FORMA1

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#158845
3.

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Totti5
#158844



















Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Magnum PI
#158843
Nem feltétlen arra gondolok, hogy nem látják benne a potenciált, hanem hogy a nyilatkozatok alapján nem rá akarják építeni a csapatot. Nem benne látják az új Vettelt pedig simán hozza a szintet. Ennek marketing oka is lehet vagy más, ki tudja.

Totti5
#158842
A szakik látják hogy kiben mi van, nem szoktak ezzel nagyon tévedni. Vettelnél sem sikerült, pedig sokaknak fájt hogy Webber nem lett 4szeres VB, de valjuk be, sosem lett volna kevés volt hpzzá mindig. Innentől kezdve meg az idő igazol mindent. Vettel sem ürlény, mint ahogy Hamilton sem és Sumi sem volt az. Voltak korszakok amikor uraltak mindent, aztán volt amikor nem. Két verseny ment le, ahol Barszelónában ameddig egy taktikán voltak egy tempót mentek, most pedig Ric volt a jobb autóban. Hosszú még az év kielemezni a dolgokat, de egy biztos, Ric kevesebbet fog hibázni mint Verstappen és amig Ricnél nem fér bele, addig Maxnál igen. Ő még tanulja a finomságokat.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Magnum PI
#158841
Sajnálom Ricciardot. Szerintem RB egy stabil másodpilótának szánta aki majd a kis kedvencüket (Vettel) szépen támogatja. Aztán nem egyszer elpicsázta ugye Vettelt. Azóta is látszik hogy baromi gyors és ki tudja lehet a leggyorsabb a mezőnyben, de az RB még mindig a 2. számú pilótát látja benne és keresik az új 1. számút ami most ugye Max lesz hacsak el nem bukik. (A mai dolgok miatt még nem írnám le). Ezt ugye szó szerint kimondták, hogy benne látják az új Vettelt ami különösen vicces mert Ricciardo rendszeresen jobb volt, de hát ők tudják.

Nagyon várom a következő futamokat, hogy mit tud majd kihozni az új motorból. Nagyon szimpatikus versenyző.

Totti5
#158840


Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Totti5
#158839
„Nem hittük, hogy a gumi végig fogja bírni, ezért mindenképp egy fokkal keményebb gumit akartunk választani, mint a Mercedes” – nyilatkozta gumiválasztásuk hátteréről. Elsőre a lágy abroncsot választották, ám amikor Ricciardo kijött az alagútból, a mérnökök meggondolták magukat, s szóltak a lentieknek, hogy a szombati Q2-ben használt szuperlágy gumit tegyék a Red Bullra. 30 másodpercük volt felkészülni. Csakhogy mivel a hercegség garázsaiban kevés a hely, s az esős futamon gyakorlatilag valamennyi keveréket használták vagy használhatták volna, a választott garnitúra nem volt kéznél.

„Itt, Monacóban a boxfal valójában az emeleten van, a garázs pedig a földszinten. A gumik a paplanokban melegszenek a garázsban és a garázs mögött, és sajnos a választott szett nem volt éppen kéznél, pont a garázs végében volt” – magyarázta Horner. „A szerelők eredetileg a sárga jelölésű lágy gumit készítették elő. Aztán amikor kértük a változtatást a szuperlágyra, azok a gumik ott voltak a garázs legvégében, és nem tudták időben kihozni őket az autóhoz. Ez nagyjából tíz másodpercünkbe került. De még ezzel a késéssel is egymás mellé érkezett a két autó, ami megmutatta, hogy Daniel mennyire gyors volt, és hogy Lewis kivezető köre milyen lassúra sikeredett. Letaglózó volt az egész csapat számára így elveszteni a győzelmet.”

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Norbi1990
#158838
"mennek körbe-köörbe aztán mikor letelik a versenytáv aki elöl volt az nyer" hát igen, minden sport így működik. Aki a versenytáv letelte előtt az első az nyer 😄

A versenytáv letelte előtt történő dolgok az érdekesek 😊
Totti5
#158837
Nem semmi, Rossi behúzta nagyon komolyan kitaktikázták. Óriási eredmény.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

desigo
#158836
Onnantól,hopgy elenged bárkit egy pilóta nincs helye a Forma 1-ben.<#levele>
#158835
"Romain??? Ki???" Ezen szakadok😊)))
HTS s3rg1nh00
#158834
az amit a 4 (/7) győzelemmel felépített a szememben,most semmis lett...szerencsétlen második számú tökkelütött,ez lett Rosbergből...

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

Magnum PI
#158833
Ha megnézed a felvételt akkor látszik, hogy volt hely Ricciardonak. Nem a pályáról tolta le Hamilton hanem a száraz ívről. Az egyik kamera állásból tisztán látszik hogy kifordult alóla a RB ahogy a koszos nedves részre rámegy és akkor vette el vagy ment el Hamilton. Az biztos hogy közel volt a fal de Monacóban csoda ha előzés közben nem érnek össze. Szerintem elfogadhatóan agresszív volt, pedig utálom Hamiltont.

Dietrich
#158832
jól kiragadtad a lényeget és nem azt min fejlesztenek biztonság terén amit az FIA mindig átvett 2000 óta 😄
ez az első lesz amikkel bohóckodnak a pilóta fülkék felett amiz az FIA talál ki...
Utoljára szerkesztette: Dietrich, 2016.05.29. 20:56:11

Riberio:"Aztán létezik a V8 Supercars Ausztráliában, ahol ugyan vannak gyártók, de privát csapatok versenyeznek, és szerintem a földkerekség legjobb túraautó sorozata."

repvez
#158831
Hát pedig az f1ben sincs sok izgalom, de itt aztán még annyi sincs csak ha fröcsög az alkatrész,mennek körbe-köörbe aztán mikor letelik a versenytáv aki elöl volt az nyer,semmi rációt nem láttam benne
bakkerman
#158830
"körbe-körbe zümmögés" uhh azert ezt egy verbeli autosport rajongo amerikai ugy kikerne maganak hogy csak na 😄

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

#158829
<#eljen>
mcmoha
#158828
Most, hogy elengedte Hamiltont rendkívül fel fognak gyorsulni a tárgyalások. <#bohoc>

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

#158827

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

benőmenő
#158826
Montoya is lezúzta?
Nemrég valami zöld autó radírozta le a falat, ezzel felriasztva a sokadik visszaalvásbó. Monaco után ember legyen a talpán, aki fenn bír maradni, ezen a körbe-körbe zümmögésen és még csak a felénél járnak...<#idiota>
Dietrich
#158825
aki nézi az Indy500-at Montoya baleseténél láthatott egy új biztonsági fejlesztést.
Orrkúp leszakadt, de nem repült el, mert egy a kerekekhez hasonlóan huzal tartotta a kasztni mellett. Hátsó szárnyál is van.
FIA gondolom nézi most is mikor átvette a kerékláncot.
Utoljára szerkesztette: Dietrich, 2016.05.29. 19:55:31

Riberio:"Aztán létezik a V8 Supercars Ausztráliában, ahol ugyan vannak gyártók, de privát csapatok versenyeznek, és szerintem a földkerekség legjobb túraautó sorozata."

HTS s3rg1nh00
#158824
azt mondta fékproblémái voltak már az elejétől

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

#158823
Rosberg mitől volt ilyen lassú, tudni erről valamit? MGU off vagy micsoda?
#158822
Már azt nem értem hogy lettel megint házigazda? Le mondtál róla most megint az vagy tudnám ki választott újra? De ha lemondtál róla mért is akartál megint az lenni.... pfffff
HTS s3rg1nh00
#158821
A 2016-os Monacói Nagydíj zenelistája.
Imany – Don't be so shy (Filatov & Karas Remix)
ZHU - Faded
MOKS - Otherwise ft. James Arthur
Sia - Cheap Thrills ft. Sean Paul
TRAPT Bring It From New Album REBORN
Marcelo CIC - Superfans ft. Dycy
Michael Calfan - Treasured Soul
I Am Oak - On Trees and Birds and Fire (Sam Feldt & Bloombox Remix)
Sigala - Sweet Lovin'
Kelvin Jones - Call You Home (Faul & Wad Ad Remix)
Karanyi - Kelvin Jones - Call You Home (Faul & Wad Ad Remix)
Jamie N Commons - Let's Do It Till We Get It Right
Karanyi - We Begin

BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D

Totti5
#158820
„Fogalmam sincs, miért hiányoztak a gumik a kerékcsere alkalmával. Kihívtak a bokszba, nem magamtól mentem ki, úgyhogy kint kellett volna lenniük. Fáj, nagyon fáj. Nincs mit mondanom ezen kívül” –

„Megvolt a sebességünk a vizes pályán is, sikerült elhúznunk rögtön az elején. Felraktuk a köztes esőgumit, aztán harcolnom kellett Lewisszal, amire nem igazán lett volna szükségünk. És mindezek után jött a kiállás, ami olyan volt, amilyen. Én voltam a leggyorsabb szerintem minden körülmények között. Enyém a második hely, de ez most nem igazán vigasztal.”

Helmut Marko

„Felkínáltuk ezt a Mercedesnek. Sajnos elég nagy volt a félreértés, nem megfelelően kommunikáltunk” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó elégedetlenül a Sky Sportsnak. „Ki fogjuk vizsgálni ezt, de emberi hibáról volt szó. Majd akkor többet mondok erről, ha mindent kivizsgálunk. Nagyon sajnálom Danielt, és csak annyit tehetünk, hogy bocsánatot kérünk tőle.”

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

#158819

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

adam46
#158818
Nem bántották senkit a topikba, mindössze egy sportszerűtlen pilótára tettem megjegyzést. 😄
Totti5
#158817
Fogom is, amíg el nem veszik a jogot, ha meg nem tetszik ne ide hanem a moderátoroknak írd légyszíves. Ezen én már nem fogok stresszelni, ha csinálod akkor tedd, de ha normálisan viselkedsz akkor megköszönöm.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Count Adyn
#158816
Jah miután levágta a sikánt roppant korrekten védekezett😄

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

adam46
#158815
Torolgesd csak a hozzászólásokat. 😊
Totti5
#158814
„Hála Istennek ma minden úgy alakult, ahogy szerettem volna” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően. „Hatalmas köszönettel tartozom a szurkolóknak, akik kijöttek ma a pályára; sokat segítettek. Sokkal tartozom a csapatomnak is, amiért ilyen jó autót kaptam tőlük, és ez ki is tartott a verseny végéig. Nem is tudom, mit mondjak! Imádkoztam egy ilyen napért, és megkaptam, szóval most tényleg áldottnak érzem magam”

„Ez volt a leghosszabb etapom!” – mondta az utolsó, lágy keverékeken teljesített körökről. „Őrületesen hosszú volt, és azt is meg kellett érteni, mennyi ideig használhatjuk őket, mert nem is ismertük őket teljesen. Azt hiszem, az utolsó körben fogytak volna el, de szerencsére megmaradtak. Szeretnék gratulálni Danielnek! Remekül vezetett a hétvégén. Ő az egyik legjobb pilóta, akivel valaha versenyeztem. Komoly nyomás alá helyezett, és nehéz volt visszatartani őt, főleg az újraindításnál. Biztos nem ő most a legboldogabb, de büszke lehet magára. Sergio (Pérez) is kiváló munkát végzett, hogy feljött a dobogóra, neki is szeretnék gratulálni” – dicsérte ellenfeleit.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

lac coo
#158813
Hamilton nagyot ment.
mcmoha
#158812
Remélem az RB szerelőket is elhajtják a Torro Rossohoz. <#idiota>

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Totti5
#158811
Nézegetheted a tengelyeket, nem volt szabálytalan. Vizsgálták, nem találták annak.

Engem nagyon idegesít hogy nem tudod értelmesen leírni a versenyző nevét. Még ha gyűlölöd is próbáld már meg.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.05.29. 16:46:15

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Totti5
#158810
Oda rakják a gumit ahol a gumumelegítő technika is van. Van egy pár garnitúra amit figyelni kell folyamatosan, nyilván nem a garázs közepén lesz. Ha időben szólnak akkor időben hozzák ki mint az almúlt 10 évben. Most valszeg nem így történt, de majd elmondják mi volt.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

adam46
#158809
Nem tudom te mit neztel, de már simán elhagyta az első tengelye Nyafi hátsó tengelyet, magyarán helyet kellett volna hagynia, csak ha sportszerű lenne, akkor már nem Hamiltonnak hivnák.
AnuluWork
#158808
Amikor megláttam Palvint eszembe jutott egy szó Lewis és Justin kapcsán: lyuksógorok. 😊

Azért kemény volt ma a RB, mármint a csapat. Baldrick a Viperából is megirigyelhetné őket. idióták.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#158807
Mérnökök és a box leghátuljába kell rakni azokat a gumikat amiket a versenyen használnak?
A ferkánál ott láttam egyből az épület bejáratánál egy szekrényre felpakolva a cserekerekeket, rajta a melegítő paplanokkal.

Aztán az előző futamon is, neki adják az előnytelen stratégiát, majd mikor látják, hogy a fekra kijön, ők még mennek vagy 8 kört.....
Totti5
#158806
Akkor Rosbeg a nap békedíjasa, sokra nem ment vele.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.05.29. 16:34:28

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Totti5
#158805
Azt tudom elképzelni hogy későn szóltak a szerelőknek, aki cserél azok gyorsan kifutnak nem kell idő arra, de a kerekek hátul vannak, azért el kell menni, kicsomagolni és elcsúsztak... stratégák és kommunikációs hiba.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

#158804
Rosberg is ott előzte meg Alonsot, de levágta a síkánt, de visszaadta a helyét.
Pedig még belefért volna. Én Ricciardo, helyében otthagytam volna mellette a kocsit aztán had kenjen fel a falra.
#158803
Ezt hogy hozta össze a csapat? Legalább 10 másodpercet benne hagytak, szerintem direkt szívatják.....

Utoljára szerkesztette: SzocsA, 2016.05.29. 16:33:47
Totti5
#158802
Nem volt szabálytalan. RIC a boxban vesztette el a lehetőséget, az meg a csapat hibája.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.05.29. 16:29:53

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

adam46
#158801
Igen, valószínűleg nem örült hogy Hamike szabálytalanul leszorította.
RatBaG
#158800
https://streamable.com/w2m4

https://streamable.com/3pro
Utoljára szerkesztette: RatBaG, 2016.05.29. 16:26:28

Per Aspera Ad Inferi.

#158799
Hamilton és Ricciardo szerepet cserélt, tegnap még hogy mosolygott Ricciardo....
Totti5
#158798
Izgalmak még nem értek véget mára. 100. Indy 500 futam!

Digisport 2
18:00 Autósport
(élő) IndyCar, Indianapolis 500

"Ladies And Gentlemen, Start Your Engines!

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

#158797

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#158796
És ő hol versenyzik? Ki az apja?
A hercegnőnek milyen overallja van!

Nem is versenyző hanem énekes bakker....
Utoljára szerkesztette: SzocsA, 2016.05.29. 16:18:22