Windows XP

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#6947
tedd be egy masik gepbe, azt hiszem talan az a legbiztonsagosabb.
es ugy talan el tudod menteni az adataidat.

3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.

Kata
#6946
Asszem nagy gáz van...
Már rég aludnom kéne, de még mindig kínlódok a géppel.
Az a helyzet, hogy az egyik vinyómra mindig scandisk-et akart nyomni a windows a belépéskor. Ha elfogadtam, akkor kb. 10%/fél óra tempóval döcögött, néha le is állt. Ha elnyomtam a scandisket, elindult a windows, és a vinyó hiba nélkül üzemelt.
Gondoltam magamban nagy naívan, akkor már nézzük meg mi a gond, és elindítottam rajta egy checkdisket. A "part 2" felénél azonban leállt, vagy negyed órán át nem mozdult a státusz jelzõ sáv, pedig a vinyónak lehetett hallani a hangját (két vinyóm van, meg tudom különböztetni a hangjukat). Aztán a gépen próbáltam másra kattintatni (start menü, stb.), hátha csak dolgozik, de nem, mert semmi nem funkcionált. Ekkor újraindítottam a gépet - resettel, mert mással nem ment.
Újraindítás óta viszont nem tudja beolvasni az elõbb említett vinyót, mindig jó sokáig vár, közben jól lelassul minden (3GHz proc, 1GHz DDR memória), és egyszer csak kiírja, hogy a meghajtó nincs formázva, akarom-e. Természetesen a nem-re kattintottam, mert nagyon fontos adataim vannak a kérdéses vinyón.
Kérdésem az lenne, hogy esetleg van-e valami gyógyír, vagy mit lehetne kezdeni vele? Legalább annyi idõre jó lenne, ha mûködne, míg lemásolom róla a fontos adatokat...

[/cserf][/fülünyúl]

ollie
#6945
asszem ez magyar

#6944
és ez ungarise, vagy ennek nem kell magyarnak lenni?😊

Energiatakarékosságból. - 40 Vödör sóderb?l -

ollie
#6943
#6942
#6938: tom mi az a theme, de alap windows theme van, de ennek mi köze van ehhez?
#6940: és honnan szeggyek?

Energiatakarékosságból. - 40 Vödör sóderb?l -

ollie
#6941
spyware esetleg?

ollie
#6940
installáld újra a windows install engine-t

#6939
Hi
Az lenne a kérdésem, hogy mi okozhatja a Kernel data inpage error gyönyõrû kék képernyõjének megjelenését Win XP alatt? Most telepítettem újra, szal tök friss a Windows. Fent van a Sevice pack 1. Ha tud valaki segíteni légyszi szóljon.<#help><#help> Még nincs agyontömve programokkal sem és többnyire az internetrõl való letöltés közben jön elõ.
paynes
#6938
tudod mi az a theme? hogy néz ki a strart menüd? átálítottad?

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

#6937
Hi! Az mitõl van hogy néhány program uninstalljánál szinte lefagy az installshield, vagyis nemtom micsinál csak azt látom a feladatkezelõbe, hogy a memóriahasználata felmegy akár 300 mega fölé is, meg kerreg a vinyó, na ezt nem tom mitõl van (sp1, meg néhány frissítés) elõzõ xp-nél nem csinált ilyet, eddig az athens 2004-el, a leissure suit larry-vel, és az xpand rally-val tapasztaltam. plz Help! elõre is köszi

Energiatakarékosságból. - 40 Vödör sóderb?l -

Dj Révész
#6936
Sziasztok! Van egy kword usb külsõ tv tunerem, de a driver telepítésnél ezt írja ki a winxp:

c:\windows\system32\autoexec.nt. A rendszerfájl nem megfelelõ a futó MS-DOS és microsoft windows alkalmazásokhoz.
Az alkalmazásból való kilépéshez kattintson a bezárás gombra.

Valaki tudna segíteni? Köszi!

#6935
Kössz mindent!

paynes
#6934
Töltsd le a CloneCd-t innen
aztán tedd fel aztán kapcs be a progit,kiírás lemezképfájlba és kész.

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

units
#6933
clone cd

Életfogytig tartó büntetés a Cat8 börtönszigeten HJT Log elemzők: www.hijackthis.de www.help2go.com

#6932
Sziasztok!
Letöltöttem 1 játékot, és cd-nként 3 "képfájl" tartozik hozzá.
.ccd
.img
.sub
Daemon-tools-al tökéletesen tudtam mountolni, de Nero-val nem tudom kiírni cd-re. Azt írja, ismeretlen formátum, mindegyik fájlra.
A legújabb Nero-t használom. 5let?
Ekõre is kösz!

Kata
#6931
Akkor te se folytasd a poénkodást. Bagoly ne szóljon be a verébnek, mert megüti a bokáját! <#vigyor1>

[/cserf][/fülünyúl]

paynes
#6930
válasz #6921 bozz üzenetére

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

paynes
#6929
Registry Mechanic™ 2.1 for Windows
Futtasd le a search. Kiküszöböli a hibát,nekem is ez volt.

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

paynes
#6928
Kata legközelebb tartsd magadba a hülye vicceid.
Itt valaki kér és nem azt várja azt hogy viccelõdjanek vele.<#levele><#levele><#mf2>

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

paynes
#6927
van külön kiélezve ilyen progik,de egyszerû ha csinálsz biztonsági mentést.

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

paynes
#6926
LÓfaszt vagy 600-at<#mf3>

darkboy, kanál meg a többi faszláma kinyalhatja a seggem!

Kata
#6925
elõször is veszel 200-300 db floppyt... 😄

[/cserf][/fülünyúl]

Met
#6924
hogy tudok rendszervisszaállító floppyt csinálni?

\"If in doubt, flat out!\" Colin McRae

#6923
Udv Mindenkinek.A kov problemara szeretnek valami orvossagot talani,sp2-t tettem fel pont egy hete tesztelni viszont tegnap kenytelen voltam resetelni mert a nero vagy 2-3 percig homokorazott.Azota ha totalcommander,flashfxp,awant browser vagy akarmit el akarok inditani kb 5-10 masodpercig semmi nem tortenik majd megnyitja tetulassan.A winyo meg csak nem is villog, processzorhasznalat ilyenkor 30%-ig megy fel.Friss windows,alap dolgokat telepitettem fel csak.Tanacsot szeretnek kerni mit tegyek mert eddig nem tudtam rajonni mitol lehet ez,ha nem megy akkor asszem megy vissza a jol bevalt sp1.

http://silkiehun.atw.hu/

#6922
Vezérlõpult-> programok hozzáadása és törlése-> xp sp2

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

#6921
Sziasztok!
Az XP-m nagyon idegesítõ dolgot csinál. SP2-m van, de SP1-gyel is meg volt a probléma. Szóval ha belemegyek egy könyvtárba amiben avi fájl van, akkor vagy sikerül elõnézetet létrehozni, vagy pedig lefagy az explorer.exe. :s Régebben volt egy frissítés, ami ezt kiküszöbölte, de most megint elõjött, nem tudom miért.
Más is találkozott ezzel a jelenséggel? Illetve tud erre valaki megoldást?
Elõre is kösz!
KOXX
#6920
szerintem nem lehet levenni ha már felraktad, vagy igen?

Iori
#6919
hellosztok,SP2t hogy kell ugy levenni hogy utána a programok rendesen fussanak? remélem e válasz nem "nem lehet" 😄

I love this game!

#6918
Kösz már rájöttem de még így sem mûködött és akkor vmi.számítógép kezelésnél sikerült.
THNX

#6917
windows/resources/themes <#banplz>

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

#6916
De egyébként hova is kell tenni?<#idiota>

#6915
thnx!
Csak az a baj hogy megjelenik hogy ezüst, olajzöld, kék, csak választhatóságnál nincs oan hogy windows xp

#6914
Tessék
Ha jól emléxem ez az alapértelmezett téma

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

#6913
Má tudom

fifi
#6912
Nem neked ment!

Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...

#6911
Az ikonok meg az ilyen szarok megvannak

#6910
Vagy tegyétek föl a ti gépetekrõl a weboldalatokra ha van!Köszi

#6909
Sztem nem. nodom van meg spybotom<#sir>

fifi
#6908
Nem nyert... Antivírus, vagy spy keresõ nem csinál ilyen kitiltásokat?

Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...

#6907
heló, lécci adjatok egy linket az alapértelmezett windows xp-téma letöltéséhez, mert volt fönn egy szar prog. és az felülírta az xp-témát én meg letöröltem abban a hiszemben hogy az nem xp-téma.

Gnome
#6906
ezaz thx😊

\"...reggel szeretem a napalm illatát...\"

Banyapapa
#6905
Kösz,valamit varázsolok vele.

ollie
#6904
pl xp-antispy

Gnome
#6903
helló..

keresek egy kis programot amiben egy csomó xpvel kapcsolatos beállítás volt...már kerestem mindenhol de nem találtam...az egész program annyiból állt, hogy volt egy lista amiben be kellett jelölni milyen xp opciókat akarunk kikapcsolni(msn,hibajelentés,popup bubbles stb)

nagyon fontos lenne aki ismeri írjon lécci!

kössz

\"...reggel szeretem a napalm illatát...\"

KOXX
#6902
amúgy még mindig: #6843
azóta sem jöttem rá hogy mivel tudnám ezt szabályozni, progi után pedig még nem naon néztem

ollie
#6901
Én már csináltam, és teljesen ok a dolog.

fifi
#6900
Köszi akkor buktalehetõség nincs benne... Mert van pár fontos dolog a gépen!

Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...

ollie
#6899
Minden megmarad, csak éppen felülírja a rendszerfile-okat.

fifi
#6898
Igen... A beállításaim olyankor megmaradnak?

Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...