FORMA1

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#177535
Sprintfutamon is vett el pontot, Mexikóban is vett el pontot. Több pontja van, mint Pereznek, pedig 3x annyi kiesése van és Pereznél nem cseréltek annyi motort, mégis Bottasnak az átlag rajt és versenypozíciója jobb, mint Pereznek. Inkább azt mond meg, hogy ha Bottas ennyire kutyaütő, akkor Hamilton miért nem a poleból rajtolt?
b-type
#177534
Ahogy írtam csak törökben vett el pontokat Verstappen-től, ezen kívül egyetlen egyszer sem. Perez meg kétszer végzett Hamilton előtt, és abból az egyik olyan volt hogy megkűzdött vele érte.
Nem vágom mire élteted Bottas-t Perez-l szemben, sztem nyilvánvaló melyik a jobb segítség.
Egyébként meg az egész év során jobb a Red Bull, mert a Mercedes nem tud csodát csinálni 2zsetonból, hazavágták őket ahogy az Aston Martin-t is beküldték a középmezőny végébe a padlólemez megvágásával.
Perez nem tudott előzni, sztem sem lett volna rá sansz pont úgy ahogy Hamilton-nak sem az USA versenyén. ...talán ha nem rontják le az autójukat szombatra, akkor igen, mert messze volt a Red Bull az itt várható tempójától.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

barcalaci84
#177533
ez tök oké, de a matek Bottas oldalán áll Perezzel szemben... Ő vesz el pontokat Verstappentől és akár még vehet is el a hátralévő futamokon, ha valamelyik pályán egyértelmű merci előny lenne (mint pl törökben)
Perezben ez abszolút nincs benne...Esetleg ha megint motortcserélnek Hamiltonnál...Látod pl Mexikóban se volt semmi haszna Pereznek ha a matekot nézem... Meg amúgy se , mert Hamiltonnak nem volt meg a tempója Maxhez...

De ha már nyilatkozatok , akkpor Hamilton is elmondta h Perez mekkora veszély a szezonban...Ha még Perez is tudja támadni , akkor tényleg jobb a Red bull (Mexikóban az is volt ahogy várható volt) ... Persze egyértelmű volt h esélye se lesz előzni.


Én pl egyiket se választanám...Én szívesebben nézném Gaslyt a Red bullban...Ugyanezt lehozta ő is abban a fél szezonban , csk akkor még a Red bull se volt túl erős és második szezonja volt...
Utoljára szerkesztette: barcalaci84, 2021.11.10. 10:40:43
b-type
#177532
Bottas tök mindegy hogy hol van, vagy simán lemarad, vagy közel marad, de elfogy a gumija és ki kell hozni ...A szezon során egyszer sem jelentett nehézséget Bottas Verstappen-nek, Sem taktikailag sem sehogy....szép dolog hogy ott van valahol, csak éppen semmire se jó.
Ahogy Verstappen fogalmazott: "I never was in doubt that something would happen."
Ezt nem lehet megmagyarázni, a legkisebb mértékben sem tartanak tőle, teljeses mindegy hogy hol van, mert vagy félreáll, vagy ki kell hozni mert nem tud a gumival bánni....tök mindegy, de nem jelent akadályt a vetélytársaknak.
...ha gondolod mentegesd csak, én már leírtam kb. mindent.
100* inkább Perez-t választanám magam mellé segítségnek, mert ő legalább akar és képes rá, ahogy meg is tette, de még Tsunoda is jobban akadékoskodott mint Bottas bármikor is.
Mert ő Verstappen számára a 'I never was in doubt that something would happen'.
qvára mindegy hol van, semmit nem számít.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

barcalaci84
#177531
a bezavar az kb annyi h ott van a harmadik helyen általában 10-15 mp körül a 2 bajnokesélyes mögött és így nincs ingyen cseréje Maxnak...bezavar a taktikába ... nem tud jönni a plusz pontért stb...
Pereznél még ez sincs meg mert sehol nincs általában már az első kiállásnál sem...
Sokszor Gaslyval , ferrarikkal , mekikkel harcol...
A liga a 2 bajnokesélyes...B liga lenne Bottas és Perez (az autó miatt)... de Perez a többiekhez közelebb van mint Bottashoz ... a többiek C liga hisz ha 2 bajnokesélyes nyomja akkor kört kapnak sokszor


Bottast meg nem sajnálom...Kapott 5 évet a legjobb autóban...De tökéletesen megértem h a "felmondási időben " már nem hiányzik neki a "f*scunami amit akkor kapna ha megint miatta esne ki Max (meg nyilván Hamiltont se szeretné kiütni)...
Verstappen ellen kb csak úgy lehetne védekezni h durván agresszív vagy... Lásd Hamilton leterelését pl Austinban...
Magnum PI
#177530
Nem azt mondom, hogy segíti a versenyen, hanem segít neki általánosságban fejlődni. Nem lesz köztük Rosberg szintű rivalizálás, de meglátjuk.

b-type
#177529
Én ezt totál másként látom, ..mármint a Bottas néha bezavar részt, konkrétan egyszer sem emlékszem hogy Bottas bezavart volna Verstappen-nek, egyetlen egyszer sem. Olyanra pláne nem mint Perez a Törököknél, vagy most. ...egy rohadt nagy mázli hogy ez nem Perez második éve a red Bull-nál és ezért messze nem ideális beállításokkal jön ki a pályára a hétvégéken, ennek ellenére annyi ponttal van Bottas mögött mint Hamilton Verstappen mögött. ...és erős az érzés bennem hogy meg is fogja előzni Bottas-t.
Nem tudom miért esel túlzásokba Perez és 'C' liga kapcsán, ...nos nevezzük C ligának a pontszerző zónán kivülieket, hát pont egyformán állnak.
Sőt, Bottas-t megmentette az összehasonlításban hogy Imola-ban ütközött Russell autójávaél, mert egyébként vállalhatatlan volt amit csinált azon a futamon.
Perez-t pontszerző helyről hozták ki Silverstone-ban hogy elvegye Hamilton-tól a leggyorsabb körért járó egy pontot, úgy hogy lett volna még esélye feljebb lépni, legalább még egy helyet.
Bottas-t meg kiszedték a 12. helyről Ricciardo mögül ahol az egész futamot töltötte.
-
Az meg hogy Bottas demotivált lenne....hát édesf@szom, olyan eredménystatisztikát kapott amit az életben össze nem hozott volna a kvalitásai okán, Hamilton sem nyert volna ennyi bajnoki címet a Mercedes nélkül az is ziher, de Bottas futamot sem...valszeg már a FormulaE-ben menne aprópénzért vagy mittomén.
Szal én meg qvára nem értem meg hogy most meg van bántódva és ezért talán kicseszik a csapatával és a csapattársával.....
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.11.10. 09:26:44

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

barcalaci84
#177528
Max mindig első vagy második ha nem ütik ki 😊
Perez mikor végzett Hamilton előtt tiszta futamon? Általában már szombaton eldől h nem lehet rá számítani már taktikai szempontból se...
Bottas előzékeny valóban... Perez nem , de nincs a közelben se...
Hamilton köszönhet legalább pár pontot Bottasnak... És azért a taktikába általában valóban bezavar , mert ott van...Perez meg a C ligával meccsel és kap egy percet általában...
Ham és Max teljesen más szint mint a két sidekick... Szóval azért általában semmi esélyük velük szemben. Bottas néha bezavar, Perez meg közelebb van a C ligához

Amúgy Bottas felől nincs kétségem nekem se...Nagyon látszik rajta h nem akar semmiképpen még egy olyan helyzetet h miatta esik ki Verstappen... Így meg könnyű préda (persze amúgy se tud védekezni)... Én ezt meg is értem , mert már nem szerződésért megy
b-type
#177527
jaja tök jól hozza a 3. helyeket....amikor Max első vagy második.
Egyetlen egyszer végzett Max előtt, Törökben.
Mindezt 5 év után ahogy írtam, kulcspillantokban meg nem hogy ez az 5 év top autós szezon nem látszik rajta, hanem kifejezetten előzékeny az ellenféllel. Verstappen nem győzi dicsérni amikor elmegy mellette.
De most is Mexikóban amikor lazán hülyét csinált belőle Bottas gyors körös próbálkozásánál:
“I know Valtteri, he’s a clean driver anyway and I never was in doubt that something would happen.”
na ez Bottas: I never was in doubt that something would happen
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.11.10. 07:18:59

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

barcalaci84
#177526
Perez sehol nem volt taktikai szempontból se , mert általában a 4.ik helyen se volt...Talán Paul Ricardban volt hasznos h ott volt 20 mp körül...Törökben szépen védekezett , de csak azért volt hasznos , mert Hamiltonnak motorseréje volt... Alapesetben ott se lett volna sehol...Bottas ellen pl nem tudták használni azon a futamon se h Maxnak meg lehessen a győzelem...
Bottas ezzel szemben azért stabilan a 3.ik helyen szokott lenni és valóban bezavar a taktikába.
Perez a futamok jelentős részén még arra se volt jó h Hamiltont megakadályozza h a végén kijöjjön ingyen kerékcserére a leggyorsabb körért...
b-type
#177525
Perez-t már szinte az év elejétől tudták használni arra hogy sakkban tartsák Hamilton taktikai lehetőségeit, erről még vitáztunk is itt, 20-22 másodperc távolságból is fejvakarást okozott a Mercedes-nek, és inkább más taktikát választottak, vagy továbbmaradtak...ezek láthatatlan eredmények de pontokat értek. Perez a Török futamon is megfogta Hamilton-t, hol volt ilyen Bottas-nál?
Az esetében tök mindegy hol van, mert nem tart tőle a Red Bull, mert vagy bebambul, vagy mittomén...de el lehet mellette menni.
Perez kerék a keréken védekezett Hamilton-nal szemben, és a Török célegyenes végén hátrányból fékezett olyat hogy látszott, hogy ha ott mellémegy Hamilton akkor mind a ketten kiesnek.
Bottas meg ha rajta múlik bármi, akkor kb. boritékolható hogy elveszti. 5 éve ott van a csapatnálminden pályára van saját adata és beállítása, óriási előnye van Perez-l szemben aki idén érkezett a Red Bull-hoz és minden pályán szűz adatokkal dolgozik,

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

#177524
Webber joggal sírt, neki esélye volt a VB-re.
#177523
Valtteri, it's James? Egyébként most is ő volt, aki pontot rabolt Verstappentől, Perez nem tudta megelőzni Hamiltont, ettől függetlenül egyre jobb a teljesítménye, de még van éppen elég futam, meglátjuk mi lesz.
#177522
Nemvolt kötelező a mercihez menni.Sírt Barrichello is meg Webber is.Coulthard nem

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

sure
#177521
Elég keményen megdolgoztatta Verstappen Bottast a leggyorsabb körért <#idiota>

Isten nem bottal, hanem VMware.

sure
#177520
Pereznek az időmérős teljesítményén kéne javítania, a taktikába belezavaráshoz első-második soros rajtok kellenének. De benne legalább látszik a tűz, hogy próbálkozik, kockáztat, hibázik is, de talán mostanra megtalálta a helyét, én bízom benne, hogy a bajnokság utolsó fázisában már tudja hozni azt, amit az egész szezon alatt vártak tőle.

Isten nem bottal, hanem VMware.

barcalaci84
#177519
Perez még annyit se hozott idén mint Bottas...Bottas pl a Török Nagydíjat simán behúzta Max előtt és Monzában is a sprinten...Enny pontot nem hozott összesen Perez Hamiltonon (...Mexikóban jobb volt a Red bull és így Perez támadhatott...De amúgy Perez a szezon egészében szinte kívétel nélkül minimum 30 mpr-re szokott lenni Hamiltontól a futam felére...
Bottas legalább általában bezavar a taktikákba (ha épp nem motorcseréje van vagy nem balesetezik)

azzal persze egyetértek h Bottas se védekezni se támadni nem tud és sose tudott...
Perez ebben jó lenne , de ő meg a közelben sincs 23 futamból kb 20-on 😊
Utoljára szerkesztette: barcalaci84, 2021.11.09. 20:45:44
#177518
Szerintem Bottas Verstappennek drukkol és úgy van vele, hogy ott rohadjon meg a mercedes és Hamilton és a bajsza alatt mosolyogva direkt segíti Verstappent😊

b-type
#177517
Egyébként nem tudom mi ez a 'amikor szól a csapat akkor végrehajtotta' amennyire én látom Perez jócskán jobban teljesít, szintén feláldozza a pontszerző helyét hogy pontot raboljon Hamilton-tól, fel tudja tartani Hamilton-t, és pl. most tudta támadni Hamilton-t.
Bottas-nál Verstappen feltartása kimerül abban hogy félrehúzódik, ahoz meg hogy támadni tudja....jó ahhoz autó is kellene, de esélye sincs semmire.
Az hogy kiütötte Verstappen-t _HunRing-n,....fél méteren múlt hogy nem Hamilton lett a kárvallottja az esetnek..
Egy körön gyors, de egyébként támadó és védekező játékban impotens

&#8221;~Alonso, Lewis is behind you. ~I don&#8217;t want to hear that!&#8221;. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

b-type
#177516
Kár volt azzal foglalkoznia, Bottas-nak az lett volna a feladata a saját és Hamilton szempontjából hogy jól rajtoljon hogy Hamilton szélárnyékot tudjon rajta fogni: failed
Amikor egymás mellé érnek, nem így mint most, hanem amikor Hamilton már kilép a szélárnyékából, akkor fogja Verstappen-t: failed.

Így hogy nem rajtolj jól és Hamilton mellérajtolt, Bottas-nak kellett volna védenie a külső, felgumizott ívet, ennyi. Amikor Verstappen arra mozdul akkor odalibbenti az autót, hogy Verstappen-nek el kelljen emelni, onnan már oké minden.
Ez sem sikerült.
A kanyar az speciel engem nem érdkel, mert ott már eldöntött volt a szitu, Max ütközés nézhetet ki a dologból, semmi más.

&#8221;~Alonso, Lewis is behind you. ~I don&#8217;t want to hear that!&#8221;. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

oneal1
#177515
az utóbbit nehezen tudom elképzelni.
Segítség biztos meglesz részéről,de hogy versenyen nem fog segíteni abban biztos vagyok.

!Forza Ferrari!

Magnum PI
#177514
Szerintem az lesz mint Vettel és Leclerc között volt. Az első pár futamig tudni fogja a helyét. De mindenki nagy meglepetésére időmérőn rendre verni fogja Hamlitont. Futamon nem tudom mi lesz a viszony az új autók miatt. A mostani technikával Hamilton szerintem előnybe lenne futamon a tapasztalat miatt.

De mindegy is, az időmérős sikerek miatt gyorsan nőni fog a magabiztosság és egyre kevésbé fogja elfogadni a 2. helyet ha egyáltalán ebbe lesz kényszerítve. Szerintem nem lesz

Russelt nem 2. számú pilótának rakták oda, hanem a jövő világbajnokát, Hamilton utódját keresik. Nem azért rakják oda az egyik legtehetségesebb fiatalt hogy folyton visszafogják. Láttuk a Ferrárinál, hogy ez nem működik. Szerintem Hamilton már a visszavonulást tervezi ahogy erre többször is utalt már és segíteni fogja Russelt hogy belenöjjön a cipőbe.

Utoljára szerkesztette: Magnum PI, 2021.11.09. 11:47:35

oneal1
#177513
teljesen egyetértek!
Mire Bottas megláthatta Verstappent kívül már esélye sem volt.

Bottan csak Hamira figyelt, csak ő nem lépett...

Jövőre micsoda hiszti lesz jézusom.....Legalábbis ha Russel nem csicskul be, amit kétlek.
Utoljára szerkesztette: oneal1, 2021.11.09. 09:44:13

!Forza Ferrari!

lac coo
#177512
azért ez nem szalmakalapos mazsola-skodás szint, hogy kanyar előtt 100 méterekkel már szoritják a kanyart hogy úrriiiisteeeeen! 😄

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#177511
Bottas azzal volt elfoglalva, hogy Hamiltonnak helyet hagyjon, Hamilton meg nem látta, hogy kívülről jön Verstappen. Azért azt ne felejtsük el, hogy a kanyarban leginkább a bekanyarodással vannak elfoglalva, abból semmit sem látnak, hogy 1 kocsival arrébb mi történik. Viszont nagyon más opció nincs Bottas helyett, vagy nagyon lassú, vagy veszélyesebb Hamiltonra, de ennyire mint Bottas senki sem lesz csapatjátékos, mert szinte minden alkalommal, ha szólt neki a csapat ő azt végrehajtotta. Jövőre egy erősebb pilótapárosuk lesz, de a másik pilótát nem tudják majd wingmanesíteni. Valamit valamiért.
b-type
#177510
Sztem inkább kivárás volt, Verstappen nagy rössel jött kívülről igen mély féktávval, Hamilton megpróbálha rövidet fékezni a poros íven hogy védje a pozíciót....bármi lehetett volna.
De fax tudja, mindenesetre kb. semmi nem jött össze ami egy iylen helyzetből kihozható lett volna, Versappen számára pedig ennél jobban nem is alakulhatott volna jobban, meghúzták meleg szélben, aztán kinyílt az ideális felgumizott ív.

&#8221;~Alonso, Lewis is behind you. ~I don&#8217;t want to hear that!&#8221;. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

lac coo
#177509
Ráadásul én Bottas első kanyarját se értem teljesen, irreálisan lelassított és szinte derékszögben befelé rántotta az autót... Lehet Pereznek is utat akart adni ! 😄

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

lac coo
#177508
Genya ... Ennyire senki nnem béna ott a mezőnyben ....

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

b-type
#177507
Ez azóta is téma mindenféle fórumon, csóri Bottas vagy béna, vagy genya.
Egyszerűen fognia kellett volna az ideális ívet, vagy legalább rámozdulni hogy Verstappen elkapja a gázt. De semmi, megszélrányékolta, aztán megnyitotta a felgumizott ívet, miközben befelé mozdult.
Minden szempontból rossz volt, rossza rajt, rossz 'védekező' mozgás, érthetetlen

&#8221;~Alonso, Lewis is behind you. ~I don&#8217;t want to hear that!&#8221;. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

lac coo
#177506
Ennyira azért nem béna... ez a szokásos "udvariassága" Max felé, mióta kibaszták ....

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

HTS s3rg1nh00
#177505
pedig ezt Bottas nézte be,elmondta WG meg Kiss Norbi is,mikor látta az egyenes közepén merre indul Max akkor kellett volna szépen balra kormányozni és esélye sem lett volna melléjük/eléjük érni/fordulni.
itt 6 mp-nél kellett vón' rázárni a kaput.
jól megmutatta miért nem bajnok típus,a versenye maradék részéről meg szót se ejtsünk<#miaz>

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

oneal1
#177504
igen mert a főnök gyenge féktávot vett 😄

!Forza Ferrari!

#177503
Szellőztess ki a szobában, mert már megint az agyadra ment a sok makettragasztó, meglásd egyből visszajönnek az ékezetek.

Merci hivatalos tartalékpilóta felállása:
Stoffel Vandoorne
Nyck De Vries
és opció Nico Hulkenberg behívására.
Ahhoz, hogy le tudja zárni az ívet Max előtt, ahhoz előbb ott kellene lenni az első sorban, ezek közül jelenleg senki sem tudná Bottas szintjét hozni. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy Hamilton miért nem tudta Bottast megverni időmérőn...
#177502
Az első kanyar vége szerintem még a rajthoz tartozik, de legyen igazad. A másik meg, hogy Perez még DRS segítségével sem tudott előzni a végén, mint ahogy előző verseny elején Max nem tudta Hamiltont DRS segítségével sem megelőzni. Szerintem nem lett volna előzés, ha nincs az a jó rajt, akarom mondani kifékezés...
Palinko
#177501
Igen meg miért nem kombájnnal rajtolt és miért nem nyitotta szét a motollát <#banplz>
lac coo
#177500
A fonokot beszoritotta a legrosszabb pozicioba a palya legporosabb reszere.

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

oneal1
#177499
igen, de ember, ott ment mellette a főnöke! neki hagyta a helyet, nem maxnak....nem nehéz

!Forza Ferrari!

lac coo
#177498
Ha Bottas nyit balra a kornyon, sot ha eleve az idealis iven megy, soha nem megy el Max. En kapasbol kiraknam es mennek tkvabb tartalekpilotaval ! Es ez nem az elso eset , hogy ufvarias a redbull elott...
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.11.08. 14:07:50

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

oneal1
#177497
Bottast hibáztatni most...... 😄

Bottas nem tehette oda magát Hami miatt, ott helyben felakasztják a csávót a csapat boxban ha jobban beengedi.

Hamiltonnak hagyta a helyet akinek oda kellett volna, hogy tegye magát de nem tette, itt bukták el a dolgot.

!Forza Ferrari!

maffioso
#177496
Mint az orosz nagydíjon, ahol hasonlóan hosszú? Nem véletlen hypolják.

\"If in doubt, flat out!\"

lac coo
#177495
Max-nak bottas kínálta fel a kifékezés lehetőségét, a baromja simán otthagyta a tiszta ívet neki ... Nem is értem .... amúgy egy vérszar verseny volt. az egész vérszar ahogy van. Közel menni nem lehet, előzni meg végképp....

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

oneal1
#177494
Verstappen nem lerajtolta őket hanem kifékezte őket! 😊 nagy a difi! Szóval, a nem tudtak volna előzni elég vicces így.

!Forza Ferrari!

#177493
Verstappen rajt az parádés volt, két bamba merci nem tudom milyen rendezvényen érezte magát, de ezt eléggé benézték.
Perez is egész jó tempót ment, de a mercit nem tudták volna megverni, ha nem rajtolja le őket Verstappen, egyenesben még DRS mellett sem, tudtak volna előzni.
lac coo
#177492
jézusom Bottas megint hol van ??? 😄 😄 😄 Olyan szinten akarta Hamilton szopatni, majdnem megállt a kanyar közepén 😊
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.11.07. 20:09:35

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

lac coo
#177491
amúgy ez a nahy hájp honnan jött, hogy hosszú az út az első kanyarig, balbla... Megnézve utóbbi versenyeket, szerintem az első kettő mindig elöl maradt ...

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

mcmoha
#177490

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

mcmoha
#177489

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

mcmoha
#177488

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

#177487
ez alapjan eleg szoros az elmezony

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

mcmoha
#177486

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"