FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Isten nem bottal, hanem VMware.
barátom ez a te fejedben meg Lacoo-éban marad igy! 😄
ajánlom figyelmedbe, hogy nézd vissza a szezont, a bajnokotok el lett picsázva.
!Forza Ferrari!
Besz@rhatsz bármikor , de nem látom attól mi lenne másabb.😊))
Ez már így marad, és bármikor felemlegetik ez is hozzáragad. A bajnokság amit a versenyigazgató döntött el.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
A szabályok szerint az FIAnak 4 lehetősége lett volna.:
1.: Vagy hagyta volna a versenyt, az évadzáró mindent eldöntő utolsó versenyt SC mögött befejeztetni.
2.: Vagy elengedi az összes lekörözöttet, ahogy amúgy eredetileg a legtöbb esetben szokás. Ebben az esetben meg kellett volna várni a tört autó mentését (személyi sérülés esetén személy mentését is), törmelékek eltakarítását, a lekörözötteket meg kellett volna várni, hogy a sor végére felzárkózzanak és utána engedhették volna el a versenyt. Jelenlegi helyzetben a mentést az átlagnál gyorsabban végezték el, 3 kör alatt, miközben 3,5 az átlag. A 4. körben esélytelen lett volna elindítani a versenyt, akármennyire is siettek volna, akár mennyire nem ment volna el plusz idő a tökölésre, hogy most mi legyen. A mentés után 1 kör maradt volna csupán arra, hogy az összes lekörözött vissza előzőn és felvegyék a sor végén a helyüket, ami akár hogyan is számolunk, esélytelen. Ezért sem döntött az FIA, a szokásos, szabályos megoldás mellett.
3.: Vagy nem elengedni a lekörözötteket, ez a megoldás is szabályos lett volna. Ebben az esetben lett volna idő, lehetséges, hogy még 2 körre is elindítani a versenyt. (Ezt annyira már nemtom, hogy 2 kör belefért volna e.) Ezt a megoldást akarta eredetileg az FIA. De ezt a RB bepanaszolta, kisírta, hogy ez nekik így nem tetszik. (Erre bezzeg nem jött vissza jelzés Masi-től, hogy „ez autó verseny. Rendben?”). De ez csak zárójeles megjegyzésem.
4.: Vagy piros zászló belengetése. Ez a megoldás akkor léphet életbe, hogy ha a baleset megkívánja azt (pl. falat kell építeni.)
Michael Masi nem a szabályok alapján járt el, választott önhatalmúan egy 5. lehetőséget ad-hoc jelleggel, amit ő talált ki, verseny alatt megváltoztatva a szabályokat, ami jogában áll, mert a szabálykönyvben benne van az is, h az FIA igazgatója SC használatával kapcsolatban megváltoztathatja a szabályokat a verseny közben is akár, kéne kedve szerint. Erre nem lehetett előre számítani és ezért bukta el a VB Ham. Mercedes/Hamilton mindent tökéletesen csinált, egyedül (Latifin kívül) az FIA az, aki hibázott, de hatalmasat. A show volt a szemük előtt, semmi más nem számított. Elhiszem azt, hogy a RB/Ver rajongóknak és/vagy Ham/Merci gyűlölőknek nem tetszik az, hogy ez a VB címet nem részre hajlóan nézve soha sem lesz elismerve Ver javára. Ezt a címet csak is az FIAnak köszönheti. Elvették Hamtől a megérdemelt címet. Én személy szerint egy percig nem csodálkoznék, hogy ha ezek után Ham és Merci is vissza vonulna, nem akarnak többet részt venni ebben a komédiában ami itt zajlik. Aztán versenyezzenek ők úgy, ahogy akarnak. Hogy ha nekik az jó, hogy egy személy kéne kedve szerint változtat a szabályokon verseny közben, akkor versenyezzenek úgy. Ehhez nem lehet alkalmazkodni. Nem gondolatolvasó senki. A vissza vonulást azért is megérteném, mert már az év is úgy kezdődött, hogy úgy alakították a szabályokat, hogy a Mercedesnek rossz legyen, mert hogy ők annyira ügyesek, mesterségesen fogjuk őket vissza, hogy izgalmasabb verseny legyen, a show (=nagyobb nézettség=pénz) kedvéért. Most meg Hamtől (Merci pilótától) vették el a megérdemelt címet. Lehetne itt össze esküvés elméleteket gyártani, de én nem fogok. És természetesen nem csak az utsó verseny számít a világbajnokságban. Nem csak az a fontos, ahogyan sokan írják. Ezzel egyetértek. De az utolsó verseny az, amin minden végérvényesen eldől, mondhatnánk úgy is, hogy az év legfontosabb versenye. És lemerném azt is fogadni, hogy ha nem az évadzáró verseny lett volna, akkor Masi is máshogyan döntött volna. És akkor minden egészen máshogyan alakult volna. Masi pont azért döntött úgy, ahogyan, mert évadzáró volt és sajnos a személye alkalmatlan ilyen szituációban gyorsan, igazságosan, jó döntést hozni.
Ennyi. Én ezzel befejeztem. Fel szeretném dolgozni az eseményeket, de nem könnyű… Mindenkinek kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
Utoljára szerkesztette: F1rajongo, 2021.12.18. 12:34:38
Te mond!
Idén nem láttad a futamokat?
Manupulást bajnokság, beszarok tőletek 😄 😄 😄
!Forza Ferrari!
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Ezért kellene a pontozást ujragondolniuk.
Sztem ez a pontrendszer nagyon igazságtalanul osztogat és az egész szezonra nézve furcsaságokat eredményezhez mint ahogy most is.
Nem azt a pilotát helyezi elöre aki a legjobb volt az egész szezon során hanem aki egy kép alkalommal jó volt.
ÉS ez azt is teszi, hogy ha valaki 1-2 versenyt megnyer az akkora elönyre tesz szert, hogy utána már nem is kell szinte nyernie mert tudja tartani az elönyét egy 2-3ik hellyel is.
Ez nem készszeriti a versenyzoket , hogy mindig nyerjenek.
És külön kellene választani a csapat VB pontokat az egyéni pontoktol , mert az se feltétlenul azt jelzi, hogy az a legjobb autogyárto akinél a legjobb pilota is van.
Pont annyira volt fontos az utolsó futam mint az összes többi.

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Nincsen ha.Mindenben jobb volt idén Max és az utolsó versenyen is elsőnek intették le.
Ennyi
Legjobban a magasan levő kamera felvételen látszik. Hamilton jóval gyorsabb - pld. szélárnyék, Max meg persze csinál némi szokásos jobbra-balra mozdulatot. Ham persze fel volt ilyenre készülve (volt több mint 3 év és egy rakás verseny, helyzet tanulmányozni) . Végül is együtt érnek a kanyar kezdethez. Max később fékez, úgy kerül kicsit előbbre - miközben kb a pálya közepén van. És kezd az ideális ívre menni, mert vsz. tudja hogy másképp nem tudja bevenni azzal a sebességgel - ergo elveszti az első helyet. És szépen nekimegy Ham-nak, akit mindenképpen látnia kellett - mert mellette volt.
Akárhogy is nézzük, az egészre csak egy logikus magyarázat van: nyilvánvaló volt hogy Ham gyorsabb e pályán és ha nem akkor, előbb-utóbb megelőzi . Akkor inkább akár essünk ki mindketten, mert ugye pontelőnyben vagyok. De most ez pont a legrosszabbul sült el (aznap Isten nem a Jupiternél járt :-) ) - és tudjuk mi volt.
Ehhez hozzáadnám azt is, amire persze lesznek akik azt mondják hogy *** (kisípolva) , de az élet arra tanított hogy a bűntény kárvallottja (áldozata) is benne van valamennyire sokszor - mert nem próbálta megakadályozni azt, és főleg nem akadályozta a bűnözés folytatását az engedékenysége miatt. Ezt nem én találtam ki, van szólás is erről. Vagyis, mindazok, akik engedtek Maxnak, kitértek - ők is hibásak valamennyire. Ahogy az is bűnös, aki engedi hogy a boltos, lakásbérbeadó, szolgáltató becsapja (volt részem mindegyikben) - sokan lázadónak meg állandó panaszkodónak neveztek. Köszönöm, továbbra is ezt fogom tenni - de remélem nem lesz szükség rá ...
Hamilton nem engedett, és nem is volt ideje semmire, még a gázt sem elvenni. Keményen versenyzett, és pont az kell ilyen helyzetben.
Montoya ilyesmiről volt ismert.
Ez versenybalest normál bíráknál.
Amúgy, a Crashmax nick tetszik - kössz :-)
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Hogy sikerül ennyit hazudni magatoknak? Hamiltonnak esélye nem volt ott ha Max próbálkozik ezzel be akkor jönne már tőletek a favágózás meg crashmax meg a szokásos dumák, de ha Hamilton vetődik be és még úgy is lassabb mint Max akkor meg miért mert kanyarodni Max... Úgy előadod mintha tehetetlen lett volna Ham közben csak ő látta kettejük közül a helyzetet tisztán Max a tükörben képzeled mennyire mérheti fel egy hátulról jövő autó bevetődését úgy hogy a kanyatodásra is kell figyelnie nem csak hátra nézni. Hamnek elárulom egy másodpercre ha 75% os gázpedál állásra elveszi, de legyen 25% bár azzal keveset mondok, simán ott marad mögötte és később próbálkozik. Fékeznie sem kellett volna csak a gázról elvenni fékez a levegő eleget ilyen autókon, de azt sem tette meg mert tudja hogy hátulról jobb poziban van egy ütközéshez, a hátsó hajtás miatt pláne gyorsításnál kanyar után a másik biztodan el fogja dobni magát neki meg nagy szerencsétlenség kell a kerék töréshez az első szárny cserét meg röhögve kiautózza a mezőny többi tagján.
Maximum az olyan elvakult Hamilton fanok szemében tény, mint te meg laco, meg újabban HuHam. 😄 Masi azzal hibázott, hogy nem engedte el rögtön a legkörözötteket, de ha nem csak az eleje megy el, hanem az összes lekörözött, akkor is megették volna Hamiltont. Merci meg szokás szerint bebalfaszkodta a kerékcseréket, mert úgy látták, hogy nagyon kényelmesen ülnek, hát beszopták. Szóval brühühühühü igen, manipulálták...
#178770
Jaj, még mindig itt járunk, hogy szegény Hamiltonnak nem volt hová mennie? Ott van sok animáció, ami megcáfolt már azóta titeket, csak savanyú a szőlő.
Utoljára szerkesztette: adam46, 2021.12.17. 23:29:51
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Csak az alacsony IQ-val ... (a többit add hozzá az előző hozzászóláshoz/sértegetésből) allíthatnak olyat hogy Ham. lökte ki Maxot Silverstonban.
Hamilton ment a belső íven, amennyire lehetett csak - mert egyedül úgy lehet leelőzni valakit. Helyet hagyva Verstappennek, bőven. És mit csinált a Max agyatlan - rákormányzott Hamiltonra, pedig volt helye bőven a pálya bal oldalán. Meg Ham nem tehetett semmit - nem mehetett jobbra (mint Brazilban) mert ment max sebességgel, ha jobban jobbra akart volna menni megcsúszott volna. És ua. érvényes a hirtelen fékezésre is.
csak a boomerek vergődnek még mindig (vagy az alacsony IQ-val rendelkezők), elég megnézni a kommenteket a közösségi oldalakon, vagy vénemberek, vagy tipikus 8 általánost végzettek rinyálnak hogy elcsalták, meglopták, manipulálták...
Az egyetlen manipuláció az volt, hogy miért nem engedték el Verstappen mögötti lekörözötteket, ami egyébként sem számított volna a végén, mert úgyis megette volna Hamiltont. A többit a nagy stratéga merci csapat baszta el, csak könnyebb a FIA-ra fogni, pedig azok aztán igyekeztek mindent megtenni a 8. címért (mi a faszért maradtak volna a lekörözöttek a mezőnyben az SC alatt? ki hallott már ilyet? a puszta terv is egy vicc volt)
Asszem hogy megnézek néhány versenyt csak az új autók miatt, és utána straaaaand, egész decemberig :-)
Amúgy nekem még mindig Pele a legjobb fotballista. Mert ő nem csak klubokban alakított nagyot és sokszor, hanem hazája válogatottjában. Míg mondjuk Messi, Ronaldo 7-es szinte semmit nem mutattak válogatottban. Na igen, ott nincs az a nagy pénz. Lehet hogy jobbak mint Pele volt, de ez az elpénzesedett új idők másmilyenné tették őket.
Ahogy ezek a qrva amcsik az F1-et. In God we trust - írja a dollároson - nekem ez azt jelenti 'a pénz a mi Istenünk' .
Pont annyira igaz hogy "az egész világ egyetért ezzel, hogy manipulált futam volt"
mint az hogy
"Mindenhol kifütyülik őket már"
Az hogy manipulálták a futamot az tény. Senki sem számolt azzal hogy Masi megváltoztatja az SC procedúrát ezzel óriási előnybe hozva az addig vert helyzetben lévő bajnokaspiránst az addig magabiztosan vezető másik bajnokaspiránssal.
De ezzel már nincs mit kezdeni, ez már megmarad egy manipulált bajnokságnak.
.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Egy rally versenyzót tenni az F1 élére és nem épp az autóversenyzésről hires országbvol és kulturával.
DE ugye ma már nem lényeg , hogy valaki szakmailag értsen valamihez elég ha pénzed van vagy elöveszed a kisebbségi kártyát.
Azért szerintem meg kellene várni hogy jön be a RB-nak a következő szezon az új technikai szabályokkal, saját motor gyár ... Van ideje 2023 végéig ..
Vagy neki már mindegy, megvolt a fő cél - VB lett :-)
ez az egész világ egyetért ezzel, hogy manipulált futam volt ez annyira kurvára rém gyenge Lacoo még tőled is 😄 😄 😄 😄
Nézzél már kommenteket, egy csomó mercis sem riányál mert tudják hogy elbaszták a gumival....
Mindenhol kifütyülik őket már, ez vajon miért lehet? Mert hülye az egész világ ugye? 😊
Dobjátok már le a szemellenzőt....
!Forza Ferrari!
Marlon Brando ripacskodása az tökéletesen passzol a Mercedes viselkedéséhez, jó hasonlat.
Ha mindenki így viselkedne, ahogy most a Mercedes teszi, akkor üres lenne a díjátadó gála. Man the fuck up.
\"If in doubt, flat out!\"
😄DD
ez jó. 😊
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Isten nem bottal, hanem VMware.
Isten nem bottal, hanem VMware.
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Ennek semmi köze a libsiségnek vagy , hogy kedvelem vagy nem Hamiltont, de vannak szabályok amiket elfogadott azzal, hogy részese az F1nek, a maradék 19 versenyzó be tudja ezeket tartani csak ö nem.
És azzal , hogy a merci vagy is toto és hamilton nem ment el az FIA gálára megint csak nem tartja be a szabályokat, ahogy olvason ez is a szerződés része, hoyg meg kell jelenni ezen a rendezvényen.
ugyan ugy ahogy a versenyek utáni sajtonyilatkozatoknál is kötelező a részvétel. ez nem a szeretem nem szeretem katewgoria és nem a szponzorok pénzét sajnálom, hogy anynival kevesebb jön be nekik ahányszor a hami a függönybe csavarja magát.
Utoljára szerkesztette: nearo, 2021.12.16. 19:16:27
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Azért ne álszentkedjünk. ha Max nem ér fel mert nem engedik el a lekörözötteket, ugyan ilyen balhét csaptak volna...
Nyilván a Mercinek ,és főleg Hamiltonnak nem a Redbullal, vagy Verstappennel van baja, hanem a töketlen versenyvezetésből, teljesen jogosan. Kb az egész világ egyet is ért ezzel , hogy maipulált futam volt, hogy szándékos vagy véletlen az mindegy .....
Kicsit oda kell csapni, felborítani pár asztalt,mert ez így valóban nem járja...
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.12.16. 18:07:15
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Meg minden ilyen cumó, amit a csapatok "kérnek" és "mindegyik egyetért" - egész odáig van egyetértés, míg nem az ő versenyzőjüket sújtja. Abban is állítólag nagy volt az egyetértés, hogy az 5-10 másodperces büntiket is mindig az adott cselekedetre, körülményektől függetlenül alkalmazzák, az is csak SIlverstone-ig tartott.
Én Verstappennek drukkoltam jobban, hogy nyerje meg, de megmondom őszintén, így nem tudok igazán örülni, és ha elmúlik nála az első pár nap eufóriája, szerintem ő sem.
Utoljára szerkesztette: sure, 2021.12.16. 17:43:18
Isten nem bottal, hanem VMware.
Most bukik ki, hogy a Merci is ugyan olyan balfasz brigád alkalom adtán, mint a többi csapat, csak ugye az előző években kényelmesen ültek, maximum magukat tudták megszorongatni. Számtalan hibát követtek el az évben, és az utolsó hétvégén is, sőt azzal is, hogy Bottast ott tartották, mert féltették Hamiltont, nehogy Russell-el egy kis házi csetepatéba bonyolódjanak. Most meglett az eredménye, Bottas is tehet arról, hogy Hamilton nem lett világbajnok és igazából még annyira hibáztatni sem tudom az embert. Ettől függetlenül Masi-t ki kell baszni a picsába és végre konstans módon büntetni a szabálytalanságokat.
Én is ezt mondom! Elvakultság ide vagy oda, a 40 körös gumielőny és lágyabb gumi, az bizony annyi és amennyi. Megette volna így is, akár a célegyenes előtt is. Volt rá még, jó pár kanyar, lehetőség, a kettő hosszú egyenenesen felül is.
Mi lett volna, ha még se vonja vissza a Mercedes, a fellebezést? Neadjisten, törölték volna utólag, az egész futam végeredményét vagy az utolsó körökét, az SC előtti utolsó teljes kört figyelembe véve, ha berágott volna az FIA/FOM, egy középujjast is felmutatván, a csapat felé?? Az utóbbinál, Hamilton lenne a VB, de az előbbinél viszont Verstappen.
De, mivel visszavonták a fellebezést, ezzel belátták, elismerték azt, hogy stratégiailag is hibáztak. Hallgatván, Hamilton-ra is. Kihagyott ziccer, ahogy a fociban mondják. Továbbá, hogy csak a sportág renoméjának, méginkább nem tett volna jót, egy utólagos VB-győztes csere, a jogi hercehurcával együtt. Így is lesz, min vakarni a fejüket, az FIA/FOM részéről, a szabálykönyvet illetően. Továbbá, mi legyen Masi sorsa.
Én a helyükben, mindkettőnak odaadtam volna a VB-tróféát, ha törölték volna, az utolsó futam eredményét, mégha jogilag nem is lenne alapja, a holtversenyen felül, oszt kalap-kabát. <#idiota>#idiota>
Utoljára szerkesztette: kjhun, 2021.12.16. 16:56:41
Ja, szőrnyű, hogy bejött az SC és megszívták, ráadásul még újra is indult a futam, amit a csapatok kértek határozottan, csúnya FIA. Ha minden lekörözött elmegy a mezőnyből, akkor is megette volt Max.

