FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ennyi vezetői balfaszségot nemigen láttam egy verseny alatt:
A legkisebb a Sirotkin-Alonso ütközés volt, ami Hülkenberg hibája volt leginkább (kb. mint Raikkönen Singapurban tavaly). Utána ki is ütötte magát, bár nemigazán mutatták az esetet.
Ocon már sokadszorra reménytelen előzésbe ment, és kiesett.
A két RB csatáját nézve, igen az ütközés szó volt a fejemben jó párszor, és meglett. Ehhez hozzá kell adni, hogy idióta, aki megszüntette az egyszeres irányváltás szabályt. Mi kell - hogy valaki a közönségbe repüljön ?
Na és Vettel - ez elég amatőr hiba volt, vagy a túl nagy akarás, vagy Verstappennel nem kellett volna kezet fogni és elkapni a dilit ? <#gun>#gun>
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Alonso is dupla defekttel ott volt a 7. helyen
Leclerc is nagyot ment
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
orult egy verseny volt megint
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
es Bottas rahajtott a tormelekre ahh megerdemelte volna pedig
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
!Forza Ferrari!
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
gumimelegitesnel

mivel itt tavaly is kaotikus verseny volt, ha tippelnem kene akkor megint Riccardora tennek😄
micsoda unnepely van itt kozben, szep hely ez a Baku
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
racingarena.hu | gokartsopron.hu
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2018.04.25. 11:56:52
A KERS az nem direkt az előzést segíti. Lehetne akkut tölteni más módon is - pld. a motorerő egy részével. Meg vannak olyan versenyautók, ahol az első kerekeken is van KERS. Az energia visszanyerést az autóipar diktálja. Amely rengeteg pénzt nyom a versenyekbe. A benzin korlátozások is arra mennek - jobb hatásfok. Az átfolyás korlátozás direkt azt eredményezi, hogy muszály növelni a hatásfokát a belsőégésű motornak, a több LE érdekében. De sajna, az a trükközés irányába is tolja a fejlesztőket. De trükközés mindig is volt.
Szerintem, per pillanat 2 nagy probléma van az F1-ben.
1 - motorszám korlátozás per szezon - 3 motor 21 versenyre (+ szabadedzések, kvalik) - nemigazán takarít meg vele senki, mert a motorok ára nagyon magas, hogy kibírjanak annyi km.t + azt a néha szükséges extra teljesítmény módokat. Idén nemigen lesz versenyző büntetés nélkül ebben. De lesz olyan is aki vagy 5x lesz hátrasorolva - ami még mindig jobb mint túlságosan letekerni a motort.
2 - aerodinamika, első szárnyak. Extrém túlbonyolítva, szóló menetelésre optimizálva. Amint közel kerülsz az előtted levőhöz az autó instabil lesz, csökken a tapadás, hútés, stb. Ez lenne pld. az olyan hely, ahol tényleg lehetne költséget csökkenteni - a szárnyak design-ja megkötésével. Elöl és hátul is. Erre már van is indítvány, de a csapatok állítólag nem akarnak bele menni. Pedig most, a szélesebb gumikkal ez még fontosabb volna, mert azok is csökkentették az előzések számát.