FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Formula: A 2006-os idény világbajnoka, Fernando Alonso ezúttal 0.8 másodpercnyi lemaradásával a 4-dik helyre tudta behozni új munkaeszközét. A másik ezüstnyíllal a GP2-es versenysorozatból átszerzõdött Lewis Hamilton rótta a köröket, akinek a boxkiállás gyakorlására is nagy hangsúlyt kellett fektetnie.
A5: A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a negyedik helyre kormányozta az MP4-22-t, a teszthez kedden csatlakozó Lewis Hamilton pedig a hatodikra.
A wokingiak programjának zömét a beállítások finomítása és az aero-csomag fejlesztése tette ki, Hamilton azonban szakított idõt egy versenyszimulációra is, amely magában foglalta a boxkiállások gyakorlását a McLaren Barcelonába látogató versenycsapatával. Hamilton munkáját sajnos akadályozta, hogy piros zászlók miatt több kényszerpihenõt is be kellett iktatnia.
Sehol nem írnak semmit h bármi gond lett volna, szvsz...
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A német Auto, Motor und Sport értesülései szerint a Ferrari a csapatvezetõi posztra készíti Michael Schumachert. A lap egy állítólagos – ám, amint az ilyenkor lenni szokott a névtelenség homályába burkolózó – Ferrari-bennfentest idéz a hétszeres világbajnokról: „Többet volt a Ferrari maranellói fõhadiszállásán idén, mint az elmúlt években összesen.”
A meg nem nevezett forrás szerint a csapat olyan számítógépes rendszert épített ki, amelynek segítségével Schumacher otthonából élõben követheti a teszteléseken gyûjtött adatokat és rögtön elemezheti is azokat, sõt fontos szerzõdésekkel kapcsolatos tárgyalásokon is részt vesz Maranellóban.
„Aki ilyen dolgokban részt vesz, azt magasabb feladatokra szánják. Talán a csapatfõnökire.” – fogalmaz a lap forrása.
Schumacher sajtószóvivõje, Sabine Kehm azonban ma cáfolta a lap állításait: „Világosan leszögeztük, hogy Michael új szerepe háttérmunka.” – mondta.
Az adrivo.com portál munkatársai ma Barcelonában a Ferrarinál is rákérdezett az Auto, Motor und Sportban leírtakra, ám a csapat nem kívánta kommentálni azt.
http://gaborszantai.co.uk/
http://gaborszantai.co.uk/
MacLaren babakocsi:
melynek semmi köze a McLaren istállóhoz ... 😊
A medve nem játék.

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

Poz. Pilóta Csapat Idõ Kör
1. Massa Ferrari (😎 1:21.181 107
2. Raikkonen Ferrari (😎 1:21.719 154
3. Kovalainen Renault (😎 1:21.819 99
4. Alonso McLaren-Mercedes (😎 1:21.901 63
5. Fisichella Renault (😎 1:21.997 129
6. Hamilton McLaren-Mercedes (😎 1:22.078 118
7. Kubica BMW-Sauber (😎 1:22.100 56
8. Trulli Toyota (😎 1:22.227 96
9. Rosberg Williams-Toyota (😎 1:22.249 10
10. Wurz Williams-Toyota (😎 1:22.288 55
11. Montagny Toyota (😎 1:22.476 96
12. Heidfeld BMW-Sauber (😎 1:22.618 92
13. Barrichello Honda (😎 1:22.669 85
14. Button Honda (😎 1:22.816 91
15. Webber Red Bull-Renault (😎 1:22.916 83
16. Coulthard Red Bull-Renault (😎 1:23.322 50
17. Davidson Super Aguri-Honda (😎 1:23.969 97
18. Albers Spyker-Ferrari (😎 1:24.425 108
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://gaborszantai.co.uk/
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
igaz, egy igazi világbajnok Kanadában inkább falhoz vágja az autót😊))
http://gaborszantai.co.uk/
ja, mert akkor már megegyezett a Ferkával 😄DDDDD
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
csak teszt alapján nem állítanék ilyet...
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
2 Raikonnen 1'21.719 84 (más oldalon ez 101 kör)
3 Kovalainen 1'21.819 67
4 Alonso 1'21.901 50
5 Fisichella 1'21.997 90
6 Hamilton 1'22.083 47
7 Kubica 1'22.100 56
8 Wurz 1'22.288 55
9 Montagny 1'22.476 62
10 Trulli 1'22.511 29
11 Heidfeld 1'22.618 79
12 Barrichello 1'22.669 40
13 Button 1'22.816 45
14 Webber 1'22.916 49
15 Coulthard 1'23.322 37
16 Albers 1'24.425 65
18 Rosberg - 4
Mielõtt vki kérdezné, Massa a régi aero elemekkel szerelt 2007-es gépet teszteli, Kimi pedig versenyszimulációt gyakorol...
http://gaborszantai.co.uk/
Ahelyett,hogy már megint Sumit szidjuk,inkább ilyen épitö jellegü Hsz.-t várnék mint ez volt.
Ugyan is nem már "megint Sumit szidtuk",hanem igyekeztünk megbeszélni,mit is csinálhat egy 7X bajnok unalmába,illetve annak a hátterét igyekeztünk feltárni,hogy miért csökkent a Ferrari hirtelen megbizhatoságilag a minardi szintjére.
Más.
Én kedvelem Kimit,de ha már kissé elfogultan beszéltek rola,és az utolso körös elözést hozzátok fel bizonyitéknak,akkor had jegyezzem meg a tavalyi Kanadai esetet,ahol az utolso elötti kanyart ö bénázta el Sumival szemben.
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
http://gaborszantai.co.uk/
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
Coureur Team Chassis Laptime Verschil Laps
1 Felipe Massa Ferrari F2007 1:21.181 54
2 Kimi Räikkönen Ferrari F2007 1:21.794 + 0.613 62
3 Heikki Kovalainen Renault R27 1:21.819 + 0.638 39
A tegnap idõket elnézve, ma a Ferrari már majdnem minden hengert bekapcsolt😊))
http://gaborszantai.co.uk/
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
ha a barmok lerombolják az országot márc.15.-én...
http://gaborszantai.co.uk/
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
http://gaborszantai.co.uk/
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Lehet én ezért voltam Prost rajongó?
Gond csak az Kimivel az 5 dologból csak kettõ van meg benne és ebbõl legalább 4 kell ahoz ,hogy valaki igazán menõ legyen az F1-ben.....
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
Sok pilótának problémát okoz hogy hogyan fordítsák le az autó érzését a mérnökök nyelvére.
Ebben állítólag MS nagyon pálya volt (és én is feltételezem).
Ez pedig egy nagyon fontos dolog, az autó beállításai nem csak kiszámítható dolog, hiszen az ember nem gép, és minden ember kicsit másképpen vezet...van aki feltünõen másképpen.
Az hogy vki a vezetési stílusához tudja hangoltatni az autót, az alapvetõ fontosságú dolog, és két versenyzõ könnyebben megérti egymást.
Olyasmi szerep ez mint egy tolmács, megy nélküle is így-úgy mutogatással, szavakkal.
De a legjobb eredmény a tökéletes, és ebben komoly segítség lehet MS.
De a tapasztalatai megnyílvánulhatnak máshol is, vezetheti az autót nyugodtan, lehet hogy a nyílvánosság kizárásával...vagy nem, de nem okoz neki problémát kitapasztalni egy autót, és elvinni a teljesítés határáig.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
http://gaborszantai.co.uk/