FORMA1

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

sure
#179689
Épp itt volt az ideje, hogy Russellnek is legyen egy kis mákja, ne csak mindig Haminak!
Én még egyáltalán nem írnám le a Mercit, sem a pilótáikat, szerencse ide vagy oda, ők a másodikak jelenleg egyéniben és konstruktőriben is. Aszhatja a Red Bull a gyors autót, ha nem bírja végig a versenyeket.

Isten nem bottal, hanem VMware.

sure
#179688
Azért Gasly se semmi, nem hordhatja innentől a kedvenc tangáját <#idiota>
Tényleg soha ne legyen olyan baleset, ahol a sisakot csak a pilóta fülével együtt tudják lehúzni, és valóban a saját érdekük lenne, hogy ezt a faktort kivegyék a képből, de most szólva lett, innentől kezdve majd legfeljebb szórnak érte pénzbüntiket, igazi Forma-1 életstílushoz illő luxus lesz ékszert viselni!

Isten nem bottal, hanem VMware.

#179687
csak ismételni tudnám magam. NIncs arról szó, h nem bírna el a csapattársával. Még nem derült arra fény, hogy jelenleg ki a jobb pilóta a jelenlegi autóban. Mert ugyebár a jelenlegi autók, egészen mások, mint amik az azelőttiek voltak. Az,h jelenleg miért van Ham GR mögött, leírtam. És azt is leírtam, hogy egy világbajnokságot nem lehet megnyerni jó autó és jó pilóta nélkül. Mind kettő kell hozzá.Ha már az egyik gyenge, akkor nem lesz abból sikeres világbajnok.
repvez
#179686
Pont erre akartam rávilágitani, hogy tavaly mikor mindenkin átgyalogolt hamilton akkor azt mondta pár ember, hogy mert hamilton anynira jó, hogy más nem tudná megycsinálni és nem azért mert olyan jo az autó mert akkro bárki tudna nyerni .

Most mikor nem jó az autó , akkor hol van ez a nagy elöny mindenkivel szemben, hogy a saját csapattársával nem bir el, hogy plusz idöt nyerjen vele semben még hátránybol is?

Egy williemszel pontot szerezni kell tehetség egy úrkocsival végiggyalogolni a mezonyon meg bárki tud, föleg ha még elsönek is indulsz akor aztán tényleg nem kell bajlödni velük.
ugyan ez volt Vettellel is, a RB- bajnoki autojábol átult a Ferrariba és nem tudott mit kezdeni a középmezönybe, mert nem volt hozzászokva, hogy másra is kell figyelnie nem csak magára és a kocsira..
repvez
#179685
Na ki az akinek nem tetszik az ékszeres szabály?

Az ilyenekböl látszik, hoyg hamilton mennyire érdekember és semmi hajlandoság benne elfogadni azokat a szabályokat amik már eleve ott voltak mikor bekerült.
És egy ilyen dolog alap lenne bárhol, hogy nem használunk ékszert veszélyes és forgo szközök közelében.

DE Hamilotn lenne a leghangosabb akkor is, ha valakinek mondjuk leszakadt volna az ujja a gyűrű miatt, hogy az FIA-nak szabályt kelelen hozni vagy jobban ellenörizni, hogy többet ne forduljon ilyen elö.

DE most ugye hogy öt érinti igy már egybol más a baba fekvése és ez a szabad kifejezés egy modja és senki ne mondja meg neki, hogy vegye ki. mintha bármi is látszodna a sisak és a ruha alatt, utána meg azt tesz oda meg anynit amit akar,
lac coo
#179684
Jó de LEC-nek nem kell űrautó, szarral is élen van...
Jah. várjál.. NEM! 😄

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#179683
Válasz: #179664

Hamilton azért végzett George Russell mögött, mert GRnek hatalmas mázlija volt, pont akkor tudott kimenni kereket cserélni, amikor jött a SC. Ham egy körrel hamarabb volt kint. Az előző versenyen meg azért végzett GR mögött, mert Ham autóján új beállítást próbáltak ki, GR autóján megmaradtak a régi beállítások. A merci próbálkozott és egyszerre csak egy autóval próbálkozott az új beállításokkal, de nem jött össze. Ez az oka annak, hogy Ham GR mögött van a világbajnoki pont táblán. És nem az az oka, ahogyan írod, hogy béna lenne Ham és RG meg ügyesebb. És csak az űr autó miatt lett volna 7szeres világbajnok. A világbajnokság megnyeréséhez kell egy jó autó és egy jó pilóta. Egyik sem lesz sikeres a másik nélkül.


Utoljára szerkesztette: F1rajongo, 2022.04.11. 16:31:42
#179682
abban senkinek sincs igaza, hogy egy érvényben levő szabály alól magát kivételnek gondolva, tényeket elferdítve kommunikál, annak érdekében, hogy ő megtehesse azt, amit. EZ így az általánosság, és ez senki privilégiuma, akármilyen sikeres/népszerű valaki.

az, hogy maga a korlátozás ténye mennyire fontos/szakszerű/elkerülhetetlen, további morális kérdéseket vet fel, amit mindenki maga dönt el, hogy egyetért-e vele, vagy sem, illetve lehet rebellként élni csak akkor el kell fogadni a következményeket, amik általában a nagytöbbség érdekében vannak úgy, ahogy. ez az ami nagyon nehezen fér át egyesek szűrőrendszerén, mert csak addig gondolnak bele, hogy ők most épp korlátozva vannak.

repvez
#179681
azért érdekes és nem olyan egyértelmu ez sem, mert ha kicsit a leszoritö erü akkor a nyomaték konnyebben kiforgatja és a kanyarokban is könynebben csuszik meg a kocsi oldal irányba vagy többet kell ellenkormányozni , ezek mind jobban koptatják a gumit mind egy nagy leszoritos kocsinál , ahol zsinoron huzzák a pályán és nem csinálja a fentieket. viszonyt a nyga leszorito erőnél meg a pálya eszi jobban a gumit jobban beleragad
Az már kérdés, hogy a kétfajta kopás nál melyik a több , de sztem azt egyértelmuen kijelenteni, hogy kisebb tapadással kevésbé használodik a gumi az nem igaz.
ÉS a közvetitésbe is ezt nem szeretem, hogy mindent is a gumira fognak és annak az ellenkezőjét is, semmi másrol nincs beszéd csak a gimi fajtájárol kopásárol menyni kör van benne mikor lesz a kiállás a gumiért és hogy menynivel jobban tapad vagy melyik hány kört bir.
Mindezt egy technikai jellegu sportnál ahol a technikárol szinte semmi nem kerül szóva a 2 ora alatt.
Már 2014 ota van a hibrid éra, de semmi közelebbit nem hallottunk a hibrind rendszer müködésérol a különbségekrol a fejlesztések irányárol stb. persze nagy vonalakba elhadarjhák, de a gumikhoz képest ez elenyészo


Ja és már a 3. versenyen vagyunk tul, de még nem láttam egy cikket vagy közvetitést arrol, hogy a csaptoknak ki kell tolni a kocsit a garázs elé és be kell mutatniuk a fejlesztéseket fél otában. erről hol van valami ?
Utoljára szerkesztette: repvez, 2022.04.10. 23:13:50
maffioso
#179680
Alpin pont kicsivel ment és a nagy leszorítóerő segít a gumik megóvásában

\"If in doubt, flat out!\"

#179679
Ebben van logika

Wéber is pont a Red Bullt és az Alpinet emelte ki akik nagy leszorito erővel rendelkeznek

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#179678
Nem értem a felhaborodasod mikor igaza van. Kurva gáz volt a Covidos szinjatek fenntartása. Djokovicot is el hordták mindennek holott totál igaza volt... Off vége...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

repvez
#179677
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Bármennyire is hihetetlen lehet számodra, de mindenki szeret velem dolgozni, legyen az fönök vagy beosztott és a környezetem is
Alexease
#179676
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Ez a ma divatos Index/Telex felinformaciokkal hatasvadasz dolgokat talalo es lazito stilus hozomanya. Ezekkel ma ma tomegeket lehet meghulyiteni es utcara vinni. Az ukran/orosz nep is emiatt sziv, a haboru 50%-bat tuti az ilyen stilusu mediaknak koszonheto😞 Kozben hulyere gazdagodnak. Lasd Telex: mar az elso evben majd milliardos beveteluk volt, ma mar 3 ceggel toljak, abbol 1 kulfoldi, a masik meg a foszerkeszto lakasan, de azert lehet oket tamogatni (ami a Munk cegehez megy)😄
sure
#179675
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha az élet egyéb területein is ilyen vagy (mindig minden szar, mérnemígy, mérnemúgy, mérnemamúgy), őszinte részvétem a környezetednek (család, kollégák, ha esetleg közép- vagy felsővezető vagy, akkor meg kifejezetten pokol lehet a beosztottaid élete...)

Isten nem bottal, hanem VMware.

repvez
#179674

Azért az ilyeneket látva sokminden megkérdöjelezödik bennem, mikor, pár hete, honapja meg még abból volt a nagy nemzetközi felháborodás, mert egyetlen egy ember, nem oltatta be magát és igy akar autráliában teniszezni, gondolom itt is mindenki oltva tesztelve és távolságot tartva kézfertötlenitve és maszkban ult végig mindent.
ÉS akkor a csapatok meg még bohockodnak a maszkokkal és a pilotákat elzárjuk 2 hétre, mert egy nem 100%os teszt pozitivat jelzett, de amugy nincs komolyabb tünete.
__Jacek__
#179673
Gondolom úgy hoy pont az használta ki ami valszeg gyengéje a Williemsnek, nincs akkora leszorító ereje gyengén termeli a gumit stb. ami szar mert lasu a kocsi de nem eszi a gummát 😄
#179672
Leclerc tavaly sok esetben balszerencsés volt igaz hibázott is de 2x onhiban kívül nullazott Monacóban el sem indulhatott a polerol. Jobbnak ítélem öt Sainznal.

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#179671
Ezek a Pirelli gumik szánalmasan szarok. Alonso és Magnussen kipróbált egy új taktikat erre a közepes keveréken lassabbak szemcsesedes miatt mint a keményen mindenki. Albon meg vegigment a versenyen a kemennyel jó tempóban. Biztos jó beállításokat találtak, de várom az itteni magyarázatokat h csinálta.

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#179670
A Red Bull és az Alpha Tauri elég sok kiesést produkált. Motor, energia visszanyerő hibák miatt. Ez nekem főleg a Honda motorrészleg áttelepítése miatti problémának tűnik. Idő fog kelleni hogy elérjék a jobb gyártási szintet, a nyilvánvaló komoly Honda szakember támogatás mellett is.
#179669
Vettel szezonja rém szánalmasan indult. Amiben volt jókora pech is a covid-dal. De az Aston Marin is igen gyenge. És közben a Ferrari mondhatnánk tarol. Most van először komoly VB esélyük 2006 óta. Ami Vettel esetében különösen bántó lehet. A kvalin és a versenyen sem volt jó, sem Vettel sem a technika. Ez könnyen az utolsó szezonja lehet. Jobb csapatba meg nem hiszem hogy kerülhet.
AnuluWork
#179668
Sainz pedig nem szerencsés, ez tény, de még 20 verseny van, és előbb-utóbb csak megszokja ő is a Ferrarit, mint tavaly. Nevetséges, hogy Russell a 2. ..., de várható volt, hogy ez lesz, a Merci az Merci. Verstappen a 3. verseny után tart ott, mint tavaly Silverstone és 10 verseny után. Két nullázás.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

AnuluWork
#179667
Jó volt ez, csak a verseny hiányzott ...

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

repvez
#179666
egyet kell értenem veled, valahogy nekem sem jön be ez most ezzel a felfinezés dologgal elvették a csapatok figyelmét az igazi fejlödésröl és ez jelentösen hátráltatni fogja az egész F1 jövöjét, mivel a motorok és az elektronika is befagyasztásra kerül , tehát amit idén nem fejlesztenek ki az már nem is lesz egy jó darabig.

A gumikkal meg alapböl tele van már a törpöm, hogy egy technikai sportot kb 80%ban a gumi uralja, hogy kinek hogyan müködnek a kocsiján és nem az dönt, hogy kinek a kocsija a leggyorsabb vagy legmegbizhatóbb teljes teljesitményen, mivel nem is lehet teljes teljesitményt használni, mert sporolni kell mindenen, de föleg a gumik miatt. Aztán mert sporolni kell az üzemanyaggal meg sporolni kell a motorokkal és az alkatrészekkel.Sporolni kell a pénzzel a csapatok személyzetével és még a 20 kocsin kell megmenteni a világ légszennyezését is . Hova tünt az a fajta F1 ami miatt az egész elkezdödött, hogy mindent a lehető leggyorsabban fejleszenek kiprobáljanak és ami beválik az késöbb felhasználják a civil életbe is ?

A mostani versenyenvolt még egy momentum ami szintén bosszant a mostani F1 ben, az pedig a tulzott ovatosság, ma láthattunk 2 kocsi kiállást is, mindkét kocsi ugyan ugy talán ugyan ott megált 2 m-el a megnyitás mögött, az egyiknél behozzák a SC-t és 3 körig vonatoznak mogotte mig a második esetben meg csak VSC volt kb fél körig.
Régebben ezt megoldották sárga vagy dupla sárga zászlo alatt csak arra a szakaszra korlátozva és a birok szinte ahogy megált a kocsi már tolták is be a megnyitásba a kocsit, de volt olyan is ha nem a versenyiv oldalán ált meg a kocsi akkor ott maradt a leintésig is. Ha volt egy nagyobb darab törmelék a pályán akkor a megfelelö pillanatban beszaladt valaki és kihozta .
Most meg addig senkli nem mozdul meg amig az SC bekuldés után még várnak 1 kört, hogy össze érjen a mezöny majd csak utána kezdik meg a mentést.
A multkori esetnél meg még a boxot is megzavarták miatta és igy megfosztva a csapatokat az egyenlö esély kihasználásától.
lac coo
#179665
Csak a második felét láttam, bűn rossz verseny volt... előzni kb lehetetlen, versenyzásre alaklamtlan gumik, összevissza működő vagy nem működő keverékek , az autók alá beeröltettek egy elbaszott aerot ami miatt lutri lett az egész ki hogy megy épp adott versenyen , , cserébe anagy előzéscubami sehol nincs .... hulladék az egész ....

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

repvez
#179664
Na ja nekem mis ez jutott eszembe, hogy na most hol nyilik ki a kifogás könyv, hogy ugyan olyan autoban nem tudott gyorsabb lenni egy ujonc csapattársnál lajoska. Pedig eddig az volt a mantra, hogy nem a kocsi miatt van neki 7 VB mert anynira jo, hogy egy rosszabb kocsibol is többet kihozna mint mások.
Aztán most itt van egy rosszabb autó és csak a siránkozás megy és a lassabb csapatok ellen sem tud felmutatni semmit sem. és a csapattársa is elörébb végez .

Amugy a Mclaren nekem fura , a teszteken úgy tűnt , hogy nagyon jó a kocsi ott voltak az elsö 3ban mindig, aztán az igazi versenyeken meg a hátso sorokban, most meg kb ott vannak ahol lenniük kellett volna . mi romolhatott el ott, hogy nem tudják hozni a jo eredményeket. Mondjuk azt látni, hogy az összes merci motoros csapat hátra esett tavalyihoz képest és az összes Ferrari motoros meg előbbre lépet nem is egyet.
PLaci
#179663
Leclerc jó pilóta, ezt mindig is lehetett érezni rajta.

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci

#179662
Jó látni h a hamvaiból jött vissza a idén ferrari.Amit az időmérőn láttam Lec fején h bólogatott a delfinezés miatt és mégis így volt a legjobb versenyben.Hát kezd Schumi nagyságba beérni Lec
Utoljára szerkesztette: Stockbauer33, 2022.04.10. 08:50:18

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

PLaci
#179661
Verstappen hajtáslánca szétesett, miután megállt kigyulladt. Nincs ezen mit foglalkozni.
Nem volt lehetőség lajost helyzetbe hozni, miközben édes volt hallani, ahogy picsog, hogy "mért hozta a csapat ilyen helyzetbe", miközben a safety car jött ki jól Russelnek. Azt se tudja mi történik körülötte.

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci

#179660
Milyen tippeket?Foglalkozz inkább a Verstapennel

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

PLaci
#179659
Kérem a tippeket, hogy a merci hogy baxa el Russel versenyét, hogy mák-lajost elé hozzák!

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci

#179658
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
LOL


Második motorhiba? Na jöhet a Russel dobogó
Utoljára szerkesztette: Stockbauer33, 2022.04.10. 08:06:30

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#179657
Nagyon jo Lec <#eljen>

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#179656
RB-nek annyira nem megy, ha kanyarodni is kell lol. Merci dominanciát idéző mértékben nőnek a tizedek a kis kiíráson a bal oldalon.
repvez
#179655
még mindig a delfinezés
még minig nem teljesen értem, hogy miért nem tudnak olyan megoldást találni ami ezt megszunteti. a padlolemez közepe ahol a koporéted is van lejjebb van mint a most kialakitott két venturi cső, tehát ha leér a has közepe annál lejjebb nem tud ergo a kétoldali venturi csovet ugy kellene kialakitani, hogy amikor a padlolemez leér akkor is maradjon akkora rés, hogy ne tudjon lezárodni és megszunni a tapadás.
#179654

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

mcmoha
#179653


"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

repvez
#179652
Még anynit hozzátéve, hogy azt miért nem kötik ki, hogy aki elöl halad annak meg nem szabad rágyorsitani majd ujra lelassitani trukkozni, hogy mikor kezdi el a gyors kört, Mert sztem az sokkal veszélyesebb játszma mint ez.
Ha valaki nem akar lemaradni és ö is felgyorsit az elsöre majd hirtelen lefékeznek elötte.
repvez
#179651
Sztem tiltsák be az elözést mert az is veszélyes manöver.
Miért nem irják elö , hogy az elsö körben nem lehet elözni a SC után. nevetséges már ez a fajta megkötés.
#179650
Full amatör <#fejvakaras>

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

z0ty4
#179649
Lance tükör? <#gun><#boxer>
mintha szándékosan húzta volna rá

ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070

sure
#179648
Mint minden veszélyes helyen, itt is 2 esetben merülne fel ellenőrzésre, 1) ha baleset van, 2) valami nagyokosnak feltűnik <#idiota>
Szerencse, hogy nem az első verzió miatt került ez porondra.
Utoljára szerkesztette: sure, 2022.04.08. 22:11:32

Isten nem bottal, hanem VMware.

repvez
#179647
hányszor figyelted , hogy a leintés után lajoskának televolt a fülcimpája bizsuval meg az orrába piercing?
Nekem ez evidens volt eddig is és szemet is szurt minden alkalommal amikor láttam, és mivel ez egy régi és alapvetö szabály minden veszélyes helyen, nem is értem, hogy miért csak most merült ez fel mint ellenörzésre figyelmes dolog.

az ilyen dolgokat megértem, ha szankcionálnák, jobban mint ezt a motorozást a pályán hülyeséget.

Tényleg mostmár itt lenne az idely, hogy leüljenek és átnéznék a-z-ig a teljes szabálykönyvet és modositanák a mai kornak megfelelöen és pontositanák és nem utolso sorban egyszerüsitenének rajta a többit meg kidöbnák belöle ami már csakj a problémát okozza .
Palinko
#179646
Na de ne már, nekünk egy faszom torna órán nem szabadott semmit viselni akkor nekik miért lehessen? Nem olyan vicces egy deglowing amúgy. Akármikor akárhogy balesetezhetnek, történhet valami a kesztyűvel az ékszer beakad, plusz magas feszültség van az autóban az ékszer sokkal jobb vezető mint a tested stb.
barcalaci84
#179645
F1 -ben az autóknak is van minimum súly (efelett van a legtöbb csapat és kemény fogyókúrán vannak az autók)és a pilótáknak is van pár év óta... ha jól rémlik akkor 80 kg a pilóta minimum...aki alatta van (mindenki jelenleg) annak annyi ballaszt kerül a cockpitbe h meglegyen a 80... Yuki -nak jól meg kell pakolni...😊

HTS s3rg1nh00
#179644
csak érdeklődöm,szerinted ha a csapatok 200-300 gramm súlynyereségért az autójuk részeiről lekaparják a festéket (egy teljes festés közel 6 kg-ot nyom), "lajoskát" nem kérik meg,hogy adja oda Roscoe-nak addig a fél kilós fuxát,amíg kanyarog?vagy szerinted őt nem zavarná egy féktávon,ha 2,5-3 kg-nyi cucc rántaná pluszban előre a nyakát? költői kérdések...

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

repvez
#179643
Na lajoska megint bajba lesz, mert nem nézhez ki ugy mint MR T az A-Teamben. lehet, hogy sokan hordanak gyürüt, de azért lajoska duvábban tolja ezt is, neki volt már vagy van a fülébe orrába nyaklánca meg ki tudja még mi és hol .
sure
#179642
Szerintem csak röhög rajta ő is egy jót, egy ennyire epic cselekedet ennek a dupláját is megérné neki szerintem.
Ráadásul jól láthatóan gyűrűt is viselt, ami szintén nem feltétlen kompatibilitis egy másik "fasz szabállyal"
Utoljára szerkesztette: sure, 2022.04.08. 19:55:45

Isten nem bottal, hanem VMware.

repvez
#179641
Ez megint micsoda fasz szabály. Gondolom ezt ugy gondolták, hogy versenyautoval . nem motorral , meg egyéb jármuvel. MErt akkor ezekszerint habiciklit talált volna akkor azért is megbuntetik.
PEdig az eredeti elgondolás az volt, hogy a verszenyautova ne hajtson már ki senki a leintés után mert olyankor már bemennének a pályabirok meg más személyek is a pályára és ez balesetveszélyes , de azért könyörgöm, legyunk már egy kicsit rugalmasak vagy ellenkezőleg, még pontosabban behatárolni, hogy mivel nem lehet pályára hajtani és kinek.

Mert ezekszerint csak az is volt a baj, hogy ezt egy versenyzo tette, de ha egy pályabiro meg akkor az rendben van? vagy ö is kap 5000 buntetést? megnézném, hogy nálunk ki fizetné be a birok közül.
sure
#179640
Itt futotta a leggyorsabb körét <#eplus2>

Isten nem bottal, hanem VMware.