehe>

Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:

#621
Szerintem erre majd a doki fog rendesen válaszolni, ha ott leszel.

de... esetleg olvasd el ezt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Farkasvaks%C3%A1g#Kezel.C3.A9s
#620
Sziasztok, nekem 1 hét múlva lesz alkalmassági vizsgálatom az Optimumban. Most szemüveggel sokkal gyengébben látok szürkületben mint világosban, szerintetek a mûtét után - persze csak ha alkalmas vagyok rá - ugyanolyan (remélhetõleg) éles látásom lesz este mint nappal?
[NST]Cifu
#619
Az ismertetõkben volt egy grafikon, amely szerint a mûtét után rögtön a 100%, majd kb. 2 héttel utána van egy maximum (~110-120%), azután pedig lassan visszamegy 100% körüli értékre. Feltehetõen nálam még egy picit romlani fog még a látás ezek alapján.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#618
Ezek az értéknek várható a javulása?
Hisz külsõ tényezõk annyira nem folyásolhatták be a dolgokat, idén talán 3 nap volt, amikor kisütött a nap és gondolom a csepegtetésre Te is odafigyelsz.

Amúgy tök mókás, hogy pár nap és 1 hónapos lesz az én szemem is és még mindig este le akarom rakni a szemüveget lefekvéskor😄D a sokéves rutin😛
[NST]Cifu
#617
Az 1 hónapos kontrol megvolt, most Február 10.-én megyek a követezõ nagy kontrolra. Az 1 hónaposnál szinte semmi sem volt, a mûtétet végrehajtó doktornõ vizsgált, érdeklõdött hogy látok, megállapítottuk, hogy kb. 95%-os a bal, és 85%-os a jobb szemem (sajnos ahogy várható volt, a mûtét utáni értékhez képest romlott), megnézte a gyógyulást mértékét, és kb. ennyi volt. Mondjuk bevallotta, hogy örül nagyon annak, hogy elégedett vagyok, mert mindig van egy félsz azért bennük az olyan eseteknél, mint én is, hogy nem elégedett a páciens, ne adj isten rosszabbul lát a mûtét után, mint elõtte szemüveggel.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#616
Cifu: azt én is vágom, hogy ez nem olyan csipcsup dolog, hogy na csináljunk valamit. Én arra az esetre gondolok, amikor a szaruhártya felhajtott része levállt és totálisan zavarja, vagy gátolja a látást, akkor meg már szinte mindegy, hogy mennyire szar a látásod. De akkor tényleg ott van, hogy milyen vékony lesz utána a szaruhártyád, meg hát.. tényleg elég sokminden megváltozik, tuti ha itt lenne valami szemészdoki, akkor rögtön rávágna kb 50 okot, amiért nem megoldható😛

issti:
Az eljárásokkal tisztában vagyok, úgy gondolom, ezért is dobtam fel a dolgot, de lehet azért jutott az eszembe, mert valami/valamik felette elsiklottam.

hisz Lasiknál ott a kialakított szaruhártyaréteg, mint PRKnál, csak felette van a maradék/felhajtott szaruhártya. Nah itt én - józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy:

ha azt a lehajtott szaruhártya megsérül, eltávolítják róla ugyanúgy mint PRKnál a felette lévõ hámréteget, majd eltávolítják a levált szaruhártya részt, akkor ugyanott vagyunk, mintha PRK-t csináltak volna:

hámréteg, lekaparva, szaruhártya a megfelelõ görbületre kialakítva és jöhet rá a védõlencse és jöhet a hámosodás...


Amúgy CIFU: 18án mûtöttek. lassan itt az 1hónapos kontrollod, vagy már meg is volt esetleg és nem számoltál be nekünk róla?😊
#615
Szia McLeo!

A Lasiknál mechanikus rezgõkéssel vágnak a szaruhártyába, és a felhajtott lebeny alatt mûtenek, a PRK-nál csak a hámréteget kaparják le, és a szaruhártya felszínén lézereznek. PRK-nál a hámréteg visszanõ, és ugyanolyan marad szerkezetileg a szemed mint volt elõtte (kivéve hogy jól látsz). Lasiknál a lebeny csak visszatapad, de sohasem forr össze, életre szóló kockázat a lebeny leszakadása. Lelkiismeretes orvos már nem vállal sima Lasikot, mert nagyon kockázatos. Az Optimumnál Zyoptix néven próbálják a gyanútlan pácienseket rábeszélni a Lasikra. Az Intralasiknál lézerrel képzik a lebenyt, és mivel így peremet is tudnak kialakítani, lényegesen stabilabb a végeredmény.

Ha nem
[NST]Cifu
#614
1.: Ha kutatásról van szó, akkor még évekre van attól, hogy embereknél használhassák. Általában az ilyen dolgok sok-sok szûrõn mennek át, mielõtt a mindennapos gyakorlatban megjelennek.

2.: Azért ne felejtsd el, hogy a szaruhártyát nem lehet büntetlenül vakargatni, hátha kihozunk belõle valami jót. A lebeny is bele tartozik a fénytörést kiváltó részbe, így elvesztése esetén a szaruhártya fénytörése megváltozik, tehát felteszem, ebbõl újra egy 100%-os szemet varázsolni nem lenne túl egyszerû. Nem kivitelezhetettlen, de függ a szaruhártya vastagságától, és attól, milyen vastag volt az elvesztett lebeny.

Hozzáteszem ez is laikus megközelítés, logikai alapon. 😄

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#613
Gratula kapos1😊 Örülök, hogy minden rendben! sõt még jobb mint rendben van😊 +20%😊

Közben érdekes dologra akadtam. Egy rokonomnál nagyon súlyos szaruhártyahomály lépett fel már egy ideje és nem igazán tudják gyógyítani. A felesége rádióban hallott egy beszélgetést Bertalan Sándorral, aki érdekes szemészeti kutatásokat végez bizonyos enzimekkel.

Most kapott egy elég rangos díjat is. A kutatás lényege, hogy a lézeres mûtétek után az esetek nagyon kis százalékában elõfordulhat szaruhártyahomály, aminek következtében a páciensnél megmarad az éjszakai fényeknél a zavaró fénykör illetve szemüveggel sem fog rendesen látni nappal sem. Ez azért van, mert mûtét után ez az enzim termelése megváltozik és ha nincs megfelelõ mennyiségben a könnyben, akkor nem fog tökéletesen gyógyulni a szaruhártya.

Ebben az az érdekes, hogy kifejlesztettek erre egy tök egyszerû módszert, amivel lehet ellenõrizni az enzim szintjét mûtét után és ha valami gond van, akkor egy cseppel kiküszöbölhetõ az komplikáció és pótolható ez az enzim... Nos, nekem ilyet nem mértek tuti. Nálatok?

Amúgy azon gondolkozom, hogy Lasik mûtétnél ugyebár felhajtják a szaruhártya felsõ részét, alatta kialakítják a domborulatot, majd vissza hajtják és itt van a veszély, hogy esetleg ez leválhat. De ezt a részt PRK esetén teljesen eltávolítják és utána alakítják ki a domborulatot. Épp ezért, ha valami gond adódna ezzel a résszel, akkor egy újabb mûtét segítségével, ami hasonlítana a PRK eljáráshoz, egyszerûen a levált részt eltávolítanák és ott lenne alatta a kialakított rész és onnan meg minden úgy mûködne mint PRK esetén. Okéoké, ez csak amolyan amatõr gondolkodás egy fikarcnyi szaktudás nélkül😊 csak feldobtam, kíváncsi lennék a véleményetekre.
#612
McLeo: köszönöm, végigolvasok mindent, aztán összeszedem a gondolataim 😊

Kaposi1 (ha jól olvasom 😛 ): örülök, hogy neked minden rendben ment, a Lasik nekem is szimpatikus. Azért holnap nekiülök ennek a fórumnak.
kaposi1
#611
"majd számolj be mi volt"

Ha ez rám vonatkozik akkor persze megteszem.

Nos nem voltak sokan szerencsére.
A vizsgálatokon minden tökéletes értékeket mutatott.
Mind két szemem beállt a 120%-ra.
Vagyis az olvasó "táblán" a legkisebb számokat is jól olvastam le.
Elmondtam a doktornõnek hogy én csak 2 hónapig csepegtettem azóta semmi.
Azt mondta ha nem érzem hiányát vagyis nem szárad a szemem akkor semmi gond nincs ezzel.
Esetleg néha ha szükségét érzem csak akkor csepegtessek.
Munkámból kifolyólag egy klimatizált helyen dolgozom éjszakában is.
Gépmester vagyok egy nyomdában ahol fontos a papírt klimatizálni. Vagyis állandó hõmérsékleten kell tartani a csarnokot ami bizony eléggé száraz levegõvel jár.
De azt kell hogy mondjam még ez sem gond a szememnek.
Nagyon jól viseli a számítógépezést is ami napi legalább nyolc óra.
Talán az is közrejátszik abban hogy ennyire jól viseli a szemem a körülményeket hogy 20 évig hordtam kemény lencsét.
Annyira érzéketlen lett a szemem hogy simán hozzátudok nyúlni a pupillámhoz hogy még csak nem is pislantok közben.
Napszemüveget egy percig se viseltem és nem tapasztaltam azt a bizonyos (fényudvart )sem éjszakai vezetésnél amirõl páran beszámoltak.
Mit is mondhatnék még.
Mivel két kollegám is az én ajánlószelvénnyel érkezett szintén a Lasik mûtétre ezért visszautalnak kétszer 10%-ot vagyis 45ezer forintot.
Ha hozzáveszem azt a 25% kedvezményt amit azért kaptam mert Interneten egy akció keretében jelentkeztem, már 120ezernél járok amit végül is nem kellett kifizetnem a mûtét árából.
Vagyis úgy indultam neki ennek a mûtétnek hogy összesen 300ezer lesz a mûtét.
Ehhez képest a mûtét össz költsége 180 ezer forintba került!!!<#taps>
Ez egy Lasik mûtét utózöngéi.
Valószínûleg ugyan ezt az eredményt el lehetett volna érni PRK-val jóval hosszabb idõ után de nekem ez volt a szimpatikusabb.

Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:

#610
majd számolj be mi volt, bár tuti minden okés lesz😊

Aleana. bármi kérdésed van tedd fel és mi megválaszoljuk😊
kaposi1
#609
Szia!

Fél órán belül indulok a három hónapos kontrolra az Optimumhoz.
Én is csak azt tudom tanácsolni hogy olvasd végig az egész fórumot.
Nekem Lasik mûtétem volt.
Tehát én ezt a tábort erõsítem.
Szerintem is érdemes végignézni érveket és ellenérveket.
Én 100°%-ban meg vagyok elégedve mint a klinikával, mint az elért eredménnyel.
Bármit döntesz is kívánok hogy úgy sikerüljön mint nekem,és akkor már nem lehet gond!<#wink><#wave>

Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:

#608
Köszi mindkettõtöknek!

McLeo, igazad van, azt fogom tenni egyébként, már el is kezdtem, csak jobban neki kell ülnöm 😊 Bár, ahogy láttam, a Lasikkal kapcsolatban voltak itt egész eltérõ tapasztalatok, vélemények..

Na de majd átolvasok mindent alaposan 😊
#607
Aleana: olvasd végig ezt az egész fórumot! Én itt tudtam meg szinte mindent. Ne mond, hogy túl sok, hisz a szemedrõl van szó. A legfontosabb dolgokat többször is el tudod olvasni. Vagyunk páran akik a mûtét napján már itt irogattunk a fórumon😊 no meg... jó volt olvasni, hogy mindenkinek elõbb utóbb jó lett a szeme és csak úgy nyilatkoztak, hogy megérte! Amit tanácsolok, ne a klinikák honlapjaira hagyatkozz csak, mert ott ugyebár saját magukat fogják fényezni és ne nézz videóktat a mûtétrõl téves képet fog benned kialakítani!

Én nem sokkal CIFU után mentem az OPTIK-MED-hez PRKra -8as szemekkel. 6 nappal késõbb már vezettem, 8 nappal késõbb már melóztam számítógép elõtt 8 órában. Igen a napszemûveget kell hordani és csepegtetni is, de az eredmény és a biztonság bõven megéri szerintem.

Amúgy csatlakozom CIFUhoz😊 csa még azt teszem hozzá, hogy télen is kínos a napszemüveg😊 de én inkább hordom felhõs idõben is, nem fáj az nekem😊))
[NST]Cifu
#606
Ha visszaolvasol, az #549-es hsz.-ben elég bõven kifejtettem a tapasztalataimat Optik-Med és PRK terén. A hosszú lábadozás két kellemetlenséget takar, az egyik a napszemüveg, ha kint vagy nyílt téren nappal, a másik a szemcsepp. Ezek elviselhetõek. Ami kellemetlen, az a mûtét utáni cirka három nap, de altatóval és kis önbizalommal átvészelhetõ. 😊

Mit gondoltok egyébként, mûtét után 1-2 hónappal nagyobb sétát lehet tenni? Úgy értem, a Hungaroringre mennék Forma 1-re, ami elég hosszú séta, és ugye a nyár közepén van vakító napsütésben (az esetek 90%-ában). Napszemüvegben ez is biztonságos?

Egyfelõl én a mûtét után 10 nappal már edzõteremben voltam, tehát a séta fizikai része nem probléma. A napszemüveg pedig 100%-osan UV szûrõs kell, hogy legyen, és nem, ez esetben akár ha reggeltõl estig vagy a napon, az sem probléma (csak a szemcsepegtetés idejére keres fedezéket 😄).

A napszemüveg inkább akkor kínos nyáron, ha tengerre vagy strandra mész. Ugye vízben kicsit furcsa viselni, nélküle meg nem célszerû...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#605
Köszönöm a választ, TDomi! Te milyen mûtétet csináltattál?
#604
Hello Aleana én az Optik-med-rõl tudok neked mondani véleményt. Velem nagyon kedvesek és elõzékenyek voltak. A mûtét is nagyon gyorsan és zökkenõ mentesen ment az egész.
#603
Sziasztok!

20 évesen eldöntöttem, hogy belevágok a szemmûtétbe, és most épp a tájékozódási szakaszban vagyok.
Olvasgatok, tájékoztatókat kérek, de nyár elején mindenképp meg szeretném csináltatni a mûtétet.

Úgy látom, a klinikák közül az Optimum és az Optik-Med a legtöbbet emlegetett, legnépszerûbb és legjobb(?). Természetesen be fogok menni mindkét helyre, és még a továbbiakban is nézelõdök, de ahogy látom, ti is leginkább errõl beszéltetek.

A PRK eléggé elbizonytalanít (leginkább a hosszú "lábadozás", és a késõbb jelentkezõ fájdalom/kellemetlenség miatt), a LASIK vagy az Intra-LASIK érdekelne, de látom, nagy viták voltak itt errõl. Mivel még teljesen új vagyok a témában, így nem sok mindent tudok még, de a LASIK ill. ennek válfajai elég meggyõzõek.

Mit gondoltok egyébként, mûtét után 1-2 hónappal nagyobb sétát lehet tenni? Úgy értem, a Hungaroringre mennék Forma 1-re, ami elég hosszú séta, és ugye a nyár közepén van vakító napsütésben (az esetek 90%-ában). Napszemüvegben ez is biztonságos?

Köszönöm mindenki válaszát 😊 Jövök még majd, ahogy egyre jobban elmélyedek a témában.

Üdv:
Aleana
#602

Én amikor túl voltam a mûtéten és elsõ kontroll volt rákérdeztem hogy olyankor is hordjak-e napszemüveget mint ott a vizsgálóban hogy üvegen át sütött be a nap. Akkor azt mondta a doktornõ hogy nem,csak ha kimegyek az utcára. És hogy ott is igazából akkor ha látszik az árnyék,ettõl függetlenül én mindig hordom ha kimegyek. Pedig logikus hogy üveg nem szûr meg mindent,én sem értettem.
#601
nah akkor már meg is válaszolom a kérdésemet😛

az üveg sem véd meg bennünket teljesen a napsugárzás káros hatásaitól. Az üveg vastagságtól függõen az UV fény egy részét átengedi. Míg az UV-B sugarak 85 százalékát nyeli el addig az UV-A sugaraknál ez az érték már csak 35 százalék.
#600
a szemcsepp(Flucon) tájékoztatója:
4. LEHETSÉGES MELLÉKHATÁSOK
Emelkedett szemnyomás a zöldhályog lehetséges kifejlõdésével és ritkán szemideg károsodással; szürkehályog kialakulása, és késleltetett sebgyógyulás stb...

De akkor már nekem is van kérdésem: az ablaküveg mennyire szûri ki az UV-B sugarakat?
#599
Volt valakinek jóval a mûtét után szemnyomás problémája? Minden egyes kontrolon mást mértek.
#598
Én a Maxidexet "kóstolgatom" ugyanígy. A doki is azt mondta, hogy ez normális, mert leszivároghat a könnycsatornán egy kicsi. Iszok rá valamit, és el van intézve. Azért nem fog hiányozni ha abbahagyom a csepegtetést. 😊
#597
Hát😊 nagyjából azonos összetevõje lehet a két szemcseppnek😊 ergo hatásai is hasonlóak. Eltekintve az emberi szervezettõl, ami ugyebár eléggé változó dolog😊
[NST]Cifu
#596
Én Efflumidex-et csepegtetek, én arról tudok nyilatkozni. 😊

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#595
igen Kaposi1, én ezt használom most. Nos, akkor nem egyedi eset és nem én vagyok rosszul összerakva😊

Nem olyan vészes dolog, csak néha picit zavaró.
kaposi1
#594
Cifu!
Errõl a szemcsepprõl beszéltek?

Nekem nem volt semmi ilyen tapasztalatom ,mint amiket leírtatok.<#nemtudom>

Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:

#593

Nálam is ez van,ez azért van szerintem mert a könnycsatornán keresztül egy része átfolyik a szájüregbe. Egyél pár falatot és nem fogod érezni😊
[NST]Cifu
#592
most egy gonddal küzdök. amióta ezzel a Fluconnal csepegtetek, azóta szinte folyamatosan kesernyés ízt érzek a számban... ez természetes? próbálok utánaolvasni, de nem igazán találok errõl semmit😛

Én Efflumidexnél tapasztalok néha hasonlót.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#591
Én is szenvedtem az alvással... én is hasamon vagy oldalt szoktam aludni.

most egy gonddal küzdök. amióta ezzel a Fluconnal csepegtetek, azóta szinte folyamatosan kesernyés ízt érzek a számban... ez természetes? próbálok utánaolvasni, de nem igazán találok errõl semmit😛

kénytelen leszek dokit kérdezni.
[NST]Cifu
#590
Nem tudom mi miatt gyulladt be. A kezemet távol tartottam, csöpögtetni rendszeresen csöpögtettem. Esetleg alvás közben fordulhatott elõ, hason fekve alszom, és állítólag az ember álmában ki-ki nyitja a szemét, ez adott esetben azt jelentheti, hogy a szemem közvetlenül a párna huzatjához érhetett. De az is lehet, hogy a szemem nem bírta a kontaktlencsét...

A napszemüveget hordom felhõs idõben is, ha kimegyek a szabadba vagy autót vezetek. A hivatalos papíron azt javasolták, hogy akkor kell hordani, ha látható árnyékot látsz, de inkább biztosra megyek. Legfeljebb folyton maffiózónak néznek. 😊

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#589
hmm begyulladni? mi miatt? nyulkáltál benne? nem csöpögtettél? vagy csak spontán?

ahogy nézem a FULCON leírását, úgy látom növeli a szemnyomást. nekem sem volt épp kicsi, erre majd oda kell figyelnem, jó hogy leírtad.

Te hordod a napszemüveget ilyen idõben?
[NST]Cifu
#588
<#email> <#vigyor> <#eljen>

Alapos írás. 😊

Egy apróság: nálam elkezdett begyulladni a bal szemem, ezért kellett leszedni a védõ-kontaktlencsét, itt nem is lehetett apelláta, szóval a fájdalmat nem egy szadista hajlamú szemorvosnõnek köszönhetem, hanem annak, hogy a szemem nem bírta a kontaktlencsét. 😊

Még egy dolog, nem saját eset, hanem a barátommal történt, akit a Focus-MED-ben mûtöttek tavaly októberben. Namost nála nagy volt a szemnyomás, ezért egy bizonyos szemcseppet írtak fel. El is slattyogott azzal a vénnyel egy gyógyszertárba, ahol adtak is egy szemcseppet neki. Mikor aztán rá pár héttel elment kontrollra, kiderült, hogy a szemnyomása nem csökkent, hanem nõtt, ezért gyorsan kapott egy ipari erejû szemcseppet (2 órásra nyújtva a kontrollt), mert mint kiderült, a gyógyszertárban nem olyan szemcseppet adtak, ami fel volt írva. Emiatt nem árt, ha az ember a kontroll papírjára felírt szemcsepp nevét összeveti azzal, amit a gyógyszertárban kap, a hasonló kellemetlenségek megelõzéséért...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#587
<#eljen>
köszi a beszámolót 😊

\"Hány fokon üzemel egy x2 4400+ proci átlag normál üzemmódban? De jó, oké, megnézem akkor az amd.com ot. Azt hittem van vki aki megnézi helyettem, te láma válaszoló.\" bye ent

#586
Beszámolót ígértem, hát íme😊

Elõzetesben annyi, -8as volt mindkét szemem és én sem csak úgy beleugrottam a mûtétbe, körbejártam a dolgot, végigolvastam több száz hozzászólást, feltettem pár fárasztó kérdést fõleg itt a fórumon, mivel itt vannak a legjobb fejek és segítettek mindenben és végül megkerestem a „3 döntõs klinikát” – akik a legszimpatikusabbak voltak - a kérdéseimmel. Ekkor már szinte 100% volt, hogy a PRK eljárást fogom választani. Egyedül az Optik-Med válaszolt, ezért nem volt már kérdés õket választottam. Decemberben jártam náluk, nagyon kedvesek voltak, mindenféle vizsgálatot végeztek el rajtam(pupillatágítás is volt, ami miatt érdekesen lát az ember pár napig a mûtét után és inkább ne akarjon kocsit vezetni) és kb. 3 óra alatt végeztek is velem és az eredmény az lett, hogy a PRK mûtétet el tudják rajtam végezni mégpedig Január 5-én 12 órakor. Itt megjegyzem, hogy a klinikán a PRK-t erõltetik rá az emberre, holott azzal ugyebár kevesebbet kaszálnak. Ez nekem megnyugtató, hisz nem csak a pénzre mennek, hanem a biztonságra(bár itt fórumon megoszlottak a vélemények, hogy mennyire „veszélyes” a LASIK).

A mûtét napja reggel: éjjel sikeresen bedugult a fülem, tehát félig süketen indultam az útnak, de legalább nem a mûtéttel foglalkoztam. Holt kómásan(5kor keltem) vezettem le az állomásra, ráadásul éjjel végig havazott és kétszer sikerült kanyarodás helyett egyenesen menni, no de legalább felébredtem😊 Vonat… Kaposvár-Pest 195 Km és 2 óra 57 perc… Segítek, kiszámoltam nektek: 66 Km/óra és ez az egyetlen vonat, aminél nem kell átszállni… szerintem szánalmas.

Mûtét elõtti félóra: Megérkezéskor kezembe nyomtak egy papírt, amit átolvastam, szokásos mûtét elõtti dolgok, amiben benne van, hogy mindenrõl tájékoztattak és szinte semmiért sem felelõsek a jövõben. Nem kell megijedni, minden mûtét elõtt ilyen van😛 Kaptam egy Sanaxot csak úgy lazítás miatt. Mentem tovább egy hölgyeményhez, aki elmondott mindent, lerendeztük a pénzügyeket és még egy utolsó szemvizsgálat volt és már csak a nevemre vártam, hogy végre behívjanak.

A MÛTÉT: egy elõkészítõbe mentem, ahol egy csinos hölgy(szinte csak csinos lányok dolgoznak ott😊) csöpögtetett a szemembe érzéstelenítõt és beszéltünk egy keveset. Ott megtudtam, hogy a dolgozók rotálódnak a klinikán belül, tehát nem az van, hogy mindennap egy bizonyos feladatot kell végezniük. Látva a forgalmukat, ez megnyugtató volt, mert szerintem simán bele lehet õrülni, ha mindennap 40x kell elmondani ugyanazt. Kijött az elõttem lévõ páciens és megnyugtatott, hogy minden okés lesz, nem kell félni. Végül én is bekerültem. Kicsit necces volt szemüveg nélkül bemenni(-8as dioptria), de végül sikerült megtalálnom a helyemet és felfeküdtem az ágyra. Elmondták, mit fognak csinálni, mit fogok érezni és a mûtét alatt is folyamatosan mondták. Elsõ körben leszedték a hámréteget a szememrõl, kellemetlen volt, furcsa érzés de: NEM FÁJT! Majd rátolták a szememre a lézert. Ez kb. fél percig tartott piros fényt láttam érdekes volt. Azt a szagot éreztem, mint amikor fogorvosnál fúrják a fogunkat… de: NEM FÁJT! Utána rárakták a védõlencsét és csinálták a másik szememet ugyanezzel a forgatókönyvvel. Mikor felkeltem, már akkor jobban láttam, furcsa érzés volt, szerintem mosolyogtam, mint egy idióta😄 Majd megkértek arra, hogy nyugtassam meg a következõ szerencsést, hogy nem kell semmitõl tartania. Természetesen megtettem a dolgot és mivel ügyes voltam, kaptam egy Cerbona szeletet😄 najó, azt mindenki kap😛 és kaptam természetesen a CIFU által szétszaggatott zselés szem-hûtõt, amit egyáltalán nem használtam. Kaptam altatót, meg fájdalomcsillapítót. Hazafelé kiváltottuk a szemcseppet - TobraDex -, ez egy antibakteriális csepp a fertõzések ellen. Naponta 5x kellett csöpögtetni. Visszafelé(legyen hazafelé, bár rokonoknál szálltunk meg) minden okés volt, nem voltam érzékeny a fényre, furcsa volt, de: NEM FÁJT! Aznap még ültem is egy kicsit a számítógép elõtt és jobban zavart a fülem bedugulása, mint a mûtét. Estefelé jöttek elõ az elsõ kellemetlen dolgok. Könnyezett illetve úgy éreztem, hogy könnyezik a szemem, ezért hamar lefeküdtem és aludtam.

A mûtét másnapja: Továbbra is folytatódott a kellemetlen könnyezésszerû valami… de érdekes volt, mert nem könnyeztem, csak úgy éreztem és csak nehezen tudtam kinyitni a szememet, ez szar volt, de: NEM FÁJT! Visszamentünk kontrollra gyorsan ránéztek a szememre, néztek egy táblás vizsgálatot megnézték a hámosodást és ennyi volt, kb. 5 perc. Otthon továbbra is folytatódott a kellemetlen könnyezés. Számítógéppel nem is próbálkoztam. Nah itt volt egy érdekes dolog. Ha ültem, feküdtem, akkor megvolt ez a kellemetlen érzés, ha viszont felálltam és mászkáltam, akkor elmúlt, mintha semmi bajom nem lenne. A fényre sem voltam túlságosan érzékeny, bár a szomszédban lévõ erõs lámpa, zavarta a szememet de: TOVÁBBRA SEM FÁJT! Mivel fekvés közben volt ez az érzés, ezért bevettem egy altatót. Azzal simán elaludtam.

A mûtét harmadik napja: Nagyon szar volt, ki sem tudtam nyitni a szememet, szenvedtem nagyon de: NEM FÁJT! Bemenekültem egy teljesen sötét szobába, ott még aludtam 1-2 órát és az ébredés után… nah itt totálisan meglepõdtem… minden elmúlt! A könnyezés teljesen megszûnt és mintha semmi bajom nem lenne! Kontrollon ránéztek a szememre és közölték, hogy nagyon szépen hámosodik. Aznap fel is néztem ide a fórumra és írtam pár sort, ahogy nézem nem is volt túl sok elírásom😊

A mûtét negyedik napja: Visszamentünk az utolsó kontrollra. Megnézték a szememet, minden rendben és levették a védõlencsét és elbocsátottak. Innentõl már csak 3x kellett csepegtetnem. Miután már mentünk hazafelé olyan érzésem volt, mint amikor belemegy valami a szemembe, de az a kellemetlenebb fajtából. Ez az érzés egyre erõsebb lett. Végül este 8 körül már szinte kibírhatatlan… nah ez már FÁJT hazaértem és bemenekültem a szobámba gyorsan bevettem egy algopyrint és lefeküdtem. Nem hiszem, hogy a gyógyszer hatására, de kb. 5-10 perc múlva teljesen elmúlt ez az érzés és újra semmi bajom nem volt és ez azóta is így van.

Az elsõ itthoni kontroll: Minden rendben volt, a szemem szinte teljesen visszahegesedett, a szemcseppem szinte teljesen elfogyott, abból felírtak egy újat. És felírták a következõt is(3 dobozzal): FLUCON ez egy szteroidos szemcsepp és 5x kell belõle csepegtetni a mûtét 10. napjától és akkor a másik szemcsepp már elhagyható. 1 hónap múlva kell újra ellátogatnom a dokihoz. Jelenleg jobban látok, mint a mûtét elõtt szemüveggel, bár az a szemüveg már sokat megélt, cserélni is kellett volna, a közeli dolgokkal van problémám, néha fókuszálni kell a közeli apróbb dolgokra, hogy rendesen lássam. A sötétben a fényeket nem látom rendesen, udvara van a fénynek… nem szívesen ülnék kocsiba este. Ez idõvel elmúlik(remélem😊)

Pár tanács:
- Ha lehet, valahogy érd el, hogy ne szedjék le a védõlencsét idõ elõtt. Ez védi az idegeket és amíg rajta van, addig nem fog fájni, ha leszedik, akkor kb. úgy fogsz szenvedni mint CIFU illetve én a hazaúton. Gondolom ezt a dokik döntik el, hogy le lehet-e illetve le kell-e venni, de mindenképpen jobban jársz, ha marad
- közlekedés Pesten… nos, ha nem Pesti vagy, akkor érdemes elõtte végiggondolni, hogy hogy jössz ki olcsóbban. Van napijegy, 3 napos jegy, átszállójegy. Ezeknek a leírása gondolom ott van a BKV honlapján. De ott a taxi is. Mivel kísérõ is kell mindenképp, ezért érdemes taxiban is gondolkodni. Kényelmesebb és nekünk például kb. ugyanannyiban jött ki, mintha két napijegyet vettünk volna. TaxiPlust választottuk. Nem vertek át, nem kolbászoltak kerülõutakon és normálisak voltak természetesen idõre lehetett õket kérni és pontosan ott is voltak.
- pár városban(pl.:Kaposváron) megoldható, hogy a mûtét után közvetlen kontrollokat is ott csinálják. Tehát csak a mûtétért kell felutazni. Érdemes erre is rákérdezni.
- az elején minden utasítást nagyon szigorúan be kell tartani: csepegtetés, napszemüveg ez alapozza meg a késõbbi eredményt!
- Figyelj arra, hogy ha számítógép elõtt kellene melóznod, akkor minimum egy hét kihagyással számolj. Nekem nagyjából most állt helyre úgy a szemem, hogy a monitort is rendesen lássam. Eddig összefolytak a dolgok rajta, erõlködni kellett.

Bármilyen további kérdésben állok rendelkezésetekre!
#585
Én is sokat jártam a klinikára felíratni szemcseppet. Ez legyen a legnagyobb gond. Egyszer elkövettem az a hibát hogy otthon hagytam a szemcseppem és egy napig nem tudtam csepegtetni. El kell hogy mondjam nem az volt életem legjobb napja.
[NST]Cifu
#584
@Joborg: Nekem ma fogyott ki a második, pont két hétig tartott ki a két szemcsepp. Akkor nem tudom mi fenéért vagyok ilyen nagy fogyasztó. 😊

@McLeo: Gratula és jobbulást. 😊

Nekem nem rémlik olyan tanács, hogy nem kell ráhúzni a fejemre a hûtõmaszkot, a kialakítása miatt elég egyértelmû volt, hogy így tervezték, ezért van rajta pánt, én hülye meg próbáltam ennek megfelelõen használni. Az mondjuk tény, hogy kissé nyomta a szemem, de mivel amúgy is fájt, ez annyira nem zavart. A végén még az a szerencsém, hogy elszakadt a pánt? 😊

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#583
üdv indenkinek!

nyah kedden dél körül volt a mûtétem és most csütörtök este már itt csücsülök😊

majd irok egy bávebb beszámolót mert azért a szemem még közel sem százas, nem látok tisztán. a mûtét nem fájt, max kellemetlen volt egy része, tehát attól nem kell félni. a leggázabb idõszak számomra, a kedd estétõl csütörtök reggelig tartott. nem fájt semmi, csak össze vissza hunyorogtam, úgy éreztem, hogy majd kifolyik a szemem.... végül rájöttem, hogy ha ülök, vagy fexek, akkor szar, ha viszont felkelek és mászkálok, akkor elég tûrhetõ... mondjuk állva aludni kicsit neccesen lehetett volna, ezért egy fél altatót bevettem. csütörtökön a kontrollon a hölgyemény nagyon meglepõdött, hogy milyen gyorsan gyógyulok. szóval no para a PRK kellemtlen, de nem fájdalmas!

CIFU: az egyik hölgyeménynek megemlitettem, hogy a te fejedrõl leszakadt a zselés szemvhûtõ, õ azt mondta, szerencsés vagy, mert azt csak rá kell tenni, és nem felhúzni, mert úgy nyomja a szemet...

nah bocs az elirások miatt, de nem látok még 100százalékosan. majd szombat felé talán irok egy hosszabb beszámolót.

mindenkinek, szép napot!
#582
Én is Efflumidexet használok,ezek szerint nekem szerencsém volt az orvossal😊 Amikor naponta 5x kellett cseppenteni nekem a 3 doboznyi épp hogy elég volt egy hónapra.
[NST]Cifu
#581
@Kaposi:

Efflumidex a szemcsepp neve, és a lényeg, hogy csak szakorvos írhatja fel, tehát olyan, amelyiknek szemészorvosi engedélye van. Végül inkább felmentem Bp.-re, "csak" az M7-esig nem volt letakarítva az út, de hiába a téli gumi, és minden óvatosság, az utcám végén sikeresen felakadtam, az alacsony hasmagasság sajnos ilyenkor nagy hátrány egy autónál. Hiába járok nap-mint-nap autóval, most épp otthon voltam, gondoltam pihenek egy kicsit, hát nem így sikerült. 😊

Megkaptam a fejmosást is a kedves asszisztensektõl, miszerint kettõnek elégnek kellett volna lennie, biztos nyitott szájjal csepegtetek. Nem álltam neki vitatkozni, hogy noha tényleg pár alkalommal elõfordult, hogy egy-egy csepp mellément, de ennyi ellenére is bizony napi 5x használatnál egy hétig tartott egy flakon. Nektek mennyi ideig tart ki egyébként?

@Jobrog:

Fehérváron van, ha jól tudom, de távolságban ugyanaz sajnos nekem. 😊

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#580
Jó lenne ha így lenne hogy megszánnak ,de sajnos nem így megy még a háziorvos is megrovást kap ha csak úgy felír egy receptet és nincs indokolva.