25353
Whistler - Windows XP
  • TomBond
    #12632
    Tudnátok segíteni? Olyan gondom van hogy crack keresés közben véletlenül telepítettem egy (vagy lehet hogy többet). Mindent rendesen eltávolítottam, azazhogy mégse. A winnel indul egy olyan program ami letelepedik az óra mellé és egy kék kérdőjel és egy várakozni tilos tábla váltakozik. Ha fölé viszem az egérmutatót akkor "Critical System Error!" felirat jelenik meg a buborékban. Ha ráklikkelek bármelyik gombbal a "http://www.virusburst.com/?aff=334" weboldalt nyitja meg. Víruskereső (NOD32) és az Ad-Aware semmit sem talál.

    Segítsetek.
  • Qwerty4
    #12631
    Kösz.Még igazából nem is hallottam ezekről a Ghost programokról, nyilván, mert sem a baráti köröm, sem én nem használtam ilyet soha, ezért gondoltam a Neroval lehet valamit kezdeni ha még imageről is beszéltél.
    Kipróbálom most már feltétlenül,előbb rákeresek a Norton Ghost progira és holnap vagy holnap után veszem a vinyót is.

    Lehet hogy hamarosan kis hely lesz a 80-anason is, sokat változott illetve változni is fog biztosan a pc felhasználási köröm.Először játszásra, azután filmekre, azután szövegszerkesztés + html szerkesztésre, azután csúcsjátékokra, egy időszakban csak internetre + zenére, most internetre + zenére + csúcsjátékok játszására + szövegszerkesztésre használom.Ki tudja mit hoz a jövő??Lehet pár hónap múlva már épp filmeket fogok nézni és akkor kell neki a hely a vinyón.De ezt nem tudom soha előre látni.
  • Met
    #12630
    Nem, a ghost az ghost, nem Nero az max cd írásra való.
    Norton Ghost pl., de még van asszem más program ilyen célra

    megcsinálod a ghostot, kiírod lemezre, új vinyó berak ghost progival bootol annak megadod a ghost file helyét és már csinálja is a partíciót, kb így kellene :)

    a vinyó méretről csak annyit, hogy megjósolom neked hamarosan kicsi lessz :D
  • Qwerty4
    #12629
    Gondolom a ghostolás alatt azt érted hogy csináljak imaget mondjuk a neroval.Az imaget csinálom a C meghajtóról ami a 40 GB-os az akkor már megvett 80-asra(D meghajtó).Ha kész van az image a neroval lejátszom, akkor lesz az image az E meghajtó, majd az egész tartalmat átírom a D meghajtó üresen maradt részeire, mert még felénél több szabad kapacitás marad az image készítése után is.Újraindítom a gépet, majd a 80-ast teszem masterre, tehát már onnan kell bootoljon, persze hogyha képes lesz rá.Valahogy így gondoltad ezt?Vagy tévedek?
    És miért gondolod hogy nem lesz jó a DOS-ban az átmásolás?Csak kíváncsi vagyok a véleményedre.
    Hogy miért nem veszek 120-ast?Igaz hogy nincs sok különbség az árban, de nem érné meg nekem, most a 40-esen(37,2 GB pontosan) is 13 GB szabadon van, mert pl. egyetlen egy dvd és más filmet sem tartok, sem játékot ha végigjátszodtam, tehát a gépemen tisztaság van, ami nem kell az azonnal törlődik is.Kiszámoltam hogyha meg lesz a 80-as és felmásolom ami még kell még mindig marad közel 30 GB szabadon és ez rengeteg, tehát kihasználatlan marad valamilyen szinten.És persze más kiadásaim is vannak, routert is kell pl. hamarosan vagyek.
  • Dj Faustus #12628
    Windows XP esetén:
    Start menü/Beállítások/Tulajdonságok/Megjelenítés/Asztal fül/Asztali elemek testreszabása gomb/Web fül
    Egyébként tessék használni a keresőket, az alábbi leírás a [ur=http://www.google.hu/search?hl=hu&q=active+desktop+windows+xp&btnG=Google+keres%C3%A9s&meta=]Google[/url] 3. találata.

  • Boroskóla
    #12627
    Lehet hülye kérdés, de a aktív destopot belehet valahol kapcsolni,és ha igen akkor hol?
  • Dj Faustus #12626
    Keress...



  • Sanyix
    #12625
    Akkor nem lehet, mert ott nem lehet ilyesmit beállítani :\
  • Met
    #12624
    le kell ghostolni és az új vinyóra fe lehet írni az image-et
    a másolgatás nem lesz jó
    vegyél már legalább egy 120-ast, alig drágább
    de nem akarok a pénztárcádban turkálni
  • daxan
    #12623
    386-oshoz memóriája van vkinek?
  • Qwerty4
    #12622
    Hello újból!!!Winchester csere alőtt állok, most van egy 40-esem és 80-ast veszek, a Windowsot viszont nem szívesen instalálnám újra.Azon gondolkoztam hogy meglehet-e oldani úgy hogy most azt a Windowsot illetve az egész jelenlegi winchi tartalmát ami a 40-es HDD-n található DOS-ban átmásolni a 80-asra, ezt persze megtudom csinálni, de az a kérdés van-e értelme, működőképes lenne-e ebben az esetben a Windows???
  • Dj Faustus #12621
    "Nem tudja valaki hogy lehetne lejelszavazni a néhány könytárat a vinyón? (Hogy csak jelszóval lehessen hozzáférni)."
    A Windows XP-ben is van egyfajta védelem:
    1. Start menü/Beállítások/Vezérlőpult/Mappa beállításai/Nézet fül/Egyszerű fájlmegosztás használata elől a pipát vedd ki.
    2. Az adott mappán jobb klikk majd a Biztonság fülön tudsz beállítani dolgokat - leginkább a Speciális gomb használatával.
  • Dj Faustus #12620
    "sziasztok.valaki világosítson már fel mitöl jön elő néha a "kék halál"???mi a xar a gépen?"
    1. Programok inkompatibilitása, ütközése, hibája.
    2. Driverek hibája.
    3. Hardverhiba.

    Érdemes lenne tudni, mi a pontos hiba. Általában szokott lenni vagy a kékhalál esetén, vagy az Eseménynaplóban (Start menü/Beállítások/Vezérlőpult/Felügyeleti eszközök/Eseménynapló) erről valami nyom.
  • GyPeter
    #12619
    ehhez titkosító program vagy valami ilyesmi kell
  • Sanyix
    #12618
    Hi!
    Nem tudja valaki hogy lehetne lejelszavazni a néhány könytárat a vinyón? (Hogy csak jelszóval lehessen hozzáférni).
  • torrente111
    #12617
    sziasztok.valaki világosítson már fel mitöl jön elő néha a "kék halál"???mi a xar a gépen?
  • Caterpillar
    #12616
    Köszi!
  • saitek
    #12615
    Link
  • daxan
    #12614
    de, csak most nem jut eszembe :D
  • Caterpillar
    #12613
    Szevasztok!


    Nem tudjátok véletlenül hol lehet kicserélni az XP termékkulcsát?
  • Attis55
    #12612
    igen. én is ezt csináltam először. Utána még át is írtam az időt a pontosra a "Dátum és idő" fülben. Aztán Alkalmaz gomb. De az visszaállt a rossz időre.

    Azért köszi!
  • Tomicsek
    #12611
    Ezt próbáltad-vezérlőpult-dátum és idő.

  • Attis55
    #12610
    Tudnátok segíteni? Siet az órám...
  • me and a monkey
    #12609
    Rosszul uninstalláltad, a registry-ben még érzékeli a játék nyomait, ezért akarja uninstallálni.
    Kezdő koromban velem is előfordult.
    A rendszervisszaállítással állíts vissza egy buherálásod előtti időszakot és ekkor uninstalláld helyesen a játékot.
  • Master Rick
    #12608
    Lécci válaszoljatok a 12594-es bejegyzésre!
  • GyPeter
    #12607
    -->#12599 pls válaszoljatok
  • Tyrn
    #12606
    Sziasztok! Nagyon fontos kérdésem lenne, amire gyors választ várnék:
    A lényeg az, hogy tele volt trójaival a gépem és délelött gondoltam egyet, és nekiálltam felrakni újra az XP Prof.-ot. minden oké, berakom a cd-t, restart, cd-ről boot. Minden jó. Leformáztam a partíciókat. Minden ok. Másolja a telepítési fájlokat, majd ugye újraindul és utána kéne jönnie a rendes telepítésnek. Namármost miután ujraindul a gép, ez jön be:
    -CD-Rom rol való indításhoz blabla és utána, hogy HIBA A RENDSZER BETÖLTÉSEKOR. És itt megáll az tudomány, semmire sem reagál a gép. Csak a reset-re. Most muszály apám gépéről írnom, de estére nagyon kéne a gépem. Help me pls!
  • moonman
    #12605
    Nem ártana felrakni az xp-hez kiadott javításokat.
  • Forton
    #12604
    Sziasztok, volna egy problémám, elég nagy:

    Miután ezt kiírja, a netem bedöglik. Egyszerűen lefagy. Az asztalon ott van az a 2 monitor ikon, de nem tudom megbontani a kapcsolatot. Ha ráklikkelek a kapcsolatra, akkor egyből eltűnik, ahelyett hogy csatlakozna a netre. Van valami ötletetek?
  • Forton
    #12603
    bocsi, véletlen 2x kattintottam
  • Forton
    #12602
    Sziasztok, volna egy problémám, elég nagy: http://fotf-clan.uw.hu/hiba.jpg

    Miután ezt kiírja, a netem bedöglik. Egyszerűen lefagy. Az asztalon ott van az a 2 monitor ikon, de nem tudom megbontani a kapcsolatot. Ha ráklikkelek a kapcsolatra, akkor egyből eltűnik, ahelyett hogy csatlakozna a netre. Van valami ötletetek?
  • dookie
    #12601
    azért mert nem akarom hogy percenként szaladgáljak mert vhova félrekatintott:)
    meg sokszor nem is vagyok otthon és ezért jó mert tudna magától gépezni a legnagyobb biztonságba
  • GyPeter
    #12600
    a vezérlőpultban a felhasználói fiókok ban lehet megcsinálni
    ha megvan akkor a gép bekapcsolásakor választhatsz profilt
    ( a sajátodat érdemes jelszóval levédened hogy ha ennyire félted a géped akkor ne tudjon rajtad kerszetül belepiszkálni)
    de az internetet az én tudomásom szerint máshogy kell letiltani
    a súgót meg nem értem hogy mért nem nézheti meg mivel csak okosodik ha megnézi...
  • GyPeter
    #12599
    honnan lehet megtudni hogy a BIOS-om felismerie a SATA-s vinyókat?
  • dookie
    #12598
    Helló. adott a gépem. na most szeretném ha húgom (7éves) korlátozott fiókot kapna)
    ezalatt azt értem hogy ne tudjon internetre menni, böngészni a gépen, súgót megnyitni meg ilyenek:)
    tehát gondolom értitek...mert ügye olyanok hogy katt és máris megnyitja sajátgépet, katt és máris törölte :)
    köszönöm válaszotok: Dookie
  • GyPeter
    #12597
    elolvastam...
    de nekem egy vélemény nem elég
  • Met
    #12596
    ha tudsz olvasni akkor olvass pls --> #12592
  • GyPeter
    #12595
    aki tud valamit róla akkor válaszoljon pls --> #12591
  • Master Rick
    #12594
    Hi! Uninstalláltam 1 játékot és most újra akarom rakni de nem engedi mert mindig uninstallálni akarja. A vezérlőpultban pedig még mindig ott van a játék de nem engedi hogy uninstalláljam és a mappa sincs már meg ahol volt a játék eredetileg.
    Lécci Segítsegetk
  • peterx
    #12593
    OK köszi ;)