FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
"Kicsit más megközelítéssel érkezett ide , azt hiszem, ez volt az első nagydíjhétvége, amit teljesen egyedül teljesített
– utalta arra Horner, hogy pilótája korábban mindig családja, de legalább édesapja kíséretében utazott el a versenyekre. – Más volt neki az eddigiekhez képest, de hogy ennek volt-e köze a teljesítményéhez, azt lehetetlen megmondani. Mindenesetre fantasztikus produkciót nyújtott."
„Még mindig fejlődik és érettebbé válik versenyzőként, ahogyan egyre több tapasztalatot szerez. Ugyanakkor minden sportban előfordul, hogy bizonyos időszakokban az embernek egyszerűen nem úgy megy, ahogy a többieknek. Az ő esetében ez természetesen meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott, de remélhetőleg mostantól változik a szerencséje" – tekintett a jövőbe a csapatfőnök. "
Lehet, hogy minden így volt/van, de nekem eléggé rosszmájuan olyan gondolataim támadtak - olyan dolgokról, amik nyilván nem kerülnek nyilvánosságra - Helmut Marko beadta neki az ultimátumot: vagy elkezdesz ésszel versenyezni, vagy Kvyat sorsára jutsz , csakhogy egy lépésben <#phone>#phone>
És itt komoly lóvéról is van szó, többek között.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
halo hartley
Nem lenne túl szép ha a kocsi alja pont a haloba akadna be.
video
racingarena.hu | gokartsopron.hu
" túl nagy feneket kerítenénk egy problémának, ami úgy minden tíz évben lép csak fel.”
Érdekes ezt a HALO esetében is el lehet mondani, mert az olyan nagy balesetek ahol már a meglévő biztonsági eszközök nem elegek azok is kb ilyen sürün következnek be és lehet hogy ezután is jön majd egy olyan eset ami a _HAló ellenére is sérüléssel jár.
Itt is a legbonyolultabb modot választja egyből már led kijelzőt meg mimindent akar ahelyett , hogy erre hozzanak egy normális szabályzást, hogy mikor és ki ad jelzést .
DE érdekes modon a FIA az mindig jól müködik nem kell javitani saját magukon csak a versenyzést változtatják meg kényük kedvük szerint.
Mondják, a mai fiatalok okostelefon bolondok, nem kommunikálnak ... Igen, mert ebben a tengernyi hazugságban, politikai korrektségnek nevezett abnormalitás forszírozásban, ideológiai zűrzavarban, stb. egy érett ember is elvész. A számítógép az bár logikusan működik.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
No igen, nem elég, hogy ilyenek kellenek ilyenek helyett, de még meg is magyarázzák, ha valaki hülye.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Amint szó volt róla: szárnyak drasztikus leegyszerűsítése.
Megszüntetni a teljesítmény korlátozást: körönként a visszanyert energiából
Megszüntetni az átfolyás korlátozást - de nem az össz benzinmennyiséget - vagyis a max erőt jól be kell osztani - ez érdekes taktikai harcokat eredményezhet.
Több versenyzői önállóságot.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
racingarena.hu | gokartsopron.hu
"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"
racingarena.hu | gokartsopron.hu
Az első 6 mindenkit lekörözött . előzés gyakorlatilag nem volt.
Úgy néz ki, a Renault csinált valamit.
A néhai két nagy csapat - Williams, McLaren meg szánalmasan gyenge.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2018.06.10. 21:32:00
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Szerintem lehet itt sok más is:
1. Bottas neki megy Vettelnek rögtön a rajtnál - ha jól tudom, ők ketten még nem akaszkodtak össze .
2. Hamilton szokása szerint óvatosan indul, és az lesz a veszte - valaki belerondít hátulról, mondjuk Ocon.
3. Nehezen tudom elképzelni, hogy mind a 2 RB kibírja végig ... Szóval szegény Max ki lesz bíppelve a rádióján ...
4. Ricciardo nem néz ki túl jónak itten az eddig látottak alapján, ahogy Raikkönen sem - de attól még nekimehetnek egymásnak <#falbav>#falbav>
Mért vagyok ilyen gonosz ? Győzzön valaki a középmezőnyből is bár egyszer idén.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
És hozzá kell adni, hogy helytelen azt mondani, hogy a MGU-H adja az 1000 LE-t. Ami mellesleg nem mindig elérhető. Csak amikor van áram az aksiban, és nem használtad el a körönként megengedett KJ-okat (vagy már miben adták meg - talán KWh-ban, lényegtelen).
Elvben lehetne akár 1500 LE összerő, ha engednének valami 600-700 LE-t a villanymotoroknak. De ahhoz sokkal erősebb akku kell - ami az leadható teljesítményt illeti . Persze, akkora LE mennyiség igen rövid ideig lenne használható a mostan lehetséges energia visszanyeréssel, és még kevesebb lesz a MGU-H nélkül. Mostani akku kapacitással számolva. Ha lenne kb. 4x-es kapacitás, annyi ideig használhatnák mint most a 150 LE-t (ha jól tudom a pontos számot) . Viszont ahhoz jóval hosszabb töltő idő kell. Na meg az akku súly is nagyot nőlne.
Na mindegy, szerintem semmivel sem lesznek érdekesebbek a versenyek MGU-H nélkül. Sőt, még kevesebb kavarodás lesz mert kevesebb elromlás lesz.
Vannak akik csak ismétlik 'csak azért is úgy csinálom', és vannak, akik tanulnak az életben.
Alonso meg Hartley tudna mondani a két MGU-K megoldás különbözőségéről, első-hátsó tengely.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Minden trukkozest le kellene tiltani, fixen csak termeljen (akksiba vagy hajtasra) es kesz. Max a "gerjeszteset" lehessen allitani, mennyire fogja vissza a turbot. Es ne elore programozvba palyahoz/kanyarhoz/verseny helyzethez, hanem a pilota a kormanyrol, 6-allasu tekerovel😄
Nem tudom az MGU-K mennyire hatekony, de mivel csak fekezesnel termel, a fekegyensulyba tuti belekavar.
Szóval most az MGU-H a mumus.
Ez elég nagy teljesítményveszteség lesz, nagyon jó csengése van az 1000lónak szóval sztem valamit szinte biztos hogy kitalálnak amivel pótolhatják a kiesést.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Sztem te igen félreértettél valamit, 2021-ben kikerül az F1-ből az MGU-H, ez már nagyjából végleges.
De simán meg is kérdezhetted volna hogy hogy értem ezt, mint hogy így rápörögsz.
..
Az LMP nem értésénél kicsit elképedtem, hiszen az a 'másik út'..az F1-s hibrid megoldás és a Le Mans-i prototipusok hibridmegoldása egy látótér kell legyen sztem annak akit érdekel ez a technológia.
Az F1 ugye hátsó tengelyt hajt oszt pont, az LMP pedig pedig első-hátsó tengelyt, de az első tengelyt csak elektromosan.
rövid youtube videó-Porsche 919 Hybrid 2015
..nagyjából leírva.
...
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"