3669
Shadows of Amn - A saga folytatódik...
  • Kotomicuki
    #2610
    Ki, itt is és a mögötte lévő templomban is, de semmilyen, számomra pozitív, hatását nem észleltem. DE, ha ez is olyan képesség, mint a bárdé, hogy majd csak a következő kör legelejétől él, akkor lehet, hogy elkapkodtam és hamar váltottam harcra vele(?) - leállni azonnal leáll, míg a bárdének a leállítás körében végig "kitart", miközben a dalnok már mást csinál, tehát ezért gondoltam úgy, hogy azonnali a hatása, ami nem jelentkezett... (a vámpírokra nem hatott, ez biztos)
    (Végül is a 29. is "a 20. szint fölött" kategória, lehet, hogy majd csak akkor lesz hatása?! A TDD-l kiegészítve játszok, ez azért hozott már pár eltérést az eredetihez viszonyítva is - pl. szintszívó árny a BG2 2. pályáján, ami az "eredetiben" nincs ott... )
    Kár hogy nem raktam el mentést erről a helyszínről, most már bánom.
  • Calver
    #2609
    lehet h hülye kérdés, de... Turn Undead-et próbáltad már? papok igencsak hasznos tulajdonsága, megfelelően magas szinten simán végigfutsz a területen és dőlnek az ellenfelek
  • Kotomicuki
    #2608
    Én is remélem, hogy elkapom a ritmust, de az alábbi szituáció halmozottan hátrányos helyzetűvé tette a csapatomat, ahol a megszokott, vagy elvárt teljesítményt a körülmények miatt nem tudták hozni - az ellen a csapatban kezd, olyan képesség(ek)et használ, ami ellen nincsen se mágiám (az összezavarás ellen még volna, de a szintszívást nem tudom - tartósan - megoldani), se felszerelésem megfelelő, az idő ellenem dolgozik, így nem tudok bele-bele csípni mágiakombinációkkal az ellenfelekbe (a 'Greater Malison + 2 Fireball'-s Spell Sequencer előtt a mágia-ellenállásukat kéne lefaragnom, mert különben csak a sajátjaimra hatna, megfelelő mértékben, de erre nincs idő, se a 3-4 Horrid Wilting-re, a fogvatartások szinte hatástalanok ellenük, a területre hatókkal meg csak a saját csapatomat szivatnám, mert rajtuk kezdenek a gazok és a Boots of Speed-del is épp, hogy el tudnak szakadni tőlük, olyan gyorsak).
    Ha volna legalább egy olyan mágikus segédeszközöm (a "fejköveken" és az 50%-s zúzás elleni védelmet adó sisakon kívül semmim sincs) - vagy akár karakter képesség - , ami védene a szintszívások ellen (ez itt körönként 3-5 is lehet akár), akkor "sima" ügy, levágom őket (2 feltart, 2 varázsol, 2 biztosít/táv-harcol), de így eleve vert helyzetben vagyok/voltam - a mágus védelmén keresztül is hat a szintszívás (Sorcerer, Globe of Inv. nincs neki, még tekercsen sem, a "sima" Stoneskin+Mirror Image meg ez ellen nem véd - t'om, ez user error), hiába nem sebződik; a láthatatlanná válással a többiek védelmét szedné le a MW.

    Ha "normális" a helyzet, akkor, természetesen, az általad is vázoltak szerint próbálok meg cselekedni és az működik is. De azért számomra külön öröm, ha nem a nonplusultra-l érek el sikereket (a szabályokból/képességeiből fakadóan a többi kaszt fölött álló karakterekkel, általánosságban nem elfogadott csapat-összetétellel és felállással). Igaz, hogy ehhez még hiányzik belőlem a rutin, de előbb-utóbb csak meglesz az is - érzem, hogy fejlődök.
  • Calver
    #2607
    pedig még ilyen téren ki is lóg BG2 többi akkortájt készült BioWare játék közül - IWD-ben a kismágusok szinte csak támogatásra voltak, sebzés szinten semmit sem értek (fagy sebzés és fagyimmunis ellenfelek, ugye...), első BG részben meg csak a szárnyaikat bontogatták (7-8 szint nem sok mindenre elég), bár F/M/T már ott is ász volt

    btw ne aggódj, van olyan komplikált a mágiarendszer, hogy ha bevágod h mire mivel kell reagálni, garantált a sikerélmény
  • Kotomicuki
    #2606

    Mindig elfejetem, hogy ebben a játékban túlzott mértékű mágiát kell(ene) használnom, máskülönben oda a siker és az "élvezet". Hiába, nem füllik a fogam az általánosan elfogadott No.1 eljáráshoz, mindig külön utakat próbálok járni. :(

    Ahh, mennem kell, majd folytatom...
  • Calver
    #2605
    kisregényre kisregénnyel, ehhe.
    nem néztem át és rohadtul kialvatlan vagyok, szóval ne lepődj meg ha egy-két helyen érdekes a szóhasználat
  • Calver
    #2604
    csapdákért/zárakért xp szint függvényében változik, igen.

    btw komolyabb csatákhoz elég hasznos tud lenni ez a felfogás, csak mágusokkal - ha valami nem adja meg magát könnyen, hajigálj addig rá mágiát, amíg meg nem döglik nagy csapatok könnyen szétkergethetőek pár jól elhelyezett CC-vel (Web és Entangle pl pofátlanul erős), és még jobban megsüthetőek egy kis mágikus viccelődéssel pistike gondokat okoz? Greater Malison és Finger of Death, aztán nem fog. józsika bevédte magát? Breach, aztán lásd előbbi példa. sok kis genyó szét akar kapni? (Delayed Blast) Fireball, Cone of Cold, Ice Storm, Holy Smite, esetleg egy Horrid Wilting... a lehetőségek végtelenek. és védelemre? Stoneskin, Mirror Image, Globe of Inv., megint szép hosszú lista. nincs olyan dolog (főleg ToB-ban) ami kismágusok előtt nem változik zokogó rongyhalmazzá pillanatok alatt.

    ja és ha már lekreáltad a saját csapatod: multiclassolj! (esetleg dualclass)
    az íjász legyen harcos/mágus mondjuk. az assassin simán átmehetne Kensai(13)/Thief dualba, semmit nem veszít vele (Use Any Item ugye), és a Kensai még a backstab (és másmilyen) sebzését is durván megdobja)... bárdokat és druidákat én nem csípem, de a pap is simán lehetne kétkasztú anélkül h bármi jelentőset elvesztene - és akkor már álmodj nagyot, gnóm pap/illuzionista, és úgy már kapásból meg is van a specializáció is (úh ez a karakter mennyire gusztustalan volt IWD-ben). Sorcerer táp, de azzal óvatosan, nagyon oda kell rájuk figyelni, törékenyek szegények

    mondjuk ha már saját csapatot csinálsz, én húznék egy felső limitet 4 főnél - tbh engem 3-nál több ember az őrületbe kerget, de itt spec elviseltem őket, mivel csapattagok nagy arcok. konkrétan egy F/M/T Carsomyrral, hozzá egy gnóm pap/illuzionista (avagy majdnem Aerie), egy Sorcerer, és... nos, Edwin, mert ő egyedi... na egy ilyen 4 fős csapat az egész tetves Harper bagázst le tudná mészárolni, beleértve Elminster-t
  • Kotomicuki
    #2603
    Egy CTRL+J (van ilyen varázslatban is, de akkor éppen az nem volt elérhető ) megoldotta az egyik fontos problémát, mármint, hogy az ellenfelek a csapat közvetlen közelében kezdenek és azonnal ütnek is. Ezek után már csak az ellen fele követte a csapatatot, akikkel már - nagy nehezen - elbírt a csapat. Majd - egyenként - a 3-4 utolsó gaz is levadásztatott - a lopakodó bérgyilkost megérzik ezek a lények.
    Mindenki, a papot kivéve, több szintet vesztett, a gyógyital-tartalék szinte elfogyott - a druida spórolt, mert átment GWW-é, amikor már elfogytak az igéi és regenerálta magát - , de meglett oldva a probléma, ha kis csalás árán is.
    Azért az több, mint bosszantó, hogy normális mágikus felszerelést még venni sem lehet a ToB elején - a WK-t kell megjárni ahhoz, hogy pár dolog lehulljon (Casper), bár ezt sem nevezném elégségesnek - , míg a BG2 elején dugig vannak "finomságokkal" a kereskedők (igaz, hogy az indított karakter kasztja is befolyásolja az árukészletet: a varázstárgyas hölgyikénél, a Kalandozók Boltjában pl. a szintszívás elleni nyakék (amilyet az Árnytolvajfőnök is ad majd) nem mindenkinél jelenik meg) - az akkor szinthez képest (is).

    Más:
    Észrevettem, hogy ha az Assassin hatástalanítja a csapdákat és nyitja a zárakat, akkor +600 ill. +400 XP-bónuszt kap ezért, alkalmanként/darabonként - a magas szintje, v. a szingli tolvajkasztja miatt( ), de BG2-n is hasonló a helyzet.

    A ToB-ban, L.L. varázsló meglopásával (miután visszakapta a varázskönyvét; 200-s értéknél gond nélkül) 2 szintet is ugrott a Bárdom, mire ő (az általa nem használható 7.-8.-9. szintűek bemagolásáért is jár XP) és két varázslótársa minden elérhető varázslatot megtanult. Ekképpen lehet Casperre spórolni, mert ezek után képzelhető, hogy max. az 1 aranyas alaplőszerekért fizet a kereskedőknek az ember "vásárláskor". :))
    A városban csak a fogadóban találtam lopható holmit, még "Melissánál" sincs semmi (pedig nagyon reménykedtem benne), a fogadóstól, a tulajdonostól és a vámpírokról mesélőtől (tőle aranyat) tudtam 1-1 tárgyat (ékkő, vagy tekercs) zsebelni, míg Viekang-tól 3 is leesett (ebből az egyik az pár arany volt).
  • Kotomicuki
    #2602
    A Master Wraith-ig (az ál-Gorion) nem volt különösebb gondom a multis csapatommal, de ott kegyetlenül megfogtak, pedig a Watcher's Keep első 2 szintjét is - nagyobb fennakadás nélkül - kitakaríttattam velük, hogy végre átlépjék a 3 milliós XP-határt - a druida ekkor (15 lvl) 6(!) 7. szintű varázslatot kapott, míg a 21. szintű pap még csak 2-t tud. A "vicc" az egészben az, hogy minél erősebb ellenállást fejtenék ki, annál hamarabb és könnyebben jönnek át a védelmemen és darálják be a csapatot. A legnagyobb "sikert" akkor értem el, amikor védőmágiákkal felvértezve, helyben maradt a papom és druidám, majd a többiekkel karöltve közelharcba bonyolódtunk a gazokkal, ekkor, a végére már csak a Bárdom marad egy árny ellenében, de mivel a "főhős" meghalt, ezért ez a harc is "érvénytelen" volt. Nincs semmilyen szintszívás ellen védőfelszerelésem sem, így csak a Lathander-papot tudom bevetni ékként, akinek a bónusza elég hosszú ideig védené a szintcsapolások ellen (meg adna további bónuszokat a közelharchoz, ehhez egy 'Draw Upon Holy Might'-l - meg Goromir +2-s FPM-ével védve - már eléggé jól osztogat, de ez ellen a túlerő ellen még így is tehetetlen), a többiekről - szinte - a párbeszéd alatt már lejön ez a mágikus védelem. A GWW-á átalakult Druidát is (a 3-4, 50%-s védettséget adó védőmágiája ellenére) pár kör alatt szétkapják. A 7 csapda mintha ott sem lenne, úgy jönnek át rajta, a sebzésük elhanyagolható. A Sorcerer-nek egyszerűen nincs ideje az Abi-Dalzim's (ami az egyetlen, "szövetségesbaráti", területre ható, támadómágiája) kimondására sem, ill. nem sokat sebez rajtuk ez sem - függetlenül attól, hogy kapott-e elé Greater Malison-t, vagy sem. A ponttámadó varázslatok meg végképp kevesek ellenük, mert a nagy ellenállásuk miatt alig sebeznek rajtuk valamit is, ha egyáltalán sebeznek. Ha a druida marad hátra a Tűzviharhoz, akkor kísérőink is ellenünk fordulnak a varázslat miatt - és minden, területre ható, támadómágia miatt - , ill. ha eleve tölteléket (MS III) hozok be a pályára, akkor azok 2-3 csapás után, legkésőbb a 2. körben már elesnek (a minden ellenséget hátralökő Szélvihara - ami amúgy az ilyen helyzetekben eddig még mindig bevált - is csak arra elég, hogy egy-egy gyógyitalt felhörpintsenek a még megmaradt csapattagok (a kezdőpozíció amúgy sem alkalmas az elkövetésére, mert nincs hova hátralökni az ellent, így előtte mindenképp futni kell) - elmenekülni a "lebénultak", v. elhullottak miatt meg nem tudok erről a helyszínről). Hiába varázsolnék "jobbfajta" segítséget, még a Mordenkainen's kardokat (ami eddigre kiszorította a láthatatlan Stalkert a "fegyvertárból", mert nem veszi zokon, ha alávágnak néhány tűzlabdát, vagy savas felhőt, és eléggé ellenálló is pár támadásfajtára, ellentétben a másikkal) is képesek összezavarni és ellenünk fordítani a nyavalyások. Az Assassin amint elkezdené a munkáját végezni, már kapja is a nyakába az Igaz-látást (pá-pá Mirror Image, ami amúgy maradhatott volna, bár a szintszívás ellen az sem véd). Az íjjász különleges lövése sem sokat gyengít az ellenfeleken (szigorúan +-s lőszerrel), már csak azért sem, mert hamar körülveszik és ilyenkor, a komoly büntetések miatt, ajánlatos közelharci üzemmódba váltania (a TACH0-ja -4 (+3-s kétkezes karddal), ami még hagyján, de a páncélozottsága ennél is rosszabb). Hiába vedelik fel a szűkös pia-készletet a karaktereim, a gyors szintszívások miatt ez is hatástalan marad - a papot meg csak gyorsítani kell, a többit elintézi 2 imával).
    (A multi indításával kezdenek a legszegényesebb felszereléssel a karakterek, nem jut mindenkinek +3-s fegyver, normális páncél, vagy egyéb védőfelszerelés meg pláne. Hiába adtam el Goromir halála után 80k arany értékben minden fölöslegest, abból a még hiányzó +3-s dolgokat kellett megvenni (ebből 45k volt az a +4-s nyavalya, amit még senki sem tud alapszinten kezelni ), Casper-nél, a fejlesztésekre (a WK 2. szintje után) már nem maradt elegendő tartalék - nem voltam tapló és nem vettem el Sarevok-ék cuccait.)
    Nagyon úgy tűnik, hogy ez a rész - csak és kizárólag - 3, nagyon jó képességű és felszereltségű közelharcosra íródott!
    (Esetleg tápolnom kellene előtte még egy kicsit YS erődjénél, ahol balra, a két újratermelődő tűzóriást egyedül is képes elintézni az Assassin... 2*16k XP-ért, ami ehhez képest nevetséges erősségű feladat, de mégis majdnem annyit ér!)

    A csapat - akikkel egészen eddig nem volt nagyobb fennakadás:
    Íjjász
    Bérgyilkos(Tolvaj)
    Skald(Bárd)
    Alakváltó Druida - aki már egyre kevesebbszer GWW
    Lathander Pap
    Boszorkány(Sorcerer)
  • Kotomicuki
    #2601


    Így, hogy minden Bárd megkapja és "állandó" jelleggel, így már igen - ekkor t'án már a Blade jobb választás lenne, de addig, a 3 milla XP eléréséig...?! (Mint a Fejvadász, mert az ő csapdáinál is jobbat kapnak a tolvajok HLA-ba, de addig... Jól kitoltak vélem a készítők a HLA-kal, az IWD-n ilyen még nem volt... )
    Azért nekem még számít az a +4, mindenből - + a Prayer +2-i(?) - , pláne a gyengébb, nem harcos NPC-imnek/karaktereimnek, ha azok harcra kényszerülnek - vagy azt akarnám, hogy ők is harcoljanak - (az Alakváltó szinte csak így "hajlandó" bár mit is eltalálni a Full Plate Mail (AC 0) fölött (alatt - ellenfél AC mínuszban), a kritikusokon kívül, vagy ha éppen távolsági fegyverre kényszerülnek a 2. vonalbéliek, akkor is sokat jelent ez nekik, - ha nem tud magára tenni pl. egy -8 TACH0-t adó 'fizikai agilitást', akkor - szinte megduplázza a hatékonyságukat; a kollektív AC lecsökkentés is hálás dolog tud lenni, ha éppen nem úgy jött ki a lépés, ahogy azt én elgondoltam a területre való belépéskor és a túlerő körülveszi a csapatot...), mert nem vok még profi, aki pl. egy szem Sorcere-l, vagy F/M/T-l végigviszi az egész történetet, félkézzel darálva be két tucat sárkányt, lich-t, beholder-t és mágust, egyszerre! ;)
    Persze, ha "normális" karakterekkel töltöm/tölteném fel a csapatot - és vérprofi módjára is használnám őket - , akkor valóban csökkenne a jelentősége a bárdéneknek.
    Hajaj, sokat kell még tapasztalnom, hogy szülői felügyelet nélkül rákattinthassak az indítóikonjára...
  • Calver
    #2600
    nem akarom bántani a Skaldokat, de ööö....
    semmit nem érnek 3 millió xp felett.
    miért? mert minden bárd választhatja ezt a HLA-t.
    na most nézd meg miket ad az, különös figyelemmel az "immunity to normal weapons" részre
    (ettől függetlenül én még mindig nem vittem magammal bárdot, soha. +4 hit/sebzés csak a főkarakternek számított, AC lényegtelen volt, normál fegyverekre immunitás meg megvolt, mágiaellenállás meg túl kicsi)
  • Kotomicuki
    #2599
    Kiegészítés:
    Az Assassin-nal az is gond még, hogy egyáltalán eltalálja e hátulról, lopózva a gyanútlan ellenfelet - csak egy + a fegyverjártasságokhoz, brrr - , mert kb. az esetek harmadában még másodszorra sem sikerül ez neki - e miatt gondoltam a harcossal való duálozást, v. eleve F/(M/)T-ként való indítását, hogy akkor talán a TACH0 (+ támadások száma, meg a sebzés - a további +-k miatt a fegyverjártasságokhoz, bár itt BG1-ét venném szívesen alapul) is javulna valamelyest. Tehát így megint ott vagyok, mint az Íjjásszal, hogy jó-jó, tud valamit, de azt nem tudom kihasználni, többnyire!

    A Skald bárdénekében pedig az a turpisság, hogy 1 egész körre szól, ha egyszer már belekezdett. Tehát, ha van olyan eszköz, v. (instant) varázslata, ami egy körön belül használható és vissza is lehet váltani (a használat/varázslás után) az énekre a kör lezárulása előtt, akkor nem szakad meg az ének hatása és még tevékenykedni is tud mellette a dalnok - szintén nagy előnyt jelent a ToB beli, 21. szinten való indulás nála, hiszen az énekének hatásai itt érik el a maximumot ("20th lvl: Gives (to all) allies +4 to hit, +4 to damage, -4 to AC, and immunity to fear, stun and confusion"). Fejlődhetne tovább is, de már így sem rossz: Sarevok (vagy egy Fél-Ork Barbár, Rage-l - + Prayer-l) már egész jól kaszabol vele, az amúgy gyenge parittyás osztag (mágus/pap/druida + a tolvaj) is megtáltosodik tőle - + az AC bónusz ugye. Tehát ha a csapat minden tagja a hatósugarában van, akkor tevékenységével be tudja pótolni azt az űrt, amit felvétele okozott a társaságba - mármint, hogy "rendes" karakter is érkezhetett volna a helyére. Mivel ismer pár alapfokú mágiát, ezért a védelmét is meg tudja oldani, önerőből - Stoneskin, stb. A ToB beli 230-s kezdő(!) Lore értéke pedig egyből eldobandóvá/eladandóvá tesz minden azonosító tekercset és mágiát, így akár Edwin is elégséges egyedüli mágusnak, nem kell hozzá már pl. Imoen, v. Ian, csak az azonosítások miatt (az ezen való spórolás is arany-kereset/többlet bevétel, nem is kevés, szerintem) - az Assassin-é is 85(86?)-l indul, ami szintén jól használható már (18-s INT).
  • Kotomicuki
    #2598
    Ezzel egyet is értek (köszönöm az infót, ismét), de a ToB - amiben "hiányoznak" a kalandozások során felvehető emberek - szinte felkínálja magát a játékos szájíze szerint megalkotott partikkal való kalandozáshoz - IWD effektus, legalábbis nálam. A magas szinten való indulás is hozzátesz ehhez, hiszen van néhány karakterosztály, ami csak ezeken a szinteken tudja megmutatni az értékeit -> 21. lvl Assassin, 36-168 HP közötti hátbatámadások, +4-s rövid karddal, az íjjász ork-on (de inkább csak - jóval - 80 alatti átlaggal -> e miatt most már ott tartok, hogy a Sorcerer-em is csak egy Prayer v. Bless papi/druidai ima után mondhatja el rá az Improved Invisibble-t, mielőtt akcióba lendülne, hogy a 3-s - 4-s bordaközöket, hátulról megtalálja... ) (t'án érdemes lenne harcossal duáloznom - ha nem Elf-ként indítottam volna a kard-, íj- és ügyesség-bónuszok miatt, amik vhogy nem akarnak "előjönni" nála... - , úgy, mikor majd már újra él az Assassin, talán sikerülne egyből ez az akció - de hol találok akkor majd már ork-ot...); ráadásul, mint olvastam, a hátbatámadási szorzó is csak a tolvajkaszt által alapból használható fegyverekkel érvényesíthető, tehát hiába nevelem a BG2-s Kensai/Thief-om kétkezes kardforgatásra, mert azzal nem fog bónuszt kapni (). (Az Assassint, mivel a tolvajképességei - és a hátbatámadása - eléggé lehangoló értékeket mutatnak "alacsonyabb" szinteken, ezért a BG2-n hanyagoltam, de a ToB-n már végre kifuthatná magát, ha tudná/akarná... Nem igaz, hogy mindenhez kell a Skald éneke, még az orvtámadásokhoz is (egy-egy Prayer/Bless mellett!) - az Alakváltó Druida már-már használható lett tőle GWW alakban is! )
  • Calver
    #2597
    btw ha a BG2 könyvtárán belül az mpsave mappából átdobod a mentéseket a sima save mappába, akkor használhatod multiban indított karaktereket sima singleplayer játékban is - de nem ajánlanám, részben a csapattársak teszik zseniálissá a BG2-t, és őket kihagyni a mókából nagy hiba lenne.
  • Kotomicuki
    #2596
    Már működik a Multi: "csak" a pipákra kellett sorban ráböködni az egérrel a karakterek képe mellett - utána már egyből "élt" is a 'DONE' gomb!
  • Nos
    #2595
    hmm, hiába a felbontás, de ehhez egy telefon túl kicsi
  • Nos
    #2594
    Sajnos nem játszottam végig anno és mivel lcd tv-hez már kevés a grafika azt hittem, hogy ez nekem kimarad, de feltettem az androidos telefonomra és tökéletesen működik :)

    ha érdekel: http://www.appbrain.com/app/gemrb/net.sourceforge.gemrb

    elég sok utazós órát ki fog tölteni
  • Calver
    #2593
    pedig mágusok igen "robbanékonyak" ebben a játékban... szép nagy backstab, aztán breach-el vagy valami hasonlóval lekapod a védelmüket, és onnantól kezdve nem sokkal többek mint egy törékeny üvegrózsa flame arrow, esetleg sequencerbe, vagy egy finger of death, hozzá egy melf's acid arrow h megtörje a varázslást... áh, szeretem az AD&D 2e harcrendszerét
  • Kotomicuki
    #2592
    Tényleg van még mit tanulnom, ezért is köszönöm a magas szintű oktatást!
    Feltétlenül kipróbálom, és ha nem zavarja meg az Inkvizítorom TS és DM képessége, akkor valóban ez lesz a végső megoldás a mágus-csatákra - idáig abban nagyon szélsőségesen alakultak számomra a dolgok, legtöbbször csak több részletre törve az akciót sikerült győznöm, már ahol volt ilyenre egyáltalán lehetőség pl. Gromnir tróntermében egyenként leszedve a harcosait, mindig vissza-vissza lépve a terembe, így a mágusai zömében elpazarolták a varázslataikat! (A Druida Bogárfelhőjének van mozgási ideje is, így a "komolyabb" harcokban használhatatlan. A Silence 10' meg vagy-vagy, erősebb ellenféllel szemben ez sem szokott beválni, mint antimágia...)
  • Calver
    #2591
    mágiaellenállás, vagy immunitás különböző mágiafajták ellen - egyik legundorítóbb kombó az Imp. Invisibility és Divination immunitás... spellek nem tudnak becélozni ha Imp. Invisibility pörög, és egy módon lehet leszedni: divination-be tartozó varázslatokkal...
  • Kotomicuki
    #2590
    Pontosítva a #2567-t:
    Tehát a Mirror Image + Stoneskin kombó csak a "sima", nem mágiahasználó ellenfelek ellenében működik, mert a mágusok az első körökben lekapják ezeket - ált.
    De ha éppen "működik" a MI+SS "Blokktégla", akkor egy szűk folyosón, vagy egy ajtóban, valóban verhetetlen!

    Az Íjászról is letettem, inkább egy (Fighter/)Mage/Thief, mert távharcban ez sem (sokkal) rosszabb, megfelelő felszereléssel, de messze sokoldalúbb karakter annál (hamar elfogy a Powershot - és kevésnek is érzem a hatásait, pláne úgy, hogy egy sima "Prot. f. N. M."-l taccsra is vágják ezt a karaktert a harcban, ami meg kisegítené, az meg a saját mágiavédelmemet is hazavágja (Inkvizítor - DM, TS), vagy nem mindig van rá (külön) idő (mágia-leszedések, -törések) - , közelharcban gyengus). (Íjász) 16. szinten a TACH0 4, -14, míg a 21.-n -1, -20 - azaz, a 3 szintenkénti plusszok itt már nem jönnek - , egy +2-s íjjal és hozzá +1-s vesszővel, a támadásainak száma 9/2 végig e 2 szint között - ennél még az alap Kensai is jobb (és végig, "időben" kapja a plusszait). De legalább Duálozható Pappá, azaz "Parittyássá"...
    Egyszerűen nem hoz akkora többletet a távharcban, mint amennyit a helyén egy normálisabb karakter tudna nyújtani - Max. ha 8 fős lehetne a parti, akkor, esetleg, nehezíteni a játékot... :(
  • Calver
    #2589
    00, ami gyakorlatilag 100-at jelent. szóval a több a jobb, de manualban benne van pontosabban is.
  • steweee
    #2588
    az erőnél mi a jobb, a 18/99 vagy a 18/00 ?

    illetve a több vagy a kevesebb a jobb, sose tudtam ...
  • Kotomicuki
    #2587
    BG2 Tweak + cheat segítségével egész szép karaktereket lehet létrehozni - Full 18(/00):
    7+11 millió XP-l 36/39 szintű Kensai/Mage-t, AC 4, HP 220, THAC0 -15/-30 (-36/-33 main/off h., +3/+2, +++++ fegyver- és +++ kk stílus-jártassággal), 2 tám/kör (9/2), Lore 137
    21 millió XP-l, 36/28/41 szintű F/M/T-t, AC 6, HP 179, THAC0 -15/-18, 2 tám/kör, Lore 143, a tolvaj-képességek 105-205 között - azaz mindent visz, amire rá van röptetve :)

    Gyakorlatilag a K/M vagy talál - az esetek nagyobb részében, ha csak közben el nem találják őkelmét, ezzel kizökkentve a "ritmusból" - , vagy kritikus hibát vét!
    (A Kensai/Cleric a fix felajánlás még a tolvaj mellett a Dual-nál. Az így (36 lvl) is csapnivaló AC viszont még mindig mágikus támogatásért kiált!)

    A Tweak után Edwin hajlandó a CC lépcsőfeljáróján várakozni, e nélkül hülyének titulált és végérvényesen lelécelt - bezzeg Nalia bárhol, bármikor kidobja a horgonyt, csak el ne felejtsem, hogy hol hagytam.

    Az idézett lényeknél mindegy, hogy ki hívja be (szintben), mert Edwin IS-ét is simán ellenem fordították az Ogre-Mage-k.
    Irenicus-t, 12.000 XP-ért ismét lecsapatták a ToB elején a F/M/T-l - pont Sarevok és az Inv.Stal. előtt jelent meg, vesztére, így a 2. varázslatát (az első instant volt) sem tudta már befejezni.
  • Molnibalage
    #2586
    No, most meg már megy. Nem értem, hogy eddig miért nem ment. Legalábbis a főmenü már hires. Indítom a gammát. De jó lesz. :)

    Bocsa a nyavajgásért.Ja, a fontmod ugye ajánlott most már?
  • Calver
    #2585
    milyen unlock-olt felbontások? lefuttatod a setup-widescreen.exe-t az 1-es opcióval (GemRB más), elindítod a játékot, ollé. configban nem kell semmit piszkálni.
    ha valamin fennakad, olvasd el h mit ír, esetleg másold is be ide.
  • Molnibalage
    #2584
    Nem értem, egyszerűen nem megy. Hiába futtatom. Az 1-es opció le sem fut. A 2. hiába fut le, nem történik semmi, az unlockolt felbontások között sincs új.

    Pedig ennél 1000-szer durvább modokat is raktam fel...
  • Calver
    #2583
    feladom, el nem tudom képzelni, hogy tud valaki elakadni a widescreen hack installjában, annyira fájdalmasan egyértelmű. olvasd el a readme-t, hátha...
  • Molnibalage
    #2582
    Mármint hol? A letöltött kis fájl csinált ezt-azt. Még külön a BGII könyvtárban is meg kell keresni valamit? Ettől a BGI is szebb lesz? (Hogyan...?)
  • Kotomicuki
    #2581
    Hhmm, a 24. szintű Kensai - Egyáltalán, kap itt még bónuszt, amiért megérné ennyit "várni" vele? - az 4.000.000 XP, a 25. szintű Mage még további 5.625.000 XP volna - tehát ezt elég nehéz lenne összehozni, még a ToB végére is :( (A BG2 Tweak segíthet ezen, vagy az csak a SoA korlátozását oldja fel?) - , de a 25. szintű Thief "csak" 3.300.000 XP, tehát ez még beleférhet a korlátozásba - kérdés, hogy mennyi hasznát lehet neki venni, ha egyáltalán lehet ennyi XP-t cheat nélkül szerezni?!

    A másik, hogy hogyan lehet több karaktert indítani?
    Azt tudom, hogy Multival, de nekem vhogy nem akar összejönni az. :((
    Volna oly jó valaki és leírná, szájbarágósan, lépésről-lépésre, hogy hogyan is kéne ezt kivitelezni - mindig csak az első karaktert tudom újraszerkeszteni, mert az a 'DONE' gomb sehogy sem akar megjelenni.
  • Calver
    #2580
    kikeresed a setup-widescreen.exe-t, elindítod, beállítod. mi ebben az olyan nagy csoda?
  • Molnibalage
    #2579
    Mégsem történt semmi a BGI + TUTU-val. Mindegy. Nem a grafikáért toljuk ezt. :)
  • Calver
    #2578
    sehogy. a tutu kiirtja BG2 fájljait, és csak az első rész lesz elérhető. ha BG1-BG2 kombót akarsz, akkor BGT kell.
    a config részben pedig nem is lesz új felbontás, de miután lefuttatod widescreen patch-t, az ott beállítottban fog futni.
  • Molnibalage
    #2577
    Vagy a BG II-őt azt nem is TUTU-val kell indítani? Mondjuk ez akkor sem magyarázza, hogy miért nem csinál semmit a WS mod.
  • Molnibalage
    #2576
    Valami itt nem kerek. A Tutu elindításakor nem tudok választani. Csak BG van. A II részt hogyan fogom majd választani?

    A Hires telepítés után próbáltam az összes verziót indítani. Tutu, I, II. Semmi változás. A config részben nincs új felbontás.

    Nem tudna valaki lépésről lépésre kisegíteni, hogy mit kell csinálni. Megköszönném.
  • Molnibalage
    #2575
    Az I-re nem is tudtam alkalmazni.
  • Calver
    #2574
    ez. ha tutuzol, akkor BG2, mivel annak az engineje alatt fog menni.
  • Molnibalage
    #2573
    Ez kell nekem? Az install során a BGI és BGII könyvtár a cél?
  • Molnibalage
    #2572
    A widescreen patch (?) az milyen néven fut?
  • Calver
    #2571
    lényegtelen, felbontást azzal lehet változtatni játék által alapból nem támogatottakra.