FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Arra ott a Nascar meg az Indy. Az F1 pedig legyen a technológia csúcsa a legjobb pilótákkal és csapatokkal.
Nem abban a korban élünk. Ha tömegekhez akarják eljuttatni a sportot, márpedig azt akarják, mert úgy jön a lóvé, akkor pörgés kell, meg akció. A kifinomult versenyzés egy szűk rétegnek, az ínyenceknek, a sportot ismerőknek és értőknek szórakoztató, az átlagember nem fogja érteni, és keres magának más szórakozást. Az előzés egyszerű dolog, látványos, érthető, minél több van belőle, annál jobb az átlag nézőknek.
Nézd meg például a mai mozifilmeket. Nincs egy pillanatnyi megállás bennük, akció akciót követ. A történet, a karakterfejlődés, miegymás nem érdekes, csak a látvány, a pörgés. Ez kell, veszik mint a cukrot és dől a lé.
Ehhez elég megnézni a St. Petersburgi (utcai pálya) szezonnyitót ami most hétvégén volt. Az idei éveben lecserélték az eddig használatos modellt egy újabbra és mégis ugyanolyan vagy talán sokkal jobb versenyt tudnak menni.
Nem sínautó és a spórolás is üzemanyag és gumi spórolás miatt történik nem a motor óvása miatt, de a versenyek nagy részében nem a spórolás a jellemző."
Ez a példa pont alátámasztja amit írtam. Az IndyCarban az új autóknak kisebb a tapadása, kisebb a leszorítóerő, nehezebb vezetni őket, könnyebb velük hibázni mint az előző évi technikával. Volt is némi káosz a versenyen.
A focis példán a játék/játékosok gyorsaságát értettem, mai szemmel nézve 20-30 éve egy iramosabb meccs egy lassított felvétel, piszok gyorsak ma a játékosok.
Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2018.03.14. 14:27:38
Nem akarok offolni de az Indycart tudom felhozni példának mint egyenautós széria mégis izgalmas versenyekkel.
Ehhez elég megnézni a St. Petersburgi (utcai pálya) szezonnyitót ami most hétvégén volt. Az idei éveben lecserélték az eddig használatos modellt egy újabbra és mégis ugyanolyan vagy talán sokkal jobb versenyt tudnak menni.
Nem sínautó és a spórolás is üzemanyag és gumi spórolás miatt történik nem a motor óvása miatt, de a versenyek nagy részében nem a spórolás a jellemző.
Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2018.03.14. 13:15:21
Itt igazából még egy fontos dolog nincs meg, és pedig kockázat a pilóták részéről. Előre kidolgozott kioptimalizált futamot mennek mindegy mi van. Ha kell feladják a pozíciót is.
Ha folyamatosan határon mennének és a pályák is büntetnék a hibát mert sóder meg fű meg homok lenne a pálya szélén nem pedig beton, egyből megváltozna sok minden. Aki bevállalósabb gyorsabb lesz, de lehet néha hibázik és sokat veszt. Ez most nincs meg.
Libertytől azért várom, hogy átvegye az amerikaiaktól azt a hihetetlen statisztikai rendszert, ami az amcsi sportokat jellemzi.
Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2018.03.14. 12:08:45
Miért kellene, hogy könnyű legyen? Pont akkor van izgalom ha körökön keresztül dolgoznak rajta, hogy találjanak egy pontot ahol berakhatják a kocsit és akár 3x 4x is meg kell próbálni. Ettől lesz izgalmas. Ettől lesz autóverseny.
Ha most mindenki gond nélkül megelőzheti a másikat (ez van most a DRS-vel) akkor kb. nincs értelme versenyezni. Ott az időmérő és lehetne idő alapján pontot osztogatni. Ez nem egy futóverseny ahol az nyer aki gyorsabban fut. A küzdelem a lényeg. Egy WTCC vagy DTM-ben rengeteg harc van és izgalmas. Csak hát azok nem lettek ilyen populárisak mint az F1.
Az F1 legnagyobb pillanati amikre mindenki emlékszik azok mind körökön át tartó küzdelmekről szólnak, nem megkönnyített előzésekről. Az elmúlt években pont azért lett unalmas az F1 mert:
1. Mindig van egy csapat aki uralja a szezont (ezzel nehéz mit kezdeni)
2. A többi csapat között is nagy távolság van és a megkönnyített előzés miatt (DRS) beállnak abba a sorrendbe amit a pilota/technika tud. Pont a előzés megkönnyítése öli meg az egészet és lesz tök unalmas. Nem az előzések száma a lényeg.
Biztos vagyok benne, hogy a valaha volt legizgalmasabb futamok előzés száma tök átlagos de akár átlag alatti is lehet. Mert csak az az 1-2 számít ahol harc is van.
És mind 2 dolgot azzal lehet megoldani ha azonos teljesítménnyel mennek. A Formula-e teljesen rendben lenne csak hát a rajongók nem autóversenyt akarnak látni. Ha nem előzéseket mert attól lesz jó minden. De nem lesz!
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
A blikk stilust idézi,feldob egy olyan cimet amire azt gondolná az ember, hogy a cikkben kap választ, erre meg szinte semmi konkrétum nincs benne.
Megemliti , hogy elég az olaj azért fürtöl (ki gondolta volna) meg hogy ez nem az az olaj amivel trükköztek,de semmi pontosítás,hogy akkor most mennyi fogyhat ebböl mit mond a szabály
Arról nem is beszélve, hogy ez pont ellenmegy azzal a szemlélettel amit próbálnak bevezetni, hogy környezetkímélő legyen, eddig visszaforgatták,most meg had füstöljön ki a szabadba gratulálok a szabálykészítőknek.
Ez nem endurance versenysorozat,hogy sokat birjon a kocsi ,itt a lényeg a sebesség és a fejlesztés lenne.
A régi idők azért voltak izgalmasabbak,mert a pilóták szabadabban kihasználhatták a személyiségükből adódó agresszivitást vagy győzni akarást azzal szemben aki nem volt annyira bevállalós.Meg persze minden versenyre uj motort kapott,hogy ne kelljen spórolni semmivel.
Ma meg megmondják egy Alonsonak,meg egy Hamiltonnak,hogy csak 80%on menj,mert nem érsz célba és majd csak 2mp re közelitsd meg a másikat,mert a gumid elfogy.
Ez milyen verseny már?
Ha nagyon egyformák az autók, akkor nagyon nehéz előnyre szert tenni, és csökken az előzések száma. Ez ellen lehet tenni ilyen mesterséges megoldásokkal, amikor is sír a néző szája, hogy mesterségesen belnyúlnak a versenybe. Lehet továbbá olyan technikai előírásokat hozni, amik növelik a pilótahibák számát, mint például alacsony tapadás, gyegébb aero, elfogyó gumik, de akkor meg az a baj, hogy csökken a biztonság.
Ha meg nagy a különbség az autók között, akkor lehetnek előzések, az erősebbek lenyomják a gyengébbeket, de akkor meg az a baj, hogy egy-egy csapat évekig uralhatja a sorozatot.
Én nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, illetve a személyes véleményem a nehezebben vezethető autók autók felé húz, és én vagyok az a mocsok, aki kevésbé törődik a pilóták biztonságával.
Kérdezem a nálam okosabbakat, mi lenne a jó megoldás?
Ez már van is úgy hívják Fun boost.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Itt teljesen egyforma autóval megy mindenki és mégis mesterségesen nyúlnak bele hogy legyenek "előzések". Lassan olyan lesz a modern autóverseny is mint a pankráció. Majd előre megírják ki mikor kit előzzön meg hogy néző ne unatkozzon 😞
Mint mondtam: az Albert parkban meglátjuk!
A Béna.
Plusz arról sincs senkinek lövése,hogy ki mikor mennyi benzinnel/milyen beállítással megy.
Majd az első verseny megmutatja ki hol van.
A Béna.

\"If in doubt, flat out!\"
A mérnöki egó meg már csak ilyen, ha van valaki akit lehet hibáztatni a salyát hülyeségük beismerése helyett akkor ők azt fogják hibáztatni.
Én már tavaly év elején mondtam: a Honda oda fog érni. 2 évet "elszabtak" mire beismerték, hogy nem müködik a koncepció (mérnöki ego).
Újrakezdték egy totál más irányban----> Egy év alatt megértették mi jó és min az amin változtatni kell----> működik a motor---->A Toro Rossonál all system Woking<#nezze>#nezze> A McLarennél meg feltettek pár igen kellemetlen kérdést néhány embernek....
A Béna.
A hőterhelési problémákat meg ne egy megolvadt fólia alapján vonjátok le, mindenkié olvad csak nem mindenki cserélgeti naponta.Pláne úgy,hogy idén mindenki egy újfajta extra vékony fóliával kisérletezik festék helyet a súlycsökkentés miatt. (HALO +14kg).
Az "elszabott" pitstopra meg annyit: Azért vannak ott,hogy gyakorolják és probálgassák az új dolgokat,pluszban van egy jó pár új ember a csapatban akiknek össze kell szokniuk. Ausztráliáig pár ezerszer még fogják gyakorolni a dolgot <#nevetes1>#nevetes1>.
De egyébként könnyen lehet,hogy csak a hátsó emelő nem úgy müködik ahogy tervezték. Van egy beépített "release" funkció benne ami gombnyomásra leejti az autót. Innen úgy tűnik az okozta a galibát.
Szerk: Bocs ,most nézem,hogy ez nem a leejtős videó itt csak simán rossz helyre tették fel a kereket. Tipikus új ember a csapatban hiba <#nezze>#nezze>
Utoljára szerkesztette: Fürtös, 2018.03.11. 14:20:06
A Béna.
Mercedes, RBR, Ferrari
Renault, Haas
Toro Rosso
Force India
McLaren
Williams
Sauber
hosszabb kifejtősdi (angolul)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Red Bull: Probably the best launch car for them in at least the last three years. Looks amazing through fast change of direction and is really good on its nose. PU only potential hold back but that will affect most in quali. Racing from 2nd row it may have the legs to match Merc
Ferrari: Headline times are all well and good but neither Seb nor Kimi seemed overly effusive in their hope for the year. Longer wheelbase mixed with high take may cause aero headaches. Still question marks over race pace. Few think it on the same level as the Merc or Red Bull.
Renault: Looked really stable trackside and for the most part ran reliably throughout testing. Some big upgrades already in the mix (front wing trialled on final days). Big push from team this year. Have to make leaps forward in aero as PU still comparatively weak.
Haas: The surprise of testing. Rival drivers say it looks very, very good out on track and tyre corrected lap times put it less than half a second off the Ferrari mothership. If that plays out to be true, Haas could be in the hunt for P4 in championship and podiums.
Toro Rosso: Highest mileage in the disrupted first week. Just 4 PU used in testing and 3 of those in week 1. Honda is coming good as many predicted with STR a de facto factory team. Mix that to a James Key car, and they could be right in the mix at the top of the midfield fight.
Force India: (or whatever they’re going to be called): Car looked solid on track but unimpressive. Drivers didn’t seem overjoyed either. It’s basically a 2017 upgrade with both drivers saying they hoped a proper new car is online for Australia. Pips McLaren on reliability alone.
McLaren: Wretched testing. Whether small issues creating big delays of big issues hidden as small you can’t get back lost time. And when car was running, pitstops a shambles. Headline quick laps on hypers fooling nobody. Boullier was short and clipped in interviews. He’s worried.
Williams: The car is reportedly an absolute dog to drive. It looks horrible on track, heavy, lazy and unresponsive. Can’t turn the tyres on. Drivers look brow beaten. It’s going to be a very hard season. Kubica, however, a breath of fresh air. Insight and experience could be key.
Sauber: New engine made Marcus very happy. Wider power band and more play on the throttle. Brand new aero and suspension concepts taking time to understand however. As such, important to stay on track and Leclerc too many offs. Potential is there but big work to understand car.
I met God. She's black
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
A sok apró hiba - nem csak technikai hanem folyamatokban is pl box kiállás - az sejteti, hogy valami nagyon nincs rendben a csapaton belül. Lehet a következő évben nem motort hanem vezető fognak váltani.
(A boxkiállásos bakikról annyit, hogy láttunk már sok bénázást de azokat versenyen, ahol pörögnek a dolgok és mindenki izgul és kapkod)
Ja, és mit is adtak nekünk a rómaiak? 😊
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
mindig is egy vesztes csapat volt, amiota nezem az F1-et...80-as evek elmultak, ahogy a Senna korszak is, Hakkinen is nyert nekik vb cimet, de kesz....oda valok ahova valok
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”


