FORMA1

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#143819
Az utolsó mondattal egyetértek.
#143818
Egyébként ez ment a red bullnál is. Meg 2010 okés volt akkor szerintem hornerék szartak bele ki nyer csak nyerjen valamelyik. 2011 már más tészta, mivel a fiatal vettel nyert, tolni kellett már köré építették a piárt. Webber meg beállt csatlósnak, ezért cserébe megkapta a red bull jövõbeni támogatását.
Ha vettel eligazolt volna év közben mondjuk mert nem áll ki mellette a csapat a multi 21-nél akkor szerintem más lenne a tészta.

Mindegy egy a lényeg ez az évközbeni átigazolás butaság át kéne venni a fociból a szabályt.

PSNid: hunrika PS Homeid: ChrisLowe

#143817
Na annak örülök, hogy nem hátráltatott senki senkit. Abba meg most ne menjünk bele, hogy tavaly Alonso miért nem lett vb, mert fel lehetne hozni a japán rajtot is.
#143816
uj gumikon, ures tankkal? 😊

a fekek a teli autoval, a futam elejen nem mukodtek, eloszor a hasznalt lagyon, majd a kozepesen, meg mindig nehez autoval

Kimi nyilatkozta, nem en 😊

http://gaborszantai.co.uk/

b-type
#143815
Komolyan inkább jött volna be 3.-nak, Grosjean meg hátrébb. teljesen felesleges bármit is mondani, semmit nem számít, bár kibírta volna a gumija...
Menjen a Ferrari-hoz. Egy élmény lesz jövõre.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

a.carkey
#143814
Nem volt hátráltatás. A tavaly Alonsot vébéjét elquró Grosjean nagy arccal érkezett egy olyan kanyarba egy olyan csapattárs ellen, aki elõtte van, ahol nem lehetett elmenni. És nem is ment el.

A medve nem játék.

a.carkey
#143813
Szerintem meg csak a gumik döntöttek. Lsd. a leggyorsabb körét!

A medve nem játék.

#143812
Nem az a nevetséges, hogy az egyik versenyzõt támogatják, hanem az, hogy a másikat hátráltatják.
a.carkey
#143811
Szerintem õ kevésbé ennyire Baldrick. Rossz helyen érte utol a POZÍCIÓBAN elõtte hajtó csapattársát a francia, és ott is bepróbálkozott. Vesztére. Ennyi.

A medve nem játék.

#143810
Valoszinuleg jo fekekkel nem szenvedett volna Hulkeberg es a tobbiek mogott korokig.
Tobbszor is elofordult, hogy 1mp-en belul volt, majd gyorsan visszaesett a felmelegedo fekek miatt, mert nem kaptak hutest.
Es ez a verseny elso harmada volt, azaz a kozepes abroncsok mar itt sem idealis korulmenyek kozott dolgoztak.
A Lotus nem reagalt jol, de nem is kellett volna ezzel foglalkoznia, ha 100%-os auto van alatta.

http://gaborszantai.co.uk/

#143809
Mi a nevetséges abban, hogy azt a versenyzõjét tolja a lotus aki marad? Szerintem ez tökegyszerû. Raikönnen hetedik lett és ha kihozzák kerékcserére akkor sem biztos, hogy sokkal elõrébb végez lásd hülk-öt sem tudta megelõzni. Viszont ha grojean a pályán elõzi rai-t az mint írtam jókora préda az egyszerû f1 nézõnek! Rai szerintem érezte, hogy õ az áldozat ezért tartott be, pipa lett. Jónagy butaság volt, ezen a szinten! A pláne, hogy mennyire leszar mindent az az, hogy a káromkodás után hamar túllépett rajta és futott egy leggyorsabb kört.:-)

PSNid: hunrika PS Homeid: ChrisLowe

a.carkey
#143808
Ezt meg lehetett volna csinálni 18 körrel a vége elõtt, és most nem errõl beszélnénk.

A medve nem játék.

a.carkey
#143807
DE BEHOZTÁK A VÉGÉN! 😄 Akkor meg nem mindegy, hogy 18 körrel a vége elõtt teszik, miután mindenki megdugta és átment rajta? 😄

A medve nem játék.

a.carkey
#143806
A fékek hab volt a tortán. De ugye ütközött is. Látva mit ment a végén az autóval, nem lett volna gond elõznie. Idén ugyanis õ elõzött a legtöbbet.

A medve nem játék.

#143805
*hivatkozott

http://gaborszantai.co.uk/

#143804
Nos, Permane-nel kapcsolatban egyetértek, õ nekem sem szimpi, különösen most. De arra nem gondoltál, hogy esetleg azért hozták be a végén, nehogy defektet kapjon? Volt már ilyenre példa nem is olyan rég.
#143803
En ugyanezt erzem.

Tegnap is, ma is megemlitettem a fekeket - amire Raikkonen is, mint a versenyt tonkretevo reszletet - de itt mindenki a strategian es a gumikon lovagol, holott jo fekekkel valoszinuleg nem kellett volna szenvedni es kibirta volna a futamot egy kerekcserevel.

De csak a levegonek beszelek en is es Kimi is...

http://gaborszantai.co.uk/

a.carkey
#143802
Hát hogyne! 😄

A medve nem játék.

a.carkey
#143801
2007 McLaren. Úgy ketté szakadt a csapat, hogy elment rajta a vébé. A szerelõk csak az egyik ill. a másik félnek dolgoztak, semmit sem osztottak meg. Kifelé ment a mosoly, befelé meg megfojtották volna egymás egy kanál vízben. Dennis meg nézett ki a fejébõl, pedig az õ felelõssége volt, hogy elkezdte sztárolni Hamiltont (aki elsõ adandó alkalommal dobbantott).

A medve nem játék.

a.carkey
#143800
Nem érted, hogy ha TE innen látod, hogy BE KELL HOZNI, gumicsere, és lesz ami lesz, akkor õk az adatok sokkal jobb ismeretében MIÉRT NEM LÁTJÁK? A vége ugyanis ugyanaz lett, mint amit megléphettek volna korábban.

- a Grosjean incidens, a hülye rádióüzenet.

És még esélyük is lett volna, több, mintha kint marad. De ha nem hozzák be a legvégén, akkor azt mondom ok, ez ennyit tudott, de bakker BEHOZTÁK!!! Aztán az a kerékcsere! Barmok.

A medve nem játék.

#143799
Ugye, olyan mintha néha falnak beszélnénk.
a.carkey
#143798
Bocs, de idén kb. végig 6+ról indult, ahogy tavaly is. Nem ezzel van a baj, hanem kamuzással. Ha nem qurják el a kerékcseréjét, még azt mondom ok, de büntetni is akarták, mindezt azért, mert eligazolt a Lotustól.

A medve nem játék.

a.carkey
#143797
Mondom, a ringen megverte Vettelt. Ritka alkalmak egyike. Belgiumban fékhiba, majd bejelentették a Ferka szerzõdést. Na ami utána jött, az biza ellenszélben. Bizti nincs benne a szerzõdésében, hogy pontszerzõ helyen köteles elengedni Grosjeant a pálya bármelyik részén. A Lotus próbálta áldozatnak beállítani a franciát, de ugye volt az a szemét rádió üzenet, és máris borult a terv.

A medve nem játék.

#143796
A stratégia nem mûködött, ezt nem vitatom. Lehet, hogy az elõrehozott kerékcsere miatt, lehet, hogy technikai gond miatt, nem számít. Nekem csak azzal van problémám, hogyha valaki azt állítja, hogy SZÁNDÉKOSAN hátráltatja a csapat bármelyik versenyzõjét is, ami véleményem szerint nevetséges.
b-type
#143795
két Grosjean-nal is ugyan ott lennének ahol most.

egyébként meg hülyeség ez az egész hiszen Kimi már Juliusban megmondta:
Hungarian GP: Kimi Raikkonen says new Pirelli F1 tyre hurting form
meg most oktoberben is megmondta:
Kimi Raikkonen says F1 tyre change has hurt his qualifying form

-..csak ez nem olyan fontos ezek szerint.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

a.carkey
#143794
Kb. De ilyet bedobni, hogy fogytán a benzined, mikor Kimi végig spórol a gumikkal? 😄 Nevetségesek. És még a kerékcseréje is szar.

A medve nem játék.

#143793
Most komolyan, miért olyan nehéz elfogadni, hogy EZÚTTAL nem KR-nek jött ki a lépés? Nézd meg, Vettel-t leszámítva egyik bajnoknak sem volt jó versenye. Túl kell lenni ezen és nem mindig kifogásokat keresni.
#143792
Szvsz, ha a technika mukodik es nem basszak el a kiallasat, akkor megvan a 2-3. hely.

Egyszeruen mostanaban o Lotus Webber-e...

http://gaborszantai.co.uk/

a.carkey
#143791
Ne haragudj, de Kínában két versenyen voltak túl a Pirellikkel, és nem volt sok tapasztalat. Azóta eltelt egy év, és idén a 15. versenyt is lefutották.

Ausztráliában Kimi nem mások mögött ment, mint itt.

Kínában nem volt kaki-pisi helyzet a csapaton belül.

Itt Kimi már használt gumikon startolt, hamarabb jött be kerékcserére, mint Grosjean. Ugyanazt várták volna el tõle, mint a franciától, de mire fel? A vége elõtt 18 körrel kezdett csökkenni a finn tempója. Ott kb. egy, de max. két kör alatt kellett volna kiszámolni a lehetõségeket. Ezt elqurta a Lotus, nem vitás.

A medve nem játék.

#143790
De ebben mi az összeesküvés. Ez a leglogikusabb lépés a lotustól! Nem a lotus a gusztustalan(nem csak), minden csapat így lépne ilyen helyzetben. Milliók röpködnek, nincs itt barátság...
Már hogyne számítana az autó, rai is sokat köszönhet a lotusnak, rohadt sokat nyert ezzel az üzlettel, jópár plusz rajongó, nem véletlen a ferraris igazolás. Csak épp szvsz a lotus raikönnen nélkül a meki után következne idén, és esélye sem lenne a konstruktõri második helyre. Bullié azt jópárszor lenyilatkozza, hogy õk az elsõ számú kihívói az rb-nek, holott tavaly sehol nem lett volna rai szintû pilóta nélkül idén meg egyszer-egyszer kijöhetett volna a lehetõség. Ez a "csomag" így volt tökéletes, és ha tavaly nem ragaszkodnak a franciához és mondjuk hülk vagy egy stabilabb pilóta jött volna akkor tavaly is messzebre jutottak volna.

PSNid: hunrika PS Homeid: ChrisLowe

#143789
"A finn a futam hajrájában egyébként három pozíciót is veszített elkopó gumijai miatt, s végül másodszor is kiállt kereket cserélni. A hetedikként célba érõ Räikkönen elárulta, az egész versenyen fékproblémákkal küzdött. „Az elsõ húsz körben nehéz volt a fékekkel. Nagyon túlmelegedtek, és amikor közel kerültem valakihez, mindig kihagytak. Aztán a futam legvégén a gumiknak is annyi volt. Nagyon csalódott vagyok” – mondta."

http://gaborszantai.co.uk/

a.carkey
#143788
Aha. Mi is lett a vége?

Grosjean
Massa
Perez
Hamilton
Raikkonen

Errõl ennyit. De legalább esélye lehetett volna elõzni, és beállítani egy új elõzési rekordot/év már ezen a versenyen ...

Így meg még a csapattal is rosszabb lett a viszony miután a francia hülye helyen akart elmenni.

A medve nem játék.

#143787
Az persze nem számít, hogy ez az állítólag szemét csapat tette lehetõvé KR számára a visszatérést a sportba akkor, amikor már a legtöbben leírták. Mitöbb, olyan technikát biztosítottak számára, amivel nemhogy dobogókért, hanem gyõzelmekért is harcolhatott (és 2-szer sikerült is). Általában elismerõen nyilatkoznak róla, kivéve Permane-t. Nem kell mindig összeesküvést látni mindenben!
#143786
Végülis érthetõ a lotus hozzáállása is. Gondold végig! Adott egy francia csapat francia csapatfõnökkel és pár francia támogatóval. Ezzel szemben van egy finn srác aki mögött ott a milliós szurkolótábor. Köztes utat kell találni. Ez egészen addig megvolt amíg a ferka be nem jelentette a szerzõdést (itt kitérhetünk arra, hogy faszért nem a téli szünetben igazolnak, ezzel a pilóta érdeke sérül keményen! Fociban van átigazolási idõszak, itt is az kéne). Miután rai aláírt a lotus érdeke logikus. Grojeant feltornázni, sztárnevelés folyik. Kell hozzá egy jó alap(adott: a francia gyors) a fejét kell rendbetenni, mert sok a hiba. Idõmérõs gyors körét elrontotta, futamon jól ment, konstans körökkel, vigyázva a gumira de elõznie sokat nem kellet a stratégia hozta elõre. A finn ezzel szemben elõlrõl indult szvsz két cserével számoltak, kihozták az elején, holott mehetett volna még, elbafták a kerékcserét(nem hiszem, hogy nagy leszúrást kap a gumis emberke...:-)) aztán beragadt hülk mögé. Ekkor dönthettek az egy csere mellett, akkor már kiszámítható volt, hogy grojean hova érhet. Ez kapóra jött, megelõzi a feltörekvõ pilóta a sztárt. Végülis a lotus szempontjából tökmindegy, hogy rai az összetettben harmadik lesz vagy lecsúszik, a lényeg a konstruktõri ahhoz a pontokat meg így is megkapják, viszont grojeanból elsõ számút kell csinálni es azt rai leelõzésével a legtutibb. Szerintem tök logikus a lotus lépése. Rai meg valszeg bepipult, mert ha kihozzák elõbb akkor is itt vasgy max egy helyel elõrébb végez, viszont így pályán volt meg az elõzés. Csináltak belõle egy prédát. Gusztustalan avagy nem ez az ésszerû lépés a lotustól. Raikönnen nagy csapatot csinált az elmúlt két évben a lotusból a stabilitásával, ezt nem megköszönni hanem kihasználni kell.

PSNid: hunrika PS Homeid: ChrisLowe

b-type
#143785
Azaz nem volt vesztenivaló...igazából már kár is volt kihozni, kivéve ha veszélyes, meg ha jól emlékszem Kimi kérte is.
Mert ha kint marad akkor Hamilton sztem nem tudta volna megfogni.
Végül is 1 pozícióról beszélünk...

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

b-type
#143784
Akkor Grosjean-Massa-Hamilton-Perez mögé jött volna vissza, 20 körrel a vége elõtt kellett volna kihozni, hogy legyen esélye Perez elé jönni, de már az is necces, mert 20 másodperc volt kettejük közt akkor.

..és közülül Grosjean-nak volt csak öreg gumija..a többiek állták volna a sarat, ha támad.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

#143783
Nem akarlak megsérteni, de ennek semmi értelme (pedig nekem KR a kedvencem). Még 1x mondom, a Pirellik ilyenek, van, hogy bejön a taktika, van, hogy nem. Tavaly Kínában és most legutóbb nem jött be, de pl. idén Ausztráliában igen (és gyõzelmet ért). Nincs itt semmiféle összeesküvés.

Fejlesztések pedig ilyenkor már nemigen vannak. Igaz, hogy nagyon nem tetszik, amikor valaki a kedvencemet becsmérli, de azért a ló túloldalára sem kéne átesni.
a.carkey
#143782
Ne haragudj, ha azt látom 18 körrel a vége elõtt, hogy elfogyott a tempo, meg a gumi, és jönnek fel rá, akkor kiszámolom, hogy hasonló értékekkel mikor fogják utolérni, mennyit lassul be Kimi, mindezt 3 kör alatt, majd behozom 15 körrel a vége elõtt. Ennyi. Ne mondjátok már, hogy ha te kintrõl láttad, hogy ez NEM LESZ MEG, akkor õk, akik vágják az adatokat is, meg sok minden mást (üzemanyag, többiek ideje, csapattárs, stb.), na õk nem látják ezt?!

Grosjean akarták Kimi elé hozni, és esélyt se adni Kiminek, hogy az visszajöhessen és esetleg elvehesse a helyezést tõle (ismerve Kimi tempóját, ez akár még be is jöhetett volna 15 körrel a vége elõtti cserével). Elõször rászóltak, hogy spóroljon az üzemanyaggal, majd kint tartották, végül mivel nem akartak még nagyobb blamát, behívták friss gumikért. Így az elõzés után még erkölcsi gyõztesként is kijöhettek a dologból, mert Kimi majdnem kitette Grosjeant. Remek terv, különösen ha azt akarják, hogy Kimi fogja magát és ne álljon rajthoz az utolsó futamokon, szerzõdésszegést kövessen el, és ne kelljen neki a maradék 11 milla eurót kifizetniük, max. annak töredékét, vagy ne érjen el harmadiknál jobb helyezést a tabellán, mert akkor tényleg lehúzhatják a rolót.

De látva a Ferrari tempóját, szerintem el fog, és látva a Lotus hozzáállását, már csak miattuk is szopatni fogja õket.

Szerintem Kimi nem kapja meg az új fejlesztéseket, mert megy a Ferrarihoz, Grosjean meg igen. Ennyi a történet.

A medve nem játék.

#143781
Ugyanezt mondom én is.
b-type
#143780
Grosjean jól ment még a 47 körös közepeseken, Kimi végül 51 kört tett meg rajtuk, de a végén már tényleg szenvedett.
Lassan nem mehetett Grosjean sem, mert Massa jött fel rá a 17 körrel fiatalabb gumijain.
Tehát sztem egyszerûen elfogytak...valószínûleg Grosjean alatt is elfogytak volna pár körön belül. de nem könnyû kiszámolni...és ha kijöttek volna cserélni, és végül Grosjean felé a dobogóra egy cserével akkor sztem most azon beszélgetnénk, hogy mennyire hülye volt a Lotus hogy kihozták Kimi-t.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

#143779
Ja, értem, de én arra gondoltam, amikor még a pályán voltak mind2en.
b-type
#143778
nem, végül 4 kör volt hiszen Kimi kiállt két körrel a vége elõtt cserélni.

a másikra meg: tudom, és értem...de a Pirelli nem fogalmazott meg olyat hogy a verseny végén, vagy a verseny elején. Annyit mondott lágy: 15 közepes: 45.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

#143777
Inkább 6 kör volt az.
#143776
Vegyük figyelembe, hogy Grosjean és Sutil azért tudtak annyi kört megtenni a lágyakon, mert azok új gumik voltak, ezzel szemben az elejérõl indulóknak mind használt volt. Sutil ráadásul azt a 19 kört a verseny végén teljesítette, amikor már eleve kevesebb benzin van az autókban, így a terhelés is kisebb. Persze lehet, hogy csak pont megtalálták a megfelelõ beállítást, ami ezeknél a Pirelliknél adott esetben sokat számíthat.
b-type
#143775
Melyik másik csapatnál nem?!
Ferrari mindig belenyúlt? Mercedes? McLaren?

Az hogy mi itt mit gondlunk, az kevés...jó arra elég hogy törött orrkúpot ne hurcibáljunk kerékcseréig..

De pl. ez a jelenlegi taktika akár mûködhetett is volna, nagyon jól bírták a közepes gumik...egyszer minden elfogy persze, de ezt nem könnyû kiszámolni. 4 kör volt a különbség Grosjean és Kimi gumija közt...az a 4 kör különbség számított ennyit.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

a.carkey
#143774
Akkor most nézzük abból az irányból, hogy mennyi pont ment el hülye taktikával?

A medve nem játék.

b-type
#143773
Majd a Ferrari-nál jó lesz nyugi, már csak pár verseny. 😊)
Valamit azért csak jól csinálnak.
..sõt ha abból indulok ki hogy mikor Kimi aláírt a Lotus-hoz 2011 második felében, a csapat pontot is nehezen szerzett.
Ahhoz képest jelenleg csak Grosjean-nak már most több pontja van mint 2011 év végén a csapatnak.
Tehát annnnyira azért nem buták..

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

a.carkey
#143772
Nem hinném, hogy magyar volt. Van elég hülye. A faszi viszont nem tudom mire ekkora nagy hang? Különösen, hogy a Lotus iszonyat buta taktikai szinten.

A medve nem játék.

b-type
#143771
Ez pedig egyszerûen ijesztõ, és szégyen:



bármi is történik, még ha meg is ütik egymást, két alapvetõen idegen emberrõl beszélünk..és egyébként az õ dolgukról.
remélem nem Magyar volt az illetõ, de sanszos az egy fõre jutó bunkók statisztikája alapján.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

b-type
#143770
Sztem nem volt egyértelmû.
Grosjean végül 47 kört ment a medium gumin, Kimi 51.
Grosjean 44. körös gumiján futotta a legjobb idejét. 1:28.8-t.
Kimi a 44 körös gumiján 1:30.4

Egyszerûen majdnem kijött Kimi-nek, errõl is beszéltek, hogy a közepes gumi szinte a teljes versenytávot kibírja, szemben a lággyal ami viszont nagyon kopik.

Ezzel szemben a futamon pl. Grosjean 13 kört ment a lágyon az elsõ kiállásáig, végig 1.33-ban autózva, Sutil pedig 19 kört(!), és a legjobbját a 19. körben autózta 1.28.4-t !! Ez Kimi és Vettel mögött a 3 leggyorsabb kör.

Ezek után pedig a Pirelli elégedetlenségét fejezte ki mert a Force India és a Lotus nem tartotta be a javaslatukat miszerint a lágyon max. 15 kört, a közepesen max 45 kört tegyenek meg..

Sutil a 19 körös lágyon volt a leggyorsabb, Grosjean a 45. körös közepesen 1.28.9-t ment..

Egyébként is érdekes a Force India:

Paul di Resta: Soft (1) Medium (29) Medium (30)
Adrian Sutil: Medium (41) Soft (19)

és a végén befutottak egymástól 2 másodpercre.

Sutil és Grosjean is jól járt azzal hogy nem fogadták meg a Pirelli tanácsát, Kimi nem.
Õk hárman lépték túl a keverékekre ajánlott körszámot.

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type