FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ja, akartam is kérdezni a meccs után, hogy most Suzuka nem feküdt Riccnek, vagy a körülmények, vagy miaszösz, de úgyis elveszett volna a Max vs Hami kommentek között.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Christian Horner csapatfőnök előrebocsátotta, Austinban a tervezett motorcseréjükkel minden megoldódik. „Daniel lassabb volt az egyenesekben. A motormérnökök megvizsgálják ezt. Ezek az erőforrások már életük vége felé közelednek. Emellett a padlólemeze kicsit érintette is az aszfaltot az egyenesben. De biztosra veszem, hogy a motormérnökök alaposan kiértékelik ezt. A következő versenyünkön mindkét versenyzőnk megkapja az idei ötödik, utolsó motorját” – fogalmazott.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
( csak szombaton nem adott interjút vagyis beolvasott azoknak akik előző nap ezt meg azt írtak róla, vasárnap szokás szerint nyilatkozott a futam uán )

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2016.10.11. 13:24:07
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
Rosberg ezen a hétvégén nagyon jó volt, Hamilton is, talán lett volna csata ha a rajtot nem rontja el, talán nem. Ki tudja Rosberg mennyire kontrollálta azt az 5 mpt előnyét, mennyivel mehetett volna gyorsabban ha szükséges.
Előző futam a zsebében volt hibátlan vezetéssel, de a technika kiejtette. Ez egyszerűen nem fér bele Rosberg ellen, mert nagyon erős és nagyon gyors és Ő sem hibázik ha minden összeáll.
Most persze megint céltábla, de nincs Ő szétesve, viszont elbukni látszik a VBt ami nyilván megviseli, mert ha nem tenné akkor lenne baj...
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Elkapkodta, de ezt ő is tudta, nem hiába volt mérges ( magára ). Ott volt még 1 DRS egyenes és ott volt még egy lehetőség kifékezni az utolsó körben, csak hát Max keze, lába nem igen remeg meg ilyen helyzetekben, óramű pontosan tartotta és gyorsított ki.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
!Forza Ferrari!
Hamilton nem volt még mellette: pipa.
Bezárta az ajtót, ennyi történt. Szabályos? Igen. Veszélyes? Igen. De ilyen alapon Hamilton manővere is veszélyes volt, mert ha a jobb oldalon berongyol a sikánba és túlcsúszik, ki is ütötte volna Max-et. Láttunk ilyet is idén nem egyszer.
Utoljára szerkesztette: Amiga, 2016.10.10. 11:59:14
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Csata legyek, kemeny versenyzes is legyen, de fair legyen ne kocsmai bunyo.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.10.10. 10:49:49
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Traktor ala sem csuszitt senki sem, aztan sajnos igen, meg azt sem ertem hogy egyezteted ossze a halal veszelyes maxon a haloval amit annyira szorgalmazol?
Most akkor van veszelyes.meg megveszelyesebb vagy hogy?
Utoljára szerkesztette: Pitti, 2016.10.10. 10:38:02
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
De akkor is majd azzal jössz, hogy hát miért ment be oda, mindenki tudja, hogy Max az ilyen...
De én azt most megmondom, hogy meg fogom mondani, hogy én megmondtam...<#idiota>#idiota> <#hehe>#hehe> (Mucsi után szabadon)
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Mint kiderült az óvást Paddy Lowe és az egyik túlbuzgó versenybíró álmodta meg, a vezetők tudta nélkül és Hamilton tudta nélkül. Miután ez kiderült Toto, Lauda és Hamilton is egyértelművé tette hogy hülyeség ezen rágódni, mert nem volt semmi és ezért gyorsan vissza is vonták. Kínos eset, pláne hogy Világbajnokok és ez volt a címlap tegnap a futam után estig, teljesen feleslegesen hergelve a hatereket.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
2007-ben 1 ponttal vesztett, 2008-ban 1 ponttal nyert, ő igazán tudja, mit jelenthet 3 pont.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Utoljára szerkesztette: Pitti, 2016.10.10. 09:55:43
Dehát ez a szabálykönyv és az FIA szerint is szabályos, mivel eddig Verstappen nem kapott semmilyen büntetést. Amúgy ezeket a manőverek csak azok csinálják akik életük árán is védeni akarják a pozíciójukat.
Ahogy te is írtad majd valaki jó nagyot fog esni és abból majd az FIA és mindenki fog tanulni. Amíg ez nem történik meg addig beszélhetünk mi bármit.
Egyébként nem értem, hogy a pilóták ez ellen nem tesznek semmit? Még nem vette észre senki, hogy erre kellene valamilyen megoldást találni?
Szóval én utálom ezt Max vezetési stílusában, nagyon veszélyes, de a FIA-nak kell lépnie.
Amúgy viszont ezt túldramatizálni sem kell, a pilóták vidáman összetörik egymást a legegyszerűbb szituációkban is. Láttuk idén Alonsot is óriásit bukni (Gutierrez-en?), egymásba rongyolt Rosberg és Hamilton. Max autóján már villog a "veszély-veszély" felirat, mindenki tudja, innentől a próbálkozó sejtheti, mire számítson, ha előzni próbál. Világbajnok aspiráns a gyerek, nem kérdés. Ha jól választ a jövőben csapatot, óriási karrier állhat előtte.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Az volt eddig Max szerencséje, hogy nagyon tapasztalt versenyzők ellen csinálta eddig, akiknek elég sok vesztenivalójuk is van. Na de majd ha pl Hamiltonnak már nem lesz vesztenivalója, máshogy fogja támadni ő is. Vagy egy másik "majd én megmutatom" zöldfülű... lesz még ebből baj, de még jót is tenne a forma1-nek 😊
Utoljára szerkesztette: Pitti, 2016.10.10. 09:38:54
Utoljára szerkesztette: Pitti, 2016.10.10. 09:34:47
Hamilton tett egy kétségbeesett kísérletet, feltett mindent egy lapra és nem jött be neki. De már körök óta látszott, hogy ez nem lesz meg és szerintem nagyjából ő is tudta ezt, nem is állt le Max-el vitatkozni a leintés után.
Utoljára szerkesztette: Amiga, 2016.10.10. 09:24:11
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Ebből egyszer lesz egy hatalmas látványos baleset, és már nagyon a küszöbön van, aztán utána talán történik valami. Én csak annak drukkolok, hogy ne egy Bianchi féle baleset legyen.
Video
Utoljára szerkesztette: Pitti, 2016.10.10. 09:19:06
"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"
I met God. She's black
buzi Merci mit kepzelnek
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
