FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Igen a Hungaroringen meg azért állt fel egyedül a gridre mert az eső is egy lefizetett majom és nem azért mert ultrakonzervatív, jaj csak húzzuk ki a mercedes nagy stratégiája 😄
Utoljára szerkesztette: Palinko, 2021.12.15. 05:52:59
Azt kell megérteni a végével kapcsolatban, hogy alapból, szokás szerint el kellett volna engedni a lekörözötteket és utána indult volna az utolsó 1-2 körre még a verseny. Csak eltökölték, hogy akkor most engedjék vagy sem a lekörözötteket és ezért csúszott túl az újraindítás és lett ami lett. Tehát normál esetben utolsó körre mindenképpen elengedték volna őket, főleg hogy pont a merci sírta ki ne legyen sc mögött befejezve futam. Merci már vert helyzetbe került azzal, hogy VSC alatt nem jöttek ki kereket cserélni, még verstappen kiállása után is lett volna lehetőségük kijönni, mert akkro lett vége a vscnek, amikor Ham már a célegyenes végén volt.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
"mikor egy lefizetett majom dönt mindenben"
Dolgozz kicsit a stílusodon. Ha konteókat akarsz gyártani, akkor irány egy másik fórum.
\"If in doubt, flat out!\"
A safety car amúgy miért nem igazságos ???
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.14. 22:05:21
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Ha Latifi balesete két három körrel korábban történik akkor is a safety mögött kéne befutni, hogy igazságos legyen? Értem, hogy a Hamiltonnal szimpatizálóknak ez bántja az igazságérzetét, de mégis ez volt a leg kézenfekvőbb döntés.
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
(vigyázat, vége "hirtelen ijesztgetős", legalábbis a hangerővel vigyázzatok)
azért érdekes, hogy Ham és Ver versenymérnöke is benézte elsőre, hogy nem engedik el a lekörözötteket
Utoljára szerkesztette: nearo, 2021.12.14. 21:53:24
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Nono!
Azt nem Masi döntötte el, hanem a Brundle, az ADACos ex-Mercis és az arab Merci kereskedő! De Masi bírálta felül ezt a döntést, mert totál szabályellenes volt. Brundle kellene kib.szni! Nem először döntött a Merci javára.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
De ha sepregttek akkor még nem végeztek a mentéssel....
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.14. 21:42:41
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Hamilton balszerencsés volt ezen a futamon... A szezont nézve viszont nem panaszkodhat a szerencsére 😊
erre nem lehet taktikát kidolgozni... a feket fehér szabálykönxvre lehet kidolgozni taktikát ! arra, hogy Masi nak éppen mi villan be a kis agyába arra ki a fene tud előre taktikát felépiteni ??
Az Rb.nek se tetszett Masi képzeletbeli univerziuma , azonnal sirtak, hogy engedjék el a lekörözötteket ( láss csodát meg is változtatta a döntését a Szikla ... 😊) ....
Itt most az történt , hogy volt egy 100 %-osan nyerésre álló pilótta és volt 100
% osan vesztes... no most addig valtogatta a verzióit Masi, amig a 0 %-ból hirtelen 100 ! lett ... ! És csak azért lett az mert Masi saját protokol mellett döntött.... ez mi ha nem beleavatkozás egy versenybe ,??? Ne vicceljünk már !!! dönthetett volna ezek szerint úgy is, hogy marad a szabálykönyv, azzal igazából senkinek nem lehet baja, és még bele se nyúl 100 %-ban a versenybe... Azt tagadni nem lehet, hogy minden döntés 100 %-ban az RB- nek kedvezett, mikor nem ,azt gyorsan meg is változtatta.... Hagyjuk már ....
Ami elemzéseket néztem mindenhol ezt mondták... Vagy érdekeltek mint Wéberék és diszkréten hallgatnak ... 😊
Ez egy vicc, bárhogy csavarjuk ....
Mi lett volna a garancia, hogy kijön a Merci is Verstappen mögé visszaérve, nem változtat újból az elképzelésén Masi ... ???
Azért had be lepödjön már meg senki, ha leköpik ezek után Masit, amikor a szabályok szerint akar eljárni, majd bejelntkezik a redbull és utána 180 fokos fordulatot vesz.... Hülye meg én vagyok ....
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.14. 21:39:46
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Erről már nagyon sok volt írva. Vagy hagyni, h SC mögött lesz vége a szezonnak, szerintem, ez lett volna mindenkivel szemben a legigazságosabb, vagy még a piros zászló is jobb megoldás lett volna. Merci szempontból nézve az is igazságtalan lett volna, de még mindig jobb, mint amit tettek. Így igazságtalanul oda adták ingyért Vernek a VB címet. Piros zászlóval még lett volna verseny. Bár ahogyan már mondtam, SC mögött befejezni a versenyt lett volna a legigazságosabb, mindenkinek. Csak az a show-nak lett volna rossz. De az aki nem a show-ért ül le a TV elé, hanem a tényleges Forma1ért, az tudta és értékelte volna a döntést. Hiszen az 5kör nem lett volna elég semmire, mint ahogyan nem is volt elég. H ha szabályosan akarják volna a versenyt lebonyolítani. De hát nem akarták, bár mivel az FIA-nak tejhatalma van, 15.3e szabálykönyvi bekezdés szerint, így ez is szabályos volt. (A bekezdésben az áll, h a szabályt verseny alatt felülírhatja a versenyigazgató.) Jó mi? Ettől van ez a nagy balhé. Ha betartottak volna mindent, akkor nem lenne balhé. SC mögött ért volna véget a verseny, mert eredetileg csak is az lett volna szabályos.
Amennyiben az aktuális futamot nézik és a bajnokságot nézik, akkor SC + lezárt boxutca.
Hamilton számára csak a VSC lett volna jó, de arról itt nem lehetett szó. Persze az ha bent maradnak a lekörözött versenyzők az is egy megoldás, de mint verseny az első kettő jobb.
Ami viszont megvalósult az odaadta az addig megvert Verstappen-nek a bajnokságot.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Ez a szezon kaotikus volt, rengetek bíroi inkonzeszciával. És ez a probléma. A következetlenség. De a szezon nem egy versenyről szólt és nagyon sok esetben Ham javára jött ki jól a szakmai impotencia a bírák részéről.
Igazából az utolsó versenyen olyan nagyot nem hibázott a verseny irányítás. Egyedül az volt a probléma, hogy a először azt kommunikálták, hogy nem mehetnek el a lekörözöttek aztán meg azt, hogy mégis. De a végső döntésük volt a legracionálisabb. Nem akartak safety befutót a szezonzárón a lekörözötteket pedig eddig mindig elengedték. Az tény, hogy a mercinek ez rosszul jött ki. Nekik kellett először lépni amire a redbull tud reagálni. Ez balszerencse, de őszintén, jobb döntés lett volna ha nem engedik el a mezőnyt? Vagy mitt kellett volna máshogy csinálni ha objektívan nézzük?
Akkor hallgasd végig a teljes rádiózást és rájössz, hogy nem.
Utoljára szerkesztette: Magnum PI, 2021.12.14. 20:50:32
Ha a versenyírányítás úgy látta volna h a safety car behívásával nem tudnák időben folytatni , akkor eleve pirosat lengetett volna...annyi savat kaptak a spai "verseny" 😊 -ért (joggal) h ha lehet akkor nem lesz többet safety car mögötti befutó.... Állítólag a csapatok is ezt szeretnék...
UI: és amúgy elég lassan dolgoztak a pályamunkások , így végül majdnem bejött a mercinek a konzervatív stratégia...De ez sok pályán jóval gyorsabban is lezajlott volna hisz ott volt pont a megnyitás is...
Utoljára szerkesztette: barcalaci84, 2021.12.14. 20:08:03
Behúzta Masi őket.... Nem a Toto sírt, hogy mikeeeeeeee, ne engedjétel el a lekörözötteket? 😄
!Forza Ferrari!
Ha meghallgatod Hamilton rádióját , akkor tudni fogod h ez nem igaz : Pár kanyarja volt dönteni a Mercinek és nem hozták...Még a célegyenesben Bono felvázolta félve a helyzetet h Max kijött friss gumiért és friss lágyon fogja támadni majd miután elengedik a lekörözötteket ... De talán nem lesz folytatás ha nem sikerül időben eltakarítani a dolgokat...Ekkor Hamilton elkezdett a Safety carra panaszkodni h nem megy elég gyorsan az egyenesben...
Semmit nem taktikázott el a Mercedes, mostanra már jópár elemzőt meg lehetett hallgatni, nem attól hangos minden hogy a Mercedes elcseszte, hanem attól hogy Masi belenyúlt a bajnokság végeredményébe.
Ez már soha nem lesz egy tiszta bajnoki cím, és talán ez így jó.
Mert a versenyzés tisztaságát manipulálva hozták létre erre a szezonra ezt a lehetőséget és a végén a versenyzés tisztaságát manipulálva hozták meg a végeredményt.
Egyék meg amit főztek....még ha vissza is adnák Hamilton-nak a bajnokságot, sztem nem kérne belőle...ahogy ellenezte az óvást is, el van ez már qva, és maradjon is így.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.12.14. 19:07:25
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Ugyanezt csinálták Raikkonen vb címe kapcsán! Csak ünnepelni ne lehessen ...
2007: A McLaren elvetetné Raikkönentől a vb-t
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Na, akkor röviden:
1. Egy kör nem lett volna elég, hogy az összes lekörözött autó vissza menjen a helyére, addig kint kellett volna maradnia az SCnek és még a szabály szerint + 1 kört még SC mögött kellett volna így menni. Összegezve, 5 kör volt még a versenyből, de 6 kör kellett volna. Magyarán nem lett volna már verseny.
2. Ha marad az összes a helyén, 1 kör alatt kellett volna Vernek lekörözni 4 autót (ha jól emlékszem 4en voltak)+utolérni Hamit, aki addig már elhúz + megelőzni őt. Esélytelen.
3. Igen. És?
4. Azért nem jött ki, mert a számításaik szerint Ver nem fogja utolérni Hamit, kerékcsere meg mindig rejt magában veszélyt. A számításaik be is jöttek, mert a 18 seces hátrányból 11re tudta csak lefaragnia magát Ver és még a SC előtt kapott is rá 1 secet, 12 sec előnnyel jött a SC. 12 seces előnnyel kellett 5 kört megtenni. Tuti jó taktika. SC-ra meg nem lehet számítani. Persze mindig benne van. De utólag könnyű okosnak lenni.
Extra: akkor Ham lenne a VB.
Mellesleg: Hidd el, mindenki rágta alaposan.
1. Mi van akkor, ha Masi úgy dönt rögvest, hogy elengedi, az összes autót?? Szerintem, akkor is kb. ugyanez lett volna, ami.
2. Mi van akkor, ha Masi úgy dönt, hogy az összes lekörözött marad a helyén? A lekörözött versenyzők, annak a tudatában, hogy ők a jelenlétükkel befolyásolhatják, a futam végeredményét és gondolom, az SC-s vonal elhagyása után, rögvest félre állnak Verstappen elől. 10-20mp ment volna a kukába, de még lett volna kis lehetősége rá. Pláne, ha Hamilton, hibázott volna valamelyik kanyarban. Valószínűleg megint ugyanaz lett volna, ami. Legfeljebb, pár kanyarral késsőbb előzi le Hamiltont, azt majd ti kielemzitek, hogy mikor lett volna még rá lehetősége, az előzésre, az utolsó körben.
3. A rádiózásról: Azon nem gondolkoztatok el, hogy Toto miért is mondta azt, amit??? Azért mondta Masi-nak, hogy SC-t NE! mert egyszerűen, akkor Hamilton elveszti, az addig összegyűjtött előnyét és esélyt ad Verstappen-nek arra, hogy akár megelőzhesse. Amivel a legvégén élt is, az új gumikkal.
4. Ha, már gumik: Általában, mi van akkor ha VSC-fázis van, netán SC?? Mindenki szalad a boxba, új gumikért, úgymond ingyen gumnicserére, mert kevessebbb, az időveszteség ilyenkor, mint amúgy. Itt, határoozttan a Mercedes rontotta el stratégialilag, az egészet, lett volna rá lehetőségük, akár 1, akár 2 gumicserére is, annak tudatában, hogy tempóelőnyben vannak a Red Bull-ok irányába vagyis lett volna lehetősége bőven visszaelőzni Hamiltonnak, Verstappent, ha a VSC-fázis alatt cserélt volna gumikat. Lett volna kb. 20 köre rá. Ekkor, a Red Bull még ugyanúgy tudott volna reagálni rá a végén, pláne ha visszaelőzik közben Verstappent, a futam véghajrájára és akkor megint ott vagyunk, ami volt. Élve, az SC adta lehetőséggel és akkor csak jó 20 környi difi lett volna a két versenyző gumijai közt, nem 40 környi.
Extra: Mi lett volna akkor, hsa Verstappen, az utolsó métereken odacsapja a falnak és Hamilton, pont a célegyenesnél előzi be?? Mondjuk 5cm-el?? Ezen is lett volna mit rágódni.
Mellesleg, ki rágta az idény alatt többet, Masi fülét?? Lehet a Mercedes és Masi, így állt finom bosszút rajtuk, a szabályok adta lehetőségekkel éve. Igaz, ehhez kellett indok is, egy baleset képében, különben sima Hamilton győzelem lett volna.
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.14. 16:42:41
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Nincs ezzel baj ha valaki ezt gondolja, de ezek a vélemények mint napraforgó változtatják a pozíciójukat, szimpátia befolyásolta nézőpont.
Alapvetően van különbség ha valaki támadóként kívülről befordul oda ahol nincs hely, és ha valaki belülről bevetődve fehér vonalig fordulva kitolja a másikat, sok esetben ez utóbbi ütközés, ha a támadott elfordul az ívén.
alapvetően támogatom ez utóbbit, de nem keverhető össze azzal ha valaki nagy mélyet fékezve meg akar oda érkezni ahol nem lesz hely, és a dinamikájánál fogva nem tudván pályán maradni átvágja a sikánt és utólag ezt úgy kommunikálja hogy nem hagytak neki helyet.
A két eset nem fedi egymást.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Ha a Merci tudta volna azt, hogy Masi önhatalmúan dönt és nem a szokásos eljárás szerint cselekszik, tuti, hogy bementek volna kerekeket cserélni SC alatt és akkor nem lenne miről beszélni, nagy valszeg Ham lenne igazságosan a VB. Veriék valszeg kint maradtak volna, feltéve, hogy nem számítanak ők is rá, hogy Masi máshogy dönt, mint kéne, de erre kicsi lett volna az esély. Mert mindenki arra számít, h Masi nem változtatja meg a szabályokat, kéne kedve szerint. És akkor Hamé lett volna a friss lágy kerék simán leelőzte volna az előtte lévő kb 20 körös kemény kerekű Vert. Ha csak ki nem üti Hamet 😊 Mert ez nála bármikor előfurhat. Maximum ő is kiesik, de akkor is Max a bajnok.
Utoljára szerkesztette: F1rajongo, 2021.12.14. 16:28:30
Eclestone: Badarság hogy Hamilton-t meglopták
Lesz min nyammogni itt is meg a ködös Albionban is ezen nyilalatkozat után.
Utoljára szerkesztette: kjhun, 2021.12.14. 16:24:34
De ki képes ezt mind fejben tartani ? Max asszem már most vitathatatlan bajnok valamiben - az F1-es leszorítások számában.
Én vissza eső szabálytalankodóra külön büntetést tennék 😊 Mi az már, hogy minden egyes versenyen egyszer szabálytalankodhat? De ha elkövet ugyan azon a versenyen egy másik szabálytalankodást is, arra sincs semmi külön bünti.
És igen, lehet, hogy fekete-fehér zászlónak hívják. Én feketére emlékszem, de lehet, hogy rosszul.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Melyik versenyről beszélsz ?
Bahreinben az 53-ikban közel sem voltak egymáshoz - Ver első, Ham negyedik. Jeddában meg 50 kör volt a verseny.
A videot nézd, 53. körről van szó, nem az elsőről. Egyébként is úgy értettem, hogy nem Ham terelte le a pályáról Verstappent, hanem magától baszta el, így jogos, hogy vissza kellett adnia a helyet.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
A Ricci előtti kacsázás Baku, 2018 - mindketten a RB-ban versenyeztek akkor.
Azt hiszem azt akartad mondani a közepe felé, hogy Max fekete-fehér zászlót kap (nem sima feketét).
Amúgy, nálam ennyi után már eltiltás lenne 1 versenyről. Ne legyen már Szegény GrosJean az utolsó akit eltiltottak :-) Elég volt neki az a tűz az utolsó F1-es versenyén.
Mondja az objektív (nem a fényképezőgépé) : "Bahrein? Ott ránézésre Max túl nagy sebességgel érkezett a kanyarba, és lesodródott, nem volt lekényszerítés."
Komolyan ? Max úgy sodródott (le), hogy a kanyar belső fele felé ment jobban mint kellett volna, leszorítva Ham-ot a pályáról, a kanyar belső oldalára ? Ez Bahrein 2021, első kör. Még egy erőszakos leterelés Max által, amire nem is emlékeztem. Kössz az emlékeztetőt.
Most néztem meg a felvételt .
Ezért maximum figyelmeztetés jár. Itt most még azt sem kapott, még csak szóba sem került (Wéber Gáborék említették csak csupán), de ha kapott volna is figyelmeztetést, semmi jelentősége sem lett volna. Magyarán mondva Vernek minden egyes versenyben EGYSZER kacsázhat számára vészes szituációkban. Ez meg van engedve. Max fekete zászlót kap, aminek semmi értelme. Már a szabály is támogatja a versenyenkénti egy geciséget. Itt kezdődnek a gondok.És van aki ezt a geciségi lehetőséget kihasználja, van aki nem. Ez meg ember függő. Amúgy ha jól rémlik, a kacsázás elleni szabályt pont ő miatta hozták létre, amikor már nemtom hol, de Riccardo előtt kacsázott és össze is ütköztek, mind ketten kiestek.
csak egy google search
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Ami a briteket illeti, nem vagyok túl jó véleménnyel általánosan róluk. Főleg nem az utolsó 20 évben. De rendes emberek vannak mindenhol. Ahogy kretén tahók is. Én elhiszem, hogy ez úgy volt a Sky-on. De mi köze van annak ahhoz ami a pályán és a versenyirámyító szobában történt, egész év alatt ?
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.14. 14:09:34
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
Ahogy írták, 7-ből 6 vélemény Brit, a Britek meg rohadt nagy parasztok amúgy is a sportban, de aki mérsékeltebb, az se a hazája ellen fog beszélni. Mégis mit várunk azoktól, akik ilyen videót képesek kitenni karácsony alkalmából:
Kurva undorító egy banda.

