182279
  • a.carkey
    #55413
    Nekem a Mekinél, mint csapat, csak Norbert Hauggal van bajom. Egyszerűen nem tehetek róla, de utálom.

    Viszont, ha egy csapat, aki évekig semmi másról nem szól, csak a megbízhatatlanságról, rendre esnek ki az autói, mindennel gondja van, és előző évben még futamot sem nyer, na akkor nekem ne magyarázza már be senki, hogy hipp-hopp, saját erőből, a GUMIVÁLTÁSBÓL ADÓDÓ HAGYOMÁNYOS PROBLÉMÁK KELLŐS KÖZEPÉN, úgy vezeti idén "SAJÁT ERŐBŐL" a vébét, hogy műszaki gondja még nem volt, és az első versenyen a kutya tökét tudták csak megszagolni, viszont azóta le sem lehet őket lőni.
    Aztán ugye pity-puty tudták mi van a Ferka "alján", mikor jön ki a boxba, stb. Na ez az tudás, amit egyszerűen ebben a kiegyenlített mezőnyben csak évek során lehet megszerezni. A Meki elmúlt 6 éve a kurdarcról szólt. A Ferrarié a sikerről. Amikor azt látja az ember, hogy "ekkorát fejlődött egy év alatt" a Meki, akkor elgondolkodik, de a végén elhesegeti a gondolatokat. Aztán kipattam a kémügy, és rögtön összeáll a kép, hogy mitől ilyen sikeres ez a McLaren.
    Persze még ennek ellenére sem biztos mindez. Lehet, hogy a Meki egy "kurvajócsapat", tele "évekigbalfaszemberekkel", akik most megtáltosodtak ..., de valahogy a kémügy miatt ezt nem tudom elhinni róluk. Ron nagy mágus, van két jó pilótájuk, de eddig is volt (Kimi és JPM). Egyszerűem kaptak valamit amiből sokmindent felhasználtak, de sokmindent nem, mert ha észreveszik, egyértelmű a dolog. Viszont kihasználták a papírok minden előnyét, és titkolták ezt, sőt, még akkor is mellébeszéltek ("mi ekkor kaptuk, előtte még nem tudtunk róla, stb."), amikor még tényként kezelte a sajtó az ügyet.

    Remélem rendet rak az FIA, kicsit elrettentésül a jónépnek.
  • BaliBoy
    #55412
    Én speciel nem szeretném, hogy kizárják őket. Viszont ha bebizonyosodik, hogy csaltak - ami már eddig is igen valószínű volt - akkor kapják meg a megfelelő büntetést ami megfelelő módon befolyásolja a világbajnokság végkimenetelét is. Ha ez pontnullázást jelent akkor az.....
  • G_ArchAngel #55411
    nem lesz kizárás, 1 milla helyett 2-t kell majd fizetni:)
  • DjDano
    #55410
    Van újabb bizonyíték.... ez még nem jelent kizárást.
  • a.carkey
    #55409
    Ha kizárják a Mekiket, a versenyeken elért eredményeik is javulnak.
  • tzsoltika
    #55408
    Massa és Kimi miért kapnak plusz pontot?
  • Count Adyn
    #55407
    Ja:D Pedig már délután olvastam máshol de nem akartam pattogni:D
  • a.carkey
    #55406
    Ooops!

    Massa 85
    Kimi 82

    (Kimaradt két GP ...)
  • a.carkey
    #55405
    Ha törlik a McLaren és pilótái pontjait, akkor Heidfeldnek van egy győzelme, Massának +12, Kiminek meg +10 pontja.

    A jelenlegi állás ezzel:
    Massa 81
    Kimi 78

    -re módosul!
  • BaliBoy
    #55404
    Loool. :DDDD
    Ezt jól összehoztuk.
  • BaliBoy
    #55403
    Hoppá, hoppá...
    Kíváncsi vagyok mennyi igaz belőle.
  • Count Adyn
    #55402
    Amugy jön a buli v2 :D
  • Kit--Kat
    #55401
    Pontosabban nálunk:)
  • desigo
    #55400
    A két Honda idén is beérné a tavalyi eredménnyel az tuti :)
  • Attila889
    #55399
    Reméelm Kubica újból dobogós lesz itt.Itt versenyzett elösször.Klassz volt látni őt a dobogón.És az Auto-Motor interjújában az votl hogy imdája a MONZA-i pályát :D
    Remélem dobogón lesz :)
  • Punker
    #55398
  • Istencsászár
    #55397
    Van akiknek drukkolunk. 2 kedvencem van a két kutyám:)
  • G_ArchAngel #55396
    Elvis meg csak egy zenész volt, a Beatles csak egy zenekar, Einstein csak egy tudós, Leonardo csak egy művész...

    minek is nézünk Forma-1-et?
    egyik sem vezet jobban, mint én csak faterom nem milliomos, hogy elkenjem a szájukat...
  • JackSparrow
    #55395
    Most ki a kedvenc versenyzőtök?
  • Istencsászár
    #55394
    Sennna jó versenyző volt. Ugyan ugy voltak sáros dolgai mint mindenkinek, lehet lehetett volna nagyobb bajnok is, de nemlett. Persze egy halottról rosszakat nem szokás írni, főleg Sennáról nem, de attól nem isten, nem király stb... egy nagyon jó versenyző volt.
  • JackSparrow
    #55393
    Minedn oldalon jártam már ami róla szól! Sokat tudok róla!
  • G_ArchAngel #55392
    Életkor: 14-18 között

    da Silva 1994-ben halt meg, sokat tudhattál róla...
  • JackSparrow
    #55391
    Tom de azelőtt ez igy veri ez ugy veri!! Wehe viccek! És nem pont neked montam! MErt láttam jhogy miről beszélsz!
  • Punker
    #55390
    na húzzál vissza a moha topic-ba a hülyeségeiddel jó, nem látod hogy piákról beszélünk.
  • JackSparrow
    #55389
    Beszéltek itt össze vissza! Ayrton Senna volt a F1 legjobb versenyzője! És az is marad!
  • Punker
    #55388
    hm ezt még nem ismerem, az íreket jobban szeretem :)
  • Istencsászár
    #55387
    Hát akkor csak ez lehet

  • Punker
    #55386
    ki van zárva, annál értelmesebb :)
  • Istencsászár
    #55385
    Red Bull?:)
  • Punker
    #55384
    mit ivott? én is kérek
  • G_ArchAngel #55383
  • tzsoltika
    #55382
  • desigo
    #55381
  • BaliBoy
    #55380
    Nekem ez az egyik kedvenc videóm róla. :D
  • G_ArchAngel #55379
    ez igaz, de Michael sem volt rossz...

    (vagy most nem Mansellről van szó?)
  • [Jakuza]
    #55378
    Eh es ezzel a futammal olyat versenyzett amit mostanaban nem is igazan latni a versenypalyakon.
    Most igy egy ev elteltevel visszanezve azt kell mondjam olyan elmennyel gazdagitotta az F1 rajongokat, amihez keves foghato.

    http://youtube.com/watch?v=f6ofdXDykqw
  • M@TriX
    #55377
    megoldható, add a linkeket, megdizájnolom aztán még egy admin is kell...
  • WNW
    #55376
    Koszi..
  • G_ArchAngel #55375
    Banner-májszter...

    nem raknád be a legnépszerűbb F-1 portálokat a banner alá, mint linket?
  • Istencsászár
    #55374
    De la Rosa 4 ezreddel verte Massát a monzai záró napon