FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
https://www.formula1.com/en/latest/headlines/2018/5/aero-changes-to-promote-closer-racing-and-overtaking-approved-f1.html
Ebben, hogy ilyen gyorsan lett eldöntve, benne lehet a bakui Verstappen-Riccardo ütközés is. Ahogy Anthony Davidson is elmagyarázta a verseny után - hogy Ricciardo nem bírt jól fékezni a másik mögött, mert ha nincs mögötte, jóval nagyobb a leszorító erő. Vagyis, igen, a leszorító erő nem csak a kanyarokban segít, hanem a nagy sebességnél való fékezésnél is.
4 csapat szavazott mellette: Force India, Mercedes, Sauber, Williams.
Én meg tudom érteni, akik ellene vannak, nyilván ezek a szárnyak rengeteg munka eredményei, és biztos büszkék is rá sokan. De ez kontraproduktív - több a kár mint a haszon bennük, ha mindent figyelembe veszünk. Vannak olyanok is akik féltik az előnyük elvesztését, gondolom. Nekem tetszik az irányvonal, és remélem, tényleg beválik. Mindig is utáltam ezeket a túlkomplikált 'szárnyakat', amik már nem is szárnynak néznek ki. Legyen verseny, előzés a pilóta ügyessége és helyzetfelismerése alapján, de legyen esély korrekcióra is az utolsó pillanatban. A szoros követés jó dolog addig, amíg nem kell fékezni, akkor már más vonalon kell menni, nyilván, mert a cél a megkerülése a másiknak. Most a szoros követés nemigen tartható, csak rövid ideig.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Azért vicces ez az Alonso, hogy lenyilatkozik egy ilyet miközben egy futammal ezelőtt a fűre tolta Vettelt és csak ennek köszönheti hogy nem akadtak össze. Szívesen beraknám Alonsot és Verstappent egy csapatba. Jó ki cirkusz lenne.
Utoljára szerkesztette: gpFan, 2018.05.01. 12:54:14
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.

racingarena.hu | gokartsopron.hu
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
Grosjean lehet picsogo, de sajnaltam a SC-os eset utan megerdemelte volna a 6. helyet
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
és mellesleg Vettel azért mérte el a féktávot,mert a jobb oldalon volt a pont amihez nézi a féktávot (a bal oldali fal teljesen azonos végig),és azt pont kitakarta Bottas,érzésre fékezett de az a 2 tized másodperc amivel elkésett jelentett +5 métert féktávban és 3 helyet visszafelé
a harmadik: szerencsétlen Bottas arra a törmelékre ment rá,amit az ön- és közveszélyes Magnussen csinált a SC kijövetelének körében,amikor egyszer 300-nál majdnem felkente a falra Gaslyt,aztán újra blokkolta a rajtrácsnál és ha nem veszi el neki is megy a belső palánknak
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Balesetek lesznek mindig, ez ilyen sport. De ez, ami most volt, annyira előrelátható volt - magam is megjegyeztem itten, hogy egész idő alatt vártam mikor mennek neki egymásnak, és Kimi is úgy látta mögöttük menve. Van harc ésszel, tisztességes módszerekkel. és piszkos tipusú. Idén ez Verstappennek nemigen jött be egyszer sem - esetleg Vettel ellen, úgy ahogy, de akkor kapott 10 mp-t. A többi esetben meg kapott sérült autót és 0 pontot.
Senki nem mondta hogy mindenki hülye. Pld. Ricciardo szerintem egy cseppet sem hibás azért az ütközésért. Nem mintha sose hibázott volna, persze. Tavaly a Singapuri 3x ütközésnél azt mondtam, hogy Verstappen ott nem volt hibás. De az egy kivétel volt. Általában ő a hibás. Hamilton ésszel megy, gyűjti a pontokat, és megvan az eredmény. Már vezet. Befejezett rekord számú versenyt sorozatban, amihez persze egy megbízható autó is kellett, de látszik hogy kerüli a rizikós helyzeteket.
Maxnak el kellene magyarázni hogy miért megy a versenyzés:
1. Pontokat gyújteni
2. Ahhoz hogy pontokat kapjál, be kell fejezni a versenyt, nem pedig letámadni mindenkit minél előbb
3. Hogy befejezd a verseny, meg kell őrizni az autó épségét
4. Hogy tübb pontot kapjál, nem kell beleszaladni másokba
5. Ha valaki a hosszú egyenesen DRS-el jóval gyorsabb, az vesztett helyzet - inkább ereszd el, és utána te menjél rá DRS-el. Ez nem elmélet, sokszot láthattuk hasonló teljesítményű autók között.
Mivel Max holnap itt lesz nálunk, küldhet egy csekket a számlámra hálája jeléül. Amit kétlek - nemigen néz ki olyannak, aki tanácsokat fogad el, talán saját apjától sem.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Ha nem tortenik semmi, nincs probalkozas, elozes, baleset, zuzas, SC stb., akkor unalmas az F1, csinaljanak mar valamit. Ha meg tortenesek vannak, akkor az sem jo, mert mindenki hulye es nem odavalo😄DD
Ha valaszthatok, akkor inkabb a masodik😊
Ocon-Rai meg klasszikus eset ezen a pályán. Rai nem fékezhet állóra ilyen helyzetben mivel mögötte is jönnek, Oconnak meg érzékelnie kell, hogy mellette van egy fél autó ami nem tud hova menekülni. Ilyen helyzetben nehéz magát rávenni a versenyzőnek de bizony ki kell szélesíteni a kanyart, helyet hagyni mert másképp jön a fal vagy megforgás.
https://openload.co/f/8fRY7Owl2lE/03.TBM-Formula.1.2018x04.Azerbaijan.Race.SkyF1HD.SD.Post-Race.Analysis.mp4
Igazán nem értem hogy itt miben hibázott Ricciardo . Talán mert előzni akart ? Mintha a csapat Verstappent favorizálná megint. Aminek nyilvánvaló vége Ricciardo távozása lesz, ami szerintem a legokosabb amit tehet - na nyilván nem a Sauberbe vagy a McLarenbe, hanem a Ferrariba. Jóval kevésbé vsz. a Mercedes. Mert a RB most erős, de a motorhelyzet igen bizonytalan, most is, és a következő pár évben. A csapat is hibákat követ el - valamit nem jól programozhattak be az energia visszanyerés/akkunál, ami miatt lemaradtak. Na meg előbb-utóbb Verstappent meg kell fegyelmezni valahogy, mert ez már túl sok pontba került idáig is.
A másik problémás eset, de alapjában az is a nem elég átgondolt és tapasztalatra alapuló szabályozás miatt történt: Ocon vs. Kimi . Ilyet minden évben látni legalább tízszer (Ricci is hasonlót hibázott 15 vagy 16-ban Monacóban) - és nem képesek konkrét szabályt hozni. Versenybaleset volt, kész. Vagy az is a cél, hogy legyen baleset, káosz, SC, újra feltorlódás, újabb baleset ? Ez itt Bakuban 'kiválóan' működött. Csakhogy vagyunk néhányan, akik rendes versenyt akarnak nézni, ahol a kiépített előny, tudás, autó teljesítmény számít leginkább. Nem valami olcsó amerikai adom-kapok showt.
Szóval, Ocon leelőzte egy kicsit Raikkönent a kanyar előtt, és mindketten fékeztek teljes erővel. És akkor azt mondja, az övé volt az ideális ív. De az fizikailag lehetetlen, mert a másik nem tud akkorát fékezni, hogy sokkal élesebben tudjon befordulni - vagyis Ocon számolhatott volna erre, és ez a versenyébe került. Azt meg elvárni, hogy valaki a harc közben annyival előbb fékez a kanyar előtt. csak mert a másik kicsit előtte volt nem versenyszellemű. Itt olyan szabály kell, ami az előzni akaró ideális ívre menését részletezi - csak akkor mehet rá, ha az előzöttnek van egyszerű módja más íven menni. Főleg ilyen szűk, korlátos pályán.
Sajnos, a sok vezetői hibához itten, szerintem a rossz szabályok és a következetlen versenyirányítás nagyban járultak hozzá.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
https://en.wikipedia.org/wiki/2017_Formula_One_World_Championship#Sporting_regulations
The FIA abandoned the rule governing driving standards under braking, in lieu of an all-encompassing rule against manoeuvres that could endanger other drivers. The rule was introduced in 2016 amid criticism of Max Verstappen for his habit of changing direction before braking late to defend his position, which led to concerns that such aggressive defensive driving could trigger an accident.
Utoljára szerkesztette: PLaci, 2018.04.30. 05:40:51
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
nem szeretik az oroszokat a formula 1-ben😊
viccet felreteve inkabb maradjunk a versenybaleseteknel, mert bar Verstappen iranyvaltasa ott volt, de mivel Ricciardo sem fekezett le igy orulok, ha egyik sem kapott buntetest...es bar Raikkonen kilokte Ocont az elejen ott se kellett buntetni, bar hasonlo megmozdulasert masok kaptak buntetest hisz Raikkonen igencsak Ocon mogott vetodott be...
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Néztem a SkySport verseny elemzést. Antony Davidson részletesen mutatta az esetet. Amikor valakit érsz utol akkora nagy sebességeknél, és fékezned kell, ha pont mögötte vagy, nincs elég tapadás a rossz légáramlat miatt. És ez volt pontosan - Ricciardo nem bírt fékezni jól, sem irányt váltani olyan gyorsan. Nemigazán értem miért tartják hibásnak Riccardot. 2 héttel ezelőtt istenítve volt, pedig azok az előzések is igen szorosak voltak.
Amúgy meg, Davidson azt is mondta, hogy Max mintha szándékosan kicsit jobbra húzta volna, akkor amikor összeérték az első kerekekkel.
Valaki meg kell hogy haljon, hogy visszatérjünk a néhai értelmes szabályhoz ?
Az F1 a király kategória. Itt fejben is a csúcson kellene lenni. De Verstappen nincs, és asszem Ocon sem - azt várta, hogy Raikkonen majd engedi az odeális ívre, mert 10 centivel előtte volt - és ez már sokadik hasonló eset-
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
ezuttal jo dontes szuletett hiszen csak 5 kor volt hatra mikor a SC kiment
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Utoljára szerkesztette: Master91, 2018.04.29. 20:10:45
Hogy a faszba akarnak több előzést, amikor eltörölnek épp egy olxan szabályt, ami azt segítette ?
Meg a Whiting - már 5 éve nyugdíjba kellett volna mennie.
Ez szuper jó verseny lett volna. de a túl sok versenyzői buta hiba inkább fájt, mint szórakoztató volt.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
inkabb Hulkenberg huzott balra, de rajt eleji kavaradasokat, ami nem szandekos azt nem kellene buntetni
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
vicces hogy Ericcson milyen tavol volt tole es volt kepe azt mondani, hogy o volt😄
ez a faszi sem szerencses mostansag es meg mindig pont nelkul all
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
mellesleg Ricciardo az egyik legkorrektebb versenyzo, aki sosem keveredik galibaba es az elejen mikor csataztak, ha kellett elvette a gazt...
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
“The driver of car three admitted he left his move to overtake on the left, too late. It was obvious to the stewards that although the incident had its origins in the moves by car 33, the driver of car three also contributed to the incident."
"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"
Utoljára szerkesztette: PLaci, 2018.04.29. 18:28:01
Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
Itt a csapatvezetést is lehet hibáztatni - túlértékelték pár jobb versenye és húzása alapján. Alázatra és fokozatos előmenetelésre kellene nevelni. Ama 2016-os Rosberg-Hamilton ütközésnek köszönheti a hirtelen első győzelmét (na meg a csapat feláldozta Riccit) .
Érdekes, hogy a 3 élcsapat ebben is kiegyenlített lett ma - mert ott volt tavaly a Singapuri Ferrari házi zúzda ... De ama 2 a VB cím körül volt. Most Maxon kívül nemigen hisz senki abban, hogy ő esélyes lenne ...
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Kvjat ennyit nem hibazott megis mindenfele mondvacsinalt indokkal tonkretette a Red Bull a karrierjet...
meg egy hiba ebbol a szempontbol es a holland repulhetne...Gaslyt pedig feljebb kellene vinni
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Megfogta az ívet, lefékezett, Ric nem tudott hova menni. Nem azért mentek össze, mert Verstappen egy veszélyes pólyás, aki nem tud vezetni, nem lehet csak őt hibáztatni.
Utoljára szerkesztette: szabii98, 2018.04.29. 16:23:44
I met God. She's black
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Red Bullnal nem lesz teazgatas<#gun>#gun><#eplus2>#eplus2>