FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
racingarena.hu | gokartsopron.hu
„Igyekeztem meggyőzni John Watsont a maradásról, de sokáig vívódott Ronnal a fizetésén, a Renault-val szakító Alain Prost pedig hirtelen ott termett a pilótapiacon – emlékezett vissza Lauda. – De hát ki volt akkoriban Prost? Nem érdekelt, úgy voltam vele, felőlem idehozhatják. Csak amikor megérkeztünk az első nagydíj helyszínére, Rióba, azonnal fél másodperccel gyorsabb volt nálam az időmérőn. És akkor azt mondtam magamban: b… meg, ez a fickó gyors!” Vegyes érzésekkel indult tehát az 1984-es idény, mert bár a McLaren felemelkedésével kapcsolatban bejöttek a számításai, hat évvel fiatalabb csapattársa akkora nyomást gyakorolt rá házon belül, mint korábban senki. A Ferrarinál bárkit az osztrák klasszis nyakára hozhattak, lazán gyorsabb volt nála, csakhogy első F1-es győzelme óta eltelt tíz év, így az idő múlásával a fiatalos lendület is megkopott kissé. Barnard folyamatosan tökéletesített szénszálas konstrukciója igazán ütős kombinációt alkotott a Porsche turbójával, de az évad első felében a dominanciából inkább Prost profitált, így fél távnál jelentősnek számító 11.5 ponttal előzte meg Laudát, akinek most önmagával kellett igazán őszintén elszámolnia.
„Az időmérőkön mindig dupla teljesítményre kellett kapcsolni a turbót, amit utáltam, Alain viszont tökéletesen kezelte. El sem hinnék, milyen keményen dolgoztam rajta, hogy javuljak a kvalifikációkon, de ha találtam is valahol két tizedmásodpercet, akkor Alain is. Ez így ment az első néhány versenyen, amikor beláttam, úgysem fogom tudni legyőzni az időmérőn, így valami mást kellett kitalálnom, hogy fölé kerekedjek. Elhatároztam, hogy a nagydíjhétvégék első pillanatától kezdve a tökéletes versenybeállítás megtalálására koncentrálok – még a szombati időmérő napján is. Ennek köszönhetően általában jobb formában teljesítettem nála a futamokon, jobban tudtam kímélni az abroncsokat, és szép lassan felzárkóztam a pontversenyben.”
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2019.08.19. 09:43:57
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
racingarena.hu | gokartsopron.hu
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

Per Aspera Ad Inferi.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Tankolást újra behoznám és teljes rádió off a csapat és a pilóta között.
.
***
Van amúgy jelenleg valami szabály, ami tiltaná, hogy a kerékcseréket ne emberek, hanem vagy valami automatika a kocsival centire megfelelő pozícióra beállva, vagy akár robotok végezzék el?
Isten nem bottal, hanem VMware.
A Williams 2021-ben átáll Honda motorra, és ők adják 2023 egyéni világbajnokát. Vettel a Red Bullból, Hamilton a Ferrariból vonul vissza ugyanebben az évben.
Utoljára szerkesztette: sure, 2019.08.13. 20:54:16
Isten nem bottal, hanem VMware.
Leclerc friss világbajnokként 202x -ban/ben megkapja maga mellé HAM-t az utolsó évére (mármint HAM utolsó évére....). Látnok vagyok, csak szólnék, tessék búkmárkolni a hozzászólást <#idiota>#idiota> és az esemény beteljesülésekor emléxeni reá
Isten nem bottal, hanem VMware.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
racingarena.hu | gokartsopron.hu
Isten nem bottal, hanem VMware.
Kvyat rosszkor rossz versenyzőket ütött ki, többször is. Örüljön, hogy kapott még egy esélyt az F1-ben egyáltalán, nyííííílván nem azért, mert hátszele volt (=qrva sok pénzt öntött bele valaki)
Gasly nem hibázik, cserébe nem is gyors.
Albon bár hibázott is idén, de első szezonjához képest meglepően éretten versenyez és gyors.
Számomra nem is kérdéses, miért döntött így a Red Bull.
Ó mondd, te kit választanál?
Isten nem bottal, hanem VMware.
igen Albon kb ugyanott fog tartani, mint Gasly...igen anno mondtam is, hogy Kvjatot kitettek 2 hiba miatt, aztan Verstappen tavaly ev elejen hibat hibara halmozott es megis maradhatott boven...jo neki a hatszele😊
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
eközben 2 garázzsal arrébb: Russell kiváló pilóta,de még érnie kell a Williamsnél,meg sem gondolják Bottas helyére hogy kiégessék idő előtt a Hamilton általi nyomással.
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
4:27-nél vajon szándékos szóvicc-e?
Vettel a tengerparton a saját kis laptopján Kimivel szórakozik <#idiota>#idiota>
Isten nem bottal, hanem VMware.
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Elvileg akár megelőzhette volna aztán, de azért abban jó adag kockázat is van, meg szerintem HAM tudott volna még csavarni felfele a technikán pár kör erejéig, szóval a Red Bullnak 2 rossz közül kellett választani, igazándiból szerintem nem kell hogy bánják, tényleg nem volt annyira zsákolva az, hogy HAM meg tudja fogni és meg is előzi; ha tök egyszerre mennek ki új gumiért, az lett volna VER egyetlen esélye. Mondjuk a Merci két kamu kerékcserére felsorakozását nem a fair play díjjal jutalmaznám...
VER szerencsére nem tűnt csalódottnak, nagyon szép hétvége ez neki így is.
Isten nem bottal, hanem VMware.
Per Aspera Ad Inferi.
De a Mercedes megléphette a kerékcserét, ebben senki nem akadályozta őket, se Gasly akinek dolga lett volna, se a Ferrari ami egy gyász.
Hamilton meg összerakta azt a kivezető kört ami ahhoz kellett hogy a Red Bull ne reagálhasson.
-
Mercedes jól csinálta, élt a lehetőséggel. De kontrollról nem beszélnék, mert fogták őket, Hamilton-nak egy komoly esélye volt, ha a Mansell kanyarban szűkebben megy,..de azt oda pontosan berántani Verstappen mellé..... és Hamilton-nak nem szabad Verstappen-l ütköznie, mivel nem vele van versenyben (már amennyiben ez még verseny Bottas-szal, de a pontok alapján mégis ezt kell mondani).
Tehát nem volt annyira szigorú mint lehetett volna, viszont ennek következtében nem sikerült az előzés.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type